Nagynyulas település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Nagynyulas. Nagynyulas román elnevezése: Milas. Német neve: Hasendorf.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Nagynyulas (Beszterce-Naszód megye) és környéke turisztikai látnivalói

Kockás liliom Kockás liliom Búzaháza 39 km-re
Csíkfalvából tértünk Búzaháza felé, miután áthaladtunk Búzaházán, jobbra egy földút vezet az erdő irányába. Még nincs kinyílva - Az elmúlt napokban olvastam, láttam a képeket, hogy Óvárhely mellett már nyílnak a kockásliliomok. A vasúti sínen való átkelés után már láthatjuk a nedves rétet és a virágokat.
Keresztelő Szent János templom Marosvásárhely 32,08 km-re
Keresztelő Szent János templom - Marosvásárhely, 1623, 1725-1749.
Hangya-ház Hangya-ház Marosvásárhely 32,73 km-re
Szebb időket látott épület. Az első helyről lecsúszva - Első alkalommal éjfél után próbálkoztam, gps nélkül, csak a szöveges segítségre alapozva. Koordináták és segítő információ - A koordináták a BCR épületére mutatnak, de nincs is szükség rájuk mert mióta változott a segítő információ, már csak egy félméteres szakasz jöhet szóba. Hibás koordináták - Hála a segítö információnak egyböl meglett a dobozka (hangyák nélkül). Jelenleg a Népújság szerkesztősége és pár politikai szervezet honol a falai között.
Radnót Református templom 43,26 km-re
Temploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
Erdőszengyel 26,66 km-re
1409-ben Zengelnek Arják a források, 1471-ben Zengyel a neve. Középkori templomáról nincs adat, de feltételezhetjük, hogy a középkorban katolikus falu volt, majd a reformáció idején református lett.
Római álló tábor Római álló tábor Marosbogát 46,93 km-re
Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Felsőidecs 25,76 km-re
1319 Felydeach. 1332-ben Idech néven jelentkezik az okiratokban, majd 1391-ben Felydech, 1461-ben Felsew Idech változatban.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 28,15 km-re
A Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Pseudosphaera Pseudosphaera Marosvásárhely 32,63 km-re
A Pseudosphaera-szobor (magyarosan Pszeudoszféra) a marosvásárhelyi Bolyai téren áll. Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem. Bolyai János világhírű magyar matematikusnak állít emléket, aki életének jelentős részét Marosvásárhelyen töltötte.
Toldalag 16,79 km-re
1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Kockásliliom Kockásliliom Búzaháza 39,23 km-re
A kockásliliom a liliomfélék családjába tartozó fokozottan védett növény. Elég nehezen találtuk meg - De a földrajzi koordináták sokat segítettek. Vékonykarúak elönyben - Minden évben felkeressük a rétet a koczkásliliomok miatt. A jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növény, mely áprilisban tömegesen nyílik.
Csatornaház Csatornaház Marosvásárhely 31 km-re
A marosvásárhelyi Csatornaház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékeinek karbantartó műhelye és szolgálati lakása volt. Bernády György építtette, 1910-ben.
Református templom Bocskai-tér Református templom Bocskai-tér Nyárádszereda 42,32 km-re
A nyárádszeredai református templom a régi gótikus templom köveiből, 1838-ban épült. Eredetileg fatornya volt, a kőtornya 1898-ban épült.
Zsidó temető Zsidó temető Marosbogát 46,33 km-re
A marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett.
Református templom Református templom Bonyha 49,52 km-re
A ma is álló bonyhai református templom építését a Bethlen és Apafi családok őseinek tulajdonítják a tatárjárás utáni évtizedekből. Fedett lépcső - A Bethlen várkastély geodoboza után eljöttünk szétnézni a református templomnál is. Megvan - Megtaláltuk a geodobozt, a helyén volt, elsőnek jegyeztünk be megtalálóként. Tornya újabb, XVIII-dik századi.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 40,2 km-re
A mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
Beresztelke 16,9 km-re
1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Református templom Magyarborzás 29,94 km-re
1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Andrei Muresanu Kollégium Beszterce 34,97 km-re
Andrei Muresanu Kollégium, az egykori Királyi Leányiskola.
Református templom Ketel 29,57 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Tündérek forrása A Várhegy tövében, a Kis-Nyárád völgyében található a Tündérek forrása. Tündérek vize - Nehezen tudtunk megválni a pompás tőzike rétektől, soha nem találtuk még ilyen csúcsnyílásban, pedig minden tavasszal felkeressük a tavasz hírnökeit, tőzike, hóvirág, tavaszi kikerics, mindez egy helyen. Körút - Kis körutunk alkalmával ugy gondoltam több dobozka is előkerül, talán az én hibám is, hogy nem igy lett. Úton-útfélen - Az út meglett (fentről jöttünk), a pötty meglett, a fa is meglett, a doboz sehunn a fában. Forró nyári napokon kincset ér a forrás tiszta, hűvös vize.
Máriaffy-kápolna Máriaffy-kápolna Marosszentgyörgy 30,77 km-re
Marosvásárhely marosszentgyörgyi határánál levő temető északi részén a Máriaffy család temetkező helye és kápolnája található. Megtaláltuk - Nem jártam még ebben a temetőben, a kápolnáról még kevésbé volt tudomásom. Szűk hely - Szűk és kicsi hely volt eleinte észre sem vettem. Cseles - Jo rejtes.
Bozsor tava Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 28,96 km-re
A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
László István síremléke László István síremléke Vámosudvarhely 46,14 km-re
Világháborús emlék, valójában László István síremléke, aki ezen a helyen halt hősi halált. Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk. A falubeliek hagyománya szerint abban az időben amikor az országhatár itt húzódott, a hősünk átjárt a szomszéd faluba a kedveséhez, amely falu a határ túloldalán volt.
Református templom Református templom Nyárádkarácsonyfalva 39,5 km-re
Entz Géza közlése szerint a régi templom szemöldökkövén az 1496-os évszám volt olvasható. Zárt kapu - Az este vettem észre, hogy megjelent ez a rejtekhely. Megkerülve a templomot - Ma újra erre jártam, de most már nem siettem annyira. Bodor István 1608-ban egy hold földért egy harangot ad a templomnak.
Kisvasút-állomás Marosvásárhely Kisvasút-állomás Marosvásárhely 33,21 km-re
A marosvásárhelyi, hajdani Kisvasút-állomás Tanulok - Még a tanuló fázisban vagyok, de azért nem szoktam elárulni a titkot. Szomoru emlek - Kar, ezt a helyet meg ismertem. Ujrakeresés - Miután rejtettem a kisfiammal a keskeny nyomtávú mozdony depónál, átjöttünk a kisvasút állomásra.
Falu harangja Falu harangja Mikháza 39,95 km-re
Mikházán, abban az utkereszteződésben, ahol a ferences kolostortemplom felé le kell térni, egy harangláb és egy fedett feszület található, melyre a helybeliek a Jézuska és a Falu harangja elnevezéseket használják. Gyors találat - A doboz a földön volt.
Sósfürdő Sósfürdő Marosszentgyörgy 29,6 km-re
Marosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Evangélikus templom Evangélikus templom Marosvásárhely 31,8 km-re
A marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Soha nem elég - Ha már a Vár sétány kellemes emlékeket elevenített fel, gondoltam megnézem az evangélikus templomot is. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben.
Szentgyörgyi István szobra Marosvásárhely 32,39 km-re
Szentgyörgyi István szobra - Marosvásárhely Második próbálkozásra - Az első alkalommal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, illetve Studió Színház előtti kis kertben személyek álldogáltak.
Vakbarát tapintható térkép Vakbarát tapintható térkép Marosvásárhelyi vár 31,99 km-re
Bronzból készült vármakett, a marosvásárhelyi várban levő múzeum mellett, mely a vakok és a gyengénlátók számára készült. Kitapogathatók rajta a vár műemlékegyüttesének elemei, a várfalak, a sarokbástyák, a református templom.
Katolikus templom Katolikus templom Jobbágytelke 34,83 km-re
Jobbágytelke közigazgatásilag Székelyhodoshoz tartozik. Hatalmas tuják takarásában - A hatalmas tuják takarásában feltűnésmentesen meg lehet keresni a geodobozt. Szemmagasságban - Nem emlékeztem a segítő információra. Marosvásárhelytől 24 km-re északkeletre, Székelyhodostól 3 km-re a Tar-bükk alatt fekszik, a Hodos-patak völgyében.
Cserealja Zöld Park Cserealja Zöld Park Marosvásárhely 34,36 km-re
A Cserealja Zöld Park egy korszerű marosvásárhelyi szabadidőközpont, mely a Tudor lakónegyedben, a csendőrség szomszédságában található, négyhektáros területen.
Református templom Református templom Nyárádmagyaros 45,8 km-re
1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája. 1791-ben kőtemplom épül s ebben az időben lesz anyaegyház.
Nárciszmező Nárciszmező Szamosmagosmart 44,52 km-re
A Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező. Elméletileg védett terület.
Mosdókő Mosdókő Bekecs-tető 47,86 km-re
A Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség.
Református templom Koronka 36,06 km-re
Koronka régi templomát magas védőfalak vették körül. 1769-ben lebontották és helyébe újat építettek, a régi templomból megmaradt két harang.
Egykori Járásbíróság épülete Nyárádszereda 42,06 km-re
Az egykori, nyárádszeredai Járásbíróság épülete a Rózsa utca 79 szám alatt található. 1905-ben szecessziós stílusban épült, kódja a történelmi műemlékek jegyzékében MS-II-m-B-15723.
Sajómagyarosi vár Sajómagyarosi vár 31,29 km-re
A Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Panoráma Panoráma Maroskeresztúr 35,94 km-re
Magáról a templomról több adat nem ismeretes, a reformáció utáni háborús időkben korán elpusztult. Bűz - A temetőn keresztül közelítettem meg a rejteket. Drájvinozás a temetőben - Nyárádtő felől érkezve, hamarabb letértem a főútról, mint kellett volna. Pusztult vele a nép is, amit 1760-ban feljegyzett neve is jelez: Puszta-Keresztúr.
Zárt kapuk parkja Zárt kapuk parkja Nagyernye 28,72 km-re
Báró kertje, Bálintitt-kastélypark - Nagyernye. Nem sikerült - Ma erre jártam és meg is álltam a rejtek előtt, de mégsem mentem a cső közelébe, mert az udvaron, a rejtek közelében sepregetett egy úriember. Harmadik próbálkozás - Ma megint erre jártam, és mivel senki sem volt a környéken, sikerült a dobozt is előszedni. Jelenleg a park főút felőli kapuja le van zárva, lakattal.
Toldalagi-palota Marosvásárhely 32,07 km-re
Az egykori Nagypiac középső részén áll Erdély egyik legszebb késő barokk épülete. Köszönöm - Még akadozik a dolog, gondolom egy pár kisérlet nem árt. Újra itt - Ma megint erre jártam, és sikerült a dobozt is elővenni. Dobozok - A toronytól idejövet már távolról megláttam a dobozt. 1759-1772 között épült, Luidor János tervei szerint.
Alsó gát Alsó gát Marosvásárhely 31,5 km-re
A marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Több doboz - Több dobozra is akadtam a helyszinen köztük egy másik oldal dobozára és egy mintavételre alkalmas dobozkát ami tele volt széklettel. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Borziatelep tava Borziatelep tava 40,63 km-re
Borziatelep mellett egy sziklafal tövében található egy tó. Csodálatos őszi színek - Miután megtaláltam a Bisztra völgyében, a mosógépnél elrejtett geodobozt, folytattam az utamat a Maros völgyén felfelé. Havazas - Miutan leszalltunk a vonatrol, ez volt az elso megkeresendo doboz. Egy kis nosztalgia - Fontos hely ez számomra, mert egy barátomnak hétvégi háza van. Valamikor a vasútról is látható volt, de mára már a tó körül eléggé felnőttek a fák és a bozót.
Várhegy-tető Nyárádandrásfalva 44,96 km-re
A falun (Nyárádandrásfalván) felül a baloldali hegyek egyik ponkját Várdombnak, a mellette lefolyó csermelyt Várpataknak nevezik. Mondják, hogy ott (a régi osztrák térképen Várhegy-tetőn) a törököknek lett volna vára.
Rigmány Rigmány 46,25 km-re
Az 1567-dik évi regestrum 8 kapuval hozza Rygmany néven. Útban a tatárpincék felé - Útban a tatárpincék felé megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Felmászott a toronyba - Felmásztunk a toronyba. Második alkalommal itt - A helyet már ismertem, 2010 novemberében már jártam itt. Középkori katolikus lakói, majd a reformáció idején a reformátussá lett hívek Nyárádszentsimonhoz tartoztak.
Unitárius templom Nyárádszentlászló Unitárius templom Nyárádszentlászló 42,7 km-re
A templom mai napig megőrzött stílusjegyei is erre a korra utalnak, román és gótikus vegyesen. Belépni csak alázatosan - Belépni csak alázatosan lehet, mert alacsony a kapu. Madárábrázolásos régi sírkövek - A helyszínre érkezve már az alsó kapun beléptem a templomkertbe. Keletre néző szentélye törpe dongaboltozattal, köríves diadalívvel s egyetlen déli fekvésű keskeny ablakával román kori.
[ Fel ↑ ]
Holló-kő - Kelemen-havasok
Holló-kő - Kelemen-havasok 36,76 km-re
Vityál vára romjai - Görgényi-havasok
Vityál vára romjai - Görgényi-havasok 42,28 km-re
Trópusi lepkeház Parajd Trópusi lepkeház Parajd 60,06 km-re A parajdi trópusi lepkeház páratlan élményt kínál a látogatóinak. Jó tudni - A lepkeház szép kívûlrõl. Belülről is - Bent is szép, érdemes meglátogatni. Szabadon repülve, testközelből figyelhetjük itt meg a lepkéket.
Régi Aranyos-fahíd Régi Aranyos-fahíd Torda 57,29 km-re A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Bocskai István fejedelem szülőháza Bocskai István fejedelem szülőháza Kolozsvár 64,58 km-re A Mátyás király utcában álló, lényegében Mátyás király szülőházával szemben álló ház helyén álló épületben született Bocskai István, 1557 január 1-jén.
Alsó-szikla Makfalva 52,76 km-re Az Alsó-szikla, vagy ahogy még nevezik, a Suvadás, Makfalva Alsó szeg helynevű területén található - itt, a Hídcsegely nevű határrészen, a Kis-Küküllő alámosta a parti részt, kéregcsuszamlást okozva. A hagyomány szerint, ha a faluból is jól látható Alsó-szikla megszürkül, megváltozik az idő, ugyanis a kék palás rétegek előre jelzik az esőt.
Gyula vezér kútja Gyulakuta 50,82 km-re Gyula vezér kútja a Kis utca és a Csorgó utca kereszteződésénél található. A néphagyomány szerint, a település első lakosai a Gyula vezér által ásatott kút körül telepedtek le.
Báthory-Apor Szeminárium Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 64,47 km-re Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
A tó partján A tó partján Bözödújfalu 57,03 km-re Bözödújfalu elpusztult falu Romániában, Maros megyében. Pet előformát nem, üres söröspalackot találtam - A délelőtt folyamán nagyon eltöltöttem az időt a bözödi halomsírok legjobb megközelítésének megtalálásával. POI - A doboz eltűnt. A falu a romániai falurombolás jelképévé vált: 1988-ban elárasztották egy új víztározó építésekor.
Deák-ház Deák-ház Kolozsvár 64,23 km-re Deák-ház - Deák Ferenc utca 13.
Tündér-tó Kelemen-havasok 53,92 km-re A Tündér-tó az Alsó-Tündér-patak fejében jött létre, szabálytalan ellipszis alakú természetes képződmény - 75 m hosszú és 55 m széles, környéke 15 hektáron védett. A szép fenyőerdővel körbevett tó Kolibicáról vagy Ratosnyáról indulva is megközelíthető.
Magyarpeterd Magyarpeterd 65,02 km-re A reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
EMKE-palota EMKE-palota Kolozsvár 63,9 km-re EMKE-palota, CFR tartományi igazgatóság - Bocskai (Avram Iancu)-tér 16.
Református templom Aranyospolyán 54,32 km-re Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Akadémiai Kollégium Akadémiai Kollégium Kolozsvár 64,26 km-re Akadémiai Kollégium, a régi Egyetemiek Háza, az első magyar kőszínház telke. Színház utca 1 szám, Király utca 4.
Református templom Újtorda Református templom Újtorda 57,08 km-re Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Piarista rendház kolostora Piarista rendház kolostora Kolozsvár 64,42 km-re Piarista rendház kolostora és Convictus nobilium (nemesi bentlakás). Egyetem- és Farkas-utca saroképülete.
Kibéd 51,73 km-re Kibéd 10 km-re fekszik Szovátától, helyi posztóüzeméről híres.
Bánffy-kastély Bánffy-kastély Válaszút 51,03 km-re A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Ördöglik-tető Bún 68,18 km-re Ördöglik-tető - Bún
Betula Pendula Betula Pendula Kolozsvár 63,86 km-re A középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.