Vádpatak település (Kolozs megye) Központ: Alsójára. Vádpatak román elnevezése: Valea Vadului.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Majláth-kút Bükk-erdő 20,04 km-re
A Majláth-kút Kolozsvártól délre, a Mikes-házaktól északra, a monostori Bükk-erdőben található. Lehet, hogy csak volt másik doboz a közelben - Én kétlem, hogy van még egy másik doboz a közelben. Pedig megvan - Előbb megkerestem a mi dobozunkat, majd a másikat is. Bár állítólag a környék egyik legjobb, legkedveltebb forrása, úgy néz ki mégis kevesen ismerik.
Kisvasút alagút Borrév 16,11 km-re
A Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Diód vára 40,17 km-re
Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Fatemplom Gyonkány 35,7 km-re
A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Báthory-Apor Szeminárium Kolozsvár 26,8 km-re
Az Egyetem utcában lévő Báthory-Apor Szeminárium épületét Apor István alapítványából építették a jezsuiták 1728-31 között. Az egykori Szent József Fiúneveldét 1776-ban a piaristák vették át.
Szászfenesi Leányvár 20,62 km-re
A Szászfenestől délre emelkedő kétpúpú domb egy régi várnak a romjait rejti. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei még a mai napig a vár pincéjében vannak.
Fülemüle-tó Torda 29,29 km-re
Fülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Szív-tisztás Borosbocsárd 40,56 km-re
A Szív-tisztás Kecskekő várától 2,4 km távolságra található, dél-kelet irányba. Borosbocsárd település észak-nyugati kijáratától körülbelül 3 km-re, az útból egy ösvény indul balra.
Nagyponor-hágó 23,72 km-re
Felső-Szolcsváról Nagyponor irányába, a Malom-patak mentén, a földút kis autóval is járható. Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk. A vízválasztóhoz érve pompás panoráma tárul elénk.
Református templom Kispetri 44,9 km-re
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Kőcsorgó Koppánd 22,26 km-re
A Kőcsorgó pataka, amelynek vizét a rómaiak vízvezetékkel terelték el, ma piciny szurdokon áthaladva egyesül a Rákos-patakkal. A közelben van a Vágottkő római kőfejtő.
Református templom Nagypetri 45,14 km-re
Nagypetri 15-dik században épült református templomának 18-dik században készült reneszánsz, festett kazettás mennyezete van.
Keleti kilátó Hója-erdő 26,36 km-re
Kolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Református templom Válaszút 47,19 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Református templom Ketesd 47,96 km-re
Ketesd középkori temploma a gótikus korban épül. Szentélyét valamivel később, de még a gótikus korban bővítik, szélesítve a hajó szélességéig.
Református templom Váralmás 49,05 km-re
Váralmásnak a középkorban plébániatemploma is volt. Ezt örökíti meg az 1288-ban Mikud bán és Péter erdélyi püspök közötti csereegyezményről szóló oklevél, amelyben említik, hogy itt Szent Demeter tiszteletére szentelt templom van.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 27,12 km-re
A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Ronki-szoros 4,36 km-re
A Ronki-szoros az Aranyos völgyén található. Ott voltam a rejtésnél - Ronki-szoros - A torockói rejtekhely-találkozó egyik túracélpontja volt a Ronki-szoros. Egy kis séta - A szorosban még jártam, de már nem emlékeztem szinte semmire. A szoros látványosabb része megközelitőleg 1-1,5 km.
Hollókő Tárnica-tó 22,27 km-re
Újabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Piaci nagytemplom Torda 27,53 km-re
A tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Sziklakapu Havasgáldi-szoros 33,49 km-re
A Havasgáldi-szoros földrajzi bal oldalán, érdemes a sziklák között is barangolni. Utolsó a mai napra - Miután megcsodáltuk a sziklakaput, minden lehető szögből, megkerestük ezt a dobozt is. Eltűnt ez a doboz is, de rejtettem újat - A Szfinx és a Sziklakürtő után a Sziklakapu következett. Egy jelzetlen ösvény is indul felfelé, ezen fel lehet jutni a sziklakapuhoz.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 26,65 km-re
A piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Levendulafarm és sósfürdő Kolozs 36,16 km-re
A sósfürdőjéről híres Kolozson a Valkai házaspár levendulafarmot, két sósvizű fürdőmedencét, és egy vendégházat létesített. Minden évben levendulafesztivált szerveznek, ami egy háromnapos hétvégi időszakot jelent.
A Thoroczkay család vára Torockószentgyörgy 17,02 km-re
Torockószentgyörgy határában, egy észak-déli sziklacsúcson, a Vársziklán található a Thoroczkay nemesi család erődítményének romja, melyet torockószentgyörgyi várnak is neveznek. Se négyzet, se trapéz - Elég sokat kerestük, de nem találtuk. Holdvilág - A telehold világított már, amikor a vár alá érkeztünk.
Diákemlékmű Nagyenyed 34,95 km-re
Az 1704 március 16-án a Rákóczi-féle szabadságharc idején elesett 30 kollégiumi diák emlékére 1896-ban állított emlékmű a nagyenyedi városi parkban található, magas lombos fák árnyékában. A nagyenyedi két fűzfa - Ez a doboz sem a méretéről híres.
Sziklakürtő Havasgáldi-szoros 33,5 km-re
A Havasgáldi-szoros monumentális sziklakapujához vezető jelzetlen ösvény elvezet egy kisebb sziklakürtő, vagy kilyukadt zsomboly teteje mellett. Kürtő van, X is, dobozt nem találtam - A Szfinx-től a sziklakapu felé folytattuk az utat.
Református templom Magyarvalkó 39,3 km-re
Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Kőváry-ház Kolozsvár 27,12 km-re
XIX-dik század elején épült és a Bástya utca elején álló műemlék lakóház.
Doboka-vár Várhegy A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Református templom Szék A többségében magyarok által lakott Szék egyik értéke a 12-dik században épített, román és korai gótikus elemeket ötvöző, háromhajós református templom.
Forrószegi Sósfürdő Szék A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Széki nádas Szék A széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Hazugságok hídja Balázsfalva A helybeliek által Hazugságok hídjának nevezett vasúti felüljáró Balázsfalva központi részét köti össze a déli, Hula-negyeddel. Közlekedési csomópont, itt találkozik a város hat fontosabb útja.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Zebernik vára Borberek Zebernik várának romjai Borberektől 2,5 km távolságra vannak északnyugatra, a Vincipatak falu feletti Várhegyen.
Levendulás Mezősály Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Uzdiszentpéter 1305-ben Scenpetur néven írják az oklevelek. Később így szerepel a forrásokban: 1348-ban Ozdizentpéter, 1587-ben Zentt Péter.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.