Botfej település (Arad megye) Központ: Bélhagymás. Botfej román elnevezése: Botfei.
Bejelentkezés/Regisztráció --> FélixfürdőFélixfürdo Nagyváradtól 8 km-re fekszik, a nagyváradiak népszeru üdülohelye.
Feltót váraA Solymosi-hegység északi lábánál, a Csigér-patak mellett fekszik Feltót község.
Középkori templomrom VilágosVilágos egyik legjelentősebb látnivalója, a vár mellett, a Vasile Alecsandri utcában található középkori templomrom.
Ponor-forrás Vízkelet - Szerencsémre, kilátszott a doboz kék füle a kő alól, így nem kellett minden bokor alját megbolygassam. Patak születik - A Ponor-réten a víznyelőktől sétáltunk a patak mentén.
Ponor-rét Felkészületlenül - A több napig tartó esőzés után sem volt még feltelve a Ponor-rét tava. Víznyelők - Sajnos, a dobozt nem találtam meg. Csodarét - A Csodavár felől érkeztünk a rétre.
Nagy Phaeton vizesés A vízesés szép volt - A sárga kereszt jelszésről tértünk le a kék háromszögre, sajnos nem néztük meg előtte az út leírását (fentről nem jeleztek semmit az úton), emiatt kissé meglepődtünk. Nagy Phaeton - kis víz - Meredek ösvényen közelítettük meg a vízesést.
Csonka-kő Boga-telepA Boga-telep felett áll a Csonkakő nevű hegy, illetve sziklaorom, könnyű kis sétának látszik első pillantásra.
Istenek-havasa Véletlenül - 2008 nyarán, egész véletlenül megtaláltuk a dobozt. Tiszta véletlenül - Egyszer rég, erre kirándulva, tiszta véletlenül, megtaláltuk a ládát. A Varasó-ház felöl másztuk meg a hegyet - Nem gyalog, motorral, de így is kemény megpróbáltatásban volt részünk.
Bohus-kastély Ujratelepitettuk - Ujratelepitettuk a ladat a regi helyere. Köszönöm - Köszönöm az újratelepítést.
Nagyszalonta Sajnos már zárva találtuk - A múzeum 16 óráig volt nyitva, mire ideértünk már zárva volt.
Csonka torony NagyszalontaSzalonta várát a hajdúk kezdték el építeni 1620-ban és Rákóczi György segítségével fejezték be 1636-ban.
Világosvár Omladozik de még áll - Egy olyan hely ahová egyszer mindenki el kellene mennie.
A Szegyesdi völgy Ez nagyon jo hely - Barlang, cseppkö, denevér. Utban kanyonozás előtt - Kanyonozni indultunk a fentebb lévő Canionul Cheia Rea-hoz, visszaérkezésünk a Szegyesdi-völgy végébe történt. 44 éve - 44 éve jártam itt édesapámmal.
Harasztosi-MaguraSokadszorra járva itt a Harasztosi-plájon elmondhatjuk, hogy aki ellátogat erre a helyre magával viszi e tájból áradó végtelen békét és nyugodtságot.
Vida-tó Vida-tó - A Vida tó érdekessége hogy egy óriás betontölcsér van a tóban amin keresztül folyik le a víz.
Malmok völgye-patak BorzA Malmok völgye egy körülbelül 370 m hosszú patak völgye, mely egy 50 méter magas sziklafal aljából ered.
Kaprióra Kaprióra falu határában két barlang található, a Sinesie- és a Dutu-barlang.
Cséffai Természeti Park Az 5002 ha-os új természetvédelmi terület a román–magyar határ mentén, Nagyváradtól 30 km-re délnyugatra helyezkedik el, Cséffa és Oláhszentmiklós Bihar megyei községek határában és közvetlenül kapcsolódik a Körös–Maros Nemzeti Park területeihez, egy összefüggő, határon átnyúló, közel 13 ezer hektáros védett területet alkotva.
A nagyváradi vár 282 ablak - Érdekes a fenti hozzászólás ékezet- és szóhasználata, népi hiedelmen alapuló tartalma. Átutazóban Nagyváradon 4 - Mivel elég nyílt terep meg kellett várjuk míg elmennek a környékről, a közeli padokról, utána már csak azt kellett megfejteni, hogy honnan 16 méter, melyik kerítéstől és máris meglett a geodoboz. Nosztalgia - Váradi tartózkodásom alatti nosztalgikus séta alatt találtam rá a geodobozra.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.