Pripora település (Maros megye) Központ: Mezőszengyel. Pripora román elnevezése: Pripoare.
Turisztikai látnivalók - Térképek, részletes leírások és hozzászólások, fényképek, keresési lehetőség, navigáció a terepen valós időben teljeskörű hozzáférés esetén.

Pripora (Maros megye) és környéke turisztikai látnivalói

Pusztaalmás 32,84 km-re
1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
A zene allegóriái Marosvásárhely 27,61 km-re
A zene allegóriái, a Kultúrpalota déli, Rózsák tere felőli oldalán - Körösfői Kriesch Aladár, 1913. Rózsák tere, Marosvásárhely.
Bernády-ház Bernády-ház Marosvásárhely 27,6 km-re
A Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető.
Toldalag 35,42 km-re
1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Római-katolikus templom Római-katolikus templom Szászrégen 47,2 km-re
Szászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Cserealji forrás Cserealji forrás Marosvásárhely 28,77 km-re
A Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Kis-Balika-barlang Kis-Balika-barlang Tordai-hasadék 40,37 km-re
A Balika-barlangok a Tordai-hasadékban, a menedékháztól számítva a negyedik hídnál helyezkednek el, egymással szemben, a bejáratuknál erődítésre épített védművekkel. Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt.
A vágy forrása A vágy forrása 41,41 km-re
A vágy forrása - Medgyes. Kora reggel kerestem meg - A hely elég jól megközelíthető gépkocsival is, így a forrás már csak egy rövid sétával elérhető. Az erdöben - Megtaláltam a geodobozt. Ittunk a forrásból - Megtaláltuk, és jót ittunk a forrásból.
Református templom Székelyvaja 34,93 km-re
Székelyvaja a Göcs-patak mellett található falu, mely közigazgatásilag Ákosfalva része. A Maros megyei település Marosvásárhely közelében fekszik.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 44,44 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Zárt kapuk parkja Zárt kapuk parkja Nagyernye 35,06 km-re
Báró kertje, Bálintitt-kastélypark - Nagyernye. Nem sikerült - Ma erre jártam és meg is álltam a rejtek előtt, de mégsem mentem a cső közelébe, mert az udvaron, a rejtek közelében sepregetett egy úriember. Harmadik próbálkozás - Ma megint erre jártam, és mivel senki sem volt a környéken, sikerült a dobozt is előszedni. Jelenleg a park főút felőli kapuja le van zárva, lakattal.
Székelykapu Székelykapu Erdőcsinád 42,02 km-re
Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Marosszentanna 27,35 km-re
Marosszentanna Marosvásárhely egyik külvárosa. Látnivalója templomának gyönyörű freskója.
Római katolikus templom Római katolikus templom Tordatúr 39,5 km-re
A tordatúri Szent Kereszt felmagasztalása-római katolikus templom 1841-42-ben épült. XIV-dik század elején készült Madonna-szobra Erdély legrégebbi Madonnája, melyet ma a gyulafehérvári székesegyház őriz.
Aranka György szobra Aranka György szobra a marosvásárhelyi színház mögött, egy parányi, de kellemes hársfás parkban található. Köszönjük - Koszonjuk. Szívesen - Szerencsére a rejtekhelyek sosem fogynak el. Újrarejtés - Eltelt egy pár év, amióta eltűnt az itt elrejtett geodoboz. Aranka György munkássága nagyon széles körű és művelődéstörténeti fontosságú.
Evangélikus erődtemplom Evangélikus erődtemplom Baráthely 42,58 km-re
A XIII-dik századtól temploma van, amelyet Mária Magdolna tiszteletére szenteltek. A bodzafánál - Medgyesre jártam dolgozni, és megálltam megnézni, hogy megvan-e még a doboz, és csak amikor nem találtam, akkor néztem meg a bejegyzéseket, és láttam, hogy nem találták meg, már elég régecske. Arról, hogy mi van rendjén, és mi nincs - Ezt a ládát BabBerci rejtette a tegnapelőtt. Bodzaerdő - Ahogy a várfal mögé kerülsz nyomban meglátod a rejteket. Ez megegyezik azzal a ténnyel, hogy Baráthelyt és a környező falvakat a tatárjárás után telepítették és a telepítés után kétségtelenül hamarosan templomot is építettek.
Dávid Ferenc téri unitárius templom Dávid Ferenc téri unitárius templom Marosvásárhely 27,09 km-re
Dávid Ferenc téri unitárius templom - Kövesdomb lakónegyed, Marosvásárhely. Minden sarkon jártam már - De még követ sem találtam, nemhogy dobozt. Rejtekhely és rejtek - Gyakori a félreértés, sokan még mindig eltévesztik. Utólagos moderáció - Friss bejegyzés alapján, úgy néz ki, hogy eltűnt az általam itt elrejtett geodoboz. A kövesdombi unitárius templomot 1999 november 21-én kezdték el építeni.
Bolyai János első sírhelye Bolyai János első sírhelye Marosvásárhely 28,48 km-re
Bandi Árpád nyugalmazott matematikatanárnak köszönhetően 2010 januárjában, Bolyai János halálának 150. Egyre jobban tetszik - Gondoltuk, hogy ha mar itt vagyunk a temetoben, ahol megkerestuk a Bolyai almafaja geodobozat, akkor mar ide is feljovunk, hogy megnezzuk es megtalaljuk ezt a geodobozt is. Tenyleg nem kellett sasszem - De ez volt az erdekes is benne. Egy újabb Bolyai - Első geoládás találatom Bolyaiékhoz kapcsolodik. évfordulóján, megjelölték a nagy matematikus első sírhelyét, ahol 1860 és 1911 között nyugodott, 1894-ig jelöletlen sírban.
Havadtő sírkövei Havadtő sírkövei 47,27 km-re
Maros megye egyik legjelentősebb sírkőkészítő központja Havadtő. Jellegzetes - Érdekesek ezek a sírkövek, érdemes volt felkeresni ezt a helyet is. Befagyva - Érdekes ez a temető. A határában bőven található sírkőkészítésre alkalmas homokkő.
Radnót Református templom 8,3 km-re
Temploma gótikus stílusban épült, így korát legkésőbb a 15-dik századra teszik, amit megerősít a diadalív két angyalfőt ábrázoló zárókövének évszáma is: 1486. A dátum azonban csak a befejezést jelölheti, mert 1423-ban már Bogáti Péter egy malom vámjogát adományozza a radnóti templomnak, és 1442-ből plébánosa nevét is ismerjük, akit Demeternek hívtak.
Földpiramisok Földpiramisok Mezőkirályfalva 30,15 km-re
A Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Lavenderland Nagykend 43,92 km-re
A nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít. Itt szervezik meg minden évben a Lavenderland Feszt levendulás-kulturális fesztivált, gyerekfoglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral.
Sósfürdő Sósfürdő Marosszentgyörgy 31,93 km-re
Marosszentgyörgy Marosvásárhely központjától 6 km-re fekszik. Utolsó tuja - A nyár elején kerestem még ezt a dobozt. Érthető - Minden megmagyarázott és érthetetlen dolog hirtelen érthetővé és egyszerűvé (és NAperszeVÉ) válik, amikor meglátod. Most még utolsó - Most még utolsó tuja, de ha a mellette levő házat lebontják a sor folytatódhat. Modern sósvizű strandja és gyógykezelő központja van.
Marosvásárhelyi vár Marosvásárhelyi vár 28,17 km-re
A marosvásárhelyi vár napjainkban látható formáját a XVII-dik században, többszöri munkálatok után nyerte el. Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe körülbelül 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a kézműves céhek tagjai által veszély esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták.
Petőfi Sándor bronzszobra Petőfi Sándor bronzszobra Marosvásárhely 27,69 km-re
Petőfi Sándor bronzszobra az egykori Kossuth Lajos utca, és az Arany János utca találkozásánál lévő kis köztéren áll. Új doboz - Szívesen adok dobozokat, akár többet is. Újrarejtve - Nem is értem, miért nem rejtettük újra az itt elveszett geodobozt. Cipőfűzős módszer - Elég csendes volt a környék dél körül is. A körülbelül 60 cm magas mészkő talapzaton álló életnagyságu bronzszobrot, Hunyadi László alkotását 2000 december 16-án állították fel ezen a helyen, a talapzat felirata: Petőfi.
Harangláb Harangláb Református templom Körtvélyfája 40,16 km-re
Körtvélyfája harangját különálló harangláb hordozza. Kis kitérővel - Gernyeszegen dolgoztam és mielőtt visszaindultam volna még felkerestem ezt a rejtekhelyet, ha már ilyen közel található. Impozáns facsonk, kikandikáló geodoboz - Marosvásárhely felől Szászrégen irányába haladtam. 1768-ban Alsóbölkényből került ide.
Levendulás Mezősály 14,12 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Marosdátosi szakadék Marosdátosi szakadék 5,49 km-re
A szakadékos terület két, jól elkülöníthető részből áll - a nyugati részen van az igazi szakadékos oldal, a Rántó-tető alatt. Érdekes - Érdekes hely, jóval érdekesebb, mint távolról látva gondolnám. A délkeleti részen található a Szabó Garatjának (Marosdátosi szakadék) nevezett, látványosabb rész.
Csonka-ház Marosvásárhely 27,25 km-re
Csonka-ház - Marosvásárhely, Dózsa György utca 35. Épült 1910-ben.
Református templom és harangláb Nyárádszentanna 46,85 km-re
A nyárádszentannai református templom építési idejét a XIII-dik századra teszik. Ma is áll, átalakított formában - az átmeneti korszak alkotása.
Evangélikus templom Domáld Evangélikus templom Domáld Csatófalva 39,71 km-re
A hagyomány szerint Domáld (Maldorf) szalmával fedett kisebb templomát egy nagyobb váltja fel, zsindellyel fedve. Új templomot 1845-ben építenek, sík mennyezettel.
Hódolat Hungária előtt Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 27,57 km-re
Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Egykori tanítóképző Marosvásárhely 27,41 km-re
Egykori tanítóképző, ma a Szakszervezetek Művelődési Háza, épült 1902-ben. Cuza Voda utca 22 szám, Marosvásárhely.
Gecse Dániel-forrás Gecse Dániel-forrás Marosvásárhely 28,28 km-re
A marosvásárhelyi Gecse Dániel-forrás az 1918 December 1 sugárút 86B számú tömbház háta mögött található. Hát - Nem éppen a legszebb hely Vásárhelyen, de a dobozka meglett. Ittam - Ittam, de nem izlett :). Bővíz - Nem is tudtam erről a forrásról, pedig sokat jártam a környékén. A forrás vize a Poklos-patak egyik völgyoldalában tör a felszínre.
Régi városi stadion Régi városi stadion Marosvásárhely 26,95 km-re
A marosvásárhelyi régi városi stadiont 1906-ban nyitották meg, itt hazai és nemzetközi mérkőzéseket és atlétikai versenyeket bonyolítottak le. Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van. Marosvásárhely első futballpályáját a Nagyállomás mellett, a Hűtőház területén hozták létre.
Művészeti iskola Marosvásárhely 28,06 km-re
Művészeti iskola, egykori római-katolikus felekezeti leányiskola. Forradalom utca 9 szám, Marosvásárhely.
Malomkő utca Malomkő utca Marosvásárhely 27,28 km-re
1910-ben a Sándor János utcából a Chilf Lipót féle telek mellett a Kövesdombra vezető utca, 1912-ben Dugonics Titusz utca, majd Új utca. Átalakuló város - Másodszorra kerestem ezt a dobozt, kevés sikerrel. Festett lépcsök - Megnéztem minden ferde betondarabot, de hiába, nem jártam sikerrel. Remélem túlélő-típus lesz - Ma erre sétáltam, azzal a gondolattal, hogy keresek egy új rejteket, és újrarejtem az itt eltűnt geodobozt. A Sándor János utcából, majdnem a petroleum gyárral szemben a Kövesdombra vezet.
Erdőszengyel 37,82 km-re
1409-ben Zengelnek Arják a források, 1471-ben Zengyel a neve. Középkori templomáról nincs adat, de feltételezhetjük, hogy a középkorban katolikus falu volt, majd a reformáció idején református lett.
Várhegy Berethalom 49,39 km-re
A Várhegy (Burgberg, Burgkuppe) körülbelül 700 m távolságra található Berethalomtól, nyugat - északnyugat felé. Ezen a helyen egy menedékhely szerepét betöltő földvárat emeltek a korai középkorban, a XIII-XIV-dik században.
Gyalogos híd és komp Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita 14,21 km-re
Kerelő és Mezőszentmargita között a Maroson csak egy gyalogos híd vezet át. Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki. Akik autóval akarnak átkelni, két lehetőség közül választhatnak: kerülnek néhány kilométert a Kerelőszentpál és Magyardellő között épült új hídig, vagy átkelnek a gyalogoshíd melletti kompon.
Marosvásárhelyi Csernobil Marosvásárhelyi Csernobil 22,71 km-re
Ha ködös idő ereszkedik Marosvásárhely fölé, akkor azt már mindenki tudja, hogy megint elgázosítás következik. Megtalaltam - Illetve, csak a jegyzettömböt találtam meg. Miért? - C Miért - M Nem ma és nem csak a tegnap volt ez így, mert Marosvásárhely mióta a sokoldalúan fejlett szocializmus útjára lépett, az egész város, a környező falvaival, egyetemben a népe egészségével tizedet fizet az ipar istenségének.
Református templom Gerendkeresztúr 15,37 km-re
1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 19,61 km-re
A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Túri-hasadék vasalt ösvény Túri-hasadék vasalt ösvény Tordatúr 38,62 km-re
Vasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak.
[ Fel ↑ ]
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya 32,85 km-re
A tordai sóbánya
A tordai sóbánya 32,85 km-re
Kenedeffy-ház Kolozsvár 53,71 km-re Kenedeffy-ház - Deák Ferenc utca 2.
Kolozsvári Szénafüvek Kolozsvári Szénafüvek 55,66 km-re A Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
Járabányai mosógép Járabányai mosógép 57,68 km-re Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Állami Levéltár Kolozsvár 53,48 km-re Állami Levéltár, volt fogház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas utca 10.
Egykori piarista templom Egykori piarista templom Kolozsvár 53,71 km-re Egykori piarista templom, ma Szentháromság római katolikus templom. Egyetem utca 5.
Római katolikus templom Szászfenes 59,56 km-re A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Evangélikus erődtemplom Evangélikus erődtemplom Apold 65,07 km-re Apold központjában 16-dik században épített, szép, bár leromlott erődtemplom található. Apold - A templom felujitas alatt all. Apold falai - Régebb az volt a divat, hogy az asszonyt falazták be. Pap nélkül - A templom zárva. Értékei közül megemlíthető a szentélyben található faragott szentségtartó, illetve a szines karzata.
Harmincadház Kolozsvári kaszinó Harmincadház Kolozsvári kaszinó Kolozsvár 53,62 km-re Harmincadház vagy Kolozsvári kaszinó - Deák Ferenc utca 16.
Síremlék Doberdó Síremlék Doberdó Makfalva 55,09 km-re Makfalva nyugati részében, a Felhágó és Tekintő lábánál, egy kis terület neve Doberdó, nevét az itt emelt síremlékről kapta. A világháborúban, az olaszországi Doberdóban hősi halált halt Barabás János emlékére emelték.
Svájci-ház Svájci-ház Nyárádmagyarós 54,12 km-re Nyárádmagyarós főutcáján, a 289 szám alatt, egy különleges lakóház és a hozzá tartozó telek vonja fel magára a figyelmet. Kiállítás, műterem, galéria, képzőművészeti tárlat - az Alexandru Crisan egyesület otthona, mely a vizuális művészeteket és kultúrát hívatott népszerűsíteni.
Fekete nyár Rózsák parkja Kolozsvár 55,96 km-re 9,45 m kerületű fekete nyár, a kolozsvári Rózsák parkjában.
Népi iskola Geges 50,96 km-re Népi iskola, Geges. Épült 1896-ban.
Óratorony Óratorony Segesvár 56,89 km-re A segesvári Óratorony eredetileg egy kaputorony volt, melynek négy tornyocskája van a tetején. Kiváló rejtés a látványos óratoronynál - Már elmúlt este 8 óra, amikor keresztülvezettem Segesváron. Forgalmas hely - Én délben jutottam a rejtekhez, ezért nagy volt a sürgés. A dobozt nem találtuk - Habár sokan voltunk, alkalmas pillanatban megpróbáltuk a dobozt kivenni, de sajnos már nem találtuk. Ezek a tornyocskák fontos jelképek, melyek arra utalnak, hogy van itt egy bíróság, amely akár halálbüntetést is hozhat.
Tóbiás-kastély Mihályfalva 57,57 km-re A barokk kastély, amelyet Tóbias gróf épített 1770-ben, Mihályfalván található, és a környék magyar építészetének jelentős példája volt. Ez volt az a hely, ahol a gróf a mulatságait tartotta, majd a kommunista időszakban, az államosítás után árvaház lett belőle.
Renner bőrgyár Renner bőrgyár 53,72 km-re The Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Csizmadiák tornya Csizmadiák tornya Segesvár 56,67 km-re A segesvári vár Csizmadiák Tornya 1521-ben épült, 1676-ban tűzvész pusztította, a jelenlegi formáját az 1681-es helyreállítás alkalmával kapta.
Református templom Református templom Gagy 66,03 km-re Középkori templomáról nincs adat, de nem lehetetlen, hogy volt, miután 1666-ban újra anyaegyház, amikor templomépítésről van adat. Maganyos kis templom - Megtalaltam a dobozt, ugy nez ki, elsonek. Gyík van, doboz nincs - Énlakáról hazafele, gondoltuk megkeressük a geodobozt. A reformáció korában az addig tiszta katolikus lakosság többsége unitárius lesz és 1666-ban önálló anyaegyház.
Pataki-Teleki-ház Kolozsvár 53,77 km-re Pataki-Teleki-ház - Deák Ferenc utca 1.
[ Fel ↑ ]
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.