Zapodia település (Maros megye) Központ: Mezőszengyel. Zapodia román elnevezése: Zapodea.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Forrószegi Sósfürdő SzékA Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé.
Erődtemplom Szászörményes Lovak legelnek - Minden kapu sajnos zárva volt, pedig valaki rendszeresen bejár az udvarba, a lovait legeltetni.
Kőcsorgó KoppándA Kőcsorgó pataka, amelynek vizét a rómaiak vízvezetékkel terelték el, ma piciny szurdokon áthaladva egyesül a Rákos-patakkal.
MezőbergenyeElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában.
Kissármás1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Nagyercse1394-ben jelentkezik a forrásokban Erche néven.
Aranykakas Marosvásárhely Nyálkás januári este - Amikor ide a szomszédba jártam iskolába (1986-1990) még működött a vendéglő, és sok minden másképp volt. Nem vagyok tökéletes - A kislányom egyik kedvenc zenekara a Zanzibár. Navigáció a térképen - Megtaláltam a geodobozt, de én már kaptam pontot ezért a rejtekhelyért.
Ali pasa halmai Kereshető - Tényleg nem volt a helyén a doboz. Köszönöm - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtést, és tettél egy új geodobozt. Kincses utca a kincses dombokhoz - Az elmúlt napok esőzései után, végre kisütött a nap.
Lutheránus templom Darlac Ajtó-kapu tárva-nyitva - Szebenből tartottam hazafelé, és csak Baráthelyen vettem észre, hogy nem tértem le idejében Medgyesnél. Elhagyatva - A templom zárva volt. Rövid látogatás - A kisebb erődtemplomokat igyekeztem felkutatni Szászföldön.
Szent László kútja Magyarpeterd Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról.
Székelybósi panoráma Szép hely - Tetszik ez a környék. Csak a panoráma volt a helyén - Ali pasa halmai felől érkeztem ide, egy kis erdei terepkerékpározás után. Költözik a kilátás - Úgy látom, hogy a kivágott fák csutakjai nem hosszú életűek, ezért a beléjük rejtett dobozok élete is hamar véget ér.
Járaszurdoki barlangBorrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben.
Keskeny nyomtávú mozdony kocsiszín Marosvásárhely Közel lakik a szomszéd geoláda - Nagyon jó ötlet volt lefényképezni a megtalálók neveit tartalmazó papírlapot. Gratula - Vasárnapi dolgok kalauzoltak a város ebbe a részébe. Tetszett a geodoboz! - Igazán tetszett ez a szokatlan geodoboz.
Pseudosphaera Marosvásárhely Felületes keresők, összetévesztett dobozok - Sajnos, megint eltűnt a doboz. Még azért is, újrarejtve - Egy esti séta alkalmával nyolc geodobozt rejtettem újra a környéken. Negyedik doboz - Nem az én rejtésem, hát megkerestem.
Gógán vára Gógánváralja Szárnyas hangyák vették birtokba a geodobozt - Gógánváralja egyik látnivalója a református templom és harangláb. Közeli látnivalók - Gogánváraljára érkezve előbb a haranglábot akartuk megnézni, és rejteni ott. Szép kis várhely - Sajnos dél felől indultunk a dombnak felfelé, jobb lett volna az északi úton elindulni.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Síremlék ErdőcsinádAz erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába.
Unitárius templom Szabéd1451-ben jelentkezik először a forrásokban villa Zabedy néven, középkori templomáról oklevelek nem beszélnek.
Toldalag1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Knöpfler kastélykert Maroskeresztúr Így könnyű - Utazgatni a jövőben, szárnyalni téren és időn át és egyenesen a toplista élére repülni. Már csak egy geodoboz - Kocsival érkeztem a helyszínre, így Maroskeresztúr utcáit kerülgetve jutottam a rejtekhely közelébe. Közel van - Közel volt a doboz ;-) Ebed utan megkerestuk.
Marosvásárhelyi vár Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van.
Pókakeresztúr1322-ben Keresztúr néven jelentkezik az oklevelekben, majd 1323-ban Kyrizthur, 1334-ben de Sancta Cruce, 1450-ben Kereszthur néven.
Betula Pendula Kolozsvár Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Mária Levendula Dicsőszentmárton2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21.
Kétágú templom Kolozsvár Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
Sáromberke tava Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem.
Székelykapu ErdőcsinádErdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel.
Vármező Vármező Szovátától 20 km-re fekszik, halászcsárdáiról, több tucat tóból álló pisztrángtelepeiről híres.
Fetter-ház Segesvár Fetter-ház a Városfal utca 11 szám alatt, történelmi műemlék a XVIII-dik századból.
Csizmadiák tornya Segesvár A segesvári vár Csizmadiák Tornya 1521-ben épült, 1676-ban tűzvész pusztította, a jelenlegi formáját az 1681-es helyreállítás alkalmával kapta.
Almakerék várhely Almakerék falu délkeleti szélén, közvetlenül az utolsó házak fölé emelkedo kis dombteton állhatott Almakerék vára.
Szarvas-ház Segesvár Segesvár egyik építészeti különlegessége, a Szarvas-ház, az Iskola utca 1 szám alatt található - Nevezik még Szarvasháznak, illetve Szarvasos háznak.
Református templom Nyárádmagyaros 1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája.
Kemény-kastély Marosvécs Marosvécsre érkezve, már messziről feltűnik a falu fölötti dombon, a lombos fák övezte, egykori reneszánsz várkastély.
Alsóbölkény 1453-ban villa Belken néven jelentkezik az oklevelekben.
Paulinus-Drakula-ház Segesvár Az 1501-ben épült Drakula-Paulinus-ház a segesvári Múzeum-tér 5 szám alatt található, az Óratorony közelében, attól északnyugatra.
Sálfalvi szakadék Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül.
Dános Megvan - Megvan a --- alatti doboz. Megvan, pontosan ott - Ahol a leírás mondja, még GPS sem kell a megtalálásához. Sajnos ez is eltűnt - A falu képe ellenben követendő példa minden település számára.
Bátos 1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.