Ketel település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Kékes. Ketel román elnevezése: Chetiu.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Ortodox templom Beszterce 25,34 km-re
Szűz Mária templomba vezetése ortodox templom, egykori Szent András minorita ferences kolostor.
Református templom Cegőtelke 10,7 km-re
1243-ban jelentkezik az okiratokban egy Chegetelke megnevezés, deGyörffy szerint az oklevél nem hiteles. Ez az oklevél legfeljebb egypusztára érvényes: 1366-ban Zegen, 1407-ben Zegew, 1413-ban Scegew,1428-ban Nagy Chegew, 1429-ben Czagendorf, 1433-ban Czege, 1622-benSzász Zege formában fordul elo a forrásokban.
Beszterce 24,85 km-re
Beszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Levendulás Mezősály 42,28 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 32,73 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Árokalja vára 13,44 km-re
A Mezőség északi felében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, az itt északnyugatra tartó Sajó bal partján fekszik Árokalja község. Árokalja falutól délkeleti irányban, a Szeretfalva felé vezető út nyugati oldala fölött húzódó hegysor egyik észak-déli irányú nyúlványán áll a vár.
Disznajói kockásliliom védett terület 45,28 km-re
A disznajói kockásliliom, 2,5 hektáron védett terület, a Marosvécshez tartozó Disznajó falu határában található. Köszönöm az álcázást - Köszönöm az álcázást. Az idén korábban nyílnak - Mivel korábban jött az idén a tavasz, ideje volt megnézni, hogy nyílnak-e a mocsári kockásliliomok. A kockásliliom, latin neve Fritillaria meleagris, színezetével és sakktáblaszerű rajzolatával hívja fel magára a figyelmet.
Kofa-völgyi vízesés 49,71 km-re
A Kofa völgyében található egy nagyon bővizű forrás, melynek az a különlegessége, hogy a forrás vize mintegy fél méter vízszintes szakasz után, vízesésként veti magát a mélybe. Meghalt a doboz, éljen az új doboz - Szombaton jártam a Kofa-völgyi vízesésnél. Decemberben is szép - Meglepően szép a kidőlt erdőben előbukkanó kétágú vízesés.
Marossárpataki tavak 49,9 km-re
Maros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Egykori evangélikus templom Malomárka 21,06 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Református templom Vice 4,74 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Kölpényi tó Mezőkölpény 47,35 km-re
Mezőkölpény Marosvásárhelytől 14 km-re északnyugatra, a Komlód völgyére nyíló völgykatlanban fekszik, és a 10 km-re keletre levő Mezőcsáváshoz tartozik. Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével.
Beresztelke 44,43 km-re
1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Kornis-kastély Szentbenedek 23,43 km-re
Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Evangélikus templom Teke 26,66 km-re
Teke község a Mezőség keleti felében fekszik, a Pénteki-patak mellett - evangélikus temploma műemlékké nyilvánított épület, a XIV-dik században épült, a tornya a XV-dik században. Csodálatos, de nagyon szomorú - Magasztos történelemmel rendelkező település nagyon szomorú jelenkori állomása. Az állapota egyre jobban romlik, jelenleg el van hanyagolva, a templom mellett játszóteret és parkot hoztak létre.
Kiszsolna Evangélikus templom 27,85 km-re
Besztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 12,75 km-re
A Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Mezőszopor 40,44 km-re
1213-ban villa Zupur, 1332-ben Supur, 1450-ben Zopor, 1478-ban Zoopor néven jelentkezik az oklevelekben.
Szentháromság római-katolikus templom Beszterce 24,62 km-re
A templom előterébe be lehet lépni, beljebb egy kovácsoltvas rácson keresztül lehet szemlélni a megállt időt. Az épület rendben van tartva, felújítva, mint ahogy előtte az utca is.
Dedrád 41,35 km-re
1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben. 1325-ben plébániatemploma van, papja János ekkor a székeskáptalan előtt tárgyalandó birtokmegosztási ügyben van jelen.
Melegföldvár 15,6 km-re
Katonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Magányos tölgy Szászrégen 45,6 km-re
A Magányos tölgy Szászrégen északnyugati részében, a Kerek-erdő (Ziegenwald) nyugati szélén található. A tölgyfát 1849-ben ültették, az 1848-as forradalom emlékére.
Református templom Szentmáté 7,45 km-re
Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Magyardécse 17,4 km-re
A cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel. Korán jöttünk, a hideg miatt késik a virágzás.
Nárciszmező Szamosmagosmart 19,51 km-re
A Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező. Elméletileg védett terület.
Egykori evangélikus templom Árokalja 13,02 km-re
Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Református templom Ketel 0,32 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Turulmadaras emlékmű Disznajó 47,78 km-re
Középkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Uzdiszentgyörgy 34,51 km-re
1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Ugron-kastély Mezőzáh 47,3 km-re
A Marosludas és Nagysármás közötti úton haladva, messziről feltűnik a Mezőzáh fölé emelkedő dombtetőn magasló kastély. Valószínűleg csak szép mese - A mezőzáhi Ugron-kastély építészeti elemeinek és a naptári számoknak az összekapcsolása valószínűleg csak turistacsalogató kitaláció. Üreg vagy repedés? - Déli órában érkeztem a kastélyhoz, mely tárt kapuval, elhagyottan, és egy álmos kutyával fogadott. A falu főútjáról felkanyarodó rozoga úton közelíthető meg az épület, amely a Burszána nevű erdős rész közepén fekszik.
Evangélikus templom Aranyosmóric 9,08 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Erdőszakál 41,72 km-re
Középkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Református templom Vajdaszentivány 48,78 km-re
1332-ben de Sancto Joanne néven jegyzi a pápai tizedjegyzék. Később így szerepel a forrásokban: 1366-ban Mortunzenthyuana, 1451-ben Vayda Zenth Iwan.
Bálványosváralja Vár 12,99 km-re
A Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Forrószegi Sósfürdő Szék 26,77 km-re
A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Tancs 38,53 km-re
1439-ben az okiratok Tats néven írják. 1454-ben Thanch, 1508-ban Thanchháza, 1587-ben Thancz, 1639-ben Tancs a neve.
Sajómagyarosi vár 15,95 km-re
A Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község. Sajómagyaróstól északkeletre, az 580 m magas Várhegyen állt egykor a sajómagyarósi vár.
Magyaró 49,01 km-re
1228-ban Moggoreunak írják, 1587-ben Mogioro és 1602-ben Magyaros a neve.
Hunyadi János szobra Marosvásárhelyi vár Hunyadi János a tizenötödik századi történelem meghatározó alakja, 1446-tól hat éven át a Magyar Királyság kormányzója volt. Nagy pártfogója volt a kereszténységnek, a marosvásárhelyi Vártemplom tornya az ő anyagi hozzájárulásával épült.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye Közvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Arkhai szoborpark Magyarfenes Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Kacsalábon álló ház Marosvásárhely Majdnem kacsalábon forgó palotát írtam, de sajnos nem forog, csak kacsalábakon áll, nem palota, és királykisasszony sem lakik benne. Betonoszlop - A ház a kacsalábon megvan de a dobozt sajnos nem találtam meg. Az emeletnek már padlója sincs, a földszinti részt raktárhelyiségnek használják.
Régi városi strand Marosvásárhely A marosvásárhelyi egykori Régi városi strand a Mátyás király tér 4 szám alatt található. Most mindent elárulok - Természetesen nem kizárt, hogy eltűnt a doboz, de a bejegyzésed szerint azt tartom valószínűnek, hogy nem jó helyen kerested. Mi derült ki? - Nem tudom mi derül ki erről a rejtésről, de a megálló-táblát áttapogttuk, és nem került elő semmi sajnos. 1904-ben épült Nyári hidegfürdő néven.
Teleki kripta Sáromberke Sáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Haller-kastély Kerelőszentpál Kerelőszentpál Marosvásárhelytől 20 km-re található - látnivalói a Haller család 18-dik században épült, barokk stílusú, jelenleg romos kastélya és temető kápolnája. Szomorú - Ma délben jártam a romos Haller kastélynál.
Református templom Újtorda Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Lovaspálya A marosvásárhelyi Lovaspálya (Lovasiskola, Méntelep) az új gát közelében található. Szombat delutan - Érdekes látvány egy lovaspálya, lovak és emberek nélkül. Az apostolok lován - Özönlött a tömeg az ócskapiacról, de nagyrészt az apostolok lován. A lovassportnak Marosvásárhelyen nagy hagyományai vannak.
A legrégebbi székelykapu Mikháza A mikházi ferences templom és kolostor 1673-ban készült, régi galambbúgos nagy- és kiskapuja, a legrégebbi fennmaradt székelykapu volt. A szerkezetileg meggyengült kaput 1912-ben egy vihar ledöntötte, majd vásárlás útján a Néprajzi Múzeumba került.
Vasúti megálló Andrásháza Aki vonattal érkezik a helyszínre, annak Andrásháza lerobbant, gyászos állapotban levő vasúti megállójánál kell leszállni. A vonat ajtajából nem kis szintkülönbségről kell leugrani a talaj szintjére.
Teleki-kripta Marossárpatak Marossárpatak egyik műemléke a Teleki-kripta, amely a 19-dik század első éveiben épült, ide temették egykor a sárpataki Teleki család halottjait. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.