Napkor település (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) Közeli látnivalók: Római katolikus templom Napkor, Helytörténeti Múzeum Apagy, Harangod Nagykálló, Római katolikus templom Apagy, Harangodi kilátó Nagykálló, Református templom Apagy, Mohos-tó Kállósemjén, Ínségdomb Nagykálló.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Napkor (Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye) és környéke turisztikai látnivalói

Mamutfenyő Csiffytanya Balkány 24,4 km-re
A mamutfenyő Balkány várostól délnyugatra, a Csiffytanya településrészen található, 1860 körül ültette Finta József. 1968-ban a koronáját kettéhasította a villám, azóta acélabroncsok tartják össze, 1989-ben védetté nyilvánítják, 2015-ben az Év fája lett.
Dr Andrássy Ernő park Dr Andrássy Ernő park Érmihályfalva 49,24 km-re
Érmihályfalva első írásos említése 1270 augusztus 20-áról származik, ekkor Michal néven írták. Esti parklátogatás - A park Érmihályfalva talán leginkább rendben tartott, gondozott része. A Turul nemzetségbeli Turul ispán birtoka volt, mely 1270-ben már két faluból álló település volt.
Ördögárok Debrecen 46,66 km-re
Debrecen határát a szarmaták által a 320-330-as években létrehozott sánc, az Ördög árkának két vonala is átszeli, ennek egyik szakaszát állították helyre eredeti alakjára. A nép által a Tiszántúlon Ördög árkának nevezett hatalmas földsáncok maradványai többfelé is megtalálhatók az Alföld peremén.
Nagyerdei Víztorony Debrecen 46,12 km-re
A debreceni Nagyerdei park látványossága a ma is működő Víztorony, 1913-ban épült - az épületnek 34 m magas kilátója van. A Nagyerdő lombkoronaszintje felett rá lehet látni az erdőre, az Egyetemvárosra, és az egész Debrecenre.
Kende-kúria Cégénydányád 49,03 km-re
A cégénydányádi Kölcsey-Kende kastélyt 2015-ben felújították, az 1913-as állapotoknak megfelelően - belépődíj ellenében egész évben látogatható. Bemutatásra kerül itt a Kende család története, az udvar gasztronómiája, valamint a környék természeti értékei.
Kisvárdai vár 35,95 km-re
A kisvárdai vár a város történelmi központjának északnyugati szélén áll, ma a kisvárdai Várszínház működik benne. Az Alföld egyik legmonumentálisabb vára, a Gyulaival együtt a legnagyobb téglából épült vára, a Váradi család birtokközpontja volt.
Ínségdomb Nagykálló 6,71 km-re
Az Ínségdomb egy 12 m magas homokdomb Nagykálló város Kiskálló városrészén, tetején egy kis kilátóval, rálátással a városra és a környékre. A néphagyomány szerint a kis dombot a kiskállói jobbágyok hordták össze, az 1780-as aszály éveiben, a Kállay Ferenc által kölcsönzött gabona fejében.
Várhegy Várhegy Bodrogkisfalud 48,83 km-re
Kúp alakú hegy Bodrogkisfaludtól 2 kilométerre északra a Zempléni-hegység délkeleti részén, tetejének ovális platóján Szegi vára állt régen.
[ Fel ↑ ]
Oszoly-barlang - Királyerdő-hegység
Oszoly-barlang - Királyerdő-hegység 113,54 km-re
Körösrévi Zichy-barlang - Királyerdő-hegység
Körösrévi Zichy-barlang - Királyerdő-hegység 117,86 km-re
A festői szépségű, 3 km hosszú Révi-szorosban található a révi Zichy-cseppkőbarlang.
Teitelbaum Mózes rabbi sírja Sátoraljaújhely 53,43 km-re Teitelbaum Mózes rabbi sírja, az egyik leglátogatottabb magyarországi zsidó zarándokhely, a sátoraljaújhelyi régi zsidó temetőben található. A rabbi a jámbor zsidó mozgalom népszerűsítéséről, valamint csodatévő gyógyításairól vált híressé.
Magányos kápolna A kigyei kápolna a korábbi település helyén, Mezőpetri és Nagykároly között található. Kápolna a semmiben - A kápolna előtt álló keresztet 1943-ban Vadai Lajos és neje, Vonház Mária állíttatta. Védőszentje Szent Egyed.
Kazinczy Ferenc mellszobra 51,15 km-re Eredetileg egy gránitkőből készült emlékmű állt Kazinczy Ferenc szülőházával szemben, kerítéssel körülvéve, melyet 1859-ben állíttatott Krajnik Alajos. A szobor 1907 szeptember 22-én került a talapzatra, ugyanekkor emléktábla Kazinczy szülőházára.
Gereblye-kő Gereblye-kő Arka 64,81 km-re Zemplén nyugati részén, turistaösvény-mentes helyen, szép természetes kilátóhely. 560 méter magasan, a Magoska-csúcson lévő geodéziai torony közelében.
Halász Halász Székelyhíd 66,67 km-re Az Érmellék egykor gazdag vizeinek emlékére az Ady Endre Kulturális Központban nyílt meg egy múzeum. Szobrászalkotás Székelyhídon - Székelyhídon szombati napon piac volt, emiatt nagy közönség vette körül a szobrot. A székelyhídi doktor Wilhelm Sándor nyugalmazott tanár, halbiológus nevéhez fűződik a kiállítás anyagának összegyűjtése.
Szűz Mária katolikus templom Szűz Mária katolikus templom Székelyhíd 66,68 km-re A Dietrichstein-Stubenberg-kastéllyal egybeépítették 1764-68 között Johann Nepomuk Dietrichstein, a székelyhídi uradalom birtokosa megbízásából. Katolikus emlékek Székelyhídon - A római katolikus templom belülről megnézhető a rácson keresztül, az ajtót nyitva tartják.
Vértessy-kúria Debrecen 51,61 km-re A köznyelvben kastélynak nevezett, 2011-ben műemlékké nyilvánított, sokáig lepusztult állapotban levő Vértessy-kúria Debrecen délnyugati részében található, a Vértesi út mellett.
Ezeréves tölgy Ezeréves tölgy Mikepércs 59,76 km-re Az ezerévesnek nevezett, más néven Rákóczi-tölgyfa Mikepércs község határában, a Hajdúbagosra vezető földút mellett áll. A magányos tölgy a szakértők szerint csak 250-300 éves, de a túlzásokra hajlamos, egyszerű falusi ember ezerévesre kerekítette életkorát.
Régi víztorony Nagykároly 51,47 km-re A parkban, ahogy a leírásokból kivettem, van egy víztorony, ami nem néz ki víztoronynak, abban az értelemben, ahogy azt mi megszoktuk. Vajon megvan és én vagyok ügyetlen? - Hello, Ott jártam a helyszínen, kerestem a ládát, de sajnos nem találtam meg. Semmi új a nap alatt - Amennyiben az elmúlt években sok fát kivágtak, nagy valószínűséggel a geodoboz is eltűnt a park felújítása során. Ez a víztorony a park legdélebbi sarkában van.
Lovagvár Lovagvár Nagykároly 51,71 km-re Ez a lakóházvár 1592-ben erődítménnyé válik, mikor Károlyi Mihály megerősítette a törökök ellen. Még útlevéllel - Október utolsó napján, útban a temetők felé. Ráférne a tatarozás - Egy kis tatarozás ráférne a várra, nagyon szép lehetne. A kastély ekkor végvár jellegő, belső udvarházzal, külső várfalakkal, bástyákkal, lőrésekkel, ezeket körülölelő mély vizárokkal és külső paliszáddal.
Karolyi Sandor Nagykaroly 51,64 km-re Karolyi Sandor Nagykaroly 2011
Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécse 66,93 km-re A Móricz Zsigmond emlékház Tiszacsécsén, az író szülőfalujában, a Kossuth utca 29 szám alatt található, 1966 óta életrajzi múzeum. A kontytetős, szalmával fedett, vert falas szegényparaszti műemlék ház udvarán áll az író egész alakos szobra, Varga Imre alkotása.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.