Gyulavarsánd település (Arad megye) Központ: Nagypél. Gyulavarsánd román elnevezése: Varsand.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Aradi víztorony 49,95 km-re
Arad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Középkori templomrom Világos 45,6 km-re
Világos egyik legjelentősebb látnivalója, a vár mellett, a Vasile Alecsandri utcában található középkori templomrom. A templomromot bekerítették, omladozó részeket eltávolították, látogatható.
Radványi-erdő 39,07 km-re
A cséffai természeti park területének védetté nyilvánítását elsősorban az itt található értékes élőhelyek, a nedves-mocsaras rétek, pannon szikesek, a közel 200 hektáros Radványi-erdő, valamint a 700 hektáros mesterséges halastavakhoz kötődő gazdag madárvilág indokolta. A Tetemre hívás című Arany János balladában is megörökített radványi sötét erdő az egykori Körös menti ártéri keményfás ligetek maradványa.
Zongora Háza Jacques Faix Arad 49,38 km-re
Az aradi Zongora Háza, melyben ma egy kulturális központ is működik, az egykori Batthyány utca (ma Püspükség, Episcopiei) 25 szám alatt található. A Jacques Faix emkékház, ahol a híres Zongora Szalon is található, ma kulturális eseményeknek is helyet ad.
Bohus-kastély 45,07 km-re
A Bohus kastélyt a 19-dik század első felében építették - a kastély épülete egy 30 helységből álló épülettest, fő részét egy terasz és egy homlokzat alkotja, amelyet dór oszlopok díszítenek. Ujratelepitettuk - Ujratelepitettuk a ladat a regi helyere. Köszönöm - Köszönöm az újratelepítést. A Bohus-kastélyt klasszicista stílusban építették, tipikus mezőségi kúria kinézetele van.
Geist Gáspár-kastély Orosháza 46,26 km-re
Az ifjú Geist Gáspár terveztette, valószínűleg Ybl Miklós által tervezett vadászkastély Orosházától északkeletre, a hozzá tartozó Kiscsákón található. Tornyos, földszintes, elővárosi eklektikát mutató épület, kazettás famennyezetű nagyteremmel, a főpárkány alatt vadásztémájú sgraffito díszítéssel.
Gabonamúzeum Békéscsaba 18,27 km-re
A Csabai Tanya és Gabonatermesztés-történeti Kiállítóhely Békéscsabán, a Gyulai út 65 szám alatt található, 1980 október 31-én nyitották meg. A Gabonamúzeum létesítményei a Gajdács vagy Csabai-tanya, a Csókási vagy Kiss-féle szélmalom, a Vésztő-Mágori szín, Mladonyiczky Béla A mag című szoborkompozíciója, Emil Vitroel a Bőség című szobra.
Csonka torony Nagyszalonta 31,78 km-re
Szalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban. Őrtornya, amelyben puskaport és fegyvereket tároltak, még ma is áll, és a Csonka-torony néven vált ismertté.
Nagyszalonta látnivalói 31,62 km-re
Nagyszalonta, Arany János szülovárosa. Látnivalói a fotéren álló Csonka-torony, a benne muködo Arany János-emlékmúzeummal, és a fotér másik oldalán levo mellszobrok.
Nagyszalonta 31,11 km-re
Nagyszalonta, románul Salonta, korábban Salonta Mare, németül Großsalontha, a város neve a szláv Suleta személynévből ered, amely a Sulimir személynévből származik. Sajnos már zárva találtuk - A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt. Nagyváradtól 38 km-re délnyugatra a Kölesér partján fekszik, Nagyvárad - Arad - Temesvár országúton, a román-magyar országhatártól keletre.
Batthyány-Geist-kastély Kondoros 43,83 km-re
A Batthyány László által 1844-ben rendelt, Ybl Miklós és Pollack Ágoston tervei alapján 1850 körül épült kétszintes Batthyány-Geist-kastély a Kondorostól délre levő Geisztcsákón található. Itt alakult meg az ország első vadásztársasága, a Geist család előbb béreli a kastélyt, majd megveszi a területet, a második világháború után a kastély üresen marad, 1993-tól a kondorosi önkormányzat a tulajdonos.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 20,4 km-re
Az 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
Szabadság-szobor Arad 49,81 km-re
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
Beliczey-kastély Csabaszabadi 31,21 km-re
Beliczey József egykori Békés megyei főispán kastélya 1870 körül épült - oszlopos portikuszú, klasszicizáló épület, melyet 1910 körül eklektikus-szecessziós, egytornyos villává bővítettek ki. A Beliczey-kastély magántulajdonban van, jelenleg nem látogatható, a kerítés mellől az épület sem látszik.
Egregy vára Csóka-hegy Almásegres 48,81 km-re
Almásegres településtől északnyugatra, a falu felett emelkedő Csóka-hegyen, románul Cioaca, egy sáncokkal körített vár, Egregy várának nyomai találhatók.
Feneketlen-tó Battonya 47,37 km-re
A Feneketlen-tó Mezőhegyes és Battonya között, a 48-as erdő szélén található, a talajvízzel feltelt krátere az 1961 december 29-én bekövetkezett gázkitörés eredménye. Nevével ellentétben a tó csak 10 m mély, kis alapterületű, átmérője 50 m, az ország negyedik legnagyobb, ilyen módon keletkezett krátertava.
Evangélikus lutheránus templom Arad 49,05 km-re
Az aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Világosvár 45,87 km-re
A Solymosi-hegység északnyugati lábánál, az egykori Zaránd vármegyében fekszik Világos község. Omladozik de még áll - Egy olyan hely ahová egyszer mindenki el kellene mennie. 1849 augusztus 13-án a Világos melletti síkon tette le a fegyvert a Görgey Artúr vezette sereg Rüdiger orosz tábornok hada előtt.
Szentháromság szobor Arad 49,78 km-re
Az aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Cséffai Természeti Park 40,53 km-re
Az 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva.
Borzák-malom Nagyvarjas 40,25 km-re
A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi híd Arad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km.
Malmok völgye-patak Borz A Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered. Rövid útja alatt, egykor több vízimalmot hajtott meg, majd Borz falu nyugati végénél ömlik a Fekete-Körösbe.
Római katolikus templom Vinga Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Solymosvár Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
Ópálos Temeshidegkúti halásztó A tavat Temeshidegkúti halásztónak hívják, románul Iazul Zabrani, de a vízfelület Ópálos település területén található.
Szigligeti Színház Nagyvárad A Fellner-Helmer bécsi tervezőintézet tervei alapján, 1899-ben kezdik el a színház építését neoklasszicista homlokzatú, neorokkokó belsejű stílusban. Átutazóban Nagyváradon 1 - Egy kis séta a központban, na meg láda keresés. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatt egy nosztalgikus séta keretében.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.