Valea Sanpetrului település (Maros megye) Központ: Mezőpagocsa.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Mézeskalács-ház Marosvásárhely 27,38 km-re
A Vámos-ház a Rózsák tere 18 szám alatt található, a Bartók Béla utca sarkán. A huszadik század elején, 1910-ben építették át szecessziós stílusban.
Terebics-tető 31,97 km-re
A Terebics-tető Jedd község határában található, Jeddről 30-40 perc gyaloglással elérhető. Juhnyáj az erdőszélen - Gyorsan kellett cselekednem, mert a juhnyáj már elérte az erdő szélét, de szerencsére könnyen megtaláltam a dobozt. Három a semmiben - Népes gyereksereggel indultunk el ládázni (is), és "epic failure"-val indítottunk.
Református templom Marosbogát 27,28 km-re
Templomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Kemény család várparkja Marosvécs 43,32 km-re
A marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Elsőként a bélelt doboznál - Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? - Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Havadtő sírkövei 49,55 km-re
Maros megye egyik legjelentősebb sírkőkészítő központja Havadtő. Jellegzetes - Érdekesek ezek a sírkövek, érdemes volt felkeresni ezt a helyet is. Befagyva - Érdekes ez a temető. A határában bőven található sírkőkészítésre alkalmas homokkő.
Református templom Backamadaras 39,14 km-re
Középkori templomról nincs adat, katolikus hívei abban az időben a nyárádszentbenedeki plébániatemplomhoz tartoztak. Megint bodobácsok leptek el mindent - A rejtek körül is sok volt a bodobács, de mégis sikerült egyből a dobozt kitapogatnom anélkül, hogy érintettem volna a bodobácsokat. A reformáció idején mind reformátusok lettek.
Református templom Gernyeszeg 29,04 km-re
A XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Levendulás Mezősály 7,05 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Bánffy-kastély Bonchida 42,74 km-re
Bonchida Válaszúttól légvonalban 3 km-re fekszik, keletre. Itt áll a Bánffy család reneszánsz, barokk és romantikus stíluselemeket ötvöző kastélya, négy sarokbástyával.
Református templom Gerendkeresztúr 28,52 km-re
1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Kisvasút hídja 25,58 km-re
A Maroson átívelő hídon túl a vasutat felszedték, csak a töltés maradt, habár vezetőink felújítást ígértek. Új doboz - Áthelyeztem a dobozt. Elmenve - Nem találtam meg. A kisvasút világáról sokat tudhatunk meg a maroskeresztúri Varga Istvántól, aki valaha még gőzmozdonyt is vezetett ezeken a vonalakon.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely 27,54 km-re
Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Árpád fejedelem szobra Székelybere 48,19 km-re
Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
Ösvény-kereszteződés avagy Újdomb 30,92 km-re
Ha a piros sáv jelzést követed, amelyik összeköti a Somostetőt Marosszentgyörggyel, egy adott helyen kiválik belőle a piros kereszt jelzés, amely a Terebicst érintve elvezet Agárdra. Bódogság - A Terebicsi "katasztrófa" után (három ládából semmi), itt is majdnem láda nélkül maradtunk. Pontosítás a szűz geodobozokról - A játékunk szellemében, a látnivaló (a rejtekhely) megtalálása a
fontos.
Görgény vára Görgényszentimre 47,07 km-re
A görgényszentimrei Bornemissza-kastély mögött egy gyönyörű dendrológiai park található. Laza, családi - Könnyű, laza családi túra, a kastély katasztrófális állapotban van, de végre a Maros Megyei Múzeumhoz került, így van remény a restaurálására. Teleki nyomában - Mivel személyes ügyek miatt nem mehettünk el több napra, úgy döntöttünk, hogy látogassuk meg a Maros menti Teleki emlékeket.
Katolikus templom Székelyhodos 42,96 km-re
Székelyhodos községközpont, Marosvásárhelytől 22 km-re északkeletre, Szászrégentől délkeletre található. Festett órás templomtorony - A helyszínre érkezve, annak rendje-módja szerint a kőoszlopos kapun léptem be a templomkertbe. Csendes falu - Tetszett a falu. Nevét egykor hódban gazdag határáról kapta.
Téglagyári tó Marosvásárhely 27,68 km-re
Marosvásárhelyen, a Meggyesfalvi negyedben, a Téglagyár háta mögött, egy nagyméretű tó található, zöld környezetben. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam. A tavat déli oldalról határoló meredek domboldal tetején laknak a Hegy utcai romák.
Református templom Válaszút 44,92 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Koronka 32,36 km-re
Koronka régi templomát magas védőfalak vették körül. 1769-ben lebontották és helyébe újat építettek, a régi templomból megmaradt két harang.
Zsidó temető Marosbogát 26,7 km-re
A marosbogáti zsidó temető a település északkeleti részében, a Keménytelke felé vezető út mellett található, közvetlenül a Maros folyó, illetve a vasútvonal feletti dombon. A temető területét felnőtte a fű, a héber feliratú sírkövek egy része előre, mások hátra vannak dőlve, egy sírkő már a földre esett.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely 28,14 km-re
Ennél a helyszínnél, nem tudtam eldönteni, hogy nevezzem-e gyászosnak, vagy sem, mert sajnos a környék nem túl kellemes, majd ti eldöntitek. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras. Amikor ott jártam, egy kislány éppen egy pet palackot töltött meg, és vitt valamelyik szemközti házhoz.
Szakadék kőbabákkal Bilak 43,21 km-re
Különleges formájú homokkövek látványában gyönyörködhetünk Besztercétől 17 km-re, Szászrégen irányába, a DJ154 jelzésű útvonalon, Bilak, románul Domnesti, település előtt, az út bal oldalán. Homokkövek - A kiszsolnai evangélikus templom után megkerestük ezt a rejtekhelyet is. Kőgombák színes gyíkkal - Sikerült az út túloldalán, a kőgombákkal szemben félrehúzni, leparkolni.
Egykori evangélikus templom Malomárka 45,71 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh 12,78 km-re
A bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Nyárádszentimrei templom és harangláb 49,17 km-re
Érdekes épület a Nyárádszentimre református temploma. Részletes beszámolók - Rendben van. Szent Imre szobor - Nyárádszeredából hazafele választottam ezt az útvonalat. Szent Imre tiszteletére szentelték fel, a falu a templomáról kapta a nevét.
Isten dombja Mezőbánd 17,25 km-re
Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Gótikus erődtemplom Szászbogács 46,47 km-re
Szászbogács templomáról nem beszélnek középkori oklevelek. Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt. Késő gótikus építészeti elemei alapján építési idejét a XV-dik század elejére teszik.
Református templom Marosvécs 43,06 km-re
A középkori templom a faluban, a mai papi telken állott az udvartól nem messze. Megvan a doboz - A doboz a helyén volt, negyedikként jegyeztünk be. Harangszó - Besztercéről hazafele jövet kiugrottam a harangláb szerkezetét lefényképezni. Helyette 1727-ben Kemény Simonné építteti a dombon álló templomot a falu felett, a vár alatt.
MOGYE Könyvtár Marosvásárhely 28,03 km-re
A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem könyvtára a Kapisztrán János és István király, ma Gheorghe Marinescu utca 38 szám alatt található. Nálunk nincs olyan, hogy beteg láda - Szerintem a "beteg láda" egy "beteg" kifejezés. Nem találtuk mi sem - A fehér hatalmas kutya a helyén, és ugattott is eleinte.
Nemzeti Színház Marosvásárhely 27,28 km-re
Nemzeti Színház, Marosvásárhely Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22.
Bernády György-szobor Marosvásárhely 27,55 km-re
Bernády György szobra Marosvásárhelyen a róla elnevezett téren található, a vár mellett, a Teleki-ház előtti kis parkban. Este keresd! - Könnyebb egyes dobozokat este keresni amikor már nem jár annyi ember az utcán. Amig II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium diakjai felvonultak - Konnyen ment a megtalalas. A bronzból készült szobrot Bocskai Vince szovátai szobrászművész készítette és 1994 október 29-én leplezték le.
Unitárius templom Szind 42,98 km-re
Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Marosdátosi szakadék 23,54 km-re
A szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Székelykapu Erdőcsinád 35,68 km-re
Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Magyarfülpös 26,36 km-re
1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve. Eredetileg szász település 1314-tól.
Marossárpataki tavak 25,26 km-re
Maros megyében több vizes terület létezik, amelyek fontosak a vízimadarak élővilágának szempontjából. Lehangoló élmény csalódással - Kevéssel sötétedés előtt érkeztem a helyszínre. Ilyen a Faragó - Marossárpatak térségében levő 235 hektárnyi tó-lánculat.
Régi Küküllő-fahíd Segesvár A segesvári Küküllő-híd a várostól 3 km-re állt, egy nyílásban hidalva át a Nagy-Küküllő folyót. Építésének idejéről nincsenek adatatok, a tordai híd után épülhetett.
Kolping-ház Segesvár Kolping-ház Segesvár. Medrea-ház, Kolostor(Manastirii)-utca 10 szám, MS-II-m-B-15915.
Kovács-torony Segesvár A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik.
Doboka-vár Várhegy A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Petőfi Sándor mellszobra Segesvár Petőfi Sándor mellszobra a segesvári vár északkeleti sarkában, a Csizmadiák tornya és a Szent József római katolikus templom közötti kis parkban található.
Unitárius templom Hármasfalu Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Bánffy-palota Kolozsvár Bánffy György erdélyi kormányzó építtette 1774-85 között a böblingeni Johann Eberhard Blaumann tervei alapján barokk stílusban.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Szűcsök bástyája Segesvár A Szűcsök bástyája a segesvári vár délnyugati oldalán található. Az 1676-os tűzvész elpusztította, de később újraépítették.
György Krauss-ház Segesvár Ebben a házban lakott Krauss György (1607-1679), Segesvár krónikása és történésze, a XVII-dik századi Erdély történelmének szerzője.
Polgármesteri hivatal Segesvár A segesvári polgármesteri hivatal épületét, a régi Nagy-Küküllő vármegye palotáját, az egykori domonkos kolostor szerzetesi lakhelyeinek helyére építették. Ezzel az alkalommal lebontották a kádárok tornyát is.
Református templom Parajd Parajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Mezőségi bánya Torockói-hegység Torockó településről észak felé indulva, számos helyen találkozunk felhagyott vasbányák és vashámorok nyomaival. A harmadik katonai felmérés ferencjózsefi térképén több helyen is szerepel az Eisenhammer (Vaskalapács, Vashámor) felirat, Így Csiblók, Nyiras-oldal, Bagoly, Tölgyes, és Kaszálás-tető mellett.
Alsó fenyős Makfalva Az Alsó fenyős egy mesterséges fenyő telepítés Makfalvától északra, a Nagymagos erdejében.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.