Kincstáribirtok település (Maros megye) Központ: Mezőtóhát. Kincstáribirtok román elnevezése: Fanate.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Bernády György általános iskola Marosvásárhely Nem árt ha magas vagy - Ez a 2,5 m kifogott rajtam. A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok - Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz - Egyetértek.
Botanikus kert Marosvásárhely Nem tudom - Talán Németkalap? Nem is tudom, én csak tisztázni szerettem volna, hogy ne legyen majd gond mikor mások keresik. Még egyszer - Tényleg kellemes és szép a hely a környéken, ugyhogy majd egy másik alkalommal majd szivesen visszatérek és megkeresem, ugy is van még más meg nem talált dobozom is a környéken. Doboz a bokorban - Ellenőriztem ma ezt a rejteket.
Hódolat Hungária előtt MarosvásárhelyKörösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható.
Téglagyári tó Marosvásárhely Szep - Nem egy rossz hely, sot szerintem erdekes es szep is, bar az ember kozbenjarasaval alakult ki. Remélem, hogy nem következik be - Meggyesfalvi lakók meglepődve olvasták a helyi magyar és román nyelvű sajtóban a hírt. Őszi tó - Nagyon szép most ősszel a tó, néhányan horgásztak benne amikor ott jártam.
Óratorony Marosvásárhely Múzeumok éjszakája nappal - Most voltunk először fent a toronyban a családdal. Donggg - Feljutottunk végre, bár kicsit szédelegve a csigalépcső kanyarjaitol. Újdonság - Ahogy másoknak is, nekem is ez volt az első alkalom, hogy fent jártam a toronyban.
Bethlen-ház KolozsvárBethlen-ház - Deák Ferenc utca 19.
Cinege-tető Marosszentgyörgy A szívem hegyei - Sokszor voltam itt és még most sem tudok betelni vele. Németkalap - Szívesen. Foltozni - Most látom csak a régi képeket, a facsoport jobboldali részét itt is kivágták, elvitték.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki.
Evangélikus erődtemplom Zágor Domáld után - Mitán elhagytam Domáldot, eljutottam a zágori evangélikus templomhoz. Lutheránus templom, papilak és Találkozás háza - Zágor evangélikus-lutheránus temploma a község központi részén, a főút mellett, az egyik kanyarban, az általános iskola szomszédságában található.
Kisiparosok műhelyei Marosvásárhely
Kisiparosok műhelyei, ma üzlethelyiségek.
Temető Erdőcsinád Kíváncsiskodó helybeliek - A sikertelen székelykáli keresés után megkerestem az erdőcsinádi temetőt. Puszpángbokrok - Nekem is hasonló élményben volt részem, a helybeliek engem is megbámultak.
Forrószegi Sósfürdő SzékA Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé.
Teleki-kripta Marossárpatak Egyiptizáló kripta dór oszlopos portikussal - Késő délután indultam, néhány közeli rejtekhelyet felkeresni. Sír(almas) - A Teleki körtúránk közben meglátogatott 8 helyszínen volt részünk jòban-rosszban. Sajnos a dobozt nem találtuk meg - A dobozt sajnos nem találtuk meg, a leírás szerinti repedést vagy valami hasonlót találtunk, de abban nem volt meg.
Széki nádas SzékA széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el.
Bolyai János szülőháza KolozsvárA világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt.
Ortodox templom Nagyernye
Munkanap - Mi is többször próbálkoztunk itt, de mindig kupaktanács volt, amikor arra jártunk. Lehetne többet tudni erről a rejtésről? - Jó lenne rendezni ennek a rejtésnek a sorsát. Tobb infom sajnos nincs - A lada a femhid alatt, a templomhoz legkozelebb eso reszen van, merevitesek mogott van.
Vidalykő Vidaly tura - Vidolm falubol kozelitettuk meg a csucsot, kellemes novemberi idoben. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túra alkalmával kerestem és találtam meg ezt a geodobozt. Második nekifutas - Van amikor az otthoni tervek nem valósulnak meg a helyszínen.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd
Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat.
Tordai SósfürdőTordai Sósfürdő, Római-tó
Teleki kastély Gernyeszeg Kell még próbálkozni - Szerintem ha még arra jársz, próbálkozz újra. Sikerült bejutni - A Teleki-kastély kapuja zárva volt, kapus sehol. Élő barokk kastély - Egy rendezvény alkalmából voltunk a kastélyban, így sikerült alaposan körbejárjuk.
Szabók bástyája Kolozsvár Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg.
Református templom Bonyha Fedett lépcső - A Bethlen várkastély geodoboza után eljöttünk szétnézni a református templomnál is. Megvan - Megtaláltuk a geodobozt, a helyén volt, elsőnek jegyeztünk be megtalálóként.
Redut Kolozsvár Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak.
Mezőmajos1256-ban Moys, 1344-ben Moyus, 1450-ben Mayos néven jelentkezik a forrásokban.
Átjáróház Marosvásárhely Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt.
Egykori Albina Bank Marosvásárhely
Egykori Albina Bank, Federalcoop Bank, jelenleg irodaépület - 1910.
Református templom Székes Turkáltam és meglett - Almafa odvában turkálni élvezet, ha megtalálom. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus.
László István síremléke Vámosudvarhely Favágók - A dobozt rejtő fának nyomát sem találtam, köszönöm a fatolvajoknak. Járt utat járatlanért el ne hagyj - Vészesen közeledett a sötétedés időpontja, így sokat nem töltöttem az időt a székelycsókai református templomnál. A síremlék legalább megvan - Az eredeti koordináta odébb tesz, az erdőbe, és ott semmit sem találtunk.
Vízimalom Torockó Forog a kerék? - Nem volt szerencsénk, nem tudtunk bejutni. A doboz elérhető - A doboz a malom területén kívül van, elérhető akkor is ha a malom zárva van. Forog, nem forog - Sötétben keresgéltünk.
Ordas-kő Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.
Székelykapu Erdőcsinád Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel.
Református templom Kelementelke Kelementelke a Kis-Küküllő jobb partján, Maros megyében, Szövérd szomszédságában található falu.
Lavenderland Nagykend A nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít.
Joseph Bacon-ház Segesvár Itt lakott Joseph Bacon (1857-1941), orvos és szenvedélyes gyűjtő, az Óratoronyban található Történelmi Múzeum (eredetileg Régi Segesvár Múzeum) alapítója.
Joseph Haltrich-líceum Segesvár Az evangélikus vártemplomtól északkeletre található iskolát, az épület előtt elhelyezett tájékoztató tábla szerint, 1792-ben kezdték el építeni.
Dedrád 1319-ben Dedrád, majd 1474-ben Dedrada néven jelentkezik az oklevelekben.
Katonáné hegyese Abod Katonáné hegyese, a régi osztrák térképeken Katonanő-tető, a Sokad dűlő legmagasabb csúcsa Makfalva északi határán.
Református templom Kendő Harangláb - A suvadásnál sajnos már nem volt időnk maradni, de a régi haranglábat megcsodáltuk.
Wonnerth-ház Segesvár A Wonnerth-ház az Ónművesek utca 4 szám alatt található, épült a XVI-XVII-dik században, módosították a XIX-dik században és 1938-ban.
Református templom Ketel 1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal.
Római katonai tábor Mikháza A több, mint 2 hektáron elterülő mikházi római katonai tábor Maros megye egyik legjelentősebb régészeti lelőhelye.
Petőfi Sándor mellszobra Segesvár Petőfi Sándor mellszobra a segesvári vár északkeleti sarkában, a Csizmadiák tornya és a Szent József római katolikus templom közötti kis parkban található.
Holtmaros 1319-ben Holtmaros, 1366-ban Holhmoros, 1512-ben Holth Maros néven jelentkezik az okiratokban.
Református templom Makfalva Templomáról egykori haranglábjának megmaradt vitorláján olvasható dátum beszél: 1572.
Doboka-vár Várhegy Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem.
Evangélikus templom Szénaverős A Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.