Mezősámsond település (Maros megye) Központ: Mezősámsond. Mezősámsond román elnevezése: Sincai.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
600 éves mocsári tölgy Paszmos 39,1 km-re
A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Kockás liliom Búzaháza 35,24 km-re
Csíkfalvából tértünk Búzaháza felé, miután áthaladtunk Búzaházán, jobbra egy földút vezet az erdő irányába. Még nincs kinyílva - Az elmúlt napokban olvastam, láttam a képeket, hogy Óvárhely mellett már nyílnak a kockásliliomok. A vasúti sínen való átkelés után már láthatjuk a nedves rétet és a virágokat.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 4,9 km-re
A mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Körtekapu 15,68 km-re
1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Aranyhalacska Marosszentkirály 14,37 km-re
Az Aranyhalacska Marosszentkirályon található, csupán 5 percre Marosvásárhelytől. Ücsörgők - Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült - Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve. Az erdő szélén, egy dombon helyezkedik el.
Csere-erdő Marosvásárhely 20,9 km-re
Marosvásárhelytől dél-keletre található a marosvásárhelyiek egyik kedvenc kiránduló- és gombászhelye, a Csere-erdő. Tájfutás a Csereerdőben - Egy nagyon érdekes eseményen vettem részt, egy tájfutó versenyen. Eltűnt, de nem rejtettem újat - Eltűnt ez a doboz, de nem rejtettem újat, mert a közelben van a Szelídgesztenyés rejtés.
Bátos 32,42 km-re
1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Állatkert Somostető Marosvásárhely 19,2 km-re
A Somostető és környéke magába foglalja a Marosvásárhely keleti részén levő magaslatot és annak lankás oldalait. Állatok körűl - Guvidos bezártságunkban erre tekeregtünk, szerencsére az állatkert területe nagyot nőtt. Somos-tető - Séta közben sikerült megtalalni az egyik rejtekhelyet. Turisztikai szempontból a Tisztviselő-telepre és a természeti szépségét ma is őrző Somostetőre osztjuk.
Régi Aranyos-fahíd Torda 47,61 km-re
A tordai Aranyos-híd Torda város szélén, a Kolozsvár-Brassó úton állott. Épült 1804-1815-ben, vámot szedtek rajta.
Címeres kút Szászrégen 27,51 km-re
A szászrégeni Címeres kút a Sós utca és a Főtér (jelenleg Petru Maior-tér) kereszteződésénél található, ez utóbbi útburkolatának szintje alatt. Három címert láthatunk rajta.
Csatornaház Marosvásárhely 16,69 km-re
A marosvásárhelyi Csatornaház az egykori vízművekhez tartozott, a Maros alatt áthaladó alagút vezetékeinek karbantartó műhelye és szolgálati lakása volt. Bernády György építtette, 1910-ben.
Református templom Balavásár 35,46 km-re
Temploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Hiperbolikus napóra Marosvásárhely 18,88 km-re
A Hiperbolikus napóra Dienes Attila szobrászművész alkotása, Marosvásárhelyen, a Nyár utcai kis parkban található. Csendes este - Csendes este lehetett volna, ha a környékbeli kutyák nem szaggatták volna szét. Útba esett - Nem messze dolgoztam a rejtektől, és ha már illyen közel volt kihasználtam az alkalmat. Az emlékmű a Bolyai Alkotótáborban készült 2001-2002-ben.
Ortodox templom Nagyernye 19,93 km-re
Nagyernye nevét az ér, vízfolyás főnévből származtatják, mások szerint az Árpád-korban élt Ernyei családról kapta. Lehetne többet tudni erről a rejtésről? - Jó lenne rendezni ennek a rejtésnek a sorsát. Tobb infom sajnos nincs - A lada a femhid alatt, a templomhoz legkozelebb eso reszen van, merevitesek mogott van. A falu nevezetessége, hogy egyszerre öt felekezetnek volt itt temploma, a szombatosok később Bözödre telepedtek át.
Mezőbergenye 13,08 km-re
Először 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában. 1575-ben Bergenie, 1632-ben mai formájában, Bergenye néven említik.
Sárkányok elvarázsolt kertje Göcs 32,21 km-re
Látogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül. Belépő felnőtteknek 35 ron, 3-10 éves gyerekeknek 25 ron, 0-3 éves gyerekeknek ingyenes, nyugdíjasoknak és diákoknak 25 ron.
Nyárádszeredai Padlásmúzeum 34,01 km-re
A Padlásmúzeum Nyárádszeredában, a Szakadát utca végén, a 26/A számú házban padlásán található. Biró Zsigmond Sándor családi háza ez, melynek padlásterében több száz, paraszti használati tárgy, hadászati és világháborús tárgy sorakozik.
Új városi strand Marosvásárhely 17,11 km-re
A marosvásárhelyi egykori Új városi strand a Kárpátok sétánya 56-57 szám alatt található. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani. 1959-ben épült a Kárpátok lakónegyed építésekor.
Egykori evangélikus templom Malomárka 46,25 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Református templom Aranyospolyán 44,08 km-re
Középkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.
Református templom Nyárádkarácsonyfalva 24,48 km-re
Entz Géza közlése szerint a régi templom szemöldökkövén az 1496-os évszám volt olvasható. Zárt kapu - Az este vettem észre, hogy megjelent ez a rejtekhely. Megkerülve a templomot - Ma újra erre jártam, de most már nem siettem annyira. Bodor István 1608-ban egy hold földért egy harangot ad a templomnak.
Unitárius templom Hármasfalu 43,47 km-re
Hármasfalu 1950-ben jött létre Atosfalva, Csókfalva és Székelyszentistván egyesítésével, közigazgatásilag Makfalvához tartozik. Marosvásárhelytől 26 km-re délkeletre, a Kis-Küküllő jobb partján fekszik.
Idecs vára Alsóidecs 34,02 km-re
Alsóidecstől keletre lévő, 596 méteres magaslaton feküdt hajdan Idecs vára. Jó kis emelkedő - Nagyon megdolgoztatott ez a hegy, pláne miután a biciklit is feltaszítottam az erdő széléig, nehogy gyalog kelljen hazamenjek.
Ösvény-kereszteződés avagy Újdomb 20,88 km-re
Ha a piros sáv jelzést követed, amelyik összeköti a Somostetőt Marosszentgyörggyel, egy adott helyen kiválik belőle a piros kereszt jelzés, amely a Terebicst érintve elvezet Agárdra. Bódogság - A Terebicsi "katasztrófa" után (három ládából semmi), itt is majdnem láda nélkül maradtunk. Pontosítás a szűz geodobozokról - A játékunk szellemében, a látnivaló (a rejtekhely) megtalálása a
fontos.
Sapientia Tudományegyetem tava Marosvásárhely 21,66 km-re
Három hektáros területen mintegy 2000 növényfajt ültettek a Sapientia-EMTE marosvásárhelyi kampuszának környékére. Masodszor - Masodszor sikerult, megtalalnom. Neve-nincs - A tónak nincs neve, a táj-rendezés eleme, halak hol vannak benne, hol nem :-). Legalábbis ez volt a terv 2008-ban, azóta, hogy mit sikerült ebből megvalósítani, arról adatot nem találtam.
Mária Levendula Dicsőszentmárton 33,66 km-re
2023-ban, a dicsőszentmártoni Lavanda di Maria levendulás június 23 és július 9 között fogadja a látogatókat, hétfő-kedd 16-20, szombat-vasárnap 9-21. Ingyen fotók és ingyenes belépés.
Református templom Nagyteremi 23,64 km-re
Orbán Balázs régi templomát részletesen leírja, bizonyos, hogy itt középkori templom volt. Szentélye sokszöggel záródott, hosszúkás keskeny ablakai durva félkörívben végződtek, minden díszművészet nélkül.
Evangélikus templom Szénaverős 40,89 km-re
A Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik. Ebben az időben épülhetett fel első, gótikus temploma is, ezt 1870-ben teljesen lebontották és 1873-ban egy neogótikus templomot építettek.
Református Kistemplom Marosvásárhely 18,59 km-re
A marosvásárhelyi református Kistemplom építését 1815-ben kezdték meg, s 1818-ban végeztek a falazási munkálatokkal. Ez már megvan - A Királykúti csalodás után reméltem, hogy itt már szerencsém lesz. Tiszta - A régi dobozt már megtaláltam. 1829-ben Nemes János anyagi támogatásával folytatták az építkezést, felépítve a tornyot is.
Erdőszakál 35,35 km-re
Középkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Kápolna utcai forrás Marosvásárhely 18,15 km-re
A Kápolna utcai forrás a 4 számu házzal szemben található. Megtaláltuk - Ez volt az első megtalálásunk ezen a napon. Husvet - Husveti unnepi hangulatban egy laza delutani tekerges alkalmaval kerestuk fel a ladat. Nincs szigoruan Marosvásárhely területén, mert a páratlan számu oldalon lévén, Marosszentgyörgyhöz tartozik.
Találkozás háza Zágor 38,05 km-re
Az 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították. Johann Bretz hagyatékának segítségével felépült a Találkozás háza, németül Haus der Begegnung, román fordításban Casa Prieteniei (Barátság háza).
Református templom Nyárádszentbenedek 27,69 km-re
I Béla király idején alapított kolozsmonostori apátság (1060–1063) több birtokot kapott és több bencés plébániát alapított. Félreeső templom, utcára nyíló kapuval - Bár ez a rejtekhely nem esett az aznapi kincskereső kirándulásom útvonalába, a közelsége miatt tettem egy kis kitérőt Nyárádszentbenedekre. Mókus? - Marosvásárhely fele menet megálltam megkeresni a nyárádszentbenedeki református templomot, illetve az itt elrejtett dobozkát. A bencésekkel hozhatók kapcsolatba a Szent Benedekről elnevezett egyházközségek.
Hollós-tó Bekecs 45,6 km-re
A Bekecs-tetőtől keletre található a Hollós-tó, ez egy körülbelül 100x50 m-es mesterséges tó. Gondolom, hogy a lentebb levő Hollós-tanyát látta el vízzel.
Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely 19,04 km-re
A szétválást követően az ortodoxiát felvállaló marosvásárhelyi izraeliták minden területen függetlenedni próbáltak - teljesen normális volt, hogy a két zsidó közösségnek meglegyen a saját temetkezési helye, ahova csak a sajátjait temeti el. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át). Az ortodoxok a Kövesdombon szereztek területet erre a célra, ahol még a 20-dik század közepén is csak zöldséges kertek voltak elvétve egy-két házzal.
Teleki-ház Marosvásárhely 17,97 km-re
A Teleki-ház Marosvásárhelyen a Bernády György tér 3-5 szám alatt áll. 1797-1803 között építették empire-ba átmenő barokk stílusban, szép emeleti oszlopos folyosója finom oszlopfőivel ma is élményszerű látvány.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely 17,82 km-re
Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Somostetői színpad Marosvásárhely 19,04 km-re
A Somostető nyugati szélében, közel a gyermekvasút déli állomásához, egy szabadtéri színpadot találunk. Időhúzás - Ma láttam, hogy megjelent ez a rejtés. Hosszú évekig elhanyagolt állapotban volt, de jelenleg fel van újítva.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 45,79 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Felsőidecs 35,67 km-re
1319 Felydeach. 1332-ben Idech néven jelentkezik az okiratokban, majd 1391-ben Felydech, 1461-ben Felsew Idech változatban.
Abafája 25,31 km-re
Első Azben 1332-ben jelentkezik a pápai tizedjegyzékben Abafaya néven, majd 1408-ban ilyenképpen: Abafya alio nomine: Apáthy.
Román katona szobra Marosvásárhely 17,87 km-re
Az ismeretlen román katona emlékműve, Izsák Márton alkotása, a marosvásárhelyi főtér nyugati részén, az úgynevezett Rózsák terén áll. A hősi katonaemlékművet Románia, illetve Erdély fasizmus alóli felszabadulásának 20-dik évfordulóján avatták fel.
Cementlapok Marosvásárhely 17,16 km-re
A Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Református templom Aranyosgerend 39,31 km-re
Aranyosgerend látnivalója az 1290-ben épült, gótikus és román stílusjegyekkel díszített református templom. Templom - A templom kapujában találkoztam egy helybelivel, aki végigkisért míg körbejártam a templomot. Aranyosgerend - Kolozsvárról hazafele tartva megálltunk megnézni a templomot meg a közvetlen mellette levő Kemény-Bánffy kastélyt.
Levendulás Mezősály 15,86 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Kovács-torony Segesvár A Kovácsok tornyát 1631-ben építették, a régi Borbélyok tornyának helyén, szerepe a Kolostortemplom védelme volt. 1676-ban leégett, majd újjáépítik.
Unitárius templom Alsóboldogfalva Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez. Ezen elnevezés szűz Máriától származik.
Református templom Felsősófalva A település neve mutatja, hogy Felsősófalva hét településhez tartozik. Amelyek a Kis-Küküllő és a Korond-patak völgyében fekszenek, a tanyavilággal együtt a Sóvidéket alkotják.
Péter-hegyese Firtos A Firtos legdélibb, legmagasabb csúcsán, a magasságjelző pont mellett egy kápolna maradványai találhatók. A hagyományok szerint a Péter-hegyesén állott egy Szent Péternek szentelt és népes búcsúkkal látogatott kápolna.
Betula Pendula Kolozsvár A középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Apold piramisai Apold földpiramisai Doboz helyett borz - Igaz, közel van az úthoz a rejtekhely, de a novemberi mokány esőben odáig caplatni egy különleges élmény. Háromszögek - Hát itten lehetőség van a doboz elrejtéséhez.
Szabók bástyája Segesvár A segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült. Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része.
Várnyaka Kápolnásmező Várnyaka a Parajd és Kápolnásmező közötti utat lezáró töltésvonal neve, a Kis-Küküllő és a Juhod völgyei közötti gerincen található. A töltés kezdetben nyugat - kelet irányban vonul, majd felhajlik északkelet felé, a Rabsonné vára alá.
Gótikus erődtemplom Almakerék A templomot a falu birtokosai, az Apafiak építették Szűz Mária tiszteletére a 13-dik században. Csodálatos freskók - Aki arrafelé jár ne hagyja ki, csodálatos templom a védművekkel együtt. Először Henrik nevű plébánosa kapcsán említik 1289-ben, majd 1317-1320 között a pápai tizedjegyzék részére készült számadásban is szerepel.
Uzoni gróf Béldi-kripta Kolozsvár Az uzoni Béldi-család kriptája a házsongárdi temető második piramis alakú kriptája. A feltételezések szerint a sírhely piramos alakja kapcsolatban állhat a szabadkőművesekkel.
Firtos vára Korond és Firtosváralja között, a Kalonda folytatását képező fennsík nyugati, sajátságosan feltarajosodó részén, meredek sziklafalakkal rendelkező Firtos-hegyen épült Firtos-vára. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos. A várat övező bükkfák régi történetekről mesélhetnének.
Református templom Parajd Parajd, mint település, Sófalva tanyabokraként alakult ki. Az ősi sóvágók telephelye aránylag messze volt a sóbánya helyétől, és ezért a sóvágók egy kisebb csoportja valószínűleg a bánya közelébe költözött, kialakítva az ősi Parajdot.
Kakasos templom Kolozsvár A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Kolping-ház Segesvár Kolping-ház Segesvár. Medrea-ház, Kolostor(Manastirii)-utca 10 szám, MS-II-m-B-15915.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.