Valea Ciurenilor település (Szilágy megye) Központ: Zálha.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Református templom Zsobok 49,38 km-re
Régi temploma, melyről nem tudjuk mikor építették, 1876-ban leég, helyébe 1879-ben újat építenek. 1908-ban ez is leég, és ekkori újjáépítése során nyeri mai alakját.
Katolikus templom Zilah 35,59 km-re
A Meszes lábánál elterülő Zilah, már a honfoglalás idején lakott település volt. Szilagysagi csavargasok - Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. A keresők elől is elrejtőzött - Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt. Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik.
Református templom Farnas 48,05 km-re
Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Fatemplom Magyarzsombor 32,08 km-re
A magyarzsombori magas tornyú, fazsindelyes, eredetileg görög katolikus fatemplom, 1643-ban épült.
Kolozsvári Szénafüvek 44,04 km-re
A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Fatemplom Csömörlő 31,35 km-re
Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Bánffy-kastély Válaszút 40,24 km-re
A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Református templom Válaszút 40,23 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Magyarzsombor 31,5 km-re
1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Fatemplom Drág 23,42 km-re
1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 48,93 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Katolikus templom Kisbács 47,66 km-re
A kisbácsi római katolikus templom épülete több mint 600 éves. Kilóra összeállított geodobozok? - Könnyű kritizálni a rejtéseket, de neked hány saját rejtésed van? Egy sincs. Magyarázat - Már számtalanszor és nyugodtan megbeszéltük. Román stílusban épült, lásd a román stílusu ajtókereteket.
Szent Donát szobra Romulus Vuia Néprajzi Park 49,88 km-re
A Hója-domb egyik kiemelkedő pontjára a 18-dik század végén állították fel szőlősgazdák védőszentjének, Szent Donátnak a szobrát. Jelenleg a Romulus Vuia Néprajzi Park szabadtéri részlegén tekinthető meg.
Fatemplom Almásszentmihály 28,64 km-re
A reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Református templom Zilah 35,45 km-re
Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Zilah 1 - Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Bánffy-kastély Bonchida 41,3 km-re
Bonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával.
Szent István-torony Nagybánya 48,42 km-re
A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Ecsetgyár Kolozsvár 49,47 km-re
Az Ecsetgyár egy jelenkori művészeti tér, mely független kulturális központként működik. A projektet 2009-ben kezdeményezte egy kolozsvári művészekből, és kulturális menedzserekből álló csoport.
Aranyos vára Kőd 25,32 km-re
Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Bálványosváralja Vár 43,49 km-re
A Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Református templom Szék 43,34 km-re
A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 20,68 km-re
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Porolissum római őrhely 28,02 km-re
Porolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Jegenye 47,16 km-re
1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Református templom Váralmás 42,88 km-re
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Szeptember végén Koltó 40,28 km-re
Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Bencés kolostor romjai Kőd 25,35 km-re
A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Varjúvár Sztána 48,81 km-re
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Református templom Kispetri 45,46 km-re
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Mérai Várhegy 44,69 km-re
Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Aknasugatag Aknasugatag nagy sótartalmú vizei miatt hires erdélyi fürdohely.
Farkas utcai református templom Kolozsvár A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Szabók bástyája Kolozsvár A kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Református templom Kalotadámos Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala.
Somlyócsehi-láp A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Evangélikus templom Aranyosmóric 1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom Vice 1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Fatemplom Budfalva Budfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Fatemplom Desze Desze 1717-ben épült fatemplomában találjuk a legszebb máramarosi falfreskókat, melyeket 1780-ban készítettek. Ez igen - Ez aztán tényleg egy szép szimpatikus templom.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.