Magura település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Magura. Magura román elnevezése: Magura Ilvei.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Völgyzáró gát RatosnyaA ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re.
Ládás Háza-barlang Andrástelep Érdekes barlang - A Sziklaablaktól jöttünk át ide. Volt fatörzsek - Érdekesek ezek a hatalmas "volt fatörzsek" és ágaik. Barlang, első barlang - Délben jött ránk, hogy túrázzunk, és elfutottunk Ratosnyára.
Árokalja váraA Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község.
Szentháromság római-katolikus templom Beszterce
A templom előterébe be lehet lépni, beljebb egy kovácsoltvas rácson keresztül lehet szemlélni a megállt időt.
Kis-Ünőkő Radnai-havasokKis-Ünőkő, románul Varful Ineut.
Jézer-tó Kelemen havasok Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne.
Lisztes-bérc JódtelepA Lisztes-bérc egy lapos kő Ratosnya közelében, a Görgényi oldalon, a 90-es években még Lapos-kőnek neveztük.
Ünőkő Radnai-havasok Kell ennél több? - Havasszépe túra a Radnaiban. Sok kiránduló - A Kis Lala-tó, Tó-nyereg felől jutottunk fel a csúcsra.
Sziklaablak Andrásháza Tévedések sorozata - A vendéglő parkolójában hagytuk az autót és innen indultunk a sárga kör jelzésen a Ládás Háza-barlang felé. Rozsdaszőnyeg - A frissen lehullt, napsütésben csillogó rozsdaszőnyeg mindent megtett, hogy ne a cél felé, hanem a völgybe szállítson vissza. Egy túra megkoronázása - Egy kellemes tavaszi délután találtam meg ezt a dobozt.
Tausoare-barlang Radnai-havasokA Tausoare-barlang, ejtsd Töúsóáre, a Tausoare-patak forrásvidékén, a Borla-tetőtől nyugatra, a Puszta-tető északi oldalában található.
Borgói-hágóA Borgói-hágó a Borgói-hegység keleti részében található 1201 m-es tengerszint feletti magasságban.
Barlangsír KerlésKerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Tamó sziklavára Egy kicsit nehezebben - A Tamó szikláit egy kicsit nehezebben találtuk meg, az oda vezető ösvényen nem sokan járhattak, úgy kellett átvergődni és felkapaszkodni a törpefenyők között.
Nagy-barlang Andrástelep
Vulkanikus hegységben barlang?
Zsedán-völgyi kőgomba Kelemen havasok
Zsedán-völgyi kőgomba - Kelemen havasok
Mofetta DornavátraDornavátra város mofettája a Negresti-negyedben, a hasonló nevű utca déli végében található.
600 éves mocsári tölgy Paszmos Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Kis Lomás úr szikla Kis Lomás úr, Lomás Ica, és a Cica-mica csúcs - Remélem te is tartod magad majd az egyezségünkhöz, és te is rejtesz ott egy geodobozt. A vízesés fele - Útban a vízeséshez felmásztunk ide a sziklához is, hogy megkeressük ezt a geodozbozt is. Majd legközelebb - A Kis-Lomás-vízesés felé menet megálltam megkeresni ezt a dobozt.
Pietrosz-csúcs Kelemen-havasok Ismertető leírás kiegészítve - Kiegészítettem az ismertető leírást az élelmiszerekre vonatkozó résszel. Köves csúcs - A Jézer-tótól folytattam utamat váltakozó időjárási viszonyok között. Meglepetés - Meglepő, hogy a doboz 2006 óta még megvan, ép és száraz.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt.
Egykori mosógép Bisztra-völgye Mosógép az út alatt - Bár a mosógép közvetlenül az út mellett van, pontosabban az út mellett és alatt, kocsiból nem egyből észrevehető. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el.
Nagy Lála-tó Radnai-havasok Gázsa nyeregből - A Radnai-hágóról indultunk autóval. Dobozcsere - A múlt alkalommal nem kerestem a dobozt, mert reméltem, hogy hamarosan visszajövök.
Tündér-tó Kelemen-havasok
A Tündér-tó az Alsó-Tündér-patak fejében jött létre, szabálytalan ellipszis alakú természetes képződmény - 75 m hosszú és 55 m széles, környéke 15 hektáron védett.
Rekettyés-csúcs Kelemen-havasok Jézer-tó és Rekettyés-tető - Egy kis vasárnapi 25 km-es séta.
Kőnyúl Kelemen-havasokAz Ilvai Tiha-patak mentén, a Tiha-tető felé érdekes sziklaképződmények mellett haladhatunk el.
Keleti kilátó Istenszéke Kelemen-havasok Május 1 - Május elsején, nagyon szép ídőben indultunk Dédabisztráról. Nem találtam megfelelő rejteket egy új geodoboznak - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára.
Kolibica-tó Kelemen-havasok Megpróbáltam - Megpróbáltam feljutni a rejtekhez, de biciklivel nagyon nehéz volt, feladtam.
Andezitszikla Bölényes Kelemen-havasok
A Bölényes-tető, román térképeken Zimbrul, egy természetvédelmi terület a Borgótiha községhez tartozó Báránykő falutól kelet-északkeletre.
Református templom Szentmáté Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt.
Bátos 1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Dobrán-forrás Bélbor A Dobrán (Dobreanu)-forrás a Dobrán-patak földrajzi jobb oldalán található, Bélbor északnyugati szélén.
Beresztelke 1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Görgényadorján 1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven.
Fancsal-tető Görgényi-havasok Egy spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő.
Református templom Kékes 1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel.
Református templom Újős 1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Tancs 1439-ben az okiratok Tats néven írják.
Izakonyha Izakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült.
Urmánczy-strand Maroshévíz Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem.
Holtmaros 1319-ben Holtmaros, 1366-ban Holhmoros, 1512-ben Holth Maros néven jelentkezik az okiratokban.
Bor-kút-forrás Bélbor A Bor-kút-forrás Bélbortól észak-északnyugatra található, a Bor-kút-patak völgyében.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.