Irtásfalu település (Arad megye) Központ: Halmágycsúcs. Irtásfalu román elnevezése: Lazuri.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Vadászkastély SoborsinSoborsin nyugati végén egy vadászkastély áll, parkkal körülvéve - a 18-dik század végén épült és a 19-dik század első felében klasszicista stílusban újították fel.
Nagy Phaeton vizesés A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést.
Ponor-rét Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
Királyi kastély SoborsinSoborsin látnivalója a gyönyörű díszparkkal körülvett, 17-dik században épült klasszicista épület, a királyi kastély.
Csonka-kő Boga-telepA Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra.
Pozsgai erdőA Pozsgai erdő természetvédelmi terület 20 hektáron.
Ponor-forrás Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén.
Vörös Bástya MarosillyeA reneszánsz épületet megvásárolta a Ferences Szerzetesrend, hogy azt felújítva, egy Bethlen fejedelemre emlékező Múzeumot, és országúti vendégfogadót alakítsanak ki az évszázados falak között.
Malmok völgye-patak BorzA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered.
Kovakő oldala AlvácaBaszarabásza község Alváca falujának határában, a Kovakő oldala, románul Coasta Cremenii, faopál lelőhely.
KaprióraKaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang.
Istenek-havasa Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk.
Nagy-Kojba Kis-KojbaA Nagy-Kojba barlang a Bihar-hegység legmagasabban fekvő telepe, a neve után sziklafalakra utaló Kőház település északi végénél található.
Vasútállomás BrádAz akkor Arad Csanádi Egyesült Vasút cégnévvel eredményesen működő és továbbépülő vasút építészeti tevékenységének tetőpontja a millennium évében a vonal végpontján, a bányászatáról neves Brád állomáson épített, festői kompozíciójú felvételi épület.
Pádis-víznyelő Virágos rét - Bánffyhunyad felől közelítettem meg a Pádist, az út katasztrofálisan rossz. Feneketlen kút - Mi a jobbik útat választottuk, kellemes úton és csodaszép tájon autóztunk fel. Tavaszi kikerics - Kikerics nézőbe jöttünk.
Hollókő VerespatakA Hollókő Verespatak egyik jelképe, egy könnyen felismerhető, jellegzetes formájú sziklaképződmény, természeti emlék.
Fatemplom Gyonkány A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban.
Egregy vára Csóka-hegy Almásegres Almásegres településtől északnyugatra, a falu felett emelkedő Csóka-hegyen, románul Cioaca, egy sáncokkal körített vár, Egregy várának nyomai találhatók.
Vízimalom Biharrósa A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak.
Jósika-kastély Branyicska Branyicska várkastélya, a Jósika-kastély, Branyicska község nyugati szélén, a Marostól északra található dombon áll.
Malom Forrásfalva Forrásfalva közelében, a nadrági vasipari társaságnak vasércbányái voltak.
Flórián-szikla Tamásd A Flórián-szikla egy érdekes, csúcsos formájú sziklaképződmény, az Üveggyári telep (Tamásdi üveggyár, Colonia Fabricii) szélén.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.