Mezőcsávás település (Maros megye) Központ: Mezőcsávás. Mezőcsávás román elnevezése: Ceuasu de Campie. Német neve: Grubendorf.
Ropó-domb Székelybere 28,24 km-reSzékelyberétől észak-északnyugatra egy kerek dombot láthatunk, mely a falu fölé magasodik. A helybeliektől érdeklődve tudtam meg, hogy Ropó-domb a neve.
Evangélikus templom Aranyosmóric 40,17 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Örök nyugalom 46,47 km-reA Bözöd és Gagy közötti vízválasztó gerincén van egy tanya, ahol valószínűleg a kommunisták által kitaszított emberek, családok éltek, akik ott helyben, a kert végében, temetkeztek is. Csendes tanya - Megkerestük a gyerekekkel. és békés õz - Sajnos nem volt nalam leiras. Csendes, elhagyott hely - Bözöd felől érkeztem, egy kocsit eléggé próbára tevő úton. A régi ház már romos, de az udvaron élet nyomai vannak, és a sír is gondozott.
Református templom Marosbogát 36,57 km-reTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.
Mária-forrás Szováta 43,63 km-reA Mária-forrás a Rózsa és a Sas utcák kereszteződésénél található a rendőrséggel szemben, a forrás előtti park szép, rendezett. Itt nem találtam feltűnésmentesen kereshető rejteket - A rendőrséggel szemben pár kocsi parkolására alkalmas hely van. Vizét vannak akik fogyasztják, annak ellenére, hogy időnként a forrás fölött tábla hirdeti, hogy emberi fogyasztásra nem alkalmas.
Erdőszakál 30,84 km-reKözépkori lakói katolikusok voltak, két templommal - későbbi adat nem szól sem templomáról, sem egykori katolikus lakóiról, vagy azok utódairól a reformáció utáni időkből, mivel a XVI-dik században mindkét település puszta: Pusztaszakál 1519-ben, görög-keletieket telepítenek.
Tájoló kilátó Mikháza 27,87 km-reA mikházi Tájoló kilátóról remek kilátás nyílik az egykori római kasztrum és vicus területére, valamint a Felső-Nyárádmentére. Célja az erőd területének megmutatása a tájban.
Körtekapu 10,97 km-re1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Aranyhalacska Marosszentkirály 9,85 km-reAz Aranyhalacska Marosszentkirályon található, csupán 5 percre Marosvásárhelytől. A geodoboz helye látható a rejtekfotón - A geodoboz helyét nagyon konnyű beazonosítani, ha megnézed A rejtekfotót, és elolvasod a Megtalálást segítő információt. Ücsörgők - Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült - Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve. Az erdő szélén, egy dombon helyezkedik el.
Református templom Balavásár 29,16 km-reTemploma a két világháború között megcsúszott, megrepedezett, veszélyessége miatt nem lehetett használni. Helyette az 1970-es években a régitől nyugatra új templomot építenek.
Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma 8,51 km-reRemeteszeg közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozik, ma már összenőtt a várossal. Vissza a dobozt - A dobozt nem kell visszaadd, sőt adhatok annyit, hogy életed végéig sem használod el. Szuper kilatas - Valoban gyonyoru a kilatas innen. Rejtettem itt egy új geodobozt - Ma kibicikliztem Remeteszegre, hogy megkeressem az itt elrejtett geodobozt. A dombról a teljes Marosvásárhely látható, és a Maros völgye Régentől Szentpálig.
Mosdókő Bekecs-tető 35,89 km-reA Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség.
Unitárius templom Nyárádszentmárton 22,75 km-reTemplomának építési idejét – függetlenül a pápai tizedjegyzék adatától – a XIII-dik századra teszik. Mégis ott van - Most először jártam úgy, hogy előbb "oda" nyúlok, de bíztos máshol lesz s hát láss csodát. Fej fölött - Felnéztem és megláttam a dobozt. XIII-dik századi, késő román ízlésű, sőt – a háromszéki kökösi unitárius templomon kívül az egyedül álló egyenes záródású szentélyével az egész Székelyföldön.
Falu harangja Mikháza 27,86 km-reMikházán, abban az utkereszteződésben, ahol a ferences kolostortemplom felé le kell térni, egy harangláb és egy fedett feszület található, melyre a helybeliek a Jézuska és a Falu harangja elnevezéseket használják. Gyors találat - A doboz a földön volt.
Vész-kő Bekecs-tető 34,69 km-reA Bökecs tetején, a Vész-mező szélén, az erdei út mellett található egy másik kő is. Tőzike mező - Lesétáltunk a Vész-kőtől egy, az elesett német katonáknak emelt emlékműig. Acskó és Minion - A doboz a helyén, a Király tanácsát követve be is acskóztam, miután egy Minion is bekúszott a ládába. Rendben - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen, a doboz a helyén, de valami rágcsáló megcsócsálta a zacskót. Nem az Írott-kő, más nevén Mosdó-kő, de hasonlít hozzá.
Katolikus templom Székelyhodos 23,54 km-reSzékelyhodos községközpont, Marosvásárhelytől 22 km-re északkeletre, Szászrégentől délkeletre található. Festett órás templomtorony - A helyszínre érkezve, annak rendje-módja szerint a kőoszlopos kapun léptem be a templomkertbe. Csendes falu - Tetszett a falu. Nevét egykor hódban gazdag határáról kapta.
Katolikus temető Nyárádremete 32,18 km-reNyárádremete Szovátától 20 km-re fekszik. Kísértetek - A kísérteteknek is van harisnyájuk? Ők csak lelkek. Lepedőt akartam mondani - Harisnya? Khmm, lepedőt akartam mondani. Őszapók - Nem találtam meg a temető bejáratát, igaz, nem is kerestem. Egyik fő látnivalója a templomban, a főoltár felett található reneszánsz feszület.
Református templom Sófalva 48,12 km-reEgy 1243-dik évi oklevél tatárjárás előtti birtokadományozásról értesít, tehát a település tatárjárás előtti. 1650-ig szász település, közvetve feltételezhető, hogy középkori temploma is volt.
Református templom Göcs 26,78 km-reA hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben. Régi templomának vagy kápolnájának egyik harangja felirata szerint 1614-ból való: Anno Domini 1614 MPN.
Hollós-tó Bekecs 36,1 km-reA Bekecs-tetőtől keletre található a Hollós-tó, ez egy körülbelül 100x50 m-es mesterséges tó. Gondolom, hogy a lentebb levő Hollós-tanyát látta el vízzel.
Bernády-ház Marosvásárhely 11,46 km-reA Bernády György Közművelődési Központ, rövid nevén Bernády-ház, 1994 november 4-én nyílt meg, Marosvásárhelyen, a Baross (Horia)-utca 6 szám alatt. Létrejötte a város egykori neves, építő polgármesterének nevét viselő Bernády György Közművelődési Alapítványnak köszönhető.
Kemény család várparkja Marosvécs 31,19 km-reA marosvécsi Kemény-kastély mögött hatalmas park, gyümölcsöskert található. Elsőként a bélelt doboznál - Aznap reggel a Kelemen-havasokba indultam, a Kis-Lomás-vízeséshez. Elvitték a törmelékkel együtt? - Ez a második alkalom, hogy ezt a dobozt keresem. Itt vannak az egykori földvár fűvel benőtt terepalakulatai is.
Kolozsnagyida vára 33,25 km-reA Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község. A település keleti végénél, a falu szélétől körülbelül 1 km-re emelkedik az 516 m magas Várhegy.
Knöpfler kastélykert Maroskeresztúr 15,1 km-reMaroskeresztúr egykori kastélyát Knöpfler Vilmos építtette, aki országgyűlési képviselő, és a marosvásárhelyi kórház alapítója volt. Így könnyű - Utazgatni a jövőben, szárnyalni téren és időn át és egyenesen a toplista élére repülni. Már csak egy geodoboz - Kocsival érkeztem a helyszínre, így Maroskeresztúr utcáit kerülgetve jutottam a rejtekhely közelébe. Közel van - Közel volt a doboz ;-) Ebed utan megkerestuk. A kastély a 19-dik század közepén épült, és 1932-ben leégett.

Kilátàs a semmibe, avagy a kilátástalan kilátó. Séta az állatkert körül - 9. A nedves szaloncukor tortenete Erdely Pityuval - Megtalaltam, de a benne levo szaloncukor annyi nedvesseget termelt, hogy a papirt mar nem tudtam kiszedni, mert szetmallott volna. Kárpotlás - Folytatva az utam a célom felé meg kellett kerüljem az állatkertet. Somos-tető, Marosvásárhely.
Református templom Székelycsóka 24,41 km-reSzékelycsóka a Nyárád és a Kis-Küküllő közti dombvidék alsó részén fekszik, a Töm patak völgyének széles részén. Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába. Marosvásárhelytől 16 km távolságra van, ebből 14 km aszfalt és 2 km köves út.
Segesvári úti forrás Marosvásárhely 13,55 km-reA marosvásárhelyi Segesvári úti forrás a Segesvári út 8 számú ház mögött található, egyenesen a Róka-patak völgyében. Hosszú várakozás után - Elég sokat kellett várakoznom, amíg zavartalanul elővehettem a geodobozt. Munkálatok - Harmadszor jártam ott és sikerült zavartalanul megoldani, senki sem volt a környéken. Szerda - Általában mindenkinek van egy kedvenc napja és van akinek van kevésbé kedvenc napja. A forrásnál nem találtam vízfogyasztást tiltó, figyelmeztető táblát.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 7,9 km-reA mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Tündérek útja Vármező 44,75 km-reA Tündérek-útja Vármezőtől keletre helyezkedik el, a Kaca-hegy, az Alsó-Kaca tisztás között, a Kaca-patak forrásvidékén. Északnyugat - délkelet irányban vonul át a Kis-Nyárád völgyéből a Szováta vize völgye felé.
Pusztaalmás 6,57 km-re1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Rava patak homokkő képződményei 41,65 km-reA Rava nevű falu Marosvásárhelytől 28 km-re délkeletre a Rava- (Kopasz) patak szűk völgyében fekszik, Gyulakutához tartozik, melytől 14 km-re délkeletre van. A Rava-patak látványos, vízvájta szorosa és vízesése - Székelyvéckén töltöttem a hétvégét. Két doboz - Két dobozt rejtettem. A hagyomány szerint a falu először a Kis-Küküllő mellett települt, ahonnan a török pusztítások elöl költöztek fel az erdő mellé.
Református templom Demeterfalva 25,17 km-reKözépkori temploma nem volt, lakói katolikusok voltak és a reformáció után reformátusok. Nyárádszentannának, majd Nyárádszeredának református filiája, e század elején református templommal.
Örmény katolikus templom Erzsébetváros 46,69 km-reA főtéren álló, impozáns méreteivel magasan a város fölé emelkedő örmény katolikus nagytemplom 1766 és 1783 között épült barokk stílusban. Az egyik toronysisak nélkül, de geodobozzal - Aznap az Erzsébetváros és Szászbonyha közötti útvonalon terveztünk geodobozokat keresni, az örmény katolikus templom volt az első felkeresett rejtekhely. Kupola nélkül - Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté - Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem. Benne copf stílusú talapzaton áll Péter és Pál apostolok szobra 1780-ból, Simon Hoffmayer alkotásai, egyik toronysisakját 1927-ben vihar sodorta le.
Református templom Szentmáté 41,95 km-reBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt. A templom valóban ennek a kornak stílusjegyeit viseli, a gótikus kor alkotása.
Sándor János-forrás Marosvásárhely 10,85 km-reA marosvásárhelyi Sándor János-forrás a Székely Vértanuk utca szerpentinjei alatt, a Székely Vértanuk emlékműve mellett található. Sötétedés után - Sötétedés után érkeztem a forráshoz, ahol épp nem volt senki. Szénsavmentes - Megtaláltuk, a forrás régi kedves ismerps volt. Az első csorgó - Első nekifutásra meglett.
Majálistér Makfalva Abod 34,41 km-reA Majálistér az abodi úttól északra található, a Csere egyik magaslatán lévő liget neve. Itt találkozott egykor a makfalvi és az abodi ifjúság május elsején.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár 51,83 km-re Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni. 1901-ben újjáépítik, ekkor kapja a mai romantikus, historizáló sílusú formáját.
Parajdi faszerkezet 58,44 km-re A parajdi faszerkezet helyét illetően egy erős tippem van. Rég jártam arra, akkor még csak a gátként szolgáló farönk volt ott.
Szabók bástyája Segesvár 51,58 km-re A segesvári vár északnyugati oldalában található Szabók bástyája a XIV-dik században épült. Az 1676-dik évi tűzvész alkalmával elpusztult a felső része.
Kisgalambfalva 61,05 km-re A falu a Nagy-Küküllő bal partján terül el, a SzékelyudvarhelytSzékelykeresztúrral összekötő megyei útról a vasútállomás után kellletérni. A Nagy-Küküllőn átvezető betonhíd után kezdődik Kisgalambfalva.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 53,14 km-re A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
Fekete-tó fürdő Székelyudvarhely 69,92 km-re Az egykori Kollégium-kert, a mostani labdarúgópálya és a vasúti sín közötti rész, köré csoportosulnak Székelyudvarhely szabadtéri sportpályái. A pontos hely - Sajnos a Fekete-tó helyét, a telek új tulajdonosa feltöltötte. Ez volt a város első olyan helye, ahol sportolni lehetett.
Székelykocsárd 52,03 km-re Kocsárdról a hagyomány azt tartja, hogy hajdan a Rosszpatak völgyében és temploma tőle jobbra, az Aranyos felé eső fennsíkon feküdt. Jo reggelt kivánok - Nem volt nehéz rátalálnom erre a helyre hiszen itt lakom, és tudok rola pár dolgot. Az ígéret szép szó - Sor került Székelykocsárd oldalának az összeállítására is. Valószínő, hogy a XIV-dik századi templom ott állott.
Csúcsplató Istenszéke Kelemen-havasok 52,73 km-re Az Istenszéke terjedelmes csúcsplatója, pontosabban az északra nyúló gerinc, Szászrégen felől nézve egy hatalmas széknek látszik - innen a helynév. Mackó a dobozban - Mindenekelőtt gratulálok a rejtéshez, igényes, ötletes rejtés. Május 1 - Egy nagyon meleg május elejei napon indultunk fel az Istenszékére. Felismerhetetlen helyszín - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. A tetőn már nem érzékelhető a szék forma, viszont a kilátópontokról látványos kilátásban van részünk, inkább nyugati és délnyugati irányba.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.