Józseftanya település (Maros megye) Központ: Radnót. Józseftanya román elnevezése: Racamet.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Rigmány Útban a tatárpincék felé - Útban a tatárpincék felé megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Felmászott a toronyba - Felmásztunk a toronyba. Második alkalommal itt - A helyet már ismertem, 2010 novemberében már jártam itt.
A volt Városi Közüzem Aquaserv épületei Marosvásárhely A tujákkal összevegyülve - Ezt a rejtést már virtuálisan megtaláltam, már csak a nevemet kellett bejegyeznem a jegyzetfüzetbe. Nagyon szép épület - Marosvásárhelyi túrám elsö doboza. Szep epulet - A helyszint megtalaltam, a tujakat is.
Unoka1268-ban Varakatelke néven írják az okiratok, 1319-ben Vnokateluka, 1446-ban Onoka formában fordul elő.
Új városi strand Marosvásárhely Az első két megtaláló - Az első két megtaláló, ha a barátaimról van szó, nem volt jelen a rejtésnél. Szombat esti felderítés - Negyedik megállom az "Új városi strand" volt. Más vizek - Az utóbbi 10 évben vadregényes hely volt, majd 2018 körül nekiálltak bontani.
Református templom Kóródszentmárton Bencével - Együtt találtuk meg, miközben Balázsfalvára utaztunk, elhozni egy könyvörökséget (két tonna könyvet). Új ládát rejtettünk - A fotók alapján beazonosítottuk a rejteket, de a ferde fát már kivágták.
Református templom Újős1332-ben plébániatemploma van, temploma korábbi időkből származik, mert későbbi oklevélben szereplő Szász előneve is emlékeztet arra, hogy eredetileg szász telepítés volt.
Lavenderland NagykendA nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít.
Régi városi stadion Marosvásárhely Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van.
Minoriták temploma Marosvásárhely További laza keresést - Valóban sok doboz van Vásárhelyen. Ismeros volt - Ezt a rejtekhelyet az ismerosom, akivel jarjuk ma a varost, es megkeressuk az osszes geodobozt a varosunkban, mar ismerte. A műsor folytatódik - Vasárnapi városismertető séta közben ide is eljutottunk.
Kiépített forrás Magyarpeterd Tévedés - A panzióban, ahol a szállásom volt ezt a forrást mondták, mint a Szent László forrás. Nem hinném, hogy tévedtem - Nem tudom, hogy a tévedés címszóval a panzióra, vagy rám utalsz.
Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át).
Evangélikus templom SzénaverősA Küküllőközi-dombvidék területén , a Szénaverősi-patak mellett fekszik Szénaverős község, a falu első írásos említése 1430-ból származik.
Marosvásárhelyi vár Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van.
Geges Igen - Igen, erre mondják a faluban. Ez mashol lehet - Ez az 1848-as emlékmű a falun kívül található. Ez nem egy emlékmű, csak egy sírhely - Miután rejtettem egy új geodobozt Geges református temetőjében, amivel a gegesi régi sírköveket szeretném bemutatni, elindultam megkeresni ezt a rejtést is.
Egykori ferences kolostor harangtornya Marosvásárhely Éjfél előtt, hazafelé tartva - Kicsivel éjfél előtt arra jártam, ez alkalommal már messziről megláttam az áthelyezett geodobozt. Jó helyen van - Két alkalommal kerestem a dobozt sikertelenül. A torony megvan - De szerintem a mágneses dobozka nincs már meg.
Igazságügyi palota Marosvásárhely Csak ízlelgetem, kóstolgatom - Csak lassan ízlelgetem, kóstolgatom, mint valami nemes nedűt Marosvásárhely geoládáit. Gratulálok a rejtőnek és a megtalálóknak is - Örvendetes tény, hogy a geodoboz még mindig a helyén van. Gyors siker - Mikor odajutottam, nem volt senki az utcában.
Túri-hasadék vasalt ösvény TordatúrVasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül.
Csók Marosvásárhely Újra, odúban - Próbáljuk meg, hogy megmarad-e a doboz az odúban. Gomba volt benne eddig - Tegnapig gomba nőtt benne, de Imecs kidobta, mert belekotorászott. Szombat esti felderítés III rész - Visszasétálva a városi tumultusba elértem egy újabb rejtekhelyhez.
Unitárius templom Nyárádszentlászló Belépni csak alázatosan - Belépni csak alázatosan lehet, mert alacsony a kapu. Madárábrázolásos régi sírkövek - A helyszínre érkezve már az alsó kapun beléptem a templomkertbe.
Radó-ház Marosvásárhely Vasárnap esti séta - Ha már egy régi vágyam teljesült, és az idő is megengedte, végig sétáltam a Művészet utcán. A rejtekgazda öröme és bánata - Köszönöm az új jegyzetfüzetet. Művészet utca - A Művészet utcán járva megnéztem a Radó házat.
Kissármás1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Régi városi strand Marosvásárhely Forgalmas hely - Próbálkoztam már néhányszor, de valahogy mindig sokan voltak a környéken. Most mindent elárulok - Természetesen nem kizárt, hogy eltűnt a doboz, de a bejegyzésed szerint azt tartom valószínűnek, hogy nem jó helyen kerested. Mi derült ki? - Nem tudom mi derül ki erről a rejtésről, de a megálló-táblát áttapogttuk, és nem került elő semmi sajnos.
MezőbergenyeElőször 1334-ben a pápai tizedjegyzékben jelentkezik a neve Bergune, Borgone formában.
Nagykapus Az eltunt felhenger nyomaban - Szajnos nem jott ossze, pedig nagyon rahajtottam. Vár gazda nélkül - Itt bizony rengeteg lehetőség van a doboz helyének.
Gyalogos híd és komp Mezőszentmargita Csodák csodája, elsőnek találtam meg - Amikor otthon vagyok, tízpercenként benézek a Rejtekhely-re, hogy nehogy elszalasszak egy új rejtést :-). Néhány óra eltérés - A Mihai Eminescu szobra - Marosvásárhely és a MOGYE Könyvtár - Marosvásárhely rejtekhelyeket én még a másik oldalról néztem ki.
A fehér amurokhoz-tavak Erzsébetváros Nem murok, hanem amurok - Közös megegyezés alapján fakir rejtett az Erzsébetváros közelében található tavaknál. Tavirózsa - Tele-tele volt az út leparkolt gépkocsikkal.
Póka1323-ban Pokateluka, 1334-ben Poukatelky, 1472-ben Pókafalva néven jelentkezik a forrásokban.
Terebics-tető Újabb égbekiáltó kegyetlenség - Szokásommal ellentétben, viszonylag korán indultam kincskeresésre. Juhnyáj az erdőszélen - Gyorsan kellett cselekednem, mert a juhnyáj már elérte az erdő szélét, de szerencsére könnyen megtaláltam a dobozt. Három a semmiben - Népes gyereksereggel indultunk el ládázni (is), és "epic failure"-val indítottunk.
Találkozás háza ZágorAz 1794-ben épült papilakot és az egykori tanári lakásokat 2007-2008 között részben újjáépítették és felújították.
Skariatin emlékmű Segesvár Segesváron, a tűzoltóság mögötti kertekben elrejtve, egy érdekes, alvó oroszlánt ábrázoló szobrot találunk.
Haraszty-ház Segesvár Az Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült.
Albert-ház Segesvár Az Albert-házban található a Hegyi iskola bentlakása, mely ma a német tannyelvű Joseph Haltrich Elméleti Líceumhoz tartozik.
Sálfalvi szakadék Mocsaras árterületen - Talán nem a legjobb módját választottam a szakadék megközelítésének. Teljesen száraz szakadék - A szakadék bejárása után megtaláltam én is, ugyanazt a fát a bejárattól balra, de doboz nélkül.
Alsó fenyős Makfalva Az Alsó fenyős egy mesterséges fenyő telepítés Makfalvától északra, a Nagymagos erdejében.
Református templom Szék A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Római katolikus templom Szászfenes A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt.
Kőközi-szoros Torockó és Nagyenyed között az autóút áthalad a Kőközi-szoroson, az Enyed-patak jó 250 méter magasságú sziklafalak között tör át.
Dellőapáti A reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.