Hágó település (Maros megye) Központ: Mezőrücs. Hágó román elnevezése: Hagau.
Unitárius templom Szabéd 8,44 km-re1451-ben jelentkezik először a forrásokban villa Zabedy néven, középkori templomáról oklevelek nem beszélnek. Középkori harangja van 1448-ból: O rex glorie veni cum pace Anno Domini MCCCCLVIII felirattal.
Várszikla Bisztrapataka 49,29 km-reBisztrapataka felett, a domboldalon, több érdekes sziklaalakzatot figyelhetünk meg, a csúcsosabb sziklát a helyiek Cukluj-nak hívják. Kellemes séta - Ez volt a mai rejtekhely-vadászatunk első állomása. Fonetikusan írtam át a román elnevezést - a közelében levő, nagyobb szikla a Várszikla, helyi nevén Csetátye.
Átjáróház Marosvásárhely 24,39 km-reA Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Református templom Nyárádandrásfalva 39,31 km-reNyárádandrásfalva Nyárádszereda filiája, középkori katolikus lakói a reformáció idején reformátusok lesznek. A XIX-dik század közepén csinos fatemplomuk van, helyébe később kőtemplomot építenek.
Huszár-kastély Abafája 24,68 km-reA jelenleg romokban álló műemlék épület a Régenhez tartozó Abafája falu területén található. A kastélynak egykor 32 terme, az udvaron eklektikus szökőkútja, historizáló ablakos lépcsőháza, festett kazettás mennyezetű emeleti nagyterme volt.
Rigmány 42,26 km-reAz 1567-dik évi regestrum 8 kapuval hozza Rygmany néven. Útban a tatárpincék felé - Útban a tatárpincék felé megkerestem ezt a rejtekhelyet is. Felmászott a toronyba - Felmásztunk a toronyba. Második alkalommal itt - A helyet már ismertem, 2010 novemberében már jártam itt. Középkori katolikus lakói, majd a reformáció idején a reformátussá lett hívek Nyárádszentsimonhoz tartoztak.
Egykori mosógép Bisztra-völgye 48,58 km-reBár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Mosógép az út alatt - Bár a mosógép közvetlenül az út mellett van, pontosabban az út mellett és alatt, kocsiból nem egyből észrevehető. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Ropó-domb Székelybere 41,25 km-reSzékelyberétől észak-északnyugatra egy kerek dombot láthatunk, mely a falu fölé magasodik. A helybeliektől érdeklődve tudtam meg, hogy Ropó-domb a neve.
Várhegy Gyulakuta 41,62 km-reA Gyulakutánál benyomuló és a Nyárád völgye felé álnyuló Bikás völgyének fejében, a Bikás és Szele patakok összefolyása között levő magas hegyélt Várhegynek nevezik. A hagyomány azt tartja, hogy ott állott Gyala vára.
Római-katolikus templom Szászrégen 25,59 km-reSzászrégen látnivalói a szász evangélikus templom, a református templom, a katolikus templom, a néprajzi múzeum. Nem találtuk meg - Igaz, még nem volt kivirradva amikor kerestük. Zápor elől menekülve - Csak a rejtekhelyet találtuk meg, igaz nem néztem alaposan át a kerítés tövét. A városnak két hangszergyára is van.
Marossárpatak 19,39 km-re1263-ban Sárpatak, 1319-ben Sarpataka, 1332-ben meg Sarpotoc néven jelentkezik az okiratokban. Locsolás közben - A szoborparkban nem volt senki, de épp el voltak indítva az locsolófejek. Megvan - Meglett. Betonsarok - Nagyon szép a szoborpark. 1332-ben plébániatemploma van, ebben az évben papja, Domokos a pápai tizedjegyzék szerint 18 régi és 8 új banálist fizet, majd 10 új és 3 régi dénárt, 1333-ban 16 régi banálist, 1334-ben 33 obulust, 6 verőczeit, majd 32 montan dénárt és 2 régi banálist, 1335-ben pedig 14 régi banálist.
Református templom Magyarborzás 37,79 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1867-ben újítják, amikor faharanglábat is építenek hozzá. A templom stíluselemei alapján román korinak tekinthető, a XV-dik század fordulóján a román kori hajóhoz késő gótikus csúcsíves szentélyt építenek.
Református templom Székelycsóka 35,93 km-reSzékelycsóka a Nyárád és a Kis-Küküllő közti dombvidék alsó részén fekszik, a Töm patak völgyének széles részén. Új doboz - Tettem egy új dobozt a székelycsókai templomhoz, a réginek hűlt helyét látva. Ez alkalommal futtában, de megtaláltam - Mivel BabBerci újrarejtette a székelycsókai eltűnt geodobozát, illetve pontosította a László István síremlék segítő információját, elhatároztam, hogy újra próbálkozom, és újra bejárom a nemrég már egyszer megtett útvonalat. Pap, papné - A gerinczről jövet valahogy csak be-bógeneztünk Csókába. Marosvásárhelytől 16 km távolságra van, ebből 14 km aszfalt és 2 km köves út.
Református templom Mezőbánd 15,55 km-reA reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Beszterce 47,15 km-reBeszterce virágzó kereskedőváros volt, a 12-dik században szász bányászok alapították. Látnivalói az evangélikus templom, a lábasházak, az Ezüstművesek Háza, a római katolikus templom és a besztercei múzeum.
Ali pasa halmai 27,48 km-reJedd délnyugati határában földcsuszamlás létrehozta halmok találhatók, melyek között 1662-ben Ali pasa is táborozott. Kereshető - Tényleg nem volt a helyén a doboz. Köszönöm - Köszönöm, hogy ellenőrizted a rejtést, és tettél egy új geodobozt. Kincses utca a kincses dombokhoz - Az elmúlt napok esőzései után, végre kisütött a nap. Az évszámból ítélve Ali Csengizade temesvári török pasa lehetett.
Holokauszt emlékmű Marosvásárhely 23,46 km-reA május 4-i nap tragikus jelentőséggel bír, 1944-ben e napon kezdődött meg az erdélyi zsidók borzalmas tragédiája. Tavaszra hangolodva - Egy nagyon kellemes séta során került meg ez a doboz is. Majd megbeszéljük - Több rejtés is volt itt. Ami késik nem múlik - Szerintem biztos fogunk találkozni. Előbb helyi gettókba, majd az auswitzi koncentrációs táborba szállítottak őket.
Ortodox-zsidó temető Marosvásárhely 25,19 km-reA szétválást követően az ortodoxiát felvállaló marosvásárhelyi izraeliták minden területen függetlenedni próbáltak - teljesen normális volt, hogy a két zsidó közösségnek meglegyen a saját temetkezési helye, ahova csak a sajátjait temeti el. Terepszemle - A Csere-erdőben elrejtett geodoboz megtalálása után, a Kishegyszőlőn keresztül ereszkedtem vissza a városba. Harapós kutya - Amikor a dobozt rejtettem, fél órát töltöttem a temetőben, keresve a megfelelő helyet. Zörgessetek és megnyittatik néktek - Sikerült bejutnom a temetőbe (a kapun át). Az ortodoxok a Kövesdombon szereztek területet erre a célra, ahol még a 20-dik század közepén is csak zöldséges kertek voltak elvétve egy-két házzal.
Alsó gát Marosvásárhely 22,56 km-reA marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Több doboz - Több dobozra is akadtam a helyszinen köztük egy másik oldal dobozára és egy mintavételre alkalmas dobozkát ami tele volt széklettel. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Mosdókő Bekecs-tető 47,91 km-reA Bekecs-tetőről a Hollós-tó felé vezető út mentén található egy nagy mohás kő, amelyet a helybeliek Moháskőnek, Oltárkőnek de leggyakrabban Mosdókőnek neveznek. Új geodoboz, védettebb rejtekben - A Vész-kőnél elrejtett új geodoboz megtalálása után, úgy döntöttem, hogy még elsétálok a Mosdókőhöz is, belefér az időbe. Első találatom - Nagyon rég járom a Bekecs hegyet, számtalanszor elmentem a rejtek mellett, nem is gondoltam volna, hogy ilyen kincseket rejt. A táblát is - Olvassátok végig az ismertető táblát, van ott pár érdekesség.
Sós forrás Nyárádszereda 37,08 km-reSzékelytompa délkeleti végénél, Nyárádszeredától keletre, a Murok vendéglátó egységgel szemben az út túlsó oldalán, egykor egy sós forrás volt. A forrás környékének egy része szeméttelep, a másik része víz alatt van, mocsaras.
Kockásliliom Búzaháza 37,72 km-reA kockásliliom a liliomfélék családjába tartozó fokozottan védett növény. Elég nehezen találtuk meg - De a földrajzi koordináták sokat segítettek. Vékonykarúak elönyben - Minden évben felkeressük a rétet a koczkásliliomok miatt. A jellegzetes nedves réti, kora tavaszi növény, mely áprilisban tömegesen nyílik.
Síremlék Erdőcsinád 27,18 km-reAz erdőcsinádi temető-együttes a falu nyugati határában található, három szomszédos dombocskát foglal magába. A legnagyobb dombocska kerek, itt található a ravatalozó is.
Református templom Gernyeszeg 21,22 km-reA XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Havadtő sírkövei 45,38 km-reMaros megye egyik legjelentősebb sírkőkészítő központja Havadtő. Jellegzetes - Érdekesek ezek a sírkövek, érdemes volt felkeresni ezt a helyet is. Befagyva - Érdekes ez a temető. A határában bőven található sírkőkészítésre alkalmas homokkő.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh 21,89 km-reA bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Újra itt - Újra itt. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Ortodox fatemplom Székelykocsárd 47,85 km-reA székelykocsárdi ortodox fatemplomot a Szentlélek Eljövetelének tiszteletére szentelték. Kapu zarva, de be lehet jutni - Babbercival kerestük a templomat. 1723-ban épült, belsejét Popa Nicolae festette 1810-ben.
Koronka kilátója 27,94 km-reKoronka kilátátója Ösvény - Miután átvergődtem a sűrű cserjésen, jöttem rá, hogy járható ösvény is vezet fel a kilátóhoz. Segédpontok - Érdemes letölteni a segédpontokat. Hogy történt, hogy nem, de megtaláltuk - Miután a kicsi unokahúgommal megnéztük a halacskákat és a szép tavirózsákat a Sapientia tavánál, eljöttünk ide is, hogy kimásszunk a kilátó tetejére.
Szovjet Hősök Temetője Marosvásárhely 24,69 km-reA Szovjet Hősök Temetője Marosvásárhely keleti részében található, a Somostető város felé néző lejtőjén, a Petri Ádám utca mellett. Remek rejtés - Mindenszentek utáni nap jártam erre, kihasználtam a lehetőséget egy kis dobozkeresésre, rejtésre is. Szomszédai az Ortodox Temető, valamint a Német Hősök Temetője.
Tisztviselő-telep Marosvásárhely 24,68 km-reA Tisztviselő-telep Marosvásárhely Somostető alatti magas teraszán terül el, a telep építése Dr Bernády György polgármestersége idején kezdődött. Újra kereshető - A régi helyen elhelyeztem egy új 6x3 cm-es "antenás" dobozt ez eredeti adatokkal. Köszönjük - Köszönjük hogy bejegyeztél. Találatlan maradt - A dobozon kívül mindent megtaláltam amiről szó esett a bejegyzésekben. Az itteni családi házak szecessziós stílusúak és villaszerűek.
Református templom Gerendkeresztúr 37,24 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Levendula Koronka 28,94 km-reA koronkai levendula a bolgár levendulaként ismert Sevastopolis, az egyik legmagasabb illóolajtartalmú fajta. Koronka, Alsó utca 167 szám.
Román katona szobra Marosvásárhely 23,91 km-reAz ismeretlen román katona emlékműve, Izsák Márton alkotása, a marosvásárhelyi főtér nyugati részén, az úgynevezett Rózsák terén áll. A hősi katonaemlékművet Románia, illetve Erdély fasizmus alóli felszabadulásának 20-dik évfordulóján avatták fel.
Rabsonné útja Deszkásvár 63 km-re A különböző leírásokban, két különböző helyen található töltésvonulatot is ugyanazon a név alatt, Rabsonné útjának hívnak. Ez az Orbán Balázs által is leírt töltés lenne a mondában is emlegetett, tulajdonképpeni Rabsóné útja.
Nagyekemező vára 64,67 km-re A Küküllőközi dombvidék területén, a Nagyekemezői-patak mellett fekszik Nagyekemező község. A falu fölött nyugatra emelkedő Burgberg 416 m-es csúcsán találjuk a középkori vár nyomait.
Bánffy-kastély Válaszút 50,24 km-re A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Redut Kolozsvár 60,2 km-re Az egykori Belső-Monostori utcában álló épület karzatos báltermében több erdélyi országgyűlést tartottak. 1848-ban itt mondták ki Erdély unióját Magyarországgal.
Fehéregyháza vára 66,55 km-re Fehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt. A középkori ujrafelhasználáskor körben egy földsáncot alakították ki, ez az építkezés a 13-dik század második felére tehető.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 59,77 km-re A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Kis-Beszterce 69,72 km-re A Kis-Besztercés-t legrövidebb úton a Ratosnya völgyén közelithetjük meg, kék keresztet, majd kék háromszöget követve. Elkallódott - Sajnos ennek a ládának annyi. Karbantartás, geodobozok és a papné - Nem tudom, hogy ki lehet a társrejtő, viszont István tudom, hogy élete kalandját éli a minden lehetőségek országában. Karbantartás, pápánás - A társrejtő természetesen a rejtő társa. Nem ajánlom ezt az útvonalat, csak gyakorlott kalandra vágyó túrázóknak, mivel a jelzések nagyon gyengék, a kidőlt fák, a patak, meg a bokrok rendkivül nehézzé és lassúvá teszik a haladást.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.