Körösbánlaka település (Bihar megye) Központ: Vársonkolyos. Körösbánlaka román elnevezése: Balnaca. Egyéb neve: Bánlaka.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Zichy-barlang Körösrév Barlang és vízesés - Nem lévén látogatási nap, szerencsénk volt, hogy mégis beengedtek a barlangba.
Református templom Somlyóújlak13-dik században épült református templomának érdekessége, egyedülálló megoldás Erdélyben, a templom falában emeletnyi magasságban húzódó folyosó.
Farcu-bánya kristálybarlangja Biharrósa Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba.
Ponor-rét Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
Református templom Zilah Zilah 1 - Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk.
Termál strand Margitta Inkább palacsintázzunk - Megtaláltam a város közepén, esztétikailag nem volt élményszerű, ami látszott belőle.
Várhegy TasádfőA tasádfői Várhegyet 1968-ban fedezték fel, több ásatás volt a helyszínen 1969-1984, 1994-1996, 2007-ben.
Dubricsony-patak DoborcsányA Dubricsony-patak medre Doborcsány közepén egy boltozat nélküli cseppkőbarlang hosszú folyosójához hasonlít.
Moloch-kilátó Szamos-Bazár Láda konverzió - Először is kösz a visszajelzést Melinek. Koordináták finomítva - A koordinátákat kijavítottam, a meli és csapatja által bemért értékekre. Beárnyékolt geotrekking - Ez alkalommal egy hétvégét töltöttünk Pádison.
Malmok völgye-patak BorzA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered.
BiharfüredBiharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye.
Szentjobb váraNagyváradtól északkeletre, a Hegyköz területén fekszik Szentjobb település.
Termálfürdő SzilágysomlyóSzilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Tündérvár KörösrévA Királyerdő-hegységben található Körösrévtől délre helyezkedik el a Révi-szoros, a Sebes-Körös sziklafalak közé szűkült szakasza.
Csarnótető CsarnóházaBucsát elhagyva, a Jád-völgyi állomás mellett a Jád-patak fut be balról a Körösbe, a mindkét oldalon magas sziklás hegyek közötti nyíláson, a Jád-völgy torkán.
Somlyócsehi-lápA Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre.
CsucsaCsucsa látnivalói a Boncza-kastély, valamint a kastély parkjában található 16-dik századi fakastély, illetve egy bizánci stílusú mauzóleum.
Református templom KispetriKispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt.
FélixfürdőFélixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
Felsőfüld FatemplomFelsőfüld látnivalója az 1727-ben épült román fatemplom, és annak gazdag, bibiliai jeleneteket ábrázoló freskói.
Szigligeti Színház Nagyvárad Váradi séta - A váradi láda-kereső séta második állomása. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
Halász Székelyhíd Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot.
Felsővidra Fehérviztől 31 km-re fekszik Felsővidra, Avram Iancu, az 1848-as román forradalmár szülőfaluja.
Római katolikus bazilika Nagyvárad Szobor - Egy nagyváradi séta első találata. Nosztalgia - Nagyváradi tartózkodásom alatt megejtett nosztalgikus séta alatt kaptam meg ezt a geodobozt.
Magyarkiskapus Magyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Bocskai várkastély Egeres Egeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.