Kisgoroszló település (Szilágy megye) Központ: Náprád. Kisgoroszló román elnevezése: Tranis.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Mészárosok tornya Nagybánya 41,44 km-re
A Mészárosok tornya egy kör alaprajzú, zömök torony, mely a XV-dik században épült. Miután 1672-ben a kurucok elűzik a vár német őrségét, az erődítmény újra császári kézre kerül.
Fekete nyár Csokmány 6,64 km-re
A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Szent István-torony Nagybánya 41,7 km-re
A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Kék Lagúna Egeres 49,48 km-re
A Kék Lagúna elnevezésű tó Egeres községtől észak-keletre található, a Szilas-tetőtől északra, a Kaolin- és Csókás-patakok völgye között. Szóló kerékpárkirándulás - A szólóban megrendezett kerékpárkirándulásom Sztánáról, a Varjuvártól ide vezetett. Zöld tó - A tó körül sűrű zöld növényzet van, ennek köszönheti, hogy már nem kék. Itt a Fürj-tető dél-nyugati oldalában van az egykori bogártelki bánya, ahol valamikor kaolint bányásztak.
Református templom Zilah 25,36 km-re
Zilah református temploma eredetileg római katolikus. Zilah 1 - Szép, impozáns templom, rendezett kertecskével. Szilagysagi barangolasok - Szilagysagban csavarogva ide is elerenk. Szentélye 1246-ban épült, később annyiszor átalakították, hogy eredeti stílusából semmi sem látható.
Doboka-vár Várhegy 48,26 km-re
A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Református templom Nagypetri 46,52 km-re
Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
Kővár Berkeszpataka 25,92 km-re
Az Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Porolissum római őrhely 20,49 km-re
Porolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Somlyócsehi-láp 42,31 km-re
A Somlyócsehi-láp természetvédelmi terület a Kraszna folyó völgyében található, Somlyócsehi falutól északnyugatra, Somlyóújlaktól délre. 2000-ben nyilvánították védetté, 18 hektáron terül el.
Fernezelyi-tó 49,28 km-re
A nagybányaiak kedvenc kirándulóhelye a mesterséges Fernezelyi-tó.
Kék-tó Felsőbánya 47,85 km-re
A Kék-tó Felsőbánya határában van. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Református templom Szilágyzovány 49,71 km-re
A népi emlékezet szerint Szilágyzovány nevének eredete a sovány (terméketlen, mocsaras, lápos) szóból ered. A település első írásos adata a Váradi Regestrumban fordul elő 1249-ben Zwan név alatt: A Libini Zoan apátúr és Ders fia Ders meg Pagh azok között vannak, akik előtt lopással vádolják két kaznacsi jobbágy szolgáját.
Fatemplom Csömörlő 26,52 km-re
Csömörlő fatemplomát a XVII-dik század elején építették, alaprajza négyszögű, alacsony tornya hegyes sisakkal és kilátóval van ellátva. A fatemplom belső falait az alsóegregyi Ioan Pop festette.
Kraszna 37,96 km-re
Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 8,67 km-re
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Almás vár Váralmás 45,76 km-re
Almásvár (Almási vár) romjai körülbelül 2 km-re délkeletre találhatók a falutól. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Magyarszarvaskend 43,39 km-re
Szamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Református templom Kispetri 48,85 km-re
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Szilágysomlyó vára 39,62 km-re
A Krasznamelléki dombvidék területén, a Somlyói Magura déli lábánál, a Kraszna két partján fekszik Szilágysomlyó. Első vára Castrum Somlyo, egykor a településtől északra emelkedő Magura tetején állt.
Aranyos vára Kőd 8,1 km-re
Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Református templom Magyarzsombor 36,88 km-re
1332-ben plébániatemploma van, félköríves szentélyű temploma ebből a korból származik. Mai formáját a XV-dik században kapta, melyet még módosított az 1870-es évi javítás és bővítés.
Sárkányok kertje Almásgalgó 14,9 km-re
A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Fatemplom Rogoz 49,08 km-re
Rogoz, Magyarlápos - Szent Arkangyalok temploma, 1663.
Termálfürdő Szilágysomlyó 37,71 km-re
Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
Szeptember végén Koltó 29,44 km-re
Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Fatemplom Szilágykorond 34,59 km-re
Szilágykorond kis román falu, Szilágycsehtől 23 km-re nyugatra fekszik. Bogdándhoz tartozik, melytől 4 km-re nyugatra van.
Bencés kolostor romjai Kőd 7,98 km-re
A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz. Bunyitay Vince 1887-ben ír könyvében a bencés kolostorról, a leírásából tudjuk, hogy a templomhajó mérete 13*7 m és a falainak vastagsága 1,10m, építőanyaga kő, kváderkövekkel.
Faház Csizér 45,13 km-re
Műemlék faház az iskola udvarán, egykori lakóépület.
Farkas utcai református templom Kolozsvár A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Hotinka Hotinkán minden év május elso vasárnapján tartják a környék leghiresebb fesztiválját, annak az embernek a tiszteletére, aki a leghamarabb befejezte a tavaszi munkálatokat.
Bréb tava A Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor. 825 m magasan van, területe 0,43 ha, legnagyobb mélysége 20 m.
Kerek tisztás Hója-erdő A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Kis Lukács-kő Tárnica-tó A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Avasfelsőfalu Avasfelsofalu lakóinak nagy része külföldön dolgozik, a megkeresett pénzbol pedig hatalmas, eléggé furcsa épületeket emelnek maguknak.
Postahivatal Szatmárnémeti Postahivatal, egykori magyar királyi posta és távirda hivatal, adóhivatal, és pénzügyőrség - Szatmárnémeti.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.