Ladamos település (Szeben megye) Központ: Ladamos. Ladamos román elnevezése: Loamnes. Német neve: Ladmesch.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Vöröstorony Bojca 37,69 km-re
Vöröstorony - Bojca Elföldelve - A hely átalakult. Szemetes a környék - Nagy a forgalom a toronynál, de ennél nagyobb a szemét körülötte.
Református templom Alvinc 47,22 km-re
Középkori plébániatemploma, amely ma is áll, a XIV-dik századból származik, tehát feltételez egy előbbi templomot. Templom - Ezt sem sikerült megtalálnom, pedig kerestem, de nem leltem. Ódon hangulat - A fallal körülzárt templom ódon hangulata lenyűgöző. Eredetileg háromhajós templom volt, de ebből csak a középhajó maradt meg és a szentély az eredeti boltozat nélkül.
Hazugságok hídja Balázsfalva 28,7 km-re
A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Almakerék várhely 47,47 km-re
Almakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára. Rusu szerint eredete a XIII-XIV-dik századra teheto, felszínén régészeti kutatásra eddig még nem került sor.
Hermány 23,72 km-re
1302-ben Castenholz, 1339-ben Castenholez, 1409-ben Castenhalez néven jelentkezik az oklevelekben. Megvan - Megvan a doboz.
Petőfi Sándor-park Nagyszeben 17,39 km-re
Petőfi Sándor a szabadságharc idején Nagyszebenben is megszállt. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett. Emlékére egy kis parkot neveztek el a városban.
Oncesti-csúcs 35,33 km-re
Az Oncesti csúcs a Szebeni havasok (Cindrel) hason nevű hegyének, 1720 m magas csúcsa. Oncesti-, Batrana- és Rozdesti csúcsok - Elindultam a csúcs fele, temészetesen libegővel.
Gótikus erődtemplom Almakerék 47,02 km-re
A templomot a falu birtokosai, az Apafiak építették Szűz Mária tiszteletére a 13-dik században. Csodálatos freskók - Aki arrafelé jár ne hagyja ki, csodálatos templom a védművekkel együtt. Először Henrik nevű plébánosa kapcsán említik 1289-ben, majd 1317-1320 között a pápai tizedjegyzék részére készült számadásban is szerepel.
Katolikus templom Tövis 43,51 km-re
Hunyadi kolostortemploma. Nagyon szép - Ezt a templomot meg kell látogatni. Amint a templom nyugati kapuja feletti felirat megörökíti, a templomot Hunyadi János építteti 1449-ben: Anno Domini MCCCCXXXXVIIII Johannes de Hunyad regni hungariae gubernator.
Riesenberg Orlát 22,91 km-re
Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re fekszik Orlát község. A Szebeni-medence és a Székási dombvidék találkozási pontján, a falutól északnyugatra, a Riesenberg-hegy csúcsán középkori vár romjait kereshetjük fel.
Talmács vára 35,44 km-re
A Szebeni-havasok Resinári hegysorának keleti végében, az északról érkező Szeben folyó és a nyugatról jövő Cód patak találkozásánál fekszik Nagytalmács falu. Megtaláltuk - A doboz rendben, egerek nem voltak. Ez meg a Cserna volgye volt - Ezt rejteket meg a Cserna volgyi talalkozo alkalmabol kerestem meg. A Vöröstoronyi-szorost védő három vár (Talmács vára, Vöröstorony, Lator-vár) közül az északi erődítménynek, Talmács várának (Koronavárnak, Landskron) romjai koronázzák a településtől délre eső hegy tetejét.
Diód vára 46,41 km-re
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Evangélikus erődtemplom Szentágota 41,54 km-re
Szentágota Medgyestől 37 km-re délkeletre, Segesvártól 41 km-re délnyugatra, Nagyszebentől 60 km-re északkeletre, a Királyföldön, a Hortobágy két partján fekszik. Ágnes - A templom teljes renoválás alatt van. Szénakazalban tűt keresel - A napokban az elmaradt, moderálásra váró bejegyzésekkel foglalkoztam. Románia földrajzi középpontjához legközelebb fekvő város.
Teréziánum Nagyszeben 16,04 km-re
A Nagyszeben-külvárosi plébániát, régi nevén Terezianumot, a 18-dik század második felében, 1771-ben alapították, eredetileg árvaházként működött, amelyet Mária Terézia alapított. Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel. Az árvaház szervezője Delphini János Teofi l jezsuita volt.
Fordított ház Brambura Park Felek 40,74 km-re
A Felek közelében található Brambura Park legfontosabb látnivalója a Fordtott ház. De van itt egy mini állatkert, játszótér gyerekeknek, és egy szabadtéri vendéglő is.
Evangélikus erődtemplom Szászsebes 40,13 km-re
1150 előtt terra Siculorum terrae Sebus, utána szász település. Kívül vagy belül? - A Vörös-szakadéktól jövet megálltunk, hogy megkeressük ezt a dobozt is. Belül - A Vörös-szakadékhoz igyekezvén megnéztük a templomot. 1203-ban a sebesi dékánság székhelye, ekkor biztosan van már temploma.
Törttorony Bojca 41,75 km-re
Bojca község a Szebeni-havasok főágának keleti végében, a Vöröstoronyi-szoros északi felében, az észak-keletről érkező és itt délre forduló Olt jobb partján fekszik. Megtaláltuk - Megtaláltuk. Volt doboz, nincs doboz - Kétszer is kerestük a ládát, de sajnos eltünt. A falutól körülbelül 6 km-re délre, a Vöröstoronyi-szorosban, az Olt folyó partján egy régi erődítmény, az úgynevezett Törttorony falai tűnnek fel.
Oltszakadát 31,18 km-re
Szakadát temploma a XIII-dik századi Szeben környéki tornyos háromhajós bazilikák típusához tartozik, a XIII-dik század első évtizedeiben épült. Meg van - A templomot ismertem, jártam már a toronyban is (most is nyitva volt). A három hajó közül csak a főhajó maradt meg, az oldalhajókat lebontották.
Erődített evangélikus templom Morgonda 49,28 km-re
1332-ben plébániatemploma van - mivel az első szász települések közé számítják, már az előző században kellett lennie templomnak. Az oklevelekben először feltűnő Vallis Mariae és a németben szereplő Mariental, arra enged következtetni, hogy Mária-temploma volt.
Erődtemplom Nagyekemező 27,1 km-re
A falutól nyugatra eső dombon magyar földvár volt. Az első templom vagy elpusztul vagy kicsinynek bizonyul, mert újnak ad helyet.
Brukenthal Palota Felek 32,64 km-re
A feleki Brukenthal palota, egyedülálló barokk létesítmény Romániában, a XVIII század végén épült a Fogarasi Havasok lábánál, 30 km-re Nagyszebentől. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Erődtemplom Szászmuzsna 28,9 km-re
Muzsna szép, titokzatos hangulatú erődtemploma a 15-dik században épült - Értékei a szentélyben levő gótikus faragványok és a festett karzat, a hálóboltozatos mennyezet és a faragott mintázatú belső oszlopok. Köszi az információt - Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem - A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Erődtemplom Dolmány 21,55 km-re
Az első Szeben vidéki települések közé tartozik, s így legkésőbb a XIII-dik század elején temploma is van. Megvan a dobozka elrejtve a fában - Kár hogy nem sikerült bejutni a falon belülre. Csak kintről nézelődtünk - Vurpód és Veresmart felől visszaúton próbálkoztunk a templomlátogatással. A templom is korábbi korra utal, mivel román kori és román stílusjegyeit meg is őrizte.
Városerődítés Szászsebes 39,99 km-re
A ma városi rangban levő település területén a régészek már a rómaiak korából találtak szervezett életre utaló leleteket. Idővel megfordultak itt a gótok és a hunok is, majd az avarok, szlávok következtek.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 48,72 km-re
2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.
Szebenvár Orlát 22,76 km-re
Nagyszebentől nyugatra, 15 km-re távolságra fekszik Orlát község. Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását. A korai szebeni ispánság nyugati peremén, a Szeben patak, illetve a régi sószállító és hadiút közelében, emelték az Árpád-korban a Várhegy lapos tetején azt az erősséget, melynek nyomai még ma is jól láthatóak a falu feletti dombon.
Kistorony evangélikus templom Nagyszeben 17,39 km-re
Kistorony egykor önálló település volt, ma Nagyszeben városának nyugati részéhez tartozik. Nyitva volt a kapu - Sok évvel ezelött voltam egyszer a kistoronyi evangélikus templomban. A hely már rég kérte a dobozt - Csodálkoztam is rajta, hogy nincs még itt geodoboz. Erődtemplomának különlegessége, hogy a szász templomok közül egyedül ez készült kereszthajós kivitelben, valamint, hogy templomtornya kezdetben őrtoronyként szolgált.
Szibieli templom 23,95 km-re
Nagyszeben központjától 20 km-re nyugatra helyezkedik el Szibiel (Sibiel, Budenbach). Kereszt, kút, és mérleg - Tetszett a szibieli templom udvarán áló, 1877-ből származó fakereszt. Temploma - a Szentháromság ortodox templom - 1765 és 1776 között épült.
Református templom Magyarherepe 43,38 km-re
A falu életterének módszeres leszűkítésével, a hivatalok, helyi iskola, orvosi ellátás elköltöztetésével a lakosság igen gyors ütemben tűnt el Herepéről. Az egykor népes település Ceausescu hírhedt falurombolási projektjének esett áldozatul.
Erődített evangélikus templom Brulya 48,1 km-re
1332-ben plébániatemploma van - a templom eredete sokkal régibb, Halaváts szerint a XIII-dik század elején építették, ez egybeesik a szász telepítés korával, mely a XII-dik század után közvetlenül megtörtént itt is. Régiségére enged következtetni a templom védőszentje, Szent Miklós is.
Erődtemplom Kereszténysziget 18,34 km-re
Kereszténysziget jellegzetes szász falu, Nagyszebentől 9 km-re fekszik és egy 16-dik században épített, gótikus erődtemplommal büszkélkedik. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem.
Nagykapus 41,45 km-re
1238-ig székelyek lakják, középkori katolikus hívei a reformáció során lutheránusok lesznek, a templommal együtt. Az eltunt felhenger nyomaban - Szajnos nem jott ossze, pedig nagyon rahajtottam. Vár gazda nélkül - Itt bizony rengeteg lehetőség van a doboz helyének. A XVIII-dik században lutheránus anyaegyház, és a század elején is az.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 Alsószolcsva A Szolcsvai-búvópatak barlangja a Torockói-hegységben találhatóegyetlen védett barlang. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott. A Ponor viznyelőnél felszin alá tűnt két patak vize 1214 m felszin alatti út megtétele után 90 méterrel alacsonyabban kerül ismét a felszinre.
Református templom Nagyteremi Orbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Haraszty-ház Segesvár Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült.
Egykori városháza Segesvár A jelenlegi Segesvár szálloda épülete, mely az Iskola utca 4-6 szám alatt található, a XX-dik század első felében városháza volt. Itt lakott Binder György Pál, püspök 1843-1867 között.
Szulák-nyereg Fogarasi-havasok Szulák-nyereg, románul Saua Racorele, Fereastra Racorelelor - a racorele (Convolvulus arvensis) az apró szulák gyomnövény román elnevezése. Más nevei: folyófű, folyóka, folyondár, győtény, hajnalika, mezei szulák, mezei paplonc, suttyáng.
Malomfalvi várdomb A Mezőség déli szélén, az itt délnyugatra kanyargó Maros jobb partján, az északról érkező Szénafű patak torkolatánál fekszik Malomfalva. Jó horgászhely - Jó horgászhelyek vannak itt. Malomfalva nem látható látnivalója - Horgászhelyek, mármint a Maros partján? Malomfalva látványossága viszont a község melletti dombnyúlványon található őskori vár maradványai. Nyugati szélén, a Maros északi partja mentén haladó út fölött egy észak-dél irányú dombnyúlványon található a malomfalvi őskori vár középkorban is használt központi dombja.
Fogarasi vár Fogaras városában jó állapotban maradt meg az impozáns várerőd, a 14-dik és 17-dik század között épült vár fallal, vizesárokkal van körülvéve és 4 sarokbástyával rendelkezik. Fogaras és környéke - Többször is voltam a Fogarasi havasokban gyalog, utoljára egy óriási vihar kergetett le a Bilea-tótól. Voltam a fogarasi várnál, augusztusban - Kár,hogy nem foglalkoznak eléggé vele, bár látszik, itt-ott valami állag megőrzésre tett kísérlet.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Csizmadiák tornya Segesvár A segesvári vár Csizmadiák Tornya 1521-ben épült, 1676-ban tűzvész pusztította, a jelenlegi formáját az 1681-es helyreállítás alkalmával kapta.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.