Niczkyfalva település (Temes megye) Központ: Niczkyfalva. Niczkyfalva román elnevezése: Nitchidorf.
Bégaszuszányi halomsírok 43,54 km-reA Bozsor községhez (románul Traian Vuia, régebb Bujor) tartozó Bégaszuszány településtől északra több halomsírból álló régészeti lelőhelyt találunk. Tiku (Ticu) halma, egy Hallstatt-kori szentély, 540 méterre van a templomtól és 20 méterre délre a vasútvonaltól.
Józsefvárosi víztorony Temesvár 31,8 km-reA józsefvárosi víztorony 1913-1914-ben épült, a budapesti Lenarduzzi János és Sabathiel Richárd tervei alapján. A Józsefváros Temesvár egyik régi városnegyede, itt és a Gyárvárosban építettek annak idején víztornyokat.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 32,05 km-reLátványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
Milleniumi templom Temesvár 29,78 km-reA temesvári Milleniumi templom a Gyárváros központjának számító Kossuth tér közvetlen közelében, a Coronini téren található. A nagy, székesegyházhoz mérhető római katolikus templomot Ybl Lajos tervezte neoromán stílusban.
Saroltavár 44,27 km-reCharlottenburg, 1910 és 1918 között Saroltavár (románul Charlotenburg, korábban Charlottenburg, más néven Sarlota vagy Barita, németül Charlottenburg) Temesvártól 38 km-re északkeletre, a Berekszó jobb partján fekszik. Az egyetlen szabályos kör alaprajzú település a Bánátban.
Kolostor és imaház Csebze 36,61 km-reCsebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Danila-domb Vaskő 32,93 km-reA Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Mozdonymúzeum Resicabánya 39,9 km-reA resicabányai rendező pályaudvar előtt létrehozott szabadtéri múzeumban tizenhat, Resicán gyártott, ma is működőképes, gőzmozdony található. Mozdonyok közt - Jó pár kilométer után tűző napsütés alatt érkeztem meg Resicabányára, és már nagyon szerettem volna tudni, hogy hol lesz a szállásom. Resitza - Utban a Néra völgye felé meglátogattuk a resicai mozdonymúzeumot. Vonat - A doboz nem lett meg, viszont láttam sok mozdonyt.
Máslak vára 46,14 km-reA Bánság északkeleti részében, a Ruszka-havasokból nyugatra messze kinyúló Lippai-hegycsoport (Erdőhát) vidékén,alacsony dombvidéken terül el Máslak (Maşloc) község. A községtől délkeletre, körülbelül 1 km-re találjuk Máslak várának maradványait.
Buziásfürdő 9,46 km-reBuziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 42,07 km-reA Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 48,92 km-reA kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Honvéd-emlékmű Temesvár 29,22 km-reAz 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Turbinák Temesvár 28,92 km-reA Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 32,32 km-reA Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Falfestmény Temesvár 32,12 km-reRománia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán. A festményt 2019-ben készítették, a Decemberi forradalom 30 éves évfordulója alkalmából.
Vidéki levendula Temesfüves 43,41 km-reA Vidéki Levendula levenduláskertbe Angustiafolia Sevastopolis fajtájú levendulát ültettek. Nem kérnek belépési díjat, a látogatás feltétele egy csokor virág vagy egy üveg illóolaj megvásárlása.
Nyugati tengerpart Gyorok 63,8 km-re Románia nyugati tengereként, tengerpartjaként is emlegetett gyoroki tó 22 km távolságra található Aradtól. Gyorok falutól nyugatra található, egykori homokbánya területén alakították ki, idegenforgalmi célokból.
Szentháromság szobor Arad 67,8 km-re Az aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Aradi vár 67,14 km-re Arad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Római katolikus templom Vinga 54,26 km-re Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 54,69 km-re Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Római kasztrum Bulcs 63,09 km-re A bulcsi római tábor Bulcs és Cella falvak között található, mindkettő az Arad megyei Batta községhez tartozik. A római időszakból származó kasztrum a Gemina XIII-dik légióhoz tartozott.
Szabadság-szobor Arad 67,92 km-re Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.