Zsuk település (Kolozs megye) Központ: Zsuk. Zsuk román elnevezése: Jucu de Sus.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Levendulás Mezősály 37,33 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 17,98 km-re
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Keleti kilátó Hója-erdő 20,52 km-re
Kolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Betula Pendula Kolozsvár 17,73 km-re
A középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Léta-vára Magyarléta 39,09 km-re
Magyarléta falutól 3 km-re, a Jára völgye fölött emelkedő kősziklára épült Léta-vára, másik nevén a Géczy-vár. Szent László pénzei Léta váránál - Egy rövid szombati séta alkalmával vettük célba a létai várat. Dombok között elrejtve - Impozáns volt, ahogy fentről megpillantottuk a vár romjait.
Mérai Várhegy 25,69 km-re
Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Horgásztavak Csürülye 31,26 km-re
Csürülye községközponttól, illetve az autópályától délre, Alsófüle és Sütmeg között, egy több horgásztóból álló tórendszer található. Korhadt facsutak és az odvas fa - Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog. Találgatás - "Egy odvas fa és egy korhadt facsutak, két teljesen különböző dolog.
Református templom Válaszút 5,89 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Majláth-kút Bükk-erdő 23,84 km-re
A Majláth-kút Kolozsvártól délre, a Mikes-házaktól északra, a monostori Bükk-erdőben található. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is. Bár állítólag a környék egyik legjobb, legkedveltebb forrása, úgy néz ki mégis kevesen ismerik.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 17,35 km-re
Az Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Kőváry-ház Kolozsvár 18,25 km-re
XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
Várkastély Gyalu 33,11 km-re
1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 5,25 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Uzdiszentpéter 38,7 km-re
1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
Akadémiai Kollégium Kolozsvár 18,08 km-re
Akadémiai Kollégium, a régi Egyetemiek Háza, az első magyar kőszínház telke. Színház utca 1 szám, Király utca 4.
MIG 21 Aranyosgyéres 37,32 km-re
Az utóbbi húsz évben hat pilóta veszítette életét a 71-dik ezred állományából, rájuk emlékeztet a Kolozsvárra vezető autópálya végpontjánál felállított MiG-21-es. Még megvan a doboz, de be van ázva - A mult alkalommal nem találtam meg a dobozt mert nem volt. Repülő - Nem volt nehéz beazonosítani a rejteket, az eső miatt senki sem volt a környéken. A betonállványra helyezett vadászgép alatt, márványtáblán olvashatók a nevek, az utolsó kettő a közelmúlt szomorú eseményét idézi.
Reformatus templom Magyarvista 30,42 km-re
Magyarvista Kalotaszeg egyik jelentős települése, Kolozsvártól 20 km-re a Nádas mentén, a díszes népviseletéről ismert Cifra-Kalotaszegen. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette. Itt ma is élnek a magyar népszokások.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár 17,92 km-re
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Tordai sóbánya 30,13 km-re
A tordai sóbánya a sóbányászat különleges épségben megmaradt tanúja, Torda egyik legnagyobb, maradandó élményt nyújtó turista látványossága. Kint - Nem kell bemenni a dobozhoz, mert kint van, ha szemben állunk a bejárattal, baloldalt van egy régi fal, abban van a boltív, és abban a doboz. Hiába - Nagyon alaposan átvizsgáltunk minden mozgatható követ a boltív alatt, de sajnos a dobozt nem találtuk meg.
Kakasos templom Kolozsvár 19,34 km-re
A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Berkesi-szoros Torockói-hegység 39,08 km-re
Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
Magyardécse 37,95 km-re
A cseresznyéjéről híres települést a cseresznyevirágzás látványa és illata miatt kerestük fel. Korán jöttünk, a hideg miatt késik a virágzás.
Református templom Mezőveresegyháza 34,18 km-re
A helységről szóló első oklevél már egyházáról, templomáról ad hírt: Veresegyház, ez jelölheti a templom köveinek színét vagy festését. De jelölheti az egyházat alapító veres barátok jelenlétét, akikről úgy tudjuk, hogy 1314 előtt itt templáriusok voltak.
Piaci nagytemplom Torda 31,15 km-re
A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Uzoni gróf Béldi-kripta Kolozsvár 18,44 km-re
Az uzoni Béldi-család kriptája a házsongárdi temető második piramis alakú kriptája. A feltételezések szerint a sírhely piramos alakja kapcsolatban állhat a szabadkőművesekkel.
Kis Szent Teréz kápolna Torockó 47,88 km-re
A torockói Kis Szent Terézről elnevezett gyerekotthonban, ahol a Csaba testvér gyerekei laknak, kialakítottak egy kis kápolnát, amit mindenki látogathat, anélkül, hogy a ház lakóit zavarná. A padban - A kápolnánál - amely napközben nyitva van, be lehet menni - Újra elhelyeztem egy dobozt. Olvasás lecke - A padon az itt lakó gyerekeka vakáció dacára nagy szorgalommal az olvasást gyakorolták a nevelőnénivel. Ugyanis a kápolna az utcára nyíló pincében kapott helyet, és az ajtaja egész nap nyitva áll.
Levendulás Gerendkeresztúr 42,2 km-re
A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Hollókő Tárnica-tó 40,4 km-re
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Bethlen-kastély Árokalja 49,67 km-re
Az árokalji Bethlen-kastély az egyetlen mór-bizánci stílusú kastély Erdélyben, a hozzá tartozó 17 hektáros birtokon 3 épület és egy arborétum található. Különleges hangulatú kastély - Nagyon különleges hangulatú kastély, egyetlen Erdélyben ilyen stílusban. A kastély épületében van egy konferenciaterem, egy előadóterem, egy tanulóterem, és egy frankofón könyvtár.
Beresztelke 1319-ben Beryteluka, 1503-ban pedig Berecztelke néven jelentkezik az okiratokban.
Léstyán atya emlékére Marosvásárhely Léstyán Ferencnek mi is sokat köszönhetünk, hiszen amikor a falvaink templomaihoz, temetőihez rejtünk, többnyire az ő Megszentelt kövek című munkájából vesszük a leírást. Ez is rejtekhely? - Vegigneztem az egesz csovet hosszaban, de nem talaltam meg en sem. Hát persze, hogy rejtekhely - Már százszor elmondtam, leírom újra.
Régi városi strand Marosvásárhely A marosvásárhelyi egykori Régi városi strand a Mátyás király tér 4 szám alatt található. Most mindent elárulok - Természetesen nem kizárt, hogy eltűnt a doboz, de a bejegyzésed szerint azt tartom valószínűnek, hogy nem jó helyen kerested. Mi derült ki? - Nem tudom mi derül ki erről a rejtésről, de a megálló-táblát áttapogttuk, és nem került elő semmi sajnos. 1904-ben épült Nyári hidegfürdő néven.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Ivóvízmedence és szivattyúállomás Marosvásárhely Az 1-es számú ivóvízmedence és a szivattyúház az egykori Széll Kálmán (ma Verii - Nyár) utca 4 szám alatt található. A zárt parkkal körülvett létesítmény Radó Sándor tervei alapján készült, szecessziós stílusban, 1908 és 1911 között.
Súrlott Grádics vendéglő Marosvásárhely A XVIII-dik században épült Súrlott Grádics az egykori Klastrom (ma Mihai Viteazul) utca 3 szám alatt található. A volt vendéglő nevét a mindennap tisztára sikált küszöbéről kapta.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Református templom Farnas Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Református templom Gernyeszeg A XV-dik században épült gótikus templom, déli kapuja felett található a somkeréki Erdélyi család címere. Sekrestyéjében helyezték el gróf Teleki Mihály kancellár és felesége Weér Judit földi maradványait.
Radák-Pekry kastély Magyarózd A Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Református templom Kalotadámos Kalotadámos református templomának állatábrázolásokban gazdag kazettás mennyezete van. Értékei a festett szószék és a szép úrasztala.
Református templom Magyarvalkó Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Végtelen oszlop Marosbogát Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Vakbarát tapintható térkép Marosvásárhelyi vár Bronzból készült vármakett, a marosvásárhelyi várban levő múzeum mellett, mely a vakok és a gyengénlátók számára készült. Kitapogathatók rajta a vár műemlékegyüttesének elemei, a várfalak, a sarokbástyák, a református templom.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.