Lelesd település (Bihar megye) Központ: Bontesd. Lelesd román elnevezése: Lelesti.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Harasztosi-MaguraSokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot.
Református templom Kalotaszentkirály A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott.
Nagy-Kojba Kis-KojbaA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található.
Fatemplom Bucsa Erdekes hely - Visszafele megkerestünk ez a dobozt. Érdekes kis temlpom - Váradról jövet megálltunk a nagytemplom elött, hogy megnézzük a kis fatemplomot. Egy-két geodobozt találtam - Bár számos alkalommal jártam errefelé, mindig siettünk valahová, így a dobozkeresés itt valahogy elmaradt.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár Láda konverzió - Először is kösz a visszajelzést Melinek. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison.
Rozsdaszakadék Már jártam erre - Régebben, igaz akkor még nem tudtam erről a játékról, és akkor nyár volt.
Mamutfenyő SzékelyjóA Vlegyásza hegység lábánál, Székelyjó és Havasrogoz határán található bolygónk egyik leglenyűgözőbb fájának, a hegyi mamutfenyőnek egy példánya.
FelsővidraFehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Várhegy TasádfőA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben.
Csoda-kanyon Medúza-zug A trás csoda kanyon - Először is köszönöm a visszajelzésed. Szamosbazár körútja 2 - Hát ez a doboz nem került elő. Aragyásza kanyon - Éppen azon bosszankodtam, hogy az amúgy erre képes GPS nem akarta megmutatni a rá töltött fényképet.
A Szegyesdi völgy Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal.
Ponor-forrás Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén.
Ponor-rét Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
Vízimalom BiharrósaA 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak.
CsucsaCsucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Szkerisórai jegesbarlang Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben.
Pádis-víznyelő Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Malmok völgye-patak BorzA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered.
Sebesvár Reménytelen második próbálkozás, és új rejtés - Nem sok reménnyel érkeztem a második próbálkozásra, hiszen már az első alkalommal is viszonylag alaposan átnéztem a csigalépcső környékét. Köszönöm - Köszönöm a kitartó munkát, az új rejtést, a hely igazán megérdemli. Felújítás alatt - A vár felújítás alatt van, az út elzárva.
Szigligeti Színház Nagyvárad Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
Református templom Nagypetri Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
Félixfürdő Félixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
Kovakő oldala Alváca Baszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
Csonka torony Nagyszalonta Szalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban.
Radványi-erdő A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.