Várkudu település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Bethlen. Várkudu román elnevezése: Coldau. Német neve: Goldau. Egyéb neve: Kudu.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Geológus tűje Hollókő Felsőbudak 45,15 km-re
A Hollókő sziklavilágának távolról látható érdekessége egy 10 m magas, magányos sziklatorony. A Hollókőről - Egy évvel ezelőtt nem mentem fel a Hollókő tetejére. Alapterületének átmérője 5-6 m, ezt a tű alakú képződményt Geológus tűje néven is ismerik.
Kaszakő-csúcs Széples-hegység 39,57 km-re
Kaszakő-csúcs, románul Varful Arcer. Az arcer (ejtsd árcsér) szó jelentése: kasza élesítésére szolgáló fenőkő.
Dellőapáti 20,55 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 19,67 km-re
A Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Jakabkő Kusma 44,4 km-re
A Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt. Ide a falu keleti szélétől induló talajúton juthatunk fel.
Árokalja vára 22,47 km-re
A Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község. Árokalja falutól délkeleti irányban, a Szeretfalva felé vezető út nyugati oldala fölött húzódó hegysor egyik észak-déli irányú nyúlványán áll a vár.
Református templom Vice 15,42 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Református templom Cegőtelke 19,11 km-re
1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, deGyörffy szerint az oklevél nem hiteles. Ez az oklevél legfeljebb egypusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew,1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-benSzász Zege formában fordul elo a forrásokban.
Tausoare-barlang Radnai-havasok 41,76 km-re
A Tausoare-barlang, ejtsd Töúsóáre, a Tausoare-patak forrásvidékén, a Borla-tetőtől nyugatra, a Puszta-tető északi oldalában található.
Bethlen-kastély Árokalja 19,76 km-re
Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Magyardécse 7,32 km-re
A cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel. Korán jöttünk, a hideg miatt késik a virágzás.
Arborétum tulipánfái Árokalja 19,49 km-re
Az Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
Református templom Szék 32,96 km-re
A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Magyarszarvaskend 39,21 km-re
Szamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Bánffy-kastély Bonchida 38,72 km-re
Bonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával.
Várhegy Szeretfalva 26,55 km-re
A Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidékSajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Szeretfalva község. A falutól keletrere található a Várhegy.
Szentháromság római-katolikus templom Beszterce 27,71 km-re
A templom előterébe be lehet lépni, beljebb egy kovácsoltvas rácson keresztül lehet szemlélni a megállt időt. Az épület rendben van tartva, felújítva, mint ahogy előtte az utca is.
Bánffy-kastély Válaszút 40,89 km-re
A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Református templom Sófalva 25,79 km-re
Egy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Forrószegi Sósfürdő Szék 35,31 km-re
A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Kolozsnagyida vára 37,41 km-re
A Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község. A település keleti végénél, a falu szélétől körülbelül 1 km-re emelkedik az 516 m magas Várhegy.
Nárciszmező Szamosmagosmart 9,75 km-re
A Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező. Elméletileg védett terület.
Barlangsír Kerlés 16,92 km-re
Kerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Evangélikus templom Harina 28,03 km-re
Erdély egyik legkorábbi épen maradt temploma, már messziről magasztosan fehérlik a dombtetőn. Az 1834-es földrengés során nagyon megrongált templomot a XIX-dik század végén restaurálták.
Református templom Kékes 22,38 km-re
1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 42,05 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Melegföldvár 31,45 km-re
Katonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Református templom Újős 28,75 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt. A reformáció előtti középkori templom az 1601-1603-as népirtás után pusztulásnak indul, szász lakói már nem tudják fenntartani a templomot.
Fatemplom Rogoz 35,65 km-re
Rogoz, Magyarlápos - Szent Arkangyalok temploma, 1663.
Besenyő 25,32 km-re
Ide, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak. 1332-ben plébániatemploma van, 1432-ben egy ajándékozási levélben szerepel a plébános is.
Református templom Ketel 17,17 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Arborétum szigete Árokalja 19,52 km-re
Az árokalji Bethlen-kastélytól körülbelül 250 méterre, északnyugat felé, egy vizesárokkal körülvett szigetecskét találunk. Sziget van, víz nincs - A híd, vagy inkább palló könnyen meglett, ugyanígy könnyen a geodoboz is. A szigetre egy fából ácsolt palló vezet, közepén egy kulcslyuk formájú díszcserje bokorsor van.
Budak-völgyi tölgyerdő Óvárhely 36,46 km-re
Óvárhely kijáratánál, Kisdemeter felé (173-as megyei út) jobbra egy földút vezet egyenesen a 6 hektáros liget-, tölgyerdő felé. Rengeteg kikerics és egy új doboz - A tegnap újra felkerestük a tölgyerdőt. Kikerics-szőnyeg - Teljes pompával virágzik a kikerics a vén tölgyek alatt.
Zongora-ház Mezőcsávás Mezőcsávás és Mezőszabad között, körülbelül félúton, néhány érdekes házat láthat a figyelmes átutazó. Az út melletti épület egy zongorára hasonlít, a mögötte levő épület utcára néző oldalán hegedű formájú ablaknyílást alakítottak ki.
Levendulaültetvény Mezőmadaras A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Völgyzáró gát Ratosnya A ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re. A jelenleg 95 százalékban elkészült, földből készített duzzasztómű tervezett magassága 105 m, építését 1989-ben kezdték el.
Kerek tisztás Hója-erdő A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.