Ecsellő település (Szeben megye) Központ: Szelistye. Ecsellő román elnevezése: Aciliu. Német neve: Tetscheln.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Felek váraA Fogarasi-havasok északnyugati lábánál, az Olt lapályán, a délkeletről jövő Feleki (Nagy) patak mellett fekszik Felek község.
Rosen Garten Rossz állapotban - Megtaláltam a dobozt, nedves füzettel.
Erlenpark NagyszebenA nagyszebeni Erlenpark (Erlen égerfa) az egyik legrégebbi park a mai Románia területén, 1856-ban hozták létre.
Zebernik vára BorberekZebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
Martinuzzi várkastély Alvinc Először járok itt - Eddig csak a vasútállomáson voltam. Kastély - Az igazság az, hogy egy kicsit pontosabb lehetne a segítség, mert elég hosszú a fal, meg persze tele van szederindával meg csihánnyal, ami eléggé hátráltatja a keresést. Romok - Fürgén másztunk be a kapu tetején és úgy éreztük miénk a kastély.
Szebenkákova Több lehetséges rejtek közül az utolsóban - Az Artmania rockfesztivál első estéjének koncertjei után, éjfél körül érkeztem a helyszínre.
Erődtemplom Kereszténysziget Másik rejtek, másik geodoboz - Az én rejtésemnek paulms nem eredeti rejtője. Köszönöm válaszodat - De nem a saját kútfőmből merítettem amit az elején írtam. Mostanában püspök, nem nagyfőnök - A ládaoldalakat nem írom, hanem szerkesztem.
Erődtemplom Szászmuzsna Nem találtam meg a rejtekben - Mind a kétszer bent voltam a belső udvaron, és a templomban is. Köszi az információt - Ugy látszik én siettemben, nem voltam elég figyelmes és nem találtam meg a dobozt. Hiába csengettem - A kapura tényleg ki van írva, hogy hol kell csengetni, de nem válaszolt senki sem.
Falkenhayn-torony Nagyszeben Artmania előtt Falkenhayn - Az Artmania rockfesztivál ürügyén érkeztem Nagyszebenbe, este 6 órakor. Új doboz - Mivel a geodoboz eltünt, újat kellett tenni egy kicsivel közelebb a toronyhoz. Új geoláda - Mivel a régi ládát betemette a föld, új ládát helyeztem el, kicsivel távolabb.
Szebenvár Orlát Szebenvár? - Hogy itt volt-e valaha Szebenvár? Vagy más neve volt? Ki tudja? Én csak a falu feletti dombon (Dealul Cetate) levö keresztet (troita) láttam eddig. Szebenvár és Riesenberg - Igen, ezen a helyen állt a Szebenvár, olvasd el a rejtekhely nagyon részletes leírását.
Bádogosok tornya Nagyszeben Többször is a Bádogosok tornyánál - Első alkalommal hosszú időn keresztül, sikertelenül kerestem ezt a geodobozt. Probálkoztam - Elég nagy volt a forgalom arrafele, probáltam kieszelni, de mivel nem volt tul sok segitségem nem tudtam rájönni. Vörös szőnyeg - Valami előadásra készülődhettek a szomszéd színházban.
Csindrel Nyaron jártunk a Csindrel hegysegben - Mivel a láda akkor még nem volt ott, a találat kimaradt. Egy hosszú túra után - Meglett egy hosszú túra (Paltinis - Poiana Gaujoara - Batrina - Rozdesti - Niculesti - Canaia - Cindrel + a két Iezer tó --> vissza) után ez a doboz is. Jo kis teljesitmenytura volt - Sotetben erkeztunk a csucsra, sajnos a felhos ido miatt nagyon gyenge kilatas volt.
Oltszakadát Meg van - A templomot ismertem, jártam már a toronyban is (most is nyitva volt).
Fiatalerdő Nagyszeben Nagyszebeni Fiatalerdő éjjel - Útban Paltinis fele, éjjel, nem hagyhattam ki ezt a rejtekhelyet. Múzeum - Elég későre érkeztünk meg a helyszinre, és már nem volt sok idő az éjszakai szaladó verseny elött. Uj rejtek - Mivel a máramarosi emlékműnél levő geodoboz eltűnt, egy újat helyeztem egy kicsit távolabb.
Brukenthal Palota Felek Sok bejegyzés - Sokat keresgéltük, elég sok a fa a sétányon. Őszi napok - A palota teljesen el van hanyagolva. Erdély kormányzója - Épp egy bicikli verseny közepébe csapodtunk be.
Holcmány Sajnos - Nem találtam meg geodobozt, csak a köfalat, az esetleges rejtekkel.
Katolikus Templom Nagyszeben Harangoznak délre - Bár péntek s tizenhárom, mégis szerencsés napunk volt, és a doboz hamar előkerült, pedig fekete macska sem volt a környéken. Nagy tömeg - Pont ez a doboz került elő, amire egyáltalán nem számitottam, figyelembe véve az időpontot, a helyet magát és még ráadásul a középkori fesztivál is zajlott. Főtér - A templom most is lenyűgöző, főleg a belső díszítése.
Evangélikus erődtemplom Fenyőfalva Zárva volt a temlom - De mivel a rejtek kívül van, nem volt semmiféle akadály megkapni az üvegecskét. Talán majd máskor - A gps 2 m-t mutat, a gyanús üreg üres. Ide nem sikerült bejutnunk - Hiába kerülgettük a várfalat, sehol nem találtunk egy elérhetőséget kifüggesztve.
Vöröstorony Bojca Egymás mellett - Megkerestem a Vöröstorony mellett levö temetöben a radupuscarciuc által (aug. Elföldelve - A hely átalakult. Szemetes a környék - Nagy a forgalom a toronynál, de ennél nagyobb a szemét körülötte.
NagydisznódNagydisznód központjában található a 13-dik században épített, középkori jellegű evangélikus erődtemplom - Értékei a szárnyasoltárán álló gótikus stílusú Madonna szobor, az oltár külső festett képei.
Szent János-templom Nagyszeben Szeben 2 - Bevallom nem nagyon szeretem az ilyen bújócskázós helyeket, de az esős időnek köszönhetően, nem jártak sokan az udvaron. Rosszkor - Épp a kórus tagjai gyülekezhettek vagy valami esemény zajlott. Saint Johann - Érdemes körülnézni odabent a könyves üzletben is.
Hazugok Hídja Nagyszeben Jó hely - Nehezen találtam meg a dobozkát GPS nélkül. Otletes rejtek - Nagyon tetszett. Hid - Érdekes, hogy mekkora a szintkülönbség a városban, ezt a hídról lehet jól észlelni.
Vörös-szakadék Szászsebes Következő alkalommal nem hétvégén megyek - Már nagyon régen szerettem volna ide kitérni. Vörös fal - Különleges hely. Visszatérés - Újra eljöttünk, és még szebbnek találtuk, mint ezelőtt nyolc évvel.
Törttorony Bojca Megtaláltuk - Megtaláltuk. Volt doboz, nincs doboz - Kétszer is kerestük a ládát, de sajnos eltünt.
Hőség-domb kőtojása Hőség-domb kőtojása - Nem kis munka volt megtalalni a kotojast. A kőtojás megközelítése - Pedig gps koordinátánk is volt.
Talmács vára A var egerei - Megtaláltam a dobozt es 2 egeret. Megtaláltuk - A doboz rendben, egerek nem voltak. Ez meg a Cserna volgye volt - Ezt rejteket meg a Cserna volgyi talalkozo alkalmabol kerestem meg.
Guraró Megvan - Megvan a dobozka.
Szászújfalu Megtaláltam fent a dobozkát - Kár a templomért, be van törve a kapu, döl össze sok minden. Talán sikerül - Talán sikerül így is egy picit felhívni a templomra a figyelmet. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk meg.
Petőfi Sándor-park Nagyszeben Nem kell gps? - Persze, hogy nem kell, mert 13 méternél közelebbit nem mutat, hanem csak kóvályog. Szeben 1 - Három órát kellett vesztegelnem Szebenben autóbuszra várva. Petőfi - Ugy gondoltam nagyon könnyen fog ez menni, de végül nem ugy lett.
Diód váraDiód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk.
Fazekasok tornya Nagyszeben Megvan - Nagyon jo rejtek. Nincs már geodoboz! - Sajnos a Fazekasok-tornya melleti várfalból is eltünt a geodoboz. Nem korondiak - A tornyok, mármint kettő, teljesen fel van újítva.
Szolcsvai búvópatak barlangja 1 Alsószolcsva Amíg a többiek a patak kifolyásában gyönyörködtek - Addig mi( jkgábor, Mester Nagy Ildikó, Mester Nagy Levente és én) leléptünk és geodobozt leltünk. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Szolcsva - Bedellői túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Ez nem sikerült - A gps a nagy sziklafal tövében össze-vissza mutatott.
Magyarsáros Magyarsáros látnivalója a kizárólag faelemekből összeállított harangláb.
Evangélikus templom Kund Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.