Podu Vadului település (Prahova megye) Központ: Breaza.
Közismert a Nyerges-tető és az itt lezajlott ütközet, hiszen közel van, könnyen el is érhető. A patak felől kikapaszkodva - A patak felől közelítettem meg az emlékművet. Hasonló ütközet zajlott le aTömösi-szorosban is, de ez kevésbé ismert a mi tájainkon, mert távolabb van tőlünk.
Az aki igazan megszeretne ismerni a Bucsecs sziklavilagat, annak kotelezoszeruen be kell jarnia a Kostila parkanyat is. Igaz nem veszelytelen de egy kis kalandvaggyal, egy madzag kotellel, es nem kis helyismerettel ez mind megvalosithato.
A Csűr-kapu egy 1,5 x 4 m-es nyílás a Csűr-kő sziklájában, mely a rétegek beszakadása révén keletkezett. Az elso mindig emlekezetes - Egy szep nap, egy szep hely.
Számtalan alkalommal végigmentem a Jepii vagy Caraiman-völgyben levő útvonalon, fel a Babele-menedékházhoz vagy lefelé Bustenibe. Bár a kék kereszttel jelzett ösvényről is szépen látszik a Habos-völgyi vízesés, valahogy mindig kimaradt a hely felkeresése.
A Réz-híd a Csukás-hegységben található, a Zákány-csúcs közelében. Nevét a vöröses színének köszönheti, a rajta megtelepedett moszatoktól.
A Létrás-szakadék a Nagy-kő-havas talán legkönnyebben megközelíthető látnivalója - egy 50 méter magas, hatalmas mészkősziklában, a Csűr-kő árka-patak hozta létre, hossza 160 méter. Kiépített kanyonok helyett fél spárga - Nem lépcsőre, hanem egy ráadás létrára gondoltam. A kanyon felett - Csodálatos a kanyon, a vízesések, de egy kicsit zavaró a sok vaskorlát, lépcső meg létra, igaz nélkülük nehéz lenne végig haladni rajta. Létrák - Megvan a doboz is. A szűk hasadékban a patak vize 60 métert esik, és ezalatt 7 kisebb-nagyobb vizesést hoz létre, innen a Hétlépcső-vizesés elnevezés.
A már messziről festői látványt nyújtó, törcsvári várat a brassói polgárok építették a 14-dik század végén. Törcsvár - Kaphatnánk egy kis segítséget a ládára vonatkozóan? A koordináták megadása magában nem biztos hogy elegendő a megtaláláshoz, valami támpont is sokat segítene. Kivágott fa törzsének üregében - A geodoboz a vár fölötti domb tetején, egy kivágott fa törzsének üregében található, pár lépésre a tisztástól, az erdőben. ernoe Csillababa es Gaspar megtalalta a ladikot - Hihetelennek tunt a kastelytol felfele tartva az erdon at, hogy olyan gyonyoru tisztas van fenn. Bár nincs sok köze Vlad Tepes havasalföldi vajdához, a legtöbb turisztikai kiadványban Drakula kastélyként emlegetik.
Panoráma Sugariilor-völgy - Bucsecs-hegység Szélkapu - Na, itt aztán rendesen fúj a szél.
A Csukás-hegységben, a Zákány-gerincen észak felé haladva, miután átmentünk a Réz-híd alatti kis nyereg-szoroson, egy sodronykötéllel biztosított sziklapárkányra jutunk, melynek a Láncoknál a neve. Főleg télen, itt ajánlott a nagyobb elővigyázatosság.
A Pogányok templomocskája egy látványos sziklaalakzat az erdő közepén, hangulatos környezetben, nem messze a Barcarozsnyói barlangtól. Másik neve Bálvány-kő, németül Götzentempel.
Annak ajánlom ezt a helyet aki nem fél attól, hogy letérjen a turista ösvényről és hatalmas falak tövében, iszonyatosan szép kilátás mellet, egy csendes helyen szeretné élvezni a Bucegi szépségét, nem a Babele és a Sfinx turista forgatagában.
A vágy forrása, románul Izvorul Dorului, nevű patak a Vanturis- és a Varful cu dor elnevezésű hegyek oldalaiból ered. A Szinaja és Targoviste közötti utat a Podul Izvor, vagyis Forrás-hídnál keresztezi.
Ez nem mas, mint Busteni varosa fole magasodo Nagy Boglya sziklatornya, romanul Claia Mare. A mászkálás minden percét értékeltem - Bustényből indultam, a kabinos drótkötélpálya indító állomásától. Nagy Boglya - Szaraz-volgy - Engem is megkisertett a nagy melyseg a Nagy Boglyarol, hogy onnan repulhessek egyet a nagy semmibe. Egyre nagyobb a bakancslista - Igen, a Nagy Boglyára mindenképpen vissza kell még térni. Megkozelitese most a Szaraz-volgy felol volt, ez nehezebb - de lehet mind a Japok volgyebol, mind az Urlatoare felol.
Babele - Cocora-hegy Kiruccanás - Vasárnap a Bucegiben túráztunk, és mivel ott jártunk megkerestem a geoládát.
Az 1A főúton kell menni, Négyfalut elhagyva, Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utat Valea Stanii felé. Ezen az úton, mely személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk el a patakon átmenő hídhoz.
Királyhegy BodzavámAz 1A főúton kell menni Négyfalut elhagyva Ploiesti felé, Cheia üdülőfalu után találunk egy köves utatValea Stanii felé. Ezen az úton, személygépkocsival is járható, 12km-t haladva jutunk a patakon átmenő hídhoz.
A La-om tetején három bizarr alakú sziklaszál van. Itt a bizonyíték - Tényleg sok zerge van a Bucsecsben, az Omul-csúcs környékén. EKE-tábor 2015 - A tusnádfürdői EKE-tábortól, reggel 5 órától, 125 km-t buszoztunk Bustényig majd innen gyalog a Molnár (Morarul) völgyön jutottunk fel az Omul csúcsra. Ember-csúcs - A rejtekhely körül annyian voltak mint a somlyói búcsún. Az egyik emberhez, a másik óriási fazékhoz, a harmadik lefordított roppant papucshoz hasonlít.
A Boglya-tető a szénaboglya formája miatt kapta a nevét. A Garcsin-völgy felőli részén, 100 méteres szakadék felett állunk.
A Ferenc József-szikla 10 perc járásra található a Királyi esztena-tisztástól. I Károly román király kérésére hozták létre a szikla tetején található kilátót, korláttal ellátott lépcsősorral.
A Mozsár-patakán felül, Fürészmezőtől egy jó órai távolságra a Garcsin völgye kiszélesedik, partjain egy havasi községnek fekhelyül kinálkozó, szép térség terül el, buja tenyészetű bekeritett kaszálókkal. A Garcsin völgyéből a Nagy-kő havasra - A drájvinos Nagy-kő-túrából hazafele tartva, bár nagyon siettem, nem hagyhattam ki a Garcsin-mező szűz geodobozát. A farsang temetese a Garcsinban - A rejtek szomszedsagaban reszt vettunk, a brassoi EKE szervezeseben, az ez evi farsangon. A Garcsin itt két ágra oszlik, az eredeti déli irányból társfolyója a Kiság törtett le, mig maga a Garcsin mindenütt a Nagykőhavas alján folyva délnyugatra kanyarodik.
A törcsvári kastéllyal szemben, a patakon túl, egy tisztást találunk. Rálátás - Valóban nagyszerű a rálátás a kastélyra, innen még nem volt fotóm. Az erdő szélén betonlépcsők vezetnek egy márványtáblához, oda ahol egy ideig Mária román királynő szívét őrizték.
A vízesés bio-geológiai rezerváció, travertinen jött létre, magassága 15-20 méter. Nyáron a jellegzetes növényzet, télen a jégcsap-oszlopok teszik látványossá.
A Jepii-völgy vízesései Vízesések - A túránk második napján ragyogó napsütésben indultunk a Caraiman-kereszthez, a Babele menedékháztól.
Lenföldek tisztása (Poiana Inului) - Keresztény-havas
A Fenyős-tető oldalából ered a Büdös-víz nevű patakocska. Érdekes homokkőbe vájt medrében, az úttól körülbelül 400 méterre, egy ásványvíz-forrás buzog fel.
A Csukás a Keleti Kárpátok déli hegységcsoportjának,a Kárpát kanyarnak a tagja, különös alakú sziklákkal, látványos kőgombákkal. Máodikként, ugyancsak rögtön - Az a pár másodperc, amig a trikolorral bíbelődtem igazán nem számít, most az egyszer Péternek kedvezett a szerencse, ő nyúlt a helyes lukba hamarább, ennyi az egész. Csúcs - Felértünk a csúcsra, de a dobozt nem sikerült megtalálnom, pedig szerintem ott kell legyen valahol. Megcsináltuk - Helyesbítek, nem a geodobozt találtuk meg, csak a tartalmát.
A Schulerau-kapunak nevezett sziklák a Keresztény-havas (németül Schuler) csúcsától észak-északnyugatra találhatók, attól mintegy 700 méter távolságra. Megtaláltam - Kis zöld emberkét és egy öngyújtót tettem bele. Elso dobozunk - Megtalaltuk. Csak most - Ha már a télen, sízés közben nem kerestük meg. A sziklák felett halad el a Zerge (románul Capra Neagra) kabinos felvonó, a közelében és nyugatra található Brassópojána piros színnel jezett, közepes nehézségű, Sulinar nevű sípályája.
Lépcső-csúcs Egy jo lada ami vekony - A G C betukot nem talaltam de az ablakot azt igen, igy meglett a lada is.
Sterp-patak feletti felfüggesztett tisztás
Marie Thereze-pad Bucsecs-hegységA Marie Thereze-padot Domenico Tramontini olasz kőműves készítette, a olaszországi nagymamája emlékére, pihenőhelyként. A pad támlájára fel van írva a nagymama neve, Marie Thereze, és egy dátum, 1888 szeptember 7.
A Nagy-kő-havas hegységben két fő rétegben áll a kréta-konglomérát, s e közé ékelődve találunk egy több száz méter vastagságú mészkő réteget, mely a tetőgerinc alatt vonul végig és az Írott-kőnél bukkan elő. Egy masik Nagy-Ko farka - Mar van egy lada leteve (kb egy eve), "a masik" Nagy-Ko farkanal egy szikla kozeleben. A természet csipkéje - A kövek írásos részét alolról lehet megcsodálni, tehát a Nagykőhavas csúcs fele vezető ösvényen mielőtt kiérnénk platóra, balra kell térni. Szikla tetején - Megtaláltam a dobozt.
Hegyes-szírtHa már vetted a fáradtságot és kiugrottál a Costila menhelyhez, nem éri meg kihagynod a Hegyes-szirtet (Țancul Ascutit). Ugyanis a menhely fölött közvetlenül tornyosuló hegyes sziklaszirtről még gyönyörűbb kilátás nyílik a Costila hatalmas sziklafalaira.
Amennyiben az időnk engedi, a törcsvári Várpanoráma kilátópontjától érdemes fennebb kapaszkodni a hegy gerincén. A jelzett turistaösvény közelében egy második kilátópontot találunk.
Kisvár Keresztvár Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Kis-Várhegyen állt egykor.
Teutsch-ház - Republicii utca 38 szám, Brassó.
A Curmatura menedékház a Kis-Királykő lábánál található. Kézmosás - Hát kezet mostam alaposan, felfele menet is, lefele is, de a doboz nem került elő. Mosdó - Jól szétnéztem, de fogalmam sincs hol lehet a doboz. Innen megcsodálhatod a kilátást a sziklaszirtekre, a közeli és távoli csúcsokra.
A Szent Bertalan-templom a Gespreng (Fortyogó-hegy) alján áll. Árvaleány-templomnak is nevezték a régiek, mert a hagyomány szerint három árva leány építtette, akik a templom oltára alatt vannak eltemetve.
Lerescu-hágó, románul Curmatura Lerescu (régebbi térképeken Illerescu).
Brassótól kelet-északkeletre, a Csukás-hegység északi lábánál, a Barcaság síkságának keleti szélén, a Nyén-patak mellett fekszik a körülbelül 6 km hosszan elnyúló Keresztvár község. A község határában két várhely is található, egyikük a Nagy-Várhegyen terül el.
Egyike azon malmoknak, amelyek a napjainkig fennmaradtak, a Salamon-kőnél épült egykori turistaház mögött, amit sokan még vengéglőként láthattak működni. A Göndör hídja (románul Podul Cretului) utca 123 szám alatt van, és Serbán malmaként ismerik - ma elhagyott, összeomlott épület.
A Gespreng-hegy közvetlenül az Árvaleány-templom mellett emelkedik, délnyugatra. A nevét állítólag egy forrásról kapta, mely egykor a hegy nyugati oldalán, egy barlangszerű mélyedésből tört fel.
A brassói Ragadó negyedben, a Rózsák partja mellett, egy nyolcemeletes tömbház tetején, egy kis villa található - hihetetlen, de az építkezés törvényes. A villához a tömbház utolsó emeletéről egy vaslétrán lehet feljutni.
Egykori Szász Nemzeti Bank, ma irodahelységek - Michael Weiss utca 22 szám, Brassó.
Kilátópont - Kurmatura-gerinc
Bodzavám déli végétől egy földút halad a Nagy-Bodza-patak mentén, a faluból kiérve egy útelágazáshoz érünk, ahonnan a jobb oldali út a Súgó-patak (vagy Malom-patak) völgyén megy felfele. Már 2 éve voltam itt - Most újból kirándultam erre, s gondoltam, bejelentem, hogy megvan. Öreges-üreges fa - Alapos keresgélés után két gyanús fa maradt. Az úton felfele haladva, balról, közvetlenül az út mellett találjuk a rakodó forrásoknak, illetve mésztufa-szikláknak nevezett mésztufa gátakat.
A bővizű Botorog-csorgó egy kőkeresztből ontja a vizét. Megkóstoltuk - Megkóstoltuk, hát nem valami banánérlelő hőmérsékletű. Forrás - Szerintem Brassó főterén nem voltak annyian, ahányan itt voltak az út mellett megállva. Fontos tájékozódási pont a Királykő hegység keleti részénél.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.