Blenkemező település (Szilágy megye) Központ: Blenkemező. Blenkemező román elnevezése: Poiana Blenchii.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Református templom Szék 43,25 km-re
A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Fernezelyi-tó 47,8 km-re
A nagybányaiak kedvenc kirándulóhelye a mesterséges Fernezelyi-tó.
Református templom Válaszút 44,63 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Kékes 48,51 km-re
1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.
Aranyos vára Kőd 34,34 km-re
Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Doboka-vár Várhegy 37,14 km-re
A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Barlangsír Kerlés 48,98 km-re
Kerlést elhagyva a Sajósárvár felé vezető út bal oldalán egy kanyarban meredek sziklafalban furcsa nyílások tátonganak.
Forrószegi Sósfürdő Szék 46,17 km-re
A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Református templom Mezőveresegyháza 49,8 km-re
A helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Nárciszmező Szamosmagosmart 40,15 km-re
A Nemegye (Nimigea) községhez tartozó Szamosmagosmart (Mogoseni) falu határában található egy 6 hektáros nárciszmező. Elméletileg védett terület.
Kék-tó Felsőbánya 40,65 km-re
A Kék-tó Felsőbánya határában van. A tó partján - Sajnálom, hogy nem volt kék, mert úgy az igazi. Talán, majd... - Köszönöm az információt. Ez az érdekes sötétzöld színű tó, 528 m tengerszint feletti magasban található, területe 0,50 ha, legnagyobb mélysége 4 m.
Szeptember végén Koltó 38,63 km-re
Ott ül Petőfi és múzsája a Teleki kastély parkjában, két hatalmas mocsári ciprus társaságában. Petőfi - A covid járványra való tekintettel, nem tudtunk bemenni a kastély udvarára. Pár lépésre Petőfi somfájának magjából sarjadt somnövendék.
Sárkányok kertje Almásgalgó 35,59 km-re
A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Református templom Vice 41,83 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Magyarszarvaskend 31,55 km-re
Szamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Dellőapáti 47,53 km-re
A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt. A templom 1600-ig katolikus, Basta korszakban elpusztul, 1644-ben egykori szentedényeiről (ónpohár, óntányér, harangok) azt jegyzik fel, hogy mind elvesztek.
Görögkatolikus templom Berkeszpataka 26,66 km-re
Kővár Máramaros megye nyugati részén, Nagysomkúttól keletre, a Lápos-patak bal partján fekvő kis község. A hajdani kővárvidék központja volt.
Bréb tava 46,48 km-re
A Kakastaréjtól északra kb 30 perc járásra van egy szép tó, a Brébi-tó, románul Taul Morarenilor. 825 m magasan van, területe 0,43 ha, legnagyobb mélysége 20 m.
Szent István-torony Nagybánya 41,08 km-re
A Szent István-torony, Nagybánya szimbóluma, egy sajátos kiképzésű és történetű templomépület maradványa. Csak kis, mágneses doboznak találtam rejteket - Gondoltam, rejtek egy dobozt, de kiderült, hogy BabBerci-nek "Nem lesz könnyű elrejteni egy új dobozt egy ilyen zug nélküli helyen. Áll még a bástya - Nagybánya központja akármelyik nyugati városban megállná a helyét.
Kaszakő-csúcs Széples-hegység 44,96 km-re
Kaszakő-csúcs, románul Varful Arcer. Az arcer (ejtsd árcsér) szó jelentése: kasza élesítésére szolgáló fenőkő.
Kővár Berkeszpataka 22,77 km-re
Az Ilosvai-hegységhez tartozó Kővárvidék területén, a Berkesz (Berkeszi-patak) mellett fekszik Berkeszpataka község. Hazafele - Nagybányáról hazafele tartva tettünk egy kis kitérőt, hogy megnézzük ezt a várat. A Berkeszpataka délkeleti, Bucsonfalva északi határában emelkedő, az itt nagy kanyart leíró Lápos bal partja fölé magasodó, 407 m magas sziklaszirt tetejét Kővár romjai koronázzák.
Kornis-kastély Szentbenedek 24,66 km-re
Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Füvészkert és Wesselényi kastély Zsibó 37,65 km-re
A Füvészkert, melynek 25 ha terjedelme van, Zsibó észak-keleti részén terül el, a Szamos második teraszán, és örvendetes módon fejleszti tovább a barokk kastély ősi parkjának maradványait, melynek alapjait valamikor a Wesselényi bárók helyezték le. Nem sikerult - A hely megvan, a dobozt sajnos a nagy tomeg miatt nem igazan tudtam megkaparintani.
Református templom Ketel 45,68 km-re
1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Fatemplom Budfalva 49,43 km-re
Budfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Fatemplom Almásszentmihály 47,33 km-re
A reformáció előtt Szent Mihály tiszteletére szentelt temploma volt, amint azt a falu neve bizonyítja - 1658-ban még áll. A XVII-dik században pusztulhatott el temploma, híveivel együtt.
Széki nádas Szék 45,35 km-re
A széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Fekete-tó mocsár 41,65 km-re
A Cibles hegységnek csak egy kis hegyi tava van, az ún. Fekete tó, románul Taul Negru, ami a Oigla-csúcs (1413 m) és a Fekete-csúcs (1589 m) között található.
Vlaschinescu-mocsarak 48,85 km-re
A Kőhát hegységben tőzegláp tavak találhatók, pl. a Demeter-tó, Vlaschinescu-tó, amelyeket a Forrásliget hegyi üdülőtelepről lehet megközelíteni.
Bálványosváralja Vár 33,03 km-re
A Mezőség északii felében, a Szamosmelléki dombvidékBethleni ágában, a Bandó (Baruló, Nyíres, Magyar, Csabai) - patak mellett fekszik Bálványosváralja falu. A település melletti magaslaton áll a falunak nevet adó Bálványosvára.
Pintye tavak 40,73 km-re
Az 1700-as években építettek bányaipari célokra két tavat a Mogosa csúcs alatt, a Bódi I-II tavakat (Pintye tavak). A Bódi I-es tó 720 m magasan van, 3,5 ha a területe, maximális mélysége 7 m, a Bódi II-es tó pár perc járásra van tőle 700 m magasan, területe 1 ha, maximális mélysége 4 m.
Redut Kolozsvár Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Bábony Református templom Középkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Avasfelsőfalu Avasfelsofalu lakóinak nagy része külföldön dolgozik, a megkeresett pénzbol pedig hatalmas, eléggé furcsa épületeket emelnek maguknak.
Szervátiusz Múzeum Kolozsvár A Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották.
Karacsay-házak Kolozsvár Karacsay-házak, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Kariatidák Pap-ház Kolozsvár A Pap-ház a volt Deák Ferenc utca 42 szám alatt található, szecessziós stílusú polgári emeletes ház. Pap József ügyvédi kamarai elnök emeltette 1910-ben.
Kolozsvári Szénafüvek A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Református templom Szentmáté Bizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Farkas utcai református templom Kolozsvár A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Egykori evangélikus templom Árokalja Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.