Külsősárd település (Zala vármegye) Közeli látnivalók: Kőkereszt Külsősárd, Fa harangláb Külsősárd, Szentlélek templom Rédics, Tájház Rédics, Bottyán János emlékműve Lenti, 1944-45-ös emlékmű Lenti, II világháborús emlékmű Lenti, Erdészeti-és Vasúttörténeti kiállítás Lenti.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Földön járó toronyóra ZalaegerszegA Földön járó toronyóra, a plébániatemplom egykori órája, Zalaegerszegen, a Kosztolányi utcában, a Hevesi Sándor színház és a Griff bábszínház előtti téren található.
Aradi vértanúk parkja RátótA hagyomány szerint az 1860-as években Deák Ferenc akkori igazságügy-miniszter, a haza bölcse, az aradi vértanúk emlékére 13 tölgyfát ültetett Rátóton.
Szőlőhegyi kápolna Kéthely A szőlőhegyi Istenanya kápolna 1870-ben épült fel, közadakozásból, egy már a 15-dik században létezett, de a török megszállás alatt megsemmisült kéthelyi Szűz Mária-kápolna helyett.
Kemence-kápolna Sénye A Kemence-kápolnának becézett építészeti alkotás Sénye településtől dél-délnyugatra áll a Szilváshegyen, mögötte szép kilátás van a környékre - magántulajdon, de látogatható.
Kezesfa pihenőhely Kéthely A Kezesfa egykor egy nagy tölgyfa volt, a Kéthely és Hollád közötti erdőben, melynek ágai az erdei utak irányába mutattak.
Krisztina-kilátó Dozmat A Krisztina-kilátó 11 m magas kilátóteraszára egy szokatlan formájú, 30 fokos szögben megdöntött, fából ácsolt, fedett folyosó vezet fel.
Csodaszarvas-tanösvény Dozmat A Csodaszarvas Natúr- és Kultúr Tanösvény Dozmat természeti és épített környezetét, kulturális örökségét mutatja be - hossza körülbelül 5 km, a község önkormányzata létesítette.
Kőhíd Nemesbük A Nemesbük falu központjában álló, Köszvényes-patak feletti kőhíd Zala vármegye legnagyobb völgyhídja volt a gyorsforgalmi utak és vasutak építése előtt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.