Nyírtét település (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) Közeli látnivalók: Református templom Nyírtét, Református templom Nyíribrony, Jármy család kastélya Nyíribrony, Kápolna Nyíribrony, Református templom Sényő, Kúria Sényő, Református templom Ramocsaháza, Katolikus templom Ramocsaháza.
Kisvárdai vár 25,96 km-reA kisvárdai vár a város történelmi központjának északnyugati szélén áll, ma a kisvárdai Várszínház működik benne. Az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, a Gyulaival együtt a legnagyobb téglából épült vára, a Váradi család birtokközpontja volt.
Kőbánya és bányató Kaszonyi-hegy Barabás 48,61 km-reA Kaszony-hegy természetvédelmi terület Barabás településtől északkeletre található, az ukrán határ mellett, nevét az Ukrajnához csatolt Mezőkaszony településről kapta. A Kaszonyi-hegyen, mely tulajdonképpen egy 240 m magas domb, egy látványos tavacskát körülölelő kőbánya található, mely napjainkban már nem működik.
Kende-kúria Cégénydányád 46,29 km-reA cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
Teitelbaum Mózes rabbi sírja Sátoraljaújhely 46,25 km-reTeitelbaum Mózes rabbi sírja, az egyik leglátogatottabb magyarországi zsidó zarándokhely, a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőben található. A rabbi a jámbor zsidó mozgalom népszerűsítéséről, valamint csodatévő gyógyításairól vált híressé.
Ínségdomb Nagykálló 16,64 km-reAz Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 34,33 km-reA mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Várhegy Bodrogkisfalud 47,18 km-reKúp alakú hegy Bodrogkisfaludtól 2 kilométerre északra a Zempléni-hegység délkeleti részén, tetejének ovális platóján Szegi vára állt régen.
Halom Szilágypér 68,68 km-re Szilágypér északi kijáratánál, a Kispér felé vezető út mellett egy hatalmas földhalom található. Magassága körülbelül 10 m, a régi osztrák térképeken Halom elnevezéssel jelenik meg.

A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Ezeréves tölgy Mikepércs 69,73 km-re Az ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Sváb múzeum Mezőpetri 55,84 km-re A sváb tájház tipikusan sváb stílusban épült 1881-ben Mezőpetriben, és szinte eredeti állapotában maradt fenn. Németek hűlt helye - Késő délután jutottam el Mezőpetribe, ahol kívülről tudtam megnézni a tájházat. Jellegzetes a ház homlokzata (gibli), az épület hosszában végighúzódó tornác, az utcára néző könyöklővel.
Régi víztorony Nagykároly 54,21 km-re A parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Kőember-szikla Bózsva 60,91 km-re A Kőember-szikla Bózsva településtől dél-délnyugatra található. Kilátópont Bózsva felett - Egy Milic-túra után levezetésként Bózsvánál felmásztam a Kőember-sziklához. Megközelíthető Bózsva Csehország nevű részéből, a Dózsa György úton a Béla-sziklától indulva.
Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 56,85 km-re Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Szalacsi borpincék 68,23 km-re A szalacsi borpincék számos turistát vonzanak. A szőlőtermő vidék egyik legrégebbi jellegzetessége a dombok oldalába ásott pincék által utcácskát alkotó pincesor.
Lovagvár Nagykároly 54,41 km-re Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécse 61,09 km-re A Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén, az író szülőfalujában, a Kossuth utca 29 szám alatt található, 1966 óta életrajzi múzeum. A kontytetős, szalmával fedett, vert falas szegényparaszti műemlék ház udvarán áll az író egész alakos szobra, Varga Imre alkotása.
Kazinczy Ferenc mellszobra 59,21 km-re Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Ördögárok Debrecen 56,59 km-re Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Kaplony 53,93 km-re Kaplony Nagykárolytól néhány km-re fekszik. Látnivalója a Károlyi család kriptája.
Várhegy Füzér 68,14 km-re Az 552 m magas füzéri Várhegy egy vulkanikus képződmény, mely a Hegyköz alacsony medencedombságából magányosan kiemelkedik. A kopár sziklafelszínén sajátos vegetáció alakult ki, ennek a sziklagyepnek a jellegzetes növényei a sziklai ternye, a törpe nőszirom, és a rózsás kövirózsa.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.