Obica település (Krassó-Szörény megye) Központ: Somosréve. Obica román elnevezése: Obita.
Campusel 37,43 km-reA Campu lui Neag - Gura Butei - Szkokul-szoros - Bárány-mező - Campusel útvonal a Nyugati-Zsil mentén halad, földrajzilag előbb a Vulkán-hegység és a Retyezát, majd az Oszlea-hegy és a Kis-Retyezát határvonalát követi. Megtaláltuk sikeresen - Jorgován-kő mászás előtt kerestük meg a ládát.
Páfrányos-szoros Herkulesfürdő 30,27 km-reA Páfrányos-szoros, románul Cheile Feregari, Herkulesfürdőtől délre, a Nagy-Domogléd-csúcstól nyugatra található A feregari, ferigari szó valószínűleg a feriga szóból ered, ami magyarul páfrányt, harasztot jelent.
Bánsági Szfinx 33,49 km-reA bánsági szfinxnek nevezett kőszikla a Herkulesfürdőhöz tartozó terület délnyugati szélén, a Cserna folyó partján, a DN 6 jelzésű műút közelében található.
Ferenc József szobrának talapzata Karánsebes 34,85 km-reFerenc József egészalakos szobrát 1906 október 7-én avatták fel Karánsebesen. Ferenc Jóska - Az igazat megvallva, szerintem az öreg császár jobban nézett ki azon a talpazaton. 1943-ban eltávolították, azóta a talapzaton Dragalina tábornok szobra áll.
Pelága-csúcs 44,27 km-reA Déli Kárpátok szivében emelkedő Retyezát egyike a Kárpátok leglátványosabb hegytömegeinek. Sikeres csúcshódítás - A Gentiana menedekháztól indultunk túrázni, és egy kissé fárasztó csúcshódítás után, kellemes tarsaságban találtuk meg a dobozkát, viszonylag könnyen. Mindennapi bájaink - Gratulálok az első geodoboz megtalálásához, pontosabban a bejelentéséhez :-). Csak így tovább - Gratulálok én is. A jégformálta éles gerincekben, hegyes kárcsúcsokban tetőző hegység domborzati és kőzettani változatosságával a Kárpátok sokszinűségének példaértékű hegyvonulata.
Rablóbarlang - Herkulesfürdő Hűsülő - Talán lehetne egy kicsit célratöröbb a segítség, mert ez így GPS-nélkül elég tág. Félkész ládaoldalak - Sajnálom, hogy félkész ládaoldalakat fogtatok ki.
Vízimalmok Ógerlistye 39,93 km-reA Rudaria-patak szurdokvölgyében huszonkét, fából készült vízszintes vízimalom található, többségüket ma is használják. Folyamatosan zuhogó esőben - Nem kirándulni indultam, de erre vezetett az utam. 1874-ben még ötven ilyen malom működött a völgyben.
Ad Orientem-alagút Teregova 10,94 km-reA Temesvár - Karánsebes - Orsova vasútvonal, mely eredetileg az Orientbahn elnevezést kapta, 1875 és 1879 között épült. A vasútvonalat, mely a Domásnya-hágó (Porta Orientalis, Keleti Kapu) közelében, északnyugatra körülbelül 1,6 km-re található, a nyugati világ és a Kelet fő összeköttetésének tekintették.

A Retyezát-hegység a Kárpátok délkeleti vonulatának egyik legnépszerűbb, leginkább járt magashegysége. Gyonyoru hely - Mindenkinek ajanlom a Papusa utani Zart kapukat, meg a Nagy-csucsot. A Papusa-csúcsra a Zárt Kapuk felől - Én nem a Portile Inchise felől közelítettem meg ezt a csúcsot. Ezen a csúcson már másodszor jártam - De ezúttal se bántam meg. Erdély hegyeinek ékköve, ahol a kárpáti táj teljes díszlettára megtalálható.
Teregova-szoros Örményes 11,35 km-reA Temes-Cserna árok a Kárpátok leghosszabb folyosószerű árka, 90 km hosszú, Örményes és Teregova között összeszűkül, kialakítva a Teregova-szorost. A Teregova szűk szorosán keresztül kapcsolódik északra a Teregova-felszín a Karánsebesi-medencével.
Sebestorony 29,16 km-reA Szörényi-havasokhoz tartozó Szárkő-Godján-hegység északnyugati részében, Karánsebestől keletre fekszik Sebestorony község. Havas hegyek alatt - Fél óra gyaloglás után értünk fel a romokhoz. V@lybra_2 - A szervesdi tó után megkererstük a Sebestoronynál elrejtett dobozt is. A falutól 1 km-re északkeletre található a 420 m magas Stirminica-hegy, melynek ormán többemeletes toronyrom dacol az idők múlásával.
Határvédő sáncok Zajkány 45,13 km-reA délről a Szárkő-hegység, északról a Ruszka-havasok általhatárolt, 699 m magasságban fekvő szoros az őskortól kezdve fontos átkelőhely volt a Temesköz és a Hátszegi-medence között. Az akkor Tapae nevű szoros közelében 89-ben és 101-ben is nagy csatát vívtak a római légiók és a dákok.

A Bigár vízeséstől folytatva utam Stájerlakanina fele a Ménes-völgyben - lévén, hogy kerékpárról nézve más a világ mint autóból. Mindenekelőtt többet lát az ember belőle - egy, szerintem csodálatos barlangot és vízesést fedeztem fel nem messze az úttól.
Római márványbánya Bukova 41,47 km-reA márványbánya, ahol már a rómaiak korában is folyt a kitermelés, Bukova falutól körülbelül 7 km-re található, a Bisztra-patak völgyén felfelé. Az itt kitermelt kristályos mészkő fehér, enyhén kékes színű, egy kevés grafittartalom miatt néhol fekete foltokkal.
Ciucevele védett terület 17,96 km-reA Ciucevele védett terület, a Cserna-folyó és a Szén pataka között terül el. Nem volt a helyén? - Miért írod azt, hogy "csak úgy oda van téve az út mellé"? Én a geodobozt egy szikla ferde repedésébe rejtettem, egy kő mögé. A Gorj megyei Pádes községhez tartozó Cserna-falu területén található, 1166 hektáron terül el.
Őslénytani lelőhely Kiskirálymező 20,28 km-reKiskirálymező őslénytani lelőhelye Bélajablánc község területén található, védelem alatt álló terület. Rétekkel és erdős részekkel borított domboldal, ahol a mészkövekben, agyagban és homokban, miocén időszakhoz tartozó ősmaradványokat lehet találni.
Torony a Templom-dombon Kákófalva 65,98 km-re Kákófalva nyugati szélén, a Templom-domb (Dealul Cuca) tetején egy magányos, lepusztult torony hívja fel magára a figyelmet. A település temetőjéhez tartozó, egykori templom maradványa.
Malajesd vára 55,85 km-re A Retyezát-hegység északi lábánál húzódó Hátszegi-medence déli szélén, a Szálláspatak vize mellett fekszik Malajesd község. Jót kuncogtunk - Ott voltam a rejtésnél. A várat átépítették - A falakat megerősítették, a tornyot felfalazták és lefedték. A falu déli szélén lévő dombon tekintélyes rom magasodik, Malajesd vára.
Constantin Gruescu ásványgyűjtemény Vaskő 55,81 km-re A Constantin Gruescu ásványmúzeum Vaskő községben, a Völgy-(Vale) utca 113 szám alatt található, a gyűjtő házában. Itt, Koszti bácsi (nea Costica) több mint 2000 bányavirágot gyűjtött össze, Vaskő, Dognácska, Oravicabánya, Stájerlakanina, Újmoldova környékéről, de határon túlról is.
Drankó vára Drenkova 66,22 km-re Az egykori Krassó–Szörény vármegyében, Berszászka falu szomszédságában, Drenkova település keleeti szélén a Duna partján, a Suva Recska-patak torkolatánál állt valaha Drankó vára. Vár a Dunában - A vár a jelzőtábla szerint 100 m-re van, csakhogy 90 m az a Duna vizében.
Danila-domb Vaskő 56,49 km-re A Danila-domb Vaskő községtől délnyugatra található, a Danila tisztásaként ismert márványfennsík fölé emelkedik. Sportmászásra alkalmas hely, ugyanis egy több mint 50 m magas függőleges sziklafallal rendelkezik.
Török-híd Kákófalva 64,62 km-re Kákófalva és a tőle délre fekvő Gerőc (Greoni) falu között, a Krassó folyó felett, egy háromlyukú kőhíd maradványait láthatjuk. Elődjét a törökök építették a 17-dik században.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.