Borgóbeszterce település (Beszterce-Naszód megye) Központ: Borgóbeszterce. Borgóbeszterce román elnevezése: Bistrita Bargaului.
Lomáska Kis-Lomás-vízesés 40,36 km-reA Kelemen-havasokban található Kis-Lomás patak felső szakaszát egy andezitlépcsőn lezúduló vízesés ékesíti. Lomás Ica, Kis Lomás úr, és a Cica-Mica - Maroshévíz felől a Lomás-patak mentén haladtunk, érintve a Forrás-, majd a Büdös-mező eltérőket. Moha és gombák - Nemcsak a vízesés szép, hanem az odáig vezető út is szép. Végre - A sok rókagomba miatt gondoltam, hogy mi is augusztusban jövünk ide, de nem tudtam kivárni. A román Cascada Lomasel megnevezésből kiindulva - mivel a földrajzi hely nevét nem áll módomban megváltoztatni - a ládát Kis-Lomás helyett rokonszenvesebb hangzása miatt Lomáskának neveztem el.
Sziklaablak Andrásháza 34,79 km-reA Ládás Háza-barlang, illetve a felette levő sziklatető kilátójához vezető, piros ponttal jelzett turautvonalat követve, az ösvény mellett érdekes sziklaalakzatokat fedezhetünk fel. Tévedések sorozata - A vendéglő parkolójában hagytuk az autót és innen indultunk a sárga kör jelzésen a Ládás Háza-barlang felé. Rozsdaszőnyeg - A frissen lehullt, napsütésben csillogó rozsdaszőnyeg mindent megtett, hogy ne a cél felé, hanem a völgybe szállítson vissza. Egy túra megkoronázása - Egy kellemes tavaszi délután találtam meg ezt a dobozt. Közvetlenül az ösvény mellett egy elfordított U betűhöz hasonló, méretes sziklakapu vonja magára a figyelmet.
Jakabkő Kusma 11,35 km-reA Lunga-patak mellett fekvő Kusma községtől 2 km-re délre, a 949 m magas Jakabkő sziklaszirtjén egykor Árpád-kori vár állt. Ide a falu keleti szélétől induló talajúton juthatunk fel.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja 33,94 km-reA Bethlen-kastély a 19-dik században épült, neobizánci stílusban - ma a Babes-Bolyai Tudományegyetem Regionális Frankofón Központja működik benne, és tudományos konferenciák színhelye. Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira. Parkja arborétum, száznál több fafajjal, a park déli szélénél egy síremlék található, egy a Sajóba fulladt fiú emlékére.
Keleti kilátó Istenszéke Kelemen-havasok 23,1 km-reAz Istenszéke a Kelemen-havasok legnyugatibb része, és bár csupán 1380 m magas, de jellegzetes formája amely az emberek fantáziáját igencsak megmozgatta. Május 1 - Május elsején, nagyon szép ídőben indultunk Dédabisztráról. Nem találtam megfelelő rejteket egy új geodoboznak - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. Amiről talán legszebben Wass Albert írt, valamint a fenséges kilátás, amit biztosít, annak egyik leglátogatottabb helyévé teszi.
Völgyzáró gát Ratosnya 29,13 km-reA ratosnyai épülő víztároló Ratosnya községtől észak-északkeletre, sziklás környezetben található, a Szék-, Tiha- és Középső-patakok összefolyásától délre, 1 km-re. A jelenleg 95 százalékban elkészült, földből készített duzzasztómű tervezett magassága 105 m, építését 1989-ben kezdték el.

A Jézer-tó, más néven Bánffy-tengerszem, a Rekettyés sziklakönnye, a Kelemen-havasok legismertebb természetes tava, glaciális eredetű képződmény. Szemerkélő őszi esőben, nyáron - A Transzkelemen egyik célpontjaként jelöltem meg a tavat, bár jártam már itt, azért nem akartam kihagyni, mert nagyon szép látvány, nekem nagyon tetszik. Hibrid nagy fulekkel - Ez egy nagyfulu nyestkutya. Havasszépe - Sokszor megcsodáltuk már a tavacskát, a víz sajnos egyre kevesebb benne. Az Orbán Balázs által Puturoásza-tó néven említett tó környékét védett területté nyilvánították.
Csúcsplató Istenszéke Kelemen-havasok 22,89 km-reAz Istenszéke terjedelmes csúcsplatója, pontosabban az északra nyúló gerinc, Szászrégen felől nézve egy hatalmas széknek látszik - innen a helynév. Mackó a dobozban - Mindenekelőtt gratulálok a rejtéshez, igényes, ötletes rejtés. Május 1 - Egy nagyon meleg május elejei napon indultunk fel az Istenszékére. Felismerhetetlen helyszín - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. A tetőn már nem érzékelhető a szék forma, viszont a kilátópontokról látványos kilátásban van részünk, inkább nyugati és délnyugati irányba.
Turulmadaras emlékmű Disznajó 35,42 km-reKözépkori XIV-dik vagy XV-dik századi temploma ma is áll, egyesek szerint 1562-ben épülhetett, ami a gótikus kori átépítés idejét jelezheti. Kíváncsiskodók - Kíváncsiskodókból itt sincs hiány, mivel a rejtekhely egy olyan helyen van, ahova jól oda lehet látni. Ezt nem lehet elsietni - Kicsivel sötétedés előtt érkeztem Disznajóra. Középkori emléke a szentségfülke és az 1888-as évi javításkor a vakolat alól felszínre került falfestmény-töredék.
Kisfülpös 49,1 km-re1291-ben Philpus néven jelentkezik az oklevelekben, a későbbiek során pedig ilyen formában: 1319-ben Kysebfilpus, 1332-ben Philpus Minor, 1439-ben Zaasphilpes és 1639-ben Zasz Phülpös.
Falkenhein-forrás Dornavátra 47,24 km-reA Falkenhein-forrás (új neve Sentinela, egyéb neve Augusztus 23) Dornavátra egyik ismert borvízforrása, a városi park északi részén található. A közelben, a városi park északi szélén található az 1896-ban épített Egyesülés (Unirea)-forrás épülete, régebbi nevén János (Ioan)-forrás, ma Maestro vendéglő.
Bunker 3 Szalárdtelep sziklái 36,64 km-reSzalárdtelep sziklái Csak az időpont volt más - Nagyon közel voltunk egymáshoz. Találkozhattunk is volna - Mikor ezt a sorozatot rejtettem, kimaradt ez a bunker. Félgömb-tető - Itt nagyobb szerencsével jártam, a geodoboz száraz és a helyén van.
Kiszsolna Evangélikus templom 19,36 km-reBesztercétől mindössze 8 km-re délre fekvő, egykor többségében szászok lakta település temploma a 14-dik század derekán épült. Hazafelé - Már megint az Óvárhely melletti tölgyerdőben jártunk, kockás liliomokat nézni, fotózni.
Római-katolikus templom Szászrégen 48,4 km-reSzászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Funtineli forrás Palotailva 33,05 km-reA Funtineli patak, vagy ahogy a térképeken szerepel, a Kutaspatak Palotailvánál ömlik a Marosba. A régi doboz helyett új rejtés - A mai nap újra a Funtineli-forrásnál jártunk. Még most is lenyűgöző a hely - A Szerecsen-szikláktól elmentünk a Funtineli forrásig. Kirándulás a funtineli mezőre - Gyönyörüszép időben értünk mintegy 120-an a funtineli mezőre. A főútról a Fantanel táblánál térünk rá az erdőkitermelő útra és körülbelül 7 km-t haladunk.
Református templom Marosvécs 38,71 km-reA középkori templom a faluban, a mai papi telken állott az udvartól nem messze. Kastély árnyéában - A marosvécsi kastély és park látogatása után kerestük fel ezt a rejteket. Megvan a doboz - A doboz a helyén volt, negyedikként jegyeztünk be. Harangszó - Besztercéről hazafele jövet kiugrottam a harangláb szerkezetét lefényképezni. Helyette 1727-ben Kemény Simonné építteti a dombon álló templomot a falu felett, a vár alatt.
Dedrádszéplak 40,05 km-re1228-ban Sceplak, 1461-ben Zeplak néven jelentkezik a forrásokban. A falu északi végén emelkedő hegy tetején ma is áll a régi templom, amelyet 1890-ben átalakítottak.
Lisztes-bérc Jódtelep 32,34 km-reA Lisztes-bérc egy lapos kő Ratosnya közelében, a Görgényi oldalon, a 90-es években még Lapos-kőnek neveztük. Habár a környező fák eléggé megnőttek, a kilátás még mindig jó Ratosnyára, és a Maros völgyére nyugatfelé.
Kolozsnagyida vára 36,6 km-reA Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község. A település keleti végénél, a falu szélétől körülbelül 1 km-re emelkedik az 516 m magas Várhegy.
Görgény vára Görgényszentimre 48,92 km-reA görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Egy kis Görgény menti séta I - A IX. Laza, családi - Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában - Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Arborétum tulipánfái Árokalja 33,82 km-reAz Árokalja faluban található Bethlen-kastély egy körülbelül 16 hektáros dendrológiai park területén helyezkedik el. Tulipánfák - A gps természetesen a lezárt kapuhoz irányított. Tulipánfák megvannak, de a dobozt nem találtuk - A koordináták alapján hamar megtaláltuk a tulipánfákat, meg a kettős tulipánfát is (gondolom azt amelyiket kell). A park arborétum, több mint 150 különleges, messze földről származó fafajtát láthatunk itt.
A ratosnyai rönklenyomat-barlangok közül a T2-es (05-117/30) a Maros jobb oldalán, Ratosnya község keleti végében található, attól északra, 70 m relatív magasságban. A T3-as (05-117/31) barlang 50 méterre van a T2-től.
Kolibicai panoráma Kelemen-havasok 9,87 km-reA Kolibica-víztároló a régi, elszórtan beépített Kolibica nagyobb részén terül el - csodálatos természeti környezetben fekszik, felette a Kelemen-havasok főgerincével. Biciklis panoráma - Kettesben az asszonnyal körbebicikliztük a tavat, nagyon szép a táj. A mai, új Kolibica üdülőfalu a tó északi oldalán található - itt számos panzió és vendégház várja a pihenni vágyó vendégeket.
Református templom Mezőveresegyháza 49,23 km-reA helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Tiha-vízesés Nedves-patak Kelemen-havasok 29,67 km-reA Tiha-vízesés a Kelemen Nemzeti Parkban található. Még márciusban? - Jó lenne, ha összejönne. Én május közepére gondoltam - Ha van igény és jelentkező, természetesen bármikor lehet túrázni, kirándulni, geodobozt keresni és rejteni. Május - Május még messze van, nem tudom, hogy mennyi szabadidőm lesz májusban. A nyolc méter magas vízesés a Nedves-patak, románul Paraul Umed völgyében van, körülbelül 400-500 méterrel a Gyöngyös-patakba ömlő Nedves-patak torkolatától.
Református templom Kendő 68,37 km-re 1509-ben Kendew néven említik az okiratok, 1567-ben a regestrumban 9 kapuval jegyzik. Harangláb - A suvadásnál sajnos már nem volt időnk maradni, de a régi haranglábat megcsodáltuk. Temploma nem volt, csak harangláb.
Egy spontánul összejött túra alkalmával egy régebbi, mindeddig meg nem valósult tervemmel hozakodtam elő. Ez Gödemesterházáról a Fancsal-tetőre való egynapos túra, amire ezennel sikerült társat találjak.
Római katonai tábor Mikháza 65,31 km-re A több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye. A tábor a Nyárád-völgy felső szakaszának védelmét biztosította.
Pusztaalmás 59,13 km-re 1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Bor-kút-forrás Bélbor 53,8 km-re A Bor-kút-forrás Bélbortól észak-északnyugatra található, a Bor-kút-patak völgyében. Nagyon kellemes ízű víz, szénsavas, bikarbonátos, vasas és radioaktív - hozama 240 liter óránként.
Petele 53,39 km-re Petele középkori temploma ma is áll, gótikus stílusjegyeit csak részben őrizte meg, portálja átmenetet képvisel a román és gótikus stílus közütt. Mai tornyát a XIX-dik század második felében építették.
Szentmihály 54,09 km-re 1319-ben villa Szentmihálteluke néven írják, 1453-ban Zentmyhaltelke, 1644-ben Szent Mihály Telke formában fordul elő.
Körtekapu 54,69 km-re 1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Református templom Kékes 51 km-re 1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Bálintitt-kastélypark Nagyernye 67,56 km-re Közvetlenül a Marosvásárhelyt Régennel összekötő országút mellett áll a 19-dik század elejéről származó Bálintitt-kastély. Térdmagasság - Ma újra erre jártam. A kastély előtti domboldalon terült el tájképi parkja, melynek maradványai az egykori halastóval ma is jól láthatók.
Kripta a ferences kolostortemplom alatt Mikháza 65,07 km-re A mikházai ferences kolostortemplom alatti, a főhajó és a szentély alatt húzódó kripta egyháziak és híres világiak, erdélyi nemes családok tagjainak nyughelye. Geodoboz a kripta bejáratánál - Borús, esős délután indultam el egy kis dobozkeresésre. Nem zár jól a doboz - A doboz előkerült a kövek közül, de a tartalma át van nedvesedve. A templomban mintegy tucatnyi feliratos és helyenként faragott díszű sírtábla jelöli a kripta kamráiba temetett neves személyek sírjait.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.