Dányán település (Maros megye) Központ: Bonyha. Dányán román elnevezése: Daia.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Marosvásárhelyi Csernobil Megtalaltam - Illetve, csak a jegyzettömböt találtam meg. Miért? - C Miért - M
Bodon-hegy Marosvásárhely Bodon-hegy környéki fotótémák - Bár ez a rejtekhely már a tegnapi napra be volt tervezve, a sötétedés miatt a mai napra maradt. Reg jartam - Gyerekkent eleg sokat jarkaltam arrafele, minden evszakban. Folytatódott a séta - Ha már ide vetődtünk folytattuk a sétát.
Csanád vezér szobra ErdőcsinádKész vagyok halni és élni veletek, ez a felirat áll Erdőcsinád központjában, Csanád vezér szobra alatt.
Erődített evangélikus templom Vessződ1332-ben plébániatemploma van, papja - a templom legalább egy évszázaddal régebbi, mivel a falu az 1200 előtti telepítések korából való - a mai templom a XIII-dik századi bazilikális templom utóda.
Rüsz Megvan - Megvan a dobozka. Hiába - A templom nagyon tetszett.
Serkes-tó Segesvár Ismeretlen tó - A református templomtól jöttem át a tó partjára. Tavirózsák a szemetes tóban - A napokban értesültem, hogy a Segesvár melletti tóban megjelent a tavirózsa. Tavirózsák - Elég eldugott utakon lehet eljutni a tavakhoz, sok az indián kunyhó.
Gótikus erődtemplom Szászbogács
Télvégi túra - A túra első állomása a szászbogácsi erődtemplom volt.
Szentgyörgyi István szobra Marosvásárhely
Második próbálkozásra - Az első alkalommal a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem, illetve Studió Színház előtti kis kertben személyek álldogáltak.
Tulipán és levendula Márkod
Márkod északnyugati határában levendulást és tulipánültetvényt hoztak létre, melyet Székelybere vagy Mikháza felől lehet megközelíteni.
Teleki-kripta GernyeszegA Teleki-kastély és a református gótikus templom mellett Gernyeszeg kiemelt látnivalói közé tartozik a Telekiek gernyeszegi ágának a piramis formájú kriptája.
Holokauszt emlékmű Marosvásárhely Tavaszra hangolodva - Egy nagyon kellemes séta során került meg ez a doboz is. Majd megbeszéljük - Több rejtés is volt itt. Ami késik nem múlik - Szerintem biztos fogunk találkozni.
Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Ez igen - Nosztalgiaséta az egyetem udvarán. Érdekes - Érdekes hogy én a ládát a helyén találtam ottjártamkor. Sajnos ez mar nincs itt - Mas csoport doboza volt elrejtve a megjelolt helyen.
Több száz éves tölgyfák Marosszentgyörgy Az első megtalálás előjoga - Gondoltam rá, hogy előttem fogod megtalálni a három új marosszentgyörgyi rejtést. Felháborító kegyetlenség - Én sem jártam még a marosszentgyörgyi Máriaffi-kastély szomszédságában levő dendrológiai parkban. Szabadság - Nekem nagyon megtetszett a mókus.
Katolikus templom AlmakerékAlmakerék középkori katolikus lakói a reformáció idején lutheránusok lesznek, a templommal együtt, 1424-ben a pápa az Apafi Miklós által alapított várkápolna részére búcsút engedélyez.
Királykút Marosvásárhely Üres a rejtekhely - A repedés a betonfalban létezik, de se doboz, se kövek. Egy rejtekhely soha nem lehet üres - Legalábbis csak nagyon ritkán. Csak segíteni akartam - Értelmetlennek tartom, hogy ugyanannak a rejtekhelynek két geodoboza legyen.
Evangélikus templom Kund Nedves volt a doboz belseje - Miután rejtettünk Erzsébetváros tavainál, Kundon folyattuk a kincskeresést az evangélikus templomnál. Patakban fürdőző lányok - Amíg az aznapi túratársam, fakir, a rejtekhez sietett, én lemaradtam fotózni. A dobozt nem találtuk - A dobozt nem találtuk, vélhetően a fát már kivágták.
Unitárius temető Csíkfalva Megrágva - A sírköveket nem láttam, nem is volt sok időm. Csak a dobozt találtam meg - Kerestem a sírköveket de nem találtam meg.
Kockás liliom Búzaháza Még nincs kinyílva - Az elmúlt napokban olvastam, láttam a képeket, hogy Óvárhely mellett már nyílnak a kockásliliomok.
Kövesdombi forrás MarosvásárhelyA Kövesdombi forrás az 1848-as sugárút mellett találató, a Válús-kúttól feljebb, az unitárius templom alatt.
Régi városi stadion Marosvásárhely Új geodoboz új rejtekben - Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma nevű rejtekhelyétől hazafelé jövet a Liget mellett mentem el. Végre megközelíthető - A régi dobozt nem találtam meg annak idején csak a hűlt helyét. Terepszemle - Egy kicsit szétnéztem a rejtek körül, és ha az érzékem nem csal, a doboz a kerítésen belül van.
Fehéregyháza vára
Fehéregyházától 3 km-re délre lévő 400 m magas hegyen középkori vár nyomai találhatók - itt először az őskorban vagy a dák korszakban építettek ki egy erődítményt.
Ehedi temető Ki az a György Tibi bácsi? - Nem készültem különösebben az ehedi rejtekhelyhez. Szép őszi idő - A közelben volt még néhány cseresznyefa, de a repedés nagy segítség.
Református templom MarosbogátTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik.
Cserealji forrás Marosvásárhely Sokan a forrásnál - Gondolom mindig sorban állnak a forrásnál. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat.
Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma Vissza a dobozt - A dobozt nem kell visszaadd, sőt adhatok annyit, hogy életed végéig sem használod el. Szuper kilatas - Valoban gyonyoru a kilatas innen. Rejtettem itt egy új geodobozt - Ma kibicikliztem Remeteszegre, hogy megkeressem az itt elrejtett geodobozt.
Haraszty-ház SegesvárAz Iskola utca 15 szám alatt található, egykori kézművesek által lakott ház a XVI-dik században épült.
Örmény katolikus templom Erzsébetváros Az egyik toronysisak nélkül, de geodobozzal - Aznap az Erzsébetváros és Szászbonyha közötti útvonalon terveztünk geodobozokat keresni, az örmény katolikus templom volt az első felkeresett rejtekhely. Kupola nélkül - Két nap keresés után, tizenannyi rejtekhely után, végre egy kis sikerélmény. Örmény kiállítás - már a múlté - Az eldugottabb erődtemplomok mellett erre is sort kerítettem.
Kemény-Bánffy kastély AranyosgerendA Kemény-Bánffy kastély Aranyosgerend református templomától alig 200 méterre található, északkeletre, az Aranyos partjának közelében.
Református templom Nyárádmagyaros
1590-ben már egyházát említik, ami legalább kápolna létét tételezi fel, 1643-ból is van adat kápolnáról, amikor még mindig Berekeresztúr filiája.
Unitárius templom Alsóboldogfalva
Újszékelyen felül, a Szurdokpatakának torkolatja előtt fekvő Alsó-boldogasszonyfalva következik, melyet a nép rövidítve egyszerűen Bodogfalának nevez.
Ótemető Székelykocsárd
FTF - Elsök voltunk, akik magtalaltak ;-) De nem volt olyan nehez.
Nemzeti Színház Marosvásárhely Marosvásárhelyi főtéri színház - Miután a főtéren megnéztünk egypár cipős dobozt, ideje volt, hogy ezt a dobozt is megnézzük közelebbről. Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22.
Nyárádszentimrei templom és harangláb Hosszú bejegyzések, automatikusan kitöltött időpont - Nem lehetne néha a mondatokat nagybetűvel kezdeni? Nem lehetne néha a pont, vagy a vessző után szünetet hagyni? Nem lehetne néha a két t helyett helyesen egy t betűt írni, máskor pedig egy t helyett helyesen kettőt? Nem lehetne helyesen írni, hogy ne azzal foglalkozzam állandóan, hogy helyesírási hibákat javítok? Nem kötelező hosszú bejegyzést írni. Részletes beszámolók - Rendben van. Szent Imre szobor - Nyárádszeredából hazafele választottam ezt az útvonalat.
Sárkányok elvarázsolt kertje GöcsLátogatási idő: naponta 10-18 óra között, háziállatok nélkül.
Aranykakas Marosvásárhely Nyálkás januári este - Amikor ide a szomszédba jártam iskolába (1986-1990) még működött a vendéglő, és sok minden másképp volt. Nem vagyok tökéletes - A kislányom egyik kedvenc zenekara a Zanzibár. Navigáció a térképen - Megtaláltam a geodobozt, de én már kaptam pontot ezért a rejtekhelyért.
Ropó-domb SzékelybereSzékelyberétől észak-északnyugatra egy kerek dombot láthatunk, mely a falu fölé magasodik.
Teréziánum Nagyszeben Teréziánumi Sarlós Boldogasszony templom - A Nagyszeben-külvárosi plébániatemplom, melyet Mária Terézia alapított, 1767–1781 között épült és
Batthyány Ignác erdélyi püspök szentelte fel.
Székelyudvarhely legöregebb élő tölgyfája Végre - Nem tudtam az öreg tölgy létezéséről. Beleesett - A geodoboz sajnos megtalálta az utat a nagyobb üreg fele. Az élő és a már nem élő tölgyfa - Ennél a rejtekhelynél Kannásné fája csak segédpontként volt feltüntetve.
Budvár-sósfürdő Székelyudvarhely Csűr a medence helyén - Úgy emlékszem az új tulajdonos csűrt épített a régi medence betonkeretére.
Büdöskútfő-fürdő Kőhalom A kőhalmi várhegy lábánál a múltban sós-kénes forrás fakadt.
Tibód tölgyfája A Székelyuvarhelyhez tartozó Kadicsfalván keresztül, a városközponttól 6 km-re, a Bosnyák-pataknak a Rez-patakkal való egyesülésénél fekszik Tibód.
Rapsonné vára Szováta Minden elázva - Elöször a Pakulárkő-höz vezető letérőt kerestük a családdal, de a lombok között használhatatlan volt a gps készülékünk. Sóvidéki túra - Egy nagyon szép hétvéget töltöttünk Rapsóné vára lábánál sátorral. Lett jelzés de a ládának annyi - Egy ideje van turistajelzés (kék kereszt), de nagyon ibogtalanúl festették, meredeken toronyiránt felfelé, jó csúszós terepen.
Kissármás 1334-ben Sarov minorként említik a források, majd 1438-ban Sarmas, 1467-ben Oláh Sármás, 1483-ban Sarmas néven.
Bugyogó források Fingóborvíz Kénszag - A nárciszmezőről jövet megkerestük a lányommal ezt a dobozt is. Záptojás - A Fingó-borvíztől továbbsétálva eljutottunk a Bugyogó forrásokhoz. Fortyogás - Megtaláltuk a forrásokat, megfigyeltük a fortyogást is.
Ökumenikus kápolna Bekecs-tető Keskeny kezűek elönyben - Miután a Király új dobozt helyezett el, ez egyből elő is került. Szabályok - Ezért a rejtekhelyért már kaptál egy pontot. Már megint nincs - Év vége lévén leltároztunk a Bekecsen, de sajnos megint hiányzik a geodoboz.
Firtos vára Mélyre besűlyedt geodoboz - Sikeresen megtaláltuk a dobozt, de nagyon mélyen volt a tuskóban. Legendák nyomán - Firtosváralja felől mentünk fel, a Firtos lova fölött csodálatos erdőben, őzek társaságában. Kerestem, de nem találtam - Még a helyet sem sajnos.
Fülemüle-tó Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Kápolna melletti Sóskert-sósfürdő Székelyudvarhely Székelyudvarhelyen, a Jézus szíve-kápolna közvetlen szomszédságában gyógyhatású sós források törtek fel.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.