Lunca Lesului település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Les. Német neve: Lunka bei Lesch.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Besenyő
Ide, a határőrtelepre telepített németek pogány besenyőket találnak itt, s ők nevezik el paganicanak.
Jakabkő KusmaA Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt.
Egykori evangélikus templom Árokalja Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Bunker 3 Szalárdtelep sziklái Csak az időpont volt más - Nagyon közel voltunk egymáshoz. Találkozhattunk is volna - Mikor ezt a sorozatot rejtettem, kimaradt ez a bunker. Félgömb-tető - Itt nagyobb szerencsével jártam, a geodoboz száraz és a helyén van.
Disznajói kockásliliom védett terület Látás - Azt vettem észre, hogy gondok vannak a látásommal, mert egyetlen liliomot sem láttam. Köszönöm az álcázást - Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak - Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok.
Bunker 4 Szalárd Érdekes egybeesések - Egy kellemes tavaszi túra során érintettem a Szerecsen sziklákat. Dobozcsere - Ma erre jártunk, így ellenőriztem a rejtéseimet. Üres a 4x7 - Ma kedvem támadt jéggé fagyott sáron és a tetején csúszkáló avaron meredeket mászni.
Borziatelep tava Csodálatos őszi színek - Miután megtaláltam a Bisztra völgyében, a mosógépnél elrejtett geodobozt, folytattam az utamat a Maros völgyén felfelé. Havazas - Miutan leszalltunk a vonatrol, ez volt az elso megkeresendo doboz. Egy kis nosztalgia - Fontos hely ez számomra, mert egy barátomnak hétvégi háza van.
IzaszacsalIzaszacsal egykor hires kerámiaközpont volt.
Nárciszmező SzamosmagosmartA Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező.
Tiha-vízesés Nedves-patak Kelemen-havasok Még márciusban? - Jó lenne, ha összejönne. Én május közepére gondoltam - Ha van igény és jelentkező, természetesen bármikor lehet túrázni, kirándulni, geodobozt keresni és rejteni. Május - Május még messze van, nem tudom, hogy mennyi szabadidőm lesz májusban.
Gyöngyös-patak vízesései Kelemen-havasok Gyöngyös patak - Egy élmény volt az Illés-szikláitól beereszkedni az itt-ott embermagasságú kúszófenyők között a nyeregbe.
Falkenhein-forrás DornavátraA Falkenhein-forrás (új neve Sentinela, egyéb neve Augusztus 23) Dornavátra egyik ismert borvízforrása, a városi park északi részén található.
Fedett fahíd HordóHordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára.
Nagy-barlang Andrástelep
Vulkanikus hegységben barlang?
Bátos vára Burgberg BátosA Lúc patak mellett fekszik Bátos község - a 751 m magas Burgberg nevű hegyen találjuk az ovális alaprajzú 12-dik századi vár jól látható sáncait.
Emberfő-csúcs Suhard-hegységAz Emberfo csucs a Suhard hegyseg legmagasabb kiemelkedese a maga 1932 m-el, a Radnai-Borgoi havasok es az Obcinak kozott talalhato.
Bunker 2 Szalárd Bejárat, lépcső és cseppkőlefolyás - Az 1. Óvóhely-2 - Ez a bunker érdekesebb volt mint az előző, márcsak a cseppkőlefolyás miatt is. Második - A Bunker 1 után hamar következett az egymással szemben levő két bunker.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira.
Vörös-csúcs Radnai-havasok
Vörös-csúcs
Magyaró
1228-ban Moggoreunak írják, 1587-ben Mogioro és 1602-ben Magyaros a neve.
Kaszinó és gyógyfürdő DornavátraA dornavátrai kaszinót Peter von Brang bécsi építész tervei alapján eklektikus stílusban építették 1898-ban, német neoreneszánsz elemekkel, a badeni kaszinó mintájára.
Funtineli forrás Palotailva A régi doboz helyett új rejtés - A mai nap újra a Funtineli-forrásnál jártunk. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre.
Víg Albert köve Galonya Nem tűnt el, csak tovább költözött - Ellenőriztem a rejteket. Vas hid - Regi tervem volt megkeresni ezt a dobozt es megnezni alaposabban a sziklat a Marosban. Gyors kipipálás - Ha már sokszor átmentem a hídon, ideje volt kipipálni ezt a dobozt is.
Tizenkét Apostol sziklái Kelemen-havasok Ketnapos Kelemen tura - Laza ketnapos hetvegi tura alkalmaval talaltuk meg. Útvonal és rejtek - A 12 Apostol kolostortól indultunk a 12 Apostol sziklái felé.
Turulmadaras emlékmű Disznajó Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra.
Mofetta DornavátraDornavátra város mofettája a Negresti-negyedben, a hasonló nevű utca déli végében található.
Kofa-völgyi vízesés A geodobozból ömlik a víz - A Kofa-vízesés felé Dédabisztrán, a Bisztra-patak torkolatánál, az Istenszéke nevű utcán tértem le a főútról. Meghalt a doboz, éljen az új doboz - Szombaton jártam a Kofa-völgyi vízesésnél. Decemberben is szép - Meglepően szép a kidőlt erdőben előbukkanó kétágú vízesés.
Szakadék kőbabákkal Bilak Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Jézer-tó Kelemen havasok Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne.
Rönklenyomat-barlangok RatosnyaA ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban.
Panda-kő Galonya Marosparti óriás - Második alkalomra sikerült megtalálni. Két doboz? - Melyik két dobozra gondolsz? Az egyik doboz más játszótér doboza? A mustáros doboz volt az én dobozom. Ket doboz - Igen, a mustaros doboz es egy pet eloforma, ha jol emlekszem.
Homokkő képződmény BátosBátost Monorfalva felé elhagyva, Bátostól körülbelül 500 méterre, az út jobb oldalán homokkő képződmények vannak.
Kisfülpös 1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Gyerekkor utcája Maroshévíz A Gyerekkor utcája egy maroshévízi utca, melynek betonfalát gyerekek festették ki színes gyerekrajzokkal, 2020-ban, egy számukra kiírt projekt keretében.
Görgényadorján 1333-ban Yordani, 1393-ban Adrian néven tűnik fel az okiratokban, majd 1453-ban villa Adrianus és 1644-ben Adorján néven.
Dedrádszéplak 1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban.
Széles-tető Széles-, vagyis Szelesel-tető.
Alsóbölkény 1453-ban villa Belken néven jelentkezik az oklevelekben.
Isztinakő Bélbor Az Isztinakő (románul Piatra Laptariei) Bélbor községtől keletre, a Kis-Beszterce folyótól északra található, a Pintye-hegyláb (Piciorul Pintea) és a Kisbükk között.
Címeres kút Szászrégen A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt.
Urmánczy-strand Maroshévíz Maroshévíz 4 - A rejtekhelyet megtaláltam, sőt a dobozkát is láttam, viszont nem értem el, és ráadasul még egy kupac kukac is volt előtte, amit valószínű, hogy a horgászok hagytak ott. Legyen egy ilyen rejtek is - Ezért a dobozkáért össze kell vegyülni a porral, és a szeméttel. Hid - Új hid épült a Maroson át, ugyhogy itt sem találtuk meg magát a rejteket sem.
Dobrán-forrás Bélbor A Dobrán (Dobreanu)-forrás a Dobrán-patak földrajzi jobb oldalán található, Bélbor északnyugati szélén.
Református templom Ketel 1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal.
Beresztelke 1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Petele Petele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt.
Izakonyha Izakonyha fatemploma a hagyomány szerint a tatár támadást követő évben, 1718-ban épült.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.