Jakabfalva település (Szeben megye) Központ: Jakabfalva. Jakabfalva román elnevezése: Iacobeni. Német neve: Jakobsdorf bei Agnetheln. Egyéb neve: Giukesdref.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Templomerőd Berethalom Rengeteg turista volt - A 14 órás nyitásra érkeztünk, rengetegen voltak, már a jegyekért is sorba kellett állni. Erődítmény - Na, végre látom, hogy valamit rendben tartanak. Impozáns - Valóban impozáns az erődtemplom, már messziről uralja a tájat.
Evangélikus templom Szászkézd Harangozó bácsi - A kérdésem, hogy a doboz benn a toronyban vagy a külső falban van? Mert a kinti rejtek az egész falu szeme előtt van, míg ha bent, akkor be lehet menni? Ezelőtt nem engedtek be a toronyba, mert életveszélyes volt. Szem előtt - A doboz az épületen kívül van a fal és a föld találkozásánál. A falu szeme most sem nézett oda - Felkészültem már itthon a keresésre.
Richter-ház SegesvárA XVIII-dik században épült Richter-ház Segesváron, az Asztalosok utca 28 szám alatt található.
Lutheránus erődtemplom Homoród Szerencsés voltam - Mert a templomot nyitva találtam, sőt a toronyba is fel tudtam menni. Kívül - Sajnálom, hogy nem találtad meg. Kívül-belül - Persze, hogy megkerültem kívülről is teljes hosszában, de ahova a gps mutatott csak sima fal volt.
Lutheránus templom Hétúr Sachsenland - Immer wieder schön, dass es deutsche Wurzeln in Siebenbürgen gibt. Útban Vásárhelyre - Már rég nézegettük, hogy van itt is egy geoláda. Kő - Hamar megkaptam a rejteket, de sajnos nem tudtam kivenni a dobozt.
Puliszka-domb ErdőszentgyörgyA Puliszka-domb egy legendás helyszín, egy domb Erdőszentgyörgy délkeleti határában, melynek nem tudjuk a pontos helyét.
Templomerőd SzásztyukosSzásztyukos község az Oltmelléki hegysorhoz tartozó Hortobágy-hegység területén, a Tyukos-patak mellett fekszik.
Tímár-torony SegesvárA Tímár-torony a XIII-XIV-dik században épült, az Óratorony udvarát hívatott megvédeni.
Joseph Bacon-ház SegesvárItt lakott Joseph Bacon (1857-1941), orvos és szenvedélyes gyűjtő, az Óratoronyban található Történelmi Múzeum (eredetileg Régi Segesvár Múzeum) alapítója.
Bözödi halomsírokAz elmúlt években Bözöd környékén, légi régészet nyomán beazonosították a bözödi halomsírokat.
Unitárius templom HármasfaluHármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik.
ErkedA XIII-dik században épül román kori háromhajós bazilikatemploma, a XV-dik században erődtemplommá építik át.
Református templom Székelymuzsna Geodoboz a kőkerítésen túl - Székelymuzsnára érkezve, először a református templom torony felőli oldalánál levő udvaron keresztül próbáltam megközelíteni a rejteket. Muzsna - Ramaty állapotban van a templom.
Nárciszrét Sárkány Vád Még mindig - A doboz továbbra is várja a keresőket, a nárciszok kezdtek virágozni. Április végén, a nárciszmezőn - Aznap a környéken kirándultunk, az egyik célpont ez a nárciszmező volt.
Katolikus templom KőhalomA katolikus vallás szervezkedésére 1752-ben történik kísérlet, amikor Gábor Mihály, egy Kőhalmon letelepedett obsitos katona lakást ajánl fel a ferenceseknek.
Levendulás CsekefalvaA csekefalvi levendulaültetvény 2023-ban június 24 és július 16 között látogatható, nyílt napok keretén belül, hétköznapokon 15-20 óra között, hétvégeken 10-20 óra között.
Evangélikus erődtemplom Szentágota Végre tavasz - Végre új aszfalton lehet végigmenni a városon. Ágnes - A templom teljes renoválás alatt van. Szénakazalban tűt keresel - A napokban az elmaradt, moderálásra váró bejegyzésekkel foglalkoztam.
Evangélikus erődtemplom Fenyőfalva Zárva volt a temlom - De mivel a rejtek kívül van, nem volt semmiféle akadály megkapni az üvegecskét. Talán majd máskor - A gps 2 m-t mutat, a gyanús üreg üres. Ide nem sikerült bejutnunk - Hiába kerülgettük a várfalat, sehol nem találtunk egy elérhetőséget kifüggesztve.
Sóskút Székelykeresztúr Ha elragad a hév - Gratulálok Istvánnak a századik megtalált rejtekhelyhez, most belőle is százados lett :-). Sóskút - Elég későn értünk ide, így a csobbanás elmaradt de majd legközelebb. Bükk - Eddig nem hallottam erről a fürdőről, de most meglátogattam.
Unitárius templom ÚjszékelyA sárdi híd után az első székely falu neve Újszékely, a Küküllő jobb partján elvonuló hegyek alján, széles utcákkal, melyeket nagyrészt cseréppel fedett kőházak szegélyeznek.
Bilea-vízesés Sajnos nem találtam meg a geodobozt - De megérte a kis kirándulás a vízeséshez.
Szászszőlős templomaSzászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal.
Templomerőd GaratEredetileg torony nélküli, háromhajós bazilika rendszerű épület volt.
Paulinus-Drakula-ház SegesvárAz 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra.
Csizmadiák tornya SegesvárA segesvári vár Csizmadiák Tornya 1521-ben épült, 1676-ban tűzvész pusztította, a jelenlegi formáját az 1681-es helyreállítás alkalmával kapta.
Evangélikus templom SzénaverősA Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik.
Petőfi Sándor mellszobra SegesvárPetőfi Sándor mellszobra a segesvári vár északkeleti sarkában, a Csizmadiák tornya és a Szent József római katolikus templom közötti kis parkban található.
Óriások dombja AtosfalvaAz Óriások dombja valamikor Maka várához tartozott, jelenleg a csókfalvi határ legdélibb és legmagasabb csúcsa.
Evangélikus templom Vérd1317-ben Mária-temploma van - a templom és plébánia azonban sokkal régibb, mert az első Szeben vidéki telepítések közé tartozik, az 1200-as évekből.
Evangélikus erődtemplom Apold Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva.
Fogarasi vár Fogaras és környéke - Többször is voltam a Fogarasi havasokban gyalog, utoljára egy óriási vihar kergetett le a Bilea-tótól. Voltam a fogarasi várnál, augusztusban - Kár,hogy nem foglalkoznak eléggé vele, bár látszik, itt-ott valami állag megőrzésre tett kísérlet.
Ésfalu Bardóc és Erdőfüle Bardóc községközpontot csak egy néhányszáz méteres szakasz választja el Erdőfülétől, a helybeliek ezt Ésfalunak hívják.
Borvíz fürdő Bölön 2014-ben, a Borvizek útja projekt keretében korszerű kezelőközpont épült Bölönben.
Felső gát Marosvásárhely Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt.
Unitárius vártemplom Bölön Hazafele - Hazafele tartva a Vecer, a kopjafa, a kopeci oriasi szil utan ahol a rejtekladat amely a fa alatt hevert kitaszitottan, vissza tettem a 2011-es romaniai ev fajaba, egy maroknyi hazai folddel es egy kis zaszlo szallaggal, no meg egy rez garassal, mert mas mar nem volt nalam.
Végtelen oszlop Marosbogát Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet.
Katolikus templom Homoródremete Homoródremete látnivalói - Nem a legegyszerűbb eljutni Gyepes faluba, illetve Homoródremetére. Szent Jakab búcsú - Homoródfürdőtől indulva, a Cekenden és a vadonon keresztül közelítettük meg a helyet.
Szejkefürdő Faragott örökség - Átugrottunk a hegyen, megnézni milyen az ahol nincs hó. Székely kapuk - Egyenként, egyedi és eredeti darabok. Más geojátszótér rejtése - Van tudomásunk róla, hogy geodoboz van itt, ezen a helyen.
Törttorony Bojca Megtaláltuk - Megtaláltuk. Volt doboz, nincs doboz - Kétszer is kerestük a ládát, de sajnos eltünt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.