Szalacs település (Bihar megye) Központ: Szalacs. Szalacs román elnevezése: Salacea.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Báthory várkastély Szilágysomlyó 45,01 km-re
A Báthory-kastély 1592-ben épült, 1600-ban Basta ostrommal foglalta el Báthory Zsigmondtól, 1703-ban a kurucok foglalták el. Látogatható - Látogatható a várkastély, már ami maradt belőle. Kerítőfala romos, de az emeletes épület épen áll.
Régi víztorony Nagykároly 27,58 km-re
A parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Mercurius apát szobra Szentjobb 25,84 km-re
Mercurius apátról jobbára csak egyházi körökben hallottak. Megvan! - Magát a szobrot alig találtuk meg, hiába volt a főút mellett :) Jó mélyen be kellett nyúlni a növényzetbe, de jó érzés, hogy ezt ládát is én találtam (mi találtuk) meg először. Így nem kétséges, sokan felteszik majd a kérdést magukban, amikor a szerzetes szobrát megpillantják az erdélyi Szentjobb központi parkjában: Ki ez az ember?
Református templom Margitta 12,78 km-re
Margitta és környéke már a rézkorban is lakott hely volt. Melyik termál strand? - Az általad megadott koordináták a gúgli térképe szerint a mező közepére mutatnak. Kettő van - Igen, két termál strand van a városban. Környékén gyakran találtak réz-, bronz- és vaskorból származó leleteket.
Sólyomkő vára Sólyomkőpestes 39,21 km-re
Sólyomkő várának romjai a Réz-hegység nyugati felében, Sólyomkőpestes falutól észak-északnyugatra találhatók, a Sólyomkővári-patak felett.
Kaplony 31,73 km-re
Kaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Ezeréves tölgy Mikepércs 49,73 km-re
Az ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Szentjobb vára 25,89 km-re
Nagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település. Várának helyéhez úgy jutunk el, ha a Berettyó hídján átmenve az útról jobbra térünk.
Sváb múzeum Mezőpetri 16,93 km-re
A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Halász Székelyhíd 19,79 km-re
Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Hegyközszentmiklós 21,81 km-re
Hegyközszentmiklós az Érmellék és a Hegyköz találkozásánál, a Cserhát (érmelléki dombok) erdős dombjai között alakult ki. Mit mutat meg ez a rejtés? - Most veszem észre, hogy a nagy lelkesedésben, a ládaoldal elkészítésekor kimaradt a lényeg. Jó rejtés, szép kilátás - Tavaly költöztünk a faluba ma kerítettem időt a keresésre. Valamikor a XII-XIII század folyamán a Váradtól Szatmár felé vezető középkori kereskedelmi út mentén.
Bihar földvára 43,3 km-re
A hajdani Biharvár, Bihar vármegye névadó székhelye lett. Hatalmas méretű földvára hazánk legimpozánsabb ilyen jellegű emléke.
Református templom Szilágyzovány 37,74 km-re
A népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 14,95 km-re
Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Halom Szilágypér 5,54 km-re
Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.
Fráter kastély Gálospetri 7,65 km-re
Gálospetriben két Fráter kúria is van. Az egyikben az orvosi rendelő működik, a másik korábban a helyi termelőszövetkezet szolgálatában állt, majd annak megszűnése után egyes helyiek láttak elbontásához.
Szentháromság kápolna Nagykároly 26,44 km-re
Nagykárolytól délre, nagyjából 3 kilométerre található, egy emberi kezek által emelt domb tetején, amely feltételezhetően egykor strázsadombként szolgált. Szerintem nincs meg - Kibicikliztem a kápolnához, szépen sütött a nap, éppen jó idő volt egy kis keresgéléshez. Ezt a dombot a népnyelv Lyukashalomnak nevezte el.
Szilágysomlyó vára 44,72 km-re
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 19,53 km-re
A Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Termálfürdő Szilágysomlyó 47,41 km-re
Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Valkó vára Valkóváralja 49,67 km-re
Valkó vára Valkóváralja határában, a Berettyó és a Halastó patak által határolt sziklán, a Várhegyen áll. Kirabolt rejtek - A várat, valamint a rejteket megtaláltuk, de sajnos ki van rabolva. A várat 1300 körül építették, az egykori valkói uradalom központjaként.
Gyógyfürdő Hegyközszentmiklós 23,05 km-re
A 60-65 Celsius fokos meleg vízre a 70-es években kőolaj után kutatva találtak rá, ezt követően épült ki a forrástól 500 méterre elhelyezkedő hegyközszentmiklósi gyógyfürdő.
Református templom Somlyóújlak 39,13 km-re
13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó. Somlyóújlak Szilágysomlyótól néhány km-re fekszik.
Magányos kápolna Kigye Mezőpetri 19,98 km-re
A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Református templom Tasnád 20,82 km-re
A tasnádi református templom az egykori Közép-Szolnok vármegye legnagyobb középkori egyházi épülete. Tasnádi reformátusság - Tasnádon a református templomnál nagy felújítási munkák folynak 2023 júliusában, nem látogatható. A Szilágysági-dombvidék és az Alföld találkozásánál húzódó dombhát peremén áll.
Szatmári béke emlékoszlopa Kismajtény 33,9 km-re
A szatmári béke emlékoszlopa, a majtényi fegyverletétel emlékműve. A Domahida vasútállomása mellett található emlékmű a majtényi síkon történt fegyverletételre emlékeztet.
Koporsó alakú tumba Élesd 44,5 km-re
Élesd lakosai mintegy 300 éve temetkeznek a város északi részén lévő lejtős domboldalra. FTF - Ritka latvany. A római katolikus és a református felekezetek számára jól elkülönített parcellákból áll.
Termál strand Margitta 12,78 km-re
Margitta város fő turisztikai vonzereje a termálstrand, amely évente több ezer turistát csalogat el az egész országból, mivel geotermális vizet használnak a gyógyfürdőzésre. Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle. A város környékén több geotermális forrás is található.
Kazinczy Ferenc mellszobra 16,86 km-re
Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Lovagvár Nagykároly 27,71 km-re
Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Római katolikus templom Érábrány 16,2 km-re
A XIII-dik században épült román stílusban, a templom a volt premontrei kolostor keretén belül működött, ma református templom. Írásos dokumentum először 1234-ben említi, mint a pályi kolostorhoz tartozó egyházat.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.