Úrivölgy település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Felsőilosva. Úrivölgy román elnevezése: Oarzina.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Arborétum tulipánfái Árokalja Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell).
Ördög-szakadék Szamoskócs
Ördög-szakadék - Szamoskócs
Kakastaréj Gutin-hegység Taréj - Már az Ökörmezőn áthaladva lenyűgözött a táj. Kukori - Nem gondoltam, hogy meg fogom találni a dobozt, mikor felértem a tetőre.
IzakonyhaIzakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült.
IzaszacsalIzaszacsal egykor hires kerámiaközpont volt.
Szentháromság római-katolikus templom Beszterce
A templom előterébe be lehet lépni, beljebb egy kovácsoltvas rácson keresztül lehet szemlélni a megállt időt.
Sajómagyarosi várA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község.
MáragyulafalvaMáragyulafalva hagyományorzo falu, érdekessége a házai udvarán levo fákra felakasztott szines fém- és muanyagedények.
Liviu Rebreanu kollégium Beszterce
Liviu Rebreanu kollégium, az egykori Evangélikus Fiúgimnázium.
Fedett fahíd HordóHordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára.
DellőapátiA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt.
FelsővisóFelsovisó látnivalója a keskeny nyomtávú hegyi vasút.
Református templom Ketel1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal.
Árokalja váraA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község.
Kék-tó Felsőbánya Vadkacsák - A tó nem volt hű a nevéhez. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt.
Barlangsír KerlésKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira.
Besenyő
Ide, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak.
Egykori evangélikus templom Árokalja Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Bánffy-kastély Válaszút A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742.
Doboka-vár Várhegy Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem.
Református templom Mezőkeszü Református templom - Mezőkeszü
Forrószegi Sósfürdő Szék A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé.
Mészárosok tornya Nagybánya A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült.
Nagyjézer-mocsár A Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, peldaul a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, a Hernécsi Nagytengerszem és a Nagyjézer-tó.
Szent István-torony Nagybánya Elkészült. - Elkészült a felújítás, meg lehet nézni az üveglapok alatt a kiásott romokat, és meg lehet döbbenni a kontraszton, ami a romok szintje, és a járószint között van. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Tündér-tó Kelemen-havasok A Tündér-tó az Alsó-Tündér-patak fejében jött létre, szabálytalan ellipszis alakú természetes képződmény - 75 m hosszú és 55 m széles, környéke 15 hektáron védett.
Farkasrév Farkasréven szervezik meg minden év június utolsó hétvégéjén a lakodalmi fesztivált.
Vörös-csúcs Radnai-havasok Vörös-csúcs
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.