Campeni település (Bákó megye) Központ: Parjol.
Kománfalvi szűkület Aszólunka 24,59 km-reKománfalva és Aszó települések között a DJ116B jelzésű megyei út szűk helyen halad keresztül, ez a Kománfalvi szűkület. A Kománfalvi-domb és a Tatros-folyó között az út egy mesebeli vörösfenyő-erdőn visz keresztül.
Két ismeretlen magyar honvéd sírja Lókút teteje 41,9 km-reKét ismeretlen magyar honvéd, a 32-dik határvadász zászlóalj katonáinak sírhelye Lókút erdős részén, közel az egykori határvonalhoz. A Rákóczi-vártól a gerincen felfelé körülbelül 2,8 km, a harmadik határkőtől körülbelül 800 méterre, 1944 augusztus-szeptember.
Kápolna az Úz völgyében 39,79 km-reKápolna az Úz völgyében Régi ígéret - Nagyon rég ígérjük magunknak, hogy eljövünk ide. Kápolna - Végre sikerült nyitva találni a kápolnát. Kápolna - A temetőkertbeli megemlékezésből hazafelé útba ejtettük a kápolnát.
Viisoara gömbkövei 34,75 km-reViisoara falu gömbkövei a településtől körülbelül 700 méterre találhatók, északnyugatra. Gömbkövek az ösvény mellett, geodoboz a domb tetején - Viisoara faluba, magyarul talán Viszóra, Tatros (Targu Trotus) községból indulva lehet eljutni, 2 km aszfaltozatlan út megtétele után. Madárdalos este - Esti ráadásnak, a Velnica kőbánya vízesései után, még megkerestük a kőgombák geodobozát. A gömbkövek beágyazódtak a Varatici-patak fölé emelkedő sziklafalba, de a Docmana dombra vezető ösvény közelében is hever néhány a fűben.
Gyimesi Kálvária Római katolikus nagytemplom Gyimes 41,72 km-reDani Gergely esperes-plébános a hetvenes években (1974) római-katolikus templomot épített a csángóknak. Keresztek - Át kellett verekedjük magunkat egy villanypásztoron, kétszer is, mig kiértünk a tetőre. Azóta is az ide látogató turisták érdeklődésének a központjában áll.
Borospataka Gyimesközéplok 49,45 km-reBorospataka - Gyimesközéplok Előadás előtt, a kerítés után - A pünkösdi geotúra-geocitrom után a nap utolsó programpontja számomra a Magyar Nemzeti Táncegyüttes előadása volt, melyet a borospataki skanzen színpadán tartottak. Mintha mézeskalácsból lennének - Sok kicsi mesebeli házikó, meg ne kóstold, nem mézeskalácsból van, és a boszorkány sem leselkedik.
Hősök keresztje Kóstelek 42,92 km-reHősök keresztje - Kóstelek Világháborús román határőrök tiszteletére állított kereszt - A román katonák keresztje a Kóstelek és Gyepece közötti úton található, inkább Gyepecéhez közelebb. Kereszt - Megtaláltuk a keresztet.
Kicsi kőüst Sólyom-kő Gorzafalva 43,55 km-reA nagy kőüstöt keresve bukkantam rá erre az agy kinézetelű sziklára, melynek oldalában egy kis fél-kőüst található. Öcsike - Nemcsak a nagy, hanem a kis kőüst is előkerült némi mászás után. Mivel nem álltak rendelkezésemre pontos koordonáták, akkor még nem tudtam, hogy megtalálom-e a tulajdonképpeni nagy kőüstöt.
Régi mozdony a Gyimesi szorosban 39,83 km-reTermészeti szépségei mellett, a Tatros völgye felső medencéjénél, egy fontos földrajzi pontot találunk. Csokitojás-héj geodoboz a mozdonyban - Amikor megérkeztem turisták voltak a közelben, így elmentem egyszer megkeresni a közeli sáncvár geodobozát. A kifáradt gőzös - Útba esett a rozsdás gőzmozdony is. Rozsdatemető - Na, ez a mozdony régóta nem volt ennyire végigtapogatva. Ez a Gyimes és Palánka közötti Gyimesi szoros, egy fontos átjáró Erdély és Moldva között.
Hideg-kút Borospataka 43,56 km-reA Hideg-kút tulajdonképpen a Boros-patak forrása, ez utóbbi a Tatros-folyóba ömlik. Ez tényleg hideg - Elsőnek találtuk meg a dobozt, ezen a lélegzetelállító, mesebeli fennsíkon. A Boros-patak völgyében terül el Borospataka, mely Gyimesközéplokhoz tartozó település.
Rupert Mayer emlékhely Kóstelek 43,63 km-reKóstelek közelében található a II Pál Pápa által 1987-ben boldoggá avatott, az első világháború során itt megsebesült P Rupert Mayer német jezsuita szerzetes emlékhelye. Katasztrofális úton Csíkszépvíz felől - Már rég készülök felkeresni Kósteleket, most az itt elrejtett geodobozok adták rá az alkalmat. Az új úton - Most az új úton ereszkedtünk be Kóstelekre, a Szellő tetőről.
Bunkerek az Árpád-vonalon Gyimesközéplok 47,57 km-reA Nagy-patak völgyében összesen 5 régi, az egykori Árpád-vonalhoz tartozó bunker maradványa található, ebből 4 a völgy bal oldalán van. A Nagy-patak völgyének bunkerei - A geodoboz a második bunkernél van elrejtve. Bunkersorozat - A geodoboz a helyén van. Bunker - A zsidó temetőtől jó kapaszkodón kell feljönni a rejtekhez.
Nyárfa-csonk Ágas 33,77 km-reAz ágasi vasútállomással szemben levő, a főút mellett elnyúló parkban egy körülbelül 4 m magas csonkjára vágott nyárfa hívja fel magára a figyelmet.
Sziklavilág Tiszest 39,6 km-reSziklavilág Tiszest falutól, románul Parau Boghii, délnyugatra. Egy sziklacsoport alkotja, mely a Tiszest-patak forrásvidékén helyezkedik el.
Ámbráscet-szikla Mihály tisztása Tar-kő-hegység 36,75 km-reA Tar-kő-hegységhez tartozó Csülemér-havas - Tar (Gerendus)-havas hegygerinc legdélibb nagyobb csúcsa az Asztag (Stogului)-csúcs. Néhány érdekes tény a nagy ámbráscetről - Az óriás ámbráscet vagy nagy ámbráscet egy tengeri emlős, amely hasonlít a bálnára. Esztena kutyák nélkül, de medvével - Felfelé az ajánlott útvonalat követtem, a Gyimesbükk és Palánka közötti szorosból indultam. Ennek nyugati hegylábán, az Asztagaljának fordítható Fundu Stogului-csúcs alatt, a Mihály tisztásán egy ámbráscethez hasonlítható sziklatömb található.
Ismeretlen német katonák sírja Bilibók tető 39,51 km-reNegyven ismeretlen német katona sírja a Bilibók tető alatt, a Bornyúkert nevű helyen, fiatal nyírfák között, 1944 szeptember. A Bilibók-tetőt magyar csapatok védték, de a román átállás után a Moldvából visszavonuló csapatoktól elszakadt német katonák kisebb egységei is részt vettek a harcokban.
Német katona sírja Bálványos-pataka 44,68 km-reEgy német katona sírja - Bálványos-pataka, 12/a főúttól körülbelül 4,5 km. A front elvonulása után a hegyekben lemaradt és nyugat felé menekülő német katonát orosz katonák lőtték le a patak partján.
Dofteana-szurdok Doftána 45,41 km-reA Dofteana-szurdok a Nemere egyik legszebb szorosa, a 1,5 km hosszú szurdokban több, kis vízesés található. Zöld erdő mélyén, kis patak szélén - Ez a rejtekhely egy élmény, a visszahajló kő, a kis vízesések és a nagy erdő adják a hangulatot. A legszebb részén a patak völgye teljesen összeszűkül, egy vízesés előtti sziklatömb a patak fölé nyúlik ki.
Két ismeretlen német katona sírja Sánc-patak 38,68 km-reKét ismeretlen német katona sírja a Bilibók-tető oldalában, a Sánc-patak nyugati lejtőjén, Galaczi Péter volt földjén. Az 1944 augusztusi román átállás váratlanul érte a szovjet csapatok ellen román területen védekező német erőket.
Kalapos-kő Sólyomkő Gorzafalva 43,54 km-reA Kalapos-kő a Sólyomkő-körtúrának egyik leglátványosabb pontja. A kalap tetején - A Kalapos- kő lentről sokkal impozánsabb, ellenben tetejéről gyönyörű kilátás nyílik. A szikla kalap formája alulról csodálható meg.
Dofteana Arborétum Doftána 33,6 km-reA Dofteana-szurdok felkeresése előtt érdemes megtekinteni ezt az értékes arborétumot. Szabadon látogatható, rendezett kert, melyben főleg az exotikus fenyők kaptak helyet (Simafenyő, Sárgafenyő, Cédrusfenyő, stb).
Gyimesközéplok 48,31 km-reA forrástól a Tarhavas lábánál levő Gyimesi-szorosig, 30 kilométeren végighúzódó Tatros-völgyét nevezik Gyimeseknek. Három nagy település alkotja: a legfiatalabb Gyimesfelsőlok, Gyimesközéplok és Gyimesbükk.
Két magyar katona sírja Kommandó-gödör 42,51 km-reKét magyar katona sírja - Kommandó-gödör, Mihály szállása alja, Pál Péter birtoka. Az első világháború során, a stratégiai pontnak számító Mihályszállás csúcs alatt, Pál Péterék esztenája helyén állt az egykori parancsnoksági épület.
Régi sóaknák Aknavásár 34,15 km-reAknavásáron, a Fetele Targului (A vásár lányai) nevű domb nyugati oldalán, a Valcele-patak közelében, már a XIV-dik században bányászták a sót. Meglepetés a rejtekben - A Kósna-dombi kirándulás után, már csak nagyon kevés időm maradt a sötétedésig. Mivel a sóréteg viszonylag kis mélységben van, az elején egyszerűen csak gödröket ástak, ezek később lefelé szélesedni kezdtek, és harangformát vettek fel.
Apa-havas Borospataka 43,14 km-reA Gyimesekből a Boros-patak menti úton juthatunk fel a patak fejébe, az Apahavasra. Nyugalom és méltóság - Sajnos a tetőn valamennyi csemetét tőből kivágták, és hatalmas kazlakban barnára száradtak. Kivágott facsemeték - Érthetetlen számomra, hogy miért vágták ki a facsemetéket, hiszen nem zavarták a kilátást. Még igazi tél van az Apa-havas tetején - Még 2012-ben rejtettem itt el az Apa-havas első geodobozát. Ahogy véget ér a köves út, kijutunk az erdőből, kezdődik a legelő.
Sáncok a Bilibók-tetőn Gyimesbükk 39,48 km-re18-dik századi osztrák sáncvár a Bilibók-tető lejtőjén, Moldva felé irányuló agyúállásokkal. Sáncvár magánterületen - Miután leparkoltam a régi gőzmozdony mellé, elindultam az út túlsó oldalán, a Kontumáctól keletre található sáncvár felé.
Katonai emlékmű Kósna-domb Aknavásár 40,48 km-reA Kósna-domb az első világháborúban fontos harcok helyszíne volt, a harcászati térképeken 789-es szintnek is nevezték. Szitás faluból indulva közelítettem meg a helyet - Aknavásártól készültem nekiindulni a Kósa-domb felé, a piros kereszt jelzésen. A csúcs alatti széles dombteraszon, az erdő szélén, egy 1922-ből származó régi emlékművet, egy egyszerű kőkeresztet találunk.
Prodromica Kolostor Gyimespalánka 38,43 km-reA Gyimespalánkai (Előhírnök, Prodromos) Kolostor a Sánc-patak völgyében található, körülbelül másfél km távolságra a DN12A jelzésű országúttól. Ez egy régi stílusú ortodox vallási hely, mely a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére van szentelve.
Kút az út közepén Szitás 40,74 km-reSzitás faluban, a Mihai Viteazul utcában, körülbelül 150 m távolságra nyugatra a település főútjának számító Stefan cel Mare utcától, egy érdekes kutat találunk, pontosan az út közepén.
Velnica kőbánya vízesései 39,35 km-reAknavásár és Ciresoaia települések között, a Velnica kőbányából indulva, a vad és mászkálós terepekhez szokott, tapasztalt, jól felszerelt, és vállalkozó kedvű természetjáró egy igazi vízesés-paradicsomot fedezhet fel. Vízesés rengeteg - A játékvezető egy igazi vízesés rengetegbe kalauzolt el bennünket.
Gyimesi határkövek 41,34 km-reGyimesi határkövek Gyimesi határkövek - Megtalaltuk a rejtekhely talalkozo bemelegito turaja alkalmaval. Nagy melegben indultunk neki az utnak - Elegge faraszto is volt, helyenkent jo "combos" emelkedokkel, de vegul sikeresen felertunk es megtalaltuk a dobozkat. Hatarturan - A 2013-as hatartura alkalmabol kerestem meg e rejtekhelyet.
Lépcső Meteóállomás Tóka-csúcs 66,35 km-re A Tóka alatti meteorológiai állomás és a csúcson található megfigyelő létesítmény között, a 70-es években egy falépcsőt építettek ki. Ez a lépcső idővel tönkrement, a Tóka-csúcs egyedüli megközelítési lehetősége egy csúszós, bizonytalan túraösvény volt.
Keskenylevelű ezüstfa Csíkszereda 68,23 km-re Forgalmas helyen, a Cosbuc utca sarkán, a Venczel József utcában, a volt Femina üzlettel szembeni Hirsch-ház udvarán, árválkodik egy göcsörtös fa a kapu mellett. Ha beszélni tudna, felhívná magára a figyelmet.

Csinód 14 km-re található Csíkszentmártontól, ahol a falu központjában irányjelző tábla mutatja az Úzvölgye felé vezető utat. Adminisztratív szempontból Egerszékhez tartozik, mely 1950-ig Csíkszentgyörgy részét képezte.
Balási kúria Kászonimpér 58,28 km-re Balási József csíkszéki főkirálybíró 1833-ban, későbarokk stílusban épült udvarháza műemléképületként szerepel Hargita megye műemlékeinek jegyzékében. Kijavitva - "Kászonimpér a legrégebbi település a medencében, először az 1332-es pápai tizedjegyzékben említik. Az emeleten könyvtár és fegyvertár volt, a levéltár a világháború pusztításának esett áldozatul.
Domokos Pál Péter szobor Csíksomlyó 66,01 km-re Csíksomlyón minden évben megtartják az Ezer Székely Leány napját. Rakoncátlan doboz - Nem tudom, hogy indult útnak ilyen hamar, pedig kis kövek közé tettem, de ezek szerint ez egy felületes rejtés volt, ha mar az első megtaláló újra kellett rejtse. A fejmosás késik, de nem múlik :-) - Ez már a második alkalom, hogy keresem ezt a geodobozt. Szobor - Bizony leültem és gondolkodtam, de a felvilágosodás elmaradt. 1998 július 5-én leplezték le az ünnep egykori kezdeményezőjének, Domokos Pál Péternek az egész alakos szobrát.
Katrosa-csárda Katrosa 64,72 km-re Katrosa a Bellő- és a Nagyméh-patak közötti terület, lomberdővel és legelőkkel borított. Katrosa-üdülőtelep a Kászon-patak völgyében található, a Katrosa-patak Kászon-patakba történő beömlésénél, a Kézdivásárhely és Csíkkozmás közötti 11B jelzésű műúton.
Zsögödi fahídak Csíkzsögöd 69,57 km-re A Csíkszeredához tartozó Zsögödben két felújításra, javításra szoruló fahíd is van, az egyik az Olt-folyó felett, a másik a Fitód-patakon. A kettő közül az Olt-híd érdekesebb, hiszen itt még a teljes hídszerkezet fából van - érdemes most megnézni, alulról is, mert a jövőben betonszerkezetűre tervezik átépíteni.

Csíkszentimrén a romos állapotban lévő Henter-kúria előtti évszázados akácfák és vadgesztenyefák mesélhetnének a Henter családról és a település eseményeiről. A geodoboz eltűnt, a felújítással nem nagyon haladnak - A bejárati kapu előtti utcában parkoltunk. Romokban - Borvízért voltam Csatószegen, s gondoltam, ha már arrajárok eljövök Szentimrére is, rejtekhelyeket keresni. A kúriát Henter bárók építtették.
Katalin-kápolna Kászonfeltíz 56,02 km-re A Katalin-kápolna romjai Kászonfeltíz észak-nyugati részén, melyet a helybeliek Pápországának neveznek, a Kászon-patak földrajzi jobb oldalán, a település felé emelkedő dombon helyezkednek el. Keletkezéséről, építésének idejéről nem maradt fenn írásos emlék.
Iparosok kápolnája Csíkszépvíz 62,05 km-re A Csíkszereda felé vezető főút melletti római katolikus templomocskát mindenki az Iparosok kápolnája néven ismeri. Eredetéről csak annyit lehet tudni, hogy a Bíró család építtette, és az utolsó tatárbetörés idején, 1694-ben már állt.
Katolikus templom Csíkszentsimon 68,67 km-re Csíkszentsimon és Csíkcsatószeg a legújabb időkig egy egyházközséget alkotott, ma külön plébánia van Szentsimonon és Csatószegen is. Csíkszentsimon a falu Szent Simon tiszteletére szentelt első temploma után kapta a nevét, mely Csatószegen épült.
Dugásfürdő Csíkdánfalva 68,48 km-re Csíkdánfalva község határában több jó minőségű borviz fakad, a nyugati részén, a Madaras- és a Gödörviz-pataka összefolyásánál 1926-ban egy kis fürdőhely létesült, mely Dugás-fürdő néven vált ismertté. Cache captivus - Nem próbáltatok egy kis lazító szúrit adni a fa hátsó felébe? Mindjárt elengedte volna a dobozt. Szerencsétlen nap - A medencében nem volt víz, a láda beszorult. Szuk - Amikor rejtettem egyaltalan nem volt szuk a lyuk.
Porgyos-tető Csíkjenőfalva 67,19 km-re Csíkjenőfalvától északra, a Porgyos-tető körül, az Olt által kirajzolt törésvonal mentén, több borvízforrás van, egykor népi fürdő is működött. A Hámori- vagy Vadkéstövi borvíz a Székaszó völgyében található.
Szentsimoni borvíz Csíkszentsimon 69,49 km-re Csíkszentsimon borvízforrásai a település nyugati határában törnek fel, tőzeglápos és vizenyős ártereken. A csíkszentsimoni borvízforrásokra jellemző, hogy édesvízzel keverednek, viszonylag gyengék, de ivókúraként vagy fürdőkúrában hatásosak.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.