Szobrok a Bálház helyén Sepsiszentgyörgy 29,02 km-re Ezen a helyen állt, az 1960-as években bekövetkezett lebontásáig, a régi kisváros kulturális épülete, a Bálház. Oreg fak a parkban - A valamikori Balhaz most szakszervezeti intezmeny. Sepsiszentgyörgyön, az úgynevezett Régi piac terén, a Csiki út és a Grigore Balan út sarkánál lévő kis zöldövezetben, néhány műalkotás áll.
Angyalos 32,52 km-re Nos, lehet, hogy éppen róluk nevezték el a falut. Almafa - Ez is megvan. Első dobozunk - Sikerült megtalálni a dobozkát, kicsit sáros, de ép állapotban. Ide jartam valamikor - Valamikor a 2000-es evekben itt dolgoztam es epitettuk a fahazakat a nemeteknek. Honnan a falu szép neve, ha nem a reformáció előtti templom védőszentjéről, aki a két arkangyal, Szent György és Szent Mihály volt?
Ferenczy-Boda kúria Erdőfüle 58,61 km-re Jelenleg felújították a tetőborítást, a kapun lakat van, így csak kivülről nézhettem meg az épületet, készíthettem néhány fényképet. Sürgés-forgás - Már megtörtént a sürgés-forgás, friss vakolat a kapu körül. Elsőnek - A kúria felújítás alatt van. Műemléképület a XVIII-XX századból, állítólag a helyi tanács megvásárolta az épületet.
Gyógyvízforrások Bálványosfürdő 58,58 km-re A műút mellett erre egy tábla hívja fel a figyelmet. Vegso erokifejtes ugy mar szurkuletben - Utolso erommel, meg a vilagossag mellett erre is elindultam. Bálványos IV - A következő állomásunk a Gyógyvízforrások volt, ahol sajnos nem jártunk sikerrel. Másodjára - A mai nap ez az utolsó megtalálásunk. Bár nem tartoznak a Zsombor-patak forrásvidékéhez, közelségük miatt érdemes megtekinteni a szállodától nem messze, Bálványosfürdő irányában levő, közvetlenül az út mellett levő Gyógyvízforrásokat.
Vargyas tavai 56,85 km-re Ez a környéken több tó megjelenéséhez vezetett. 1954-1989 között, a Vargyas falu közelében végzett bányászati munkák során, itt-ott elérték a talajvizet.
Sepsibesenyő régi temploma 34,79 km-re Pro natura - Ha Besenyo akkor viztarolo, pionirtabor, tanosveny es pro natura talalkozohely is egyben. Éppen hogy elértem - Nehezen lett meg a doboz. A templomkertben - Mikor letértünk a maksai templomhoz, akkor elhatároztuk, hogy megkeressük a nagy dobozt a besenyői tónál, melyről JKGÁBOR a tábor ideje alatt mesélt. A Csente-tető alatt, a Bodoki havas lábánál a Besenyő völgyében a nyolcvanas évek második felében a patak elzárásával víztárolót alakítottak ki Azóta épülnek a hétvégi házak.

Jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növényünk, mely áprilisban tömegesen nyílik. A tavasz csodálatos tulipánja - Ennyire korhadt fa nem sok van, így hamar előkerült a doboz. Korábban nyíltak - Hideg ide vagy oda, a kockásliliomok április elején nyíltak az idén és a tavaly is. Sikertelen virágles - Kockás tulipán, liliom megtalálása volt a cél. A kockásliliom, latin nevén Fritillaria meleagris, a liliomfélék családjába tartozó hagymás, egyszikű, évelő, fokozottan védett növényünk.
Szerelmi lakatfal Kézdivásárhely 54,93 km-re A fal alatt egy kis, ráccsal lezárt gödör található, amelybe a lakatok kulcsait lehet eldobni. 2014 február 14-én szerelem lakatfalat helyeznek ki Kézdivásárhelyen, a 44-es udvartér bejáratában, amit Szerelmi lakatfalnak kereszteltek el.
Református templom Szacsva 27,58 km-re Megvan ez a doboz is - Kár a templom állapotáért, ha belül ilyen szép. Sötétben - A sötétedés ellenére megtaláltuk a korhadt csutakot, benne a téglát és a köveket, de a doboz nem került ki. Szep rejtes - Kicsit suru a bozot, de azert annyira nem veszes. A Szacsva patak felső völgyében egy dombtetőn, egy kivülről szerény, de belülről annál gazdagabb késő barokk templom található.
Szent Anna kápolna Szent Anna-tó 59 km-re Többször születik újjá romjaiból: 1860-ban, 1925-ben, 1948-ban és legutóbb 1975-ben. Hógolyózás - Ma újabb ládakeresésre indultunk. Napsütésben - Szép napos időben érkeztünk a tóhoz. Második próbálkozás - Kincskeresésünk kezdetén még egyszer próbálkoztunk ezen a helyen. Lázárfalva határában, a hegyek közt rejlő tengerszem partján1764–1765-ben a tusnádi és kozmási lakosok egy kis kápolnát építenek Kecskés (vagy Kovács) Pál kezdeményezésére.
Hammas-fürdő Zsombor-patak fürdői 58,56 km-re Az egyszerű kalibák és ideiglenes, lombokkal fedett szállások helyett báró Apor Gábor a torjai határrészen és gróf Mikes Benedek a sepsibükszádi oldalon deszkából és gerendákból épít vendégszállásokat, étkezdét. Székely barnulás - Milyen jó, bár én vagyok a rejtekgazda, én is kereshettem itt geodobozt, megtalálhattam a ládagazda rejtését. Csak egy csuprot találtam - Sajnos nem találtuk meg, mindenütt néztük ami esőtől védett lehet, csak egy csupor volt felakasztva egy szögre, továbbiakban nekem elképzelésem sincs hol lehet vagy lehetett a láda mert az is lehet, hogy eltűnt. Borvíz - Na, ez is megvan. A múlt század közepén a Büdös-hegy délkeleti és délnyugati lejtőjén, közvetlenül a Rövid-sarok vízválasztója alatt fürdőtelepeket létesítenek.
Szent Joákim-kápolna Szent Anna-tó 58,51 km-re 2012 július 21-én, a Szent Anna búcsú alkalmával, a tó nyugati oldalán 1562-ben már állt Szent Joakim kápolna emlékére egy keresztet állítottak. Kápolna - Mindeddig nem is tudtam, hogy két kápolna létezett a tó partján. Csendes hely - Már hazamenőben voltunk, amikor kirándulásunk egyik utolsó mozzanataként felkerestük a helyet. Szent Anna-tó - Sikerült megtalálnom GPS nélkül és különösebb erőfeszítés nélkül. A Szent Anna-tó festői szépségű környezetében 2 kápolna épült, a Szent Anna és a Szent Joakim kápolnák.
Mária oltár Büdös-hegy 59,1 km-re A Büdös-barlang, a Madártemető, a vitriolos források, az Apor lányok feredője, hogy a Mohost és a Szent Anna-tót, a Bálványos várát ne is említsem. Szűz - Megtaláltam,elég sokat kellett várnom míg egyedül maradtam,de aztán tiszta lett a levegő. Üres zacskó - Sokszor voltunk a barlangnál, és a Mária-oltárhoz közelítve úgy tűnt ez rövidebb út a barlanghoz, mint a megszokott. Ahol meg nem jartam - Nagyon sokat jartam a barlanghoz fel, de meg ezen az uton nem. A Büdös hegy oldalában nagyon sok a látnivaló - Érdemes bejárni alaposan a környéket, van érdekesség bőven.
Fenyős kőfejtő Alsórákos 50,49 km-re Egy szűk kapun lépünk be, és a szemünk elé tárul egy majdnem ovális alakú, hatalmas feltárás, melynek egyik tengelye körülbelül 400 m hosszú, a másik pedig körülbelül 200 m. Megnőtt a fenyő - Alsórákos harmadik lelőhelyén jártunk, mikor már azt hittük ennyi gyönyörű meglepetés egy napra talán sok is. Smaragd - Mi a vulkántól ereszkedtünk le, így fentről már megpillantottuk a smaragdzöld tavat. Szép tó - Állítólag felhős időben látszik a tó smaragdzöld színe. Az alsórákosi bazaltoszlopoktól megközelítőleg 300 méterre északra található a Fenyős Kőfejtő.
Fekete Torony 8,79 km-re Fekete Torony Brassó Csatlakozom az előttem szólóhoz - Valóban könnyű megtalálni, ha az ember visz magával egy profit. Megalazva es kifosztva - Ezt mar egy jopar eve megtalaltam, akkor meg a lada tele volt, es osztan a rejtek kitorlodott. Sok beiras - Egy "Unnepi" setat tettem a tortenelmi brassoi tornyoknal. Fekete Torony Brassó
Katolikus templom Kézdiszentlélek 58,91 km-re Katolikus templom - Kézdiszentlélek Zárva - Ejsze a doboz a kapun belül van, s nem lehet bármikor hozzáférni. Templom - Megtaláltam a dobozt. Végre nyitva találtam a bejáratot - Több alkalommal is jártam a helyszínen. Katolikus templom - Kézdiszentlélek
Katolikus templom Petőfalva 48,43 km-re Egykori lakói a zabolai Mikes család jobbágyai voltak, akik 1848-ban szabadultak fel - kápolnája 18-dik századi lehet, korábban temploma nem volt. Javítás alatt - A rejteket megtaláltam. A falu helyén már a 12-dik században volt település, melynek temetőjét feltárták - Írott forrásban először 1567-ben említik Peteofalva néven.
Fergettyűvár Egerpatak 30,27 km-re A helyet régen szántották, ma legelő - ezt a kenyér alakú dombot Bibarc-tető néven ismerik a környékbeliek. Fergettyűvár - Köszi, Meli. Évek után az utam újra a Bibarc-tetőre hozott - Itt 2011 oszen Melivel ketten ladat rejtettunk. Négyen kerestük - Fél órán keresztül kerestük de nem találtuk meg. A Fergettyűvár hegytetőjén ma már majden semmi sem látszik, nyomai eltüntette az eke vasa.
Szacsva vára 25,15 km-re Szacsva vára Hogy merre tovább? - Két lehetőség is van. Vadlesben - Az út nagyon sáros volt, de ezt feledtette velünk a sok vad megpillantása. Megtaláltuk - A kapu zárva volt. Szacsva vára
Őrkő Sepsiszentgyörgy 28,58 km-re Hogy miért is Őrkő, talán régen innen őrködtek, vigyázták a várost és környékét. Változás - Nagyot változott az Őrkő környéke. Kőbánya - Kinyíltak a boldogasszony papucsai a Sugás pataka völgyében, s gondoltam az Őrkő úgyis útban van, hát akkor megkeresem az ott elrejtett dobozt. Sepsi 2 - A kilátás igazán szép, ha az ember kicsit távolabbra tekint és nem csak a roma-telepet látja. Sepsiszentgyörgyön van egy érdekes hely, Őrkőnek hívják.
Ablak-párkány Bucsecs-hegység 27,08 km-re Ha nem letezne ez a kapu, akkor nem tudnank tovabb haladni ezen az ovon, a kapucska oven. A Braul Portitei vagy az Ablak-parkany a Bucsecs-hegyseg K-i leszakadasanak egyik erdekes pontja, szikla kapuja.
2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.