Budatelke település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Budatelke. Budatelke román elnevezése: Budesti.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Levendula KoronkaA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta.
Forrószegi Sósfürdő SzékA Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé.
Szakadék kőbabákkal Bilak Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Renner bőrgyár Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely.
Barock MarosvásárhelyA Barock kávézó egy marosvásárhelyi, főtéri bár, melynek bejárata nem közvetlenül a Rózsák terére, hanem az épület alatti átjáróra nyílik.
Turbina-villanytelep Marosvásárhely Kemény dió a buszmegállóban - Ki kell várni azt a pillanatot, amikor az emberek épp szállnak fel a buszra. Eltűnt - Két-három hete ellenőriztem a dobozt és tartalmát, akkor még minden rendben volt. Rejtés - Ideje volt új dobozt rejteni, ma végre sor került erre.
Római-katolikus templom Szászrégen Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Zsidó temető MarosbogátA marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon.
Hattyúk tava Faragó Másik fa - Az a másik fa az aszfaltos fa. Aszfalt darabbal álcázva - A nyáron mikor zöld volt minden nem találtam meg a dobozt. Mezőségi tó - Sok tó van a Mezőségen, nemrég ismertem meg ezt is.
Alverna ferences kegyhely KolozsvárAz Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található.
Ótordai kastélytemplom Torda Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is.
Tordai sóbánya Csak a reménnyel maradtam - Miután az újtordai református templomnál sikertelenül próbáltam megközelíteni a rejteket. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt.
Status quo ante zsidó temető Amit előbb-utóbb megteszel - Márciusban összeírtam néhány dolgot, amit előbb-utóbb megteszel. Tenyleg alatta - Ez a rejtek tetszett, vagany volt es hamar megtalaltam. Szem előtt - Szem előtt van, de néha épp azok a dobozok a hosszabb életűek, amelyek szem előtt vannak, és mégis csak azok találják meg, akik tudatosan keresik.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus.
Dedrádszéplak
1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban.
Hollókő Budák Nyomokat követve - A Budak-völgyi tölgyerdőnél találkoztunk Déliáikkal. Tíz évvel ezelőtt jártam a Hollókőnél - Felmásztam a tetejére is, talán onnan a leglátványosabb a Geológus tűje.
Unitárius templom SzékelykálSzékelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet.
Malomfalvi várdomb
Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai.
Degenfeld-Schomburg kastély KutyfalvaAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő.
Aranyhalacska Marosszentkirály A geodoboz helye látható a rejtekfotón - A geodoboz helyét nagyon konnyű beazonosítani, ha megnézed A rejtekfotót, és elolvasod a Megtalálást segítő információt. Ücsörgők - Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült - Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve.
Unitárius templom Szabéd1451-ben jelentkezik először a forrásokban villa Zabedy néven, középkori templomáról oklevelek nem beszélnek.
Tisztviselő-telep Marosvásárhely Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben.
Alsó gát Marosvásárhely Több doboz - Több dobozra is akadtam a helyszinen köztük egy másik oldal dobozára és egy mintavételre alkalmas dobozkát ami tele volt széklettel. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is.
Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át).
Református templom Kékes1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel.
Szentgyörgyi István szobra Marosvásárhely
Második próbálkozásra - Az első alkalommal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, illetve Studió Színház előtti kis kertben személyek álldogáltak.
Tancs1439-ben az okiratok Tats néven írják.
Marosszentanna
Marosszentanna Marosvásárhely egyik külvárosa.
Holokauszt emlékmű Marosvásárhely Tavaszra hangolodva - Egy nagyon kellemes séta során került meg ez a doboz is. Majd megbeszéljük - Több rejtés is volt itt. Ami késik nem múlik - Szerintem biztos fogunk találkozni.
Cementlapok Marosvásárhely Nem ázott be - Az elmúlt napokban, mig tartott a szép idő, nem tudtam eljönni, hogy megkeressem a trekkingklub új vásárhelyi rejtéseit. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Vörösfenyő erdő PaszmosVörösfenyő erdő, Paszmos
Széki nádas SzékA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el.
Kisvasút hídja Meglesz - megnézem. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg.
Cserealji forrás Marosvásárhely Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat.
Sándor János-forrás Marosvásárhely Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Íjásznő Marosvásárhely Jó hogy nem lábakelt doboz lett belőle - A Üres - Sajnos a rejtek üres. Letarolt rejtek - Csipivel kerestuk, de o mar tudta, hogy valoszinuleg most sem talaljuk majd.
Kornis-Rákóczi-Bethlen kastély Radnót Köszönöm az újrarejtést - Ez a rejtek úgy néz ki, hogy adja magát. Miért viszik el? - Ezt én nem értem. Kastély - A rejtek hamar meglett, de először nem kerestük elég behatóan, ezért nem találtuk meg.
Árpád fejedelem szobra Székelybere Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén.
Kakasos templom Kolozsvár Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Levendula kert Harasztos Az aranyosszéki Harasztoson, a Király család 50 ár területen termeszti a levendulát, ezt a közkedvelt gyógy- és dísznövényt.
Babes-Bolyai Egyetem Kolozsvár Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el.
Katonáné hegyese Abod Katonáné hegyese, a régi osztrák térképeken Katonanő-tető, a Sokad dűlő legmagasabb csúcsa Makfalva északi határán.
Kis-Beszterce Elkallódott - Sajnos ennek a ládának annyi. Karbantartás, geodobozok és a papné - Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás - A társrejtő természetesen a rejtő társa.
Tükör utca Kolozsvár Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem.
Szászszőlős temploma Szászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal.
Vasúti megálló Andrásháza Aki vonattal érkezik a helyszínre, annak Andrásháza lerobbant, gyászos állapotban levő vasúti megállójánál kell leszállni.
Keménykőalji-forrás Vármező Vármezőn, a Mini Nyárád átogatóközpont közelében, a Kéménykő (Keménykő oldala) délkeleti aljában egy kitűnő ivóvíz-forrást találunk.
Szigeti-ház Kolozsvár A Király utca 24 szám alatt található a Szigeti-ház, amely egy XVIII-dik században épült kolozsvári barokk műemlék ház.
Református templom Székelybere Benkő Károly idejében épül fatemploma, mai temploma 1842-ből való.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Római katolikus templom Szászfenes A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt.
Maka vára Makfalva A makfalvi vár Orbán Balázs Székelyföld leírásában Maka vára helynévként szerepel.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.