Felsőburjános település (Bákó megye) Központ: Bruszturósza. Felsőburjános román elnevezése: Buruienisu de Sus.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Kőgombák Csicsói-Hargita Kékre ettük a szánkat - Mi itt találtuk a legtöbb áfonyát. Lemezes rétegződés - Lemezes rétegződést figyeltem meg a kőgomba szikláiban. Kogombak - A Hargita csodalatos helyei.
Julis-borvíz ÚjtusnádA Julis-borvíz Újtusnád Bátord nevű falurészének északi szélén, a vasútállomás felé vezető utca mellett található.
Szem-gyógyforrás Marosfő Ősszel nincs szem előtt a forrás - Már régóta tervezem e forrás felkeresését, és bár elég gyakran átmegyek Marosfőn, csak most került rá sor.
Csomortán
Fogalomzavar - Nem ertek valamit. Román helységnevek - Csomortán románul Lutoasa.
Régi székelykapuk Csíkverebes
Csíkverebesen megmaradt néhány, majdnem kétszáz éves faragott székelykapu.
Kalapos-kő Sólyomkő Gorzafalva A kalap tetején - A Kalapos- kő lentről sokkal impozánsabb, ellenben tetejéről gyönyörű kilátás nyílik.
Mohos tőzegláp Elüldözve - Kezdődött azzal, hogy egy saját kincskeresést szerveztünk a szülinaposnak, mikoris a saját ajándékát kellett megkeresnie a játékszabályok alapján. Télen - Kezdem azzal, hogy az információs tábla a teteje nélkül van. Rejtés nélkül - A Szent Anna Tavat látogattuk meg előbb, de igyekeztünk a Mohosba is eljutni, míg süt még a nap.
Kájoni János mellszobra Ferences kolostor Csíksomlyó Bevonultunk és bezártak a kolostorba - Tíz perccel este 8 óra előtt érkeztünk, szerencsére a ferences kolostor bejárati ajtaját nyitva találtuk. Kolostor - Az igazság, hogy nem lehetett felhőtlenül keresgélni, mert tényleg sok az ablak meg aztán szombat lévén, eléggé forgalmas volt a hely.
Szakadát-mező Nyugati rész Havasi mező - Egy igazi havasi mező, ahol érdemes kicsit megpihenni a lucfenyők árnyékában.
Szent László katolikus templom CsíkszépvízCsíkszépvíz római katolikus temploma 1880 és 1892 között épült Kiss Sándor gyergyócsomafalvi építész tervei alapján, Szász István üvegcsűri építész kivitelezésében, neogótikus stílusban.
Sóskútfürdő Lakodalom - Többször eljártunk a fürdő mellette, többször meg is álltunk, de most egészen más volt a cél. Sóshódfürdő - Későre jöttem rá, hogy nincs (doboz) mit keresni. Hódvolt, hódnemvolt - Nem láttunk hódokra utaló nyomokat a patakon, de az is lehet, hogy csak nem volt szemünk hozzá.
Dánfalvi Naskalat Naskalat-hegycsoportA Terkő-mező felől érkezve, elhaladunk a Szakadát havasi legelőjének peremén található sziklás csúcsok mellett, és hamarosan fel is kapaszkodhatunk a Dánfalvi Naskalat erdővel borított csúcsára.
Bányászpataktövi borvíz Tusnádfürdő Keresd a jelet - Könnyen megközelíthető helyen, az Olt-parti borvíz közelében található ez a rejtek. Tusnádfürdői séta - Miután Csíkszeredában megnéztük, hogy milyen is az amikor a falu beköltözik a városba, ami amúgy a bukaresti barátainknak nagyon tetszett, hazafele tartva megálltunk még itt Tusnádfürdőn is egy kis sétára, na meg egy kis rejtekhely vadászatra. Tusnádfürdői kirándulás 7 - Igaz ugyan, hogy először elvétettük a lejáratot a forráshoz, de csak sikerült megtalálni.
András Pista-borvízforrás CsíkszentkirályAndrás Pista kútja - Borsáros, Csíkszentkirály.
Bagoly-kő Hargitafürdő Biztos voltam - Tanulmányozva a Bagolykő túra leírásokat, a böngészőben megjelent a rejtekhely is. A füzet elkeveredhetett - Az Ózon hoteltől egy gyors túraként kimentem a Bagolykőhöz. Ott van az igazi geodoboz is - A Bagoly-kőnél elrejtett geodoboz nem pezsgőtablettás doboz.
Piricske-forrás Csipike-sípálya A Csipike sípályan sí nélkül - Miután a Rákosi Hargitáról visszatértünk Hargitafürdőre és a menedékházban ettünk a finom almás rétesből, úgy döntöttük, hogy akkor ezt sem fogjuk már kihagyni, annyi km után ez a pár száz méter már nem számít. A Csipike-sípálya közelében levő források - A Csipike-sípálya közelében több forrás is van az erdőben. Eső után - Szinte elhajtott az eső, de szerencsére nem volt tartós.
Vendelné kútja Friss víz - Dolgunk akadt a környéken. Vendelné gombái - A valamikori Fenyőke menedékháztól induló kék sáv jelzésű turista ösvényen jöttem a Lucs tőzegláp mellett, remek nyárvégi biciklis kirándulás sikeredett sok sok gombával és látnivalóval.
Apor-bástya Tusnádfürdő A torony felújítás alatt áll - Már több helyről is a torony leromlott állapotáról számoltak be. Zajosak voltunk - Mielőtt elindultunk, láttam egy videót, amelyen a medve fényes nappal a fürdőváros főútján otthonosan mozog. Emberek és állatok - Tény, hogy a medvék miatt mostanában sokkal izgalmasabb a rejtekhely-keresés.
Kálnoki borvíz Csobotfalva Hiába - Már két alkalommal kerestük fel ezt a helyet, sajnos mindhiába. Belmezoben - Erre a helyre meg a szuleimmel jartam evtizedekkel ezelott, nagyon sokszor.
Régi sörgyár CsíkszeredaAz első csíkszeredai sörgyárat az 1860-as években, a Romfeld család tagjai hozták létre.
Tölgyes-vízesés
Tölgyes-vízesés
Mesebeli tisztás Csíkszentimrei Büdösfürdő A Farkas, a Róka, és a mesebeli Tisztás - A Bánya-patak völgyéből indultam, az Óriások asztalától. Bánya-patak I - A tisztás valóban mesebeli. Kovid-teszt - Ha már úgyis ez a divat, arra gondoltunk, hogy bár az égvilágon semmi bajunk, és nincs semmilyen tünetünk, de leteszteljük magunkat.
Isteni irgalmasság-kápolna Egyes-kő
Az Egyes-kő közelében található kápolnát, csodaszerű gyógyulásáért, hálából építette a csíkszentdomokosi Bodó Lóránt, 2018-ban.
Országzászló emlékmű Tusnádfürdő Turul - Nem sikerült a dobozt megtalálnom. A talapzat mindkét jobb sarka üres volt - Kerestem a geodobozt a talapzat jobb első sarkánál, majd a szemben állva jobbkéz felőli sarkánál is, de egyik helyen sem találtam.
Vacsárcsi kőbánya Szent Pal bucsu idejen - Minden evben ha januar vege, akkor Szent Pal bucsuja Csikpalfalvan. Bányatavacska - Rejtett tavacska, szép csendes elhagyatott bánya. Esti séta 1 - Esti sétára indultunk a környékre.
Katalin-kápolna KászonfeltízA Katalin-kápolna romjai Kászonfeltíz észak-nyugati részén, melyet a helybeliek Pápországának neveznek, a Kászon-patak földrajzi jobb oldalán, a település felé emelkedő dombon helyezkednek el.
Fenyő-tető Csíkszentgyörgy
A Fenyő-tető Csíkszentgyörgy nyugat szélében, Jenőfalva nevű falurészben található, az Áj-patakoktól északra.
Dugásfürdő 2 Csíkdánfalva Dugásfürdő kereshető rejtése - A helyszínre érkezve, először sétálgattam egy kicsit a környéken, nézelődtem, fotózgattam. Feredő - A hídtól lejjebb hódok által épített gátak duzzasztják a patakot.
Szurdok-kő Békás-szoros A negyedik találkozó alkalmával - A negyedik Rejtekhely vadászat Erdélyben találkozó alkalmával találtuk meg ezt a ládát is, szintén csapatmunkával. Nagyon tetszett a rejtek - A felelmetes sziklafalak gerincen megtalaltuk a kevesbe latogatott ladat. A nap harmadik ladaja volt ez - Egy csodalalatos, ugyanakkor felelmetes elmeny volt innen latni a Bekas-szorost.
Barátok feredeje Csíksomlyó Megerősítve - Megerősitem a doboz tenyleg nincs ott. Annyira ne erősködj - Bár a galamb még ott van, a galambdúcból tényleg elrepült a geodoboz. Népi feredő - Forgalmas hely, mármint a borvíz miatt.
Bogát-hegyi kápolna Csíkrákos Kis kápolna - Erős szélfúvást fogtunk ki, de az számunkra nem akadály. Külső szószék - Felmásztunk, kotorásztunk, nyúlkáltunk. Esti séta - Nem volt túl sok időnk nézelődni, mert mások is érkeztek utánunk.
Jávárdi völgyeJávárdipataka település házcsoportjai 3 km hosszúságban sorakoznak az azonos nevű patak mentén.
Kőgomba Kis-NemereA Kis-Nemere körül elszórtan több gomba-, torony- vagy piramisszerű sziklaképződmény található.
Kis-havas a Likas mellékcsúcsaA Kis-havas a Likas testvércsúcsa, a Likas-nyakba a Likas-zsombolynál leírt útvonalon jutunk el.
Balási kúria Kászonimpér Kijavitva - "Kászonimpér a legrégebbi település a medencében, először az 1332-es pápai tizedjegyzékben említik.
Szetye vára Kászonújfalu Szetye vararol... - Hamarosn megnezem. Variaciok - Ketfele variacio, es majdnem ugyanaz a lenyeg, de lehet tobb is. Ujrarejtes - Mivel mar a rokak es a ferfiak elvittek a ladat, ujrarejtettem, de nem oda.
Katolikus templom Esztelnek A talpam a földig ér - Jöttünk, láttunk, találtunk, bejegyeztünk. Kerítés - A rejtek, az megvan, de a doboz nem került elő. Télen nem olyan, mint nyáron - Miután megkerestem a berecki földvárak rejtéseit, hazafelé tartottam.
Széphavas Tavaly őszi séta - Jó, izgalmas rejtés. Széphavason hóembert építeni volna jó - De arra még várni kell. Mi se jutottunk be a misére - Hogy juthat valakinek eszébe, nyáron hóembert építeni? Egyébként nem is rossz ötlet, ide télen is feljönni.
Zsögödi fahídak CsíkzsögödA Csíkszeredához tartozó Zsögödben két felújításra, javításra szoruló fahíd is van, az egyik az Olt-folyó felett, a másik a Fitód-patakon.
Vallató-fürdő és mofetta Moffeta - A mai nap utolsó doboza is megvan. Pont és vessző - Kérlek, a pont és vessző után mindig hagyj egy szünetet. Pontos rejtés - Nem volt nehéz megtalálni, az 50 m az tényleg 5 0m nagyon pontos, kicsit feltűnő is volt.
Alsó-szoros Kis-Békás Érdekes vízesés - Igaz, ezt a rejtekhelyet aranytartaléknak szántam, de most bejelentem. A nagy X - Őszies színekbe öltözve találtuk a vízesést. Meli és jkgabor - Ezt a geodobozt az egyik rejtekhely-találkozó alkalmával rejtettem el.
Zsögödi vár Kis-Vár dombja Csíkzsögöd Esti séta - Már régóta szerettük volna meglátogatni ezt a helyet, most örülünk, hogy doboz is került ide. Kutyamentes keresés - Sikerült felkapaszkodni a tehéncsorda mögött, míg a kutyák szunyókáltak. Csík felett - Szervízelés idejére kaptam egy cserebringát, amolyan városi bevásárlásra valót, gondoltam ne teljen az idő hiába, felkeresek egy-két rejtekhelyet.
Szent István-borvízforrás Fehérkő Kászonfeltíz Kászon 1 - A kászoni túránk első állomásán nem volt szerencsénk, csak a rejtekhelyet találtuk meg. Ölében vagy tövében? - Biztos szeretnék lenni, hogy jó helyen kerestétek. Volt, nincs - A Tömlőhozó ösvényen indultunk felfele, s benéztünk ide is friss vízért, A doboz nincs már meg sajnos, és nem volt nálunk másik hogy pótoljuk.
Hármaskereszt Tolvajos-tető Szep taj - Milyen szep a Hargita. Áthelyezve - Ahogy lehullt a hó, rájöttem, hogy néhány doboz amit én rejtettem, télen nem kereshető. Útban hazafelé - Hazafelé utazva álltunk meg ezen a helyen.
Magyar és német katonák sírja Gyimesi templomkertMagyar honvédek és német katonák sírja a gyimesi római katolikus nagytemplom kertjében, a 12/A jelzésű út mellett.
Barlangi forrás Gyergyóditró A gyergyóditrói Barlangi-forrás szomszédságában található a Szent Ioachim-ház és az Anna-kápolna.
Dac-tó Kézdivásárhely A Dac-tó Kézdivásárhely keleti határában, Oroszfalutól északra található, a Torja-patak mellett, a Józsa Béla utca északi végénél.
Nádika feredő Gelence Gelence környékén nincs sok borvíz-, illetve gyógyforrás, viszont több édesvízi, ezért a településnek nincs népi gyógyfürdője.
Égető kemencék Fenyves-patak völgye A Fenyves-patak völgyében, a Buzgó borvíztől 1 km-re északra, az út egy kisebb tisztást kerül meg.
Fantanele-menedékház Csalhó-hegység A Fantanele-tisztáson egy modern menedékházat találunk, melyhez teraszos vendéglő tartozik.
Pisztrángtelep Erdőfüle Csíkszentkirály - Erdőfüle út - Megkérdezhetem, hogy az erdőfülei pisztrángtelepet honnan közelítettétek meg? Jól ismerem a Csíkszentkirályról Büdösfürdőre vezető útból kiágazó utat, amelyik Erdőfülére vezet. Erdőfüléről jó az út - Erdőfüle irányából közelítettük meg a helyet, ott teljesen jó út van, de tovább nem mentünk, így nem tudom, hogy a Hargita megyei szakaszon mi a helyzet. Az aszfaltnak és a geodoboznak, se híre, se hamva - Nem volt türelmem tovább várni.
Déli barakk és zártsánc Gyergyótölgyes A Kis-Beszterce déli oldalán, a part fölé emelkedő Kerek-domb teraszára épült a déli erődítmény, egy ötszög alaprajzú zártsánc.
Tusnádfürdő tiszafája Tiszafa kivulrol - Hat bizony en Biblia bacsihoz nem mentem be mert az udvaron elegge nagy nyuzsges volt igy kenytelen voltam az utrol felfedezni a tiszafat, lattam mar ennel nagyobbat is.
Katolikus templom Gyergyóalfalu A gyergyóalfalusi templomtorony oldalán egy régi festett felirat felújításról ad hírt, mivel nem eredeti kőbe vésett felirat, kétkedve fogadják.
Katolikus templom Zetelaka Köszönöm a helyezést - Aznap kimondottan olyan napom volt. Álca alatt - Hatalmas nagy ez a templom, érdemes lenne be is menni, de sajnos most ez nem jött össze. Sikerült bemenni a templomba, de a rejteket elnéztem - A Madarasi Hargitáról tartottam hazafelé, megálltam megnézni a templomot, megkeresni az itt elrejtett geodobozt.
Csudáló-kő Délhegy felől érkezve - A Csudáló-kő alatti tisztáson levő esztena felett indul a jelzés, az erdőben.
Vízimalmok Eszenyő Garda Dezső történész adatai szerint az első gyergyóremetei malmok valószínűleg a Kő-patak mentén jöttek létre.
Csukás-tó Tusnádfürdő Tusnádfürdő 7. - Nagyon tetszett ez a rejtés, igazán ötletes. Sötétben is pontosan - Azt hiszem, utolsónak hagytuk el a fürdő épületét. Zöld tó - A járvány miatt több mint egy évig szünetelt a wellness központ.
Zete tanösvény A Zete tanösvény a Duna televízióban - Január 19-én, a Duna Televízió Talpalatnyi Zöld mûsorában túraajánlatként
bemutatásra került az Erdély Kárpát Egyesület székelyudvarhelyi
csoportja által kijelölt, Zeteváralja közelében levõ, Zete tanösvény. Egy jó tanösvény - Nagyon jó tanösvény, legjobb a látottak közül.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.