Kétfél település (Temes megye) Központ: Varjas. Kétfél román elnevezése: Gelu.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Kétfél (Temes megye) és környéke turisztikai látnivalói

Kálváriadomb Billéd 16,27 km-re
A Temesvár felől Nagyszentmiklós felé utazva, Billédtől körülbelül 2 kilométerre, a jobb oldalon emelkedik a Kálváriadomb. Közvetlen közelében parkolóhely található, személygépkocsik számára.
Kalodva vára Kalodva vára 46,9 km-re
A Solymosi-hegység dél-nyugati részében, a Kalodvai-patak mellett, az egykori Arad vármegyében fekszik Kalodva község. A határában az Árpád-korban jelentős erődítmény állt.
Aradi vár 27,42 km-re
Arad városának a történelem folyamán több vára is volt,sőt, maga a középkori városmag is máshol helyezkedett el, mint manapság. Korunkra legjobban az újkori erőd maradt fenn, melynek meglátogatásakor fejet hajthatunk az 1848-49-es szabadságharc után itt kivégzett tábornokaink előtt is.
Szentháromság szobor Arad 26,91 km-re
Az aradi Szentháromság szobrot a XVIII-dik századi pestisjárványok emlékére emelt eredeti fogadalmi szobor helyett állították 1901-ben. Az aradiak, eredeti fogadalmuknak megfelelően, ma is megismétlik az Úrnapi körmenetet, minden év Úr napját követő vasárnapján.
Borvizes kút és fortyogó 26,78 km-re
Borvizes kút és fortyogó
Arad-Temesvári Vasút Új-Aradi híd 28,07 km-re
Arad-Temesvári Vasút vidéki Vasút pályaudvarából kiindulva Új-Aradot, Német-Ságot, Vingát, Orczifalvát, Merczifalvát és Szentandrást érintve Temesvárra vezet, ahol az államvasút pályaudvarába érkezik. A vonal hossza 55 km.
Maderspach Ferenc sírhelye Zsombolya 36,37 km-re
Zsombolya központjából, a Szent Flórián szobortól indulva, a Polgármesteri Hivatal és a Stefan Jäger Múzeum előtt elhaladva jutunk el a városi temetőhöz, melynek körülbelül mértani középpontjában helyezkedik el a derékbatört oszlop alakú síremlék.
Indiai platánfa Mezőhegyes 39,35 km-re
Magyarország talán legnagyobb platánfája, egy indiai eredetű platánfa (Platanus Occidentalis), a mezőhegyesi ménesbirtok udvarán áll, a több mint kétszáz éves fa 4,8 m kerületű és 35 m magas. A fedett lovarda mellett található platánfát, egy másik társával együtt, 1819-ben ültették.
Szabadság-szobor Arad 26,56 km-re
Az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc vértanúinak tiszteletére a Vesztőhelyen emelt márvány obeliszk felállításával párhuzamosan kezdeményezés folyt  egy nagyméretű szoborcsoport létrehozására. A meghirdetett pályázatra 14 terv érkezett, melyek közül Huszár Adolf nyerte el a bírálóbizottság első díját.
Erzsébet híd Arad 26,44 km-re
Arad déli részén, a Maroson átvezető hídnak az évek során több neve is volt, többek között : József főherceg híd-, Gróf Károlyi Gyula híd-, és Erzsébet híd-nak is nevezték. Most a Traian nevét viseli.
Temeskenézi mocsarak 4,81 km-re
A temeskenézi mocsarak természetvédelmi terület, madárparadicsom - Temeskenéz és Baracháza között terül el.
Kovászi Kovászi 48,42 km-re
Kovászi talán legértékesebb látnivalója a középkori templom romja, a viszonylag jó állapotban megmaradt templomtoronnyal. A rom magánterületen van a temető közelében.
Borzák-malom Nagyvarjas 31,29 km-re
A Borzák-malom, ma ipartörténeti múzeum és közösségi tér, a Nagyiratos községhez tartozó Nagyvarjas faluban található, a 59-60 szám alatt. Az egykori parasztmalmot 1940-ben építették és 1949-ig működött, majd a román állam elvette tulajdonosaitól, a kollektivizálás után raktárként használták.
Tesöld tava 35,11 km-re
Tesöld tava
Római katolikus templom Vinga 10,84 km-re
Vinga, az arad-temesvári vasútvonal mentén fekvő nagyközség, első ismert birtokosa a Csák-nembeli Miklós, 1214-ben komáromi, 1222-24-ben csanádi, 1228-29-ben bihari főispán volt. Az 1717 évi kamarai jegyzékben Vinka alakban fordul elő, de csak 9 házzal.
Temesvári csata emlékmű Újbesenyő 20,81 km-re
A Temesvárt Nagyszentmiklóssal összekötő DN6-os országútról a 12-es kilométerkőnél bekötőút ágazik le Újbesenyő felé. Közvetlenül a falu szélén jobbra kell letérni egy a vasutállomás felé vezető úton, majd tovább a vasút mentén, mígnem feltűnik az a bokor melynek védelmében az obeliszk meghúzódik.
Bolyai János emléktábla Temesvár 30,81 km-re
Bolyai János emléktábla - Jecza Péter, 1993. Bolyai János  utca, Temesvár.
Sailer Antal-szoborcsoport Temesvár 30,76 km-re
Sailer Antal-szoborcsoport a temesvári Gyermekklinikával szemben, a Mária királynő téren.
Evangélikus lutheránus templom Arad 27,67 km-re
Az aradi Evangélikus Luteránus templomot 1905 és 1906 között építették neogótikus stílusban Szántay Lajos tervei alapján. A templomot még Vörös templomnak is nevezik, mivel a külső borítását csiszolt vöröstéglából keszítették.
Kolostor és imaház Csebze 49,46 km-re
Csebze falu Csák községhez tartozik, és körülbelül 30 km-re délnyugatra található Temesvártól, 34 km-re kocsiúton. Az északi szélén található a Csebze apáca-kolostor, a közeli temetőben pedig különleges imaház van.
Turbinák Temesvár 31,73 km-re
A Béga csatornán vízlépcsőként is szolgáló erőmű épületét Székely László tervezte, 1907-ben kezdték építeni. Az 1910 nyarán üzembe helyezett Turbinák felszerelése két darab, háromkerekű, 560 lóerős Francis turbinából áll, 385 kilowattos, kétfázisú Ganz generátorokkal.
Petőfi Sándor-emlékmű Újszentes 26,96 km-re
Az újszentesi Petőfi Sándor emlékmű közvetlenül a község központi parkjának előterében, a református templom előtt található.
Csatád 24,92 km-re
Csatád a román-szerb határ közelében fekszik. Sváb néprajzi központ, bár svábok már csak kevesen vannak itt.
Aradi vértanúk vesztőhelye 27,26 km-re
Az aradi vértanúk vesztőhelye
Ópálos 43,05 km-re
Ópálos a hegyaljai borvidék, illetve Arad környékének egyik népszerű kirándulóhelye.
Ménes Ménes 44,21 km-re
Minis, a picturesque village, in West Romania near Arad. A geodoboz könnyen megtalálható - A földön hever, kevés földdel betakarva. Walking down the main street, when the evening sun covers the yellow houses with gold varnish, when the last birds sing their song and dogs bark friendly from behind the closed gates, when a late cowherd passes through the streets with his herd.
Vukovics Sebő sírhelye Berekszó 27,55 km-re
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a falu területén 90 fokos kanyart ír le. Itt áll a román ortodox templom és annak kertjében, közel a hátsó kerítéshez húzódik meg a település legjelentősebb polgárának, Vukovics Sebőnek a síremléke.
48-as Honvéd sírhely Gyergyámos 26,51 km-re
Az E70-es nemzetközi út Temesvárról Zsombolyára vezető szakaszán, a Gyertyámos központjában a 693-as megyei útra kanyarodva jutunk el a köztemetőig, melynek a bejárattal átellenes határa mentén, közvetlenül egy tó közelében található a sírhely.
Aradi víztorony 26,43 km-re
Arad város ivóvíz ellátásának megoldására 1896-ban épült ez a víztorony, az annak idején Tűzoltók-terének nevezett helyen. 25 méter magas és erőd kinézete van, 1927-ben renoválták utoljára.
Ópálos Temeshidegkúti halásztó 40,66 km-re
A tavat Temeshidegkúti halásztónak hívják, románul Iazul Zabrani, de a vízfelület Ópálos település területén található.
Gyalogoshíd Csálai-erdő Hármassziget 21,81 km-re
Arad 2025-ben használatba adott, újjáépített gyalogoshídja, a Hármassziget és a Csálai-erdő között teremt kapcsolatot. A Csálai-erdő az aradiak egyik kedvelt kirándulóhelye, a Maros-ártér Tájvédelmi Körzet része.
Honvéd-emlékmű Temesvár 31,29 km-re
Az 1948-as Honvéd-emlékmű, vagy selyemgyártelki obeliszk, ahogy még nevezik, a Győrödi úton, a 6-os számú ház telkén áll. A Temesvár ostromában, 1849-ben elesett honvédek sírja fölé emelték, 1894 november 1-én a Temesvári Honvéd-Szobor Bizottság jóvoltából.
Mária-emlékmű Temesvár 30,87 km-re
Mária-emlékmű a Józsefváros és az Erzsébetváros határán, a Mária-téren - Temesvár.
Nyolc boldogság Temesvár 30,71 km-re
Nyolc boldogság üvegablak-sorozat a püspöki palota folyosóján, az udvar felőli oldalon. Augustin Pacha utca 1 szám, Temesvár.
Szent Gellért püspök szobra Nagycsanád 39,37 km-re
Szent Gellért püspök egészalakos szobra Nagycsanádon, a római katolikus templom előtt áll, a 6-os főút mellett - Huber József szobrász alkotása, 1815-ben állították fel. Szent Gellért püspöki öltözetben áll a latin feliratos magas talapzaton, jobb kezét a szívéhez emeli, mellette egy angyal látható, ahogy a püspök felé fordul.
Falfestmény Falfestmény Temesvár 31,07 km-re
Románia legnagyobb falfestménye Temesváron található, a Nicolae Titulescu úton, egy régi siló épületének oldalán. A festményt 2019-ben készítették, a Decemberi forradalom 30 éves évfordulója alkalmából.
Petőfi Sándor emlékmű Szabadfalu 32,31 km-re
Látványos ünnepség keretében, először 1899 július 30-án állított emléktáblát az 1848-49 évi Honvédek Egyesülete ezen a helyen. Az emléktábla elhelyezése alkalmával született meg az ötlet, hogy a helyen ahol az áll, emeljenek fel egy nagyobb, díszesebb emlékművet Petőfi és a 48-as forradalom és szabadságharc emlékére.
[ Fel ↑ ]
Krassófő vára - Aninai-hegység
Krassófő vára - Aninai-hegység 109,55 km-re
Valeaga-barlang - Aninai-hegység
Valeaga-barlang - Aninai-hegység 109,62 km-re
Őslénytani lelőhely Radmanóc 63,39 km-re Őslénytani, pontusi kövületek lelőhelye - Radmanóc, románul Radmanesti.
Téry Ödön szobor Óbéb 60,33 km-re Téry Ödön egy kis alföldi faluban, Óbében született, 1856 július 4-én. Jeles turistaelődünk tevékenysége nagyrészt a Tátra hegységre terjedt ki, melynek kiváló ismerője volt.
Vásárhelyi–Bréda-kastély Lőkösháza 51,21 km-re Az 1810 körül klasszicista stílusban épült, műemlék Vásárhely-Bréda-kastély Lőkösháza mellett, a Bréda-majorban található - bár jelenleg magántulajdonban van, a hét minden napján látogatható.
Kilátópont Bosnyák-patak völgye Sistaróc 50,2 km-re A kilátópont 25 méterrel a Bosnyák-patak medre felett található, annak bal partjától 70 m-re nyugatra. A hely a sistaróci templomtól 2,5 km-re van, a DJ572 jelzésű, Sistaróc és Kövesd közötti megyei úttól 1,4 km-re.
Beliczey-kastély Csabaszabadi 63,58 km-re Beliczey József egykori Békés megyei főispán kastélya 1870 körül épült - oszlopos portikuszú, klasszicizáló épület, melyet 1910 körül eklektikus-szecessziós, egytornyos villává bővítettek ki. A Beliczey-kastély magántulajdonban van, jelenleg nem látogatható, a kerítés mellől az épület sem látszik.
Téglahíd Fény 58,6 km-re Török téglahíd - Fény
Ötvösd tava 51,9 km-re Ötvösd tava
Solymosvár Solymosvár 52,43 km-re Solymosvár Máriaradna közelében található, a tatárjárás után építették, de a 17-dik század vége óta romokban áll. A doboz tartalma teljesen átázott - A tájékoztató is penészes már. Képtelen segítség - Miután sokszor autóztam el a várdomb tövében, és sokszor terveztem, hogy, na majd a következő alkalommal. Vár a Maros fölött - A nagy kánikula ellenére is kikapaszkodtunk a várhoz, a kökénybokrok között.
Dietrich-Süköwsky kastély Pankota 59,89 km-re Dietrich-Süköwsky kastély - Pankota
Buziásfürdő 58,37 km-re Buziásfürdő Temesvártól 33 km-re fekszik. A fürdőhely jellegzetessége a város központjában levő hatalmas parkban található fából faragott sétapavilonok.
Öreg téglahíd Földeák 55,96 km-re Földeák öreg téglahídja a település északi szélén, a falu horgásztava mellett, a Bacsó Béla utca végén található, és a Száraz-ér fölött ível át. Ez a híd Csongrád-Csanád vármegye legrégebbi téglaboltozatos hídja, összeköti Földeák belterületét a külterülettel, közlekedésre is szolgál, de rajta mennek keresztül a közüzemi vezetékek is.
Lombkorona-sétány Makó 50,58 km-re A Lombkorona-sétány Makón, a Maros jobb oldalán található, 191 m hosszú és 10 m magassságban helyezkedik el, a pedig torony 18 m magas. A magasból csodálhatjuk meg a Maros-parti ártéri környezetet és annak élővilágát, majd lecsúszhatunk a Kárpát-medence leghosszabb száraz szárazföldi csúzdáján.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.