Székesút település (Arad megye) Központ: Székesút. Székesút román elnevezése: Secusigiu.
Nyugati tengerpart Gyorok 46,3 km-reRománia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Evangélikus lutheránus templom Arad 27,73 km-reAz aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Római katolikus templom Vinga 18,84 km-reVinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Zongora Háza Jacques Faix Arad 27,04 km-reAz aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad.
Máslak vára 38,36 km-reA Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait.
Falfestmény Temesvár 41,69 km-reRománia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán. A festményt 2019-ben készítették, a Decemberi forradalom 30 éves évfordulója alkalmából.
Lombkorona-sétány Makó 41,78 km-reA Lombkorona-sétány Makón, a Maros jobb oldalán található, 191 m hosszú és 10 m magassságban helyezkedik el, a pedig torony 18 m magas. A magasból csodálhatjuk meg a Maros-parti ártéri környezetet és annak élővilágát, majd lecsúszhatunk a Kárpát-medence leghosszabb száraz szárazföldi csúzdáján.
Gerhardinum katolikus líceum Temesvár 41,53 km-reA piarista kegyes tanítórend a magyarlakta vidékeken a 18-dik század első felében terjedt el - az ősi csanádi egyházmegyében Szentannán működtettek kollégiumot, amely a növendékek kis száma miatt 1788-ban megszűnt, majd az iskola II József rendelete alapján Temesvárra került. A tanintézetben kezdetben latin, majd német, a XIX-dik század közepétől az I világháborúig magyar, az 1920-as évektől román nyelven folyt az oktatás.
Aradi víztorony 26,58 km-reArad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Bezdini kolostor Maros Ártéri Természetvédelmi Terület 6,65 km-reAradról a Perjámos felé vezető 682-es megyei úton Munár falu határáig, ahol jobbra tér egy keskeny aszfaltcsík, a letérőtől számítva 4 kilométer a kolostorig. Aradtól 35 kilométerre, a folyó bal partján, mélyen a Maros Ártéri Természetvédelmi Terület szívében helyezkedik el.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 41,63 km-reA józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Indiai platánfa Mezőhegyes 28,57 km-reMagyarország talán legnagyobb platánfája, egy indiai eredetű platánfa (Platanus Occidentalis), a mezőhegyesi ménesbirtok udvarán áll, a több mint kétszáz éves fa 4,8 m kerületű és 35 m magas. A fedett lovarda mellett található platánfát, egy másik társával együtt, 1819-ben ültették.
Csatád 27,86 km-reCsatád a román-szerb határ közelében fekszik. Sváb néprajzi központ, bár svábok már csak kevesen vannak itt.
Momák-kút Pécska 10,66 km-reA Momák-kút Pécska város keleti felében, a többségében románok által lakott egykori Ópécska (Románpécska) városrészen található. A kút neve Momák Flóris nevéhez fűződik, aki a fúrás idején a falu jegyzője volt.
Turbinák Temesvár 42,55 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Szabadság-szobor Arad 26,68 km-reAz 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
Ópálos 47,29 km-reÓpálos a hegyaljai borvidék, illetve Arad környékének egyik népszerű kirándulóhelye.
Öreg téglahíd Földeák 45,78 km-reFöldeák öreg téglahídja a település északi szélén, a falu horgásztava mellett, a Bacsó Béla utca végén található, és a Száraz-ér fölött ível át. Ez a híd Csongrád-Csanád vármegye legrégebbi téglaboltozatos hídja, összeköti Földeák belterületét a külterülettel, közlekedésre is szolgál, de rajta mennek keresztül a közüzemi vezetékek is.
Vidéki levendula Temesfüves 36,5 km-reA Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 33,25 km-reAz E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Honvéd-emlékmű Temesvár 42,12 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Feneketlen-tó Battonya 23,76 km-reA Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 31,22 km-reA Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Borzák-malom Nagyvarjas 25,41 km-reA Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Lipthay-kastély Lórántfalva 21,09 km-reA Lipthay-kastély Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, a Lórántfalván található, nem messze az 1785-ben épült római katolikus templomtól. A kastély főbejárata az országúttal párhuzamos utcára nyílik.
Aradi vár 27,99 km-reArad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Szentháromság szobor Arad 27,12 km-reAz aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Erzsébet híd Arad 27,2 km-reArad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Szerelmesek kapuja Kőfal Hódmezővásárhely 62,33 km-re A 3006 m hosszú hódmezővásárhelyi árvédelmi fal, vagy Kőfal, városképi jelentőségű műemlék, a várost körülvevő árvédelmi töltés - egyedülálló alföldi látnivaló, 1958 óta védelem alatt áll. Árvízvédelmi célból Hódmezővásárhely északi és keleti határán egy 17,5 km hosszú földtöltést építettek, és 1879-1881 között a déli részen a 3 km hosszú, téglából emelt, úgynevezett Kőfalat.
Gabonamúzeum Békéscsaba 66,49 km-re A Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely Békéscsabán, a Gyulai út 65 szám alatt található, 1980 október 31-én nyitották meg. A Gabonamúzeum létesítményei a Gajdács vagy Csabai-tanya, a Csókási vagy Kiss-féle szélmalom, a Vésztő-Mágori szín, Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója, Emil Vitroel a Bőség című szobra.
Kolostor és imaház Csebze 58,92 km-re Csebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 56,79 km-re A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Károlyi-Berchtold-kastély Árpádhalom 67,43 km-re A klasszicizáló, eklektikus stílusú Károlyi-Berchtold-kastélyt 1897-98-ban építtette gróf Berchtold Lipótné, Károlyi Alajos lánya, Ferdinanda. A kastély, mely átvészelte a háborúkat, eredetileg 22 szobából, fürdőszobákból és mellékhelyiségekből állt - ma művelődési ház, iskola és könyvtár.
Buziásfürdő 68,91 km-re Buziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Boszorkánysziget Szeged 66,65 km-re A Boszorkánysziget a Tisza és a szegedi Alsóváros közötti erdős terület, nem igazi sziget, kis jóindulattal félsziget, melyet megkerül a Tisza. A jól kitaposott ösvényekkel rendelkező, népszerű zöldövezetet délről a kereskedelmi és téli kikötő határolja, északról a már nem létező vasúti híd.
Solymosvár 57,02 km-re Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
Téry Ödön szobor Óbéb 53,04 km-re Téry Ödön egy kis alföldi faluban, Óbében született, 1856 július 4-én. Jeles turistaelődünk tevékenysége nagyrészt a Tátra hegységre terjedt ki, melynek kiváló ismerője volt.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.