Szóváros település (Kolozs megye) Központ: Alparét. Szóváros román elnevezése: Suaras.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Görögkatolikus templom Berkeszpataka 42,63 km-re
Kővár Máramaros megye nyugati részén, Nagysomkúttól keletre, a Lápos-patak bal partján fekvő kis község. A hajdani kővárvidék központja volt.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 33,69 km-re
Hullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Református templom Vice 34,25 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Kerek tisztás Hója-erdő 43,68 km-re
A Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található. Kiterjedése körülbelül 295 hektár, legmagasabb pontja 506 m-en található.
Doboka-vár Várhegy 17,93 km-re
A Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Keleti kilátó Hója-erdő 41,96 km-re
Kolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Fatemplom Drág 26,72 km-re
1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Kolozsmonostori papírmalom 42,98 km-re
A kolozsmonostori templom dombja mögött, északnyugatra, a Kisszamostól (Malomárok) északra álló épület. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép. Valószínűleg már 1718 és 1719 között működött.
Farkas utcai református templom Kolozsvár 41,84 km-re
A Farkas utcai református templom építészeti és történelmi műemlék-épület, a legnagyobb egyhajós gótikus templom Erdélyben. Szent György és a sárkány - Na, ez jó nagy templom. A ferences testvérek építették késő-gótikus stílusban, Mátyás király rendeletére és anyagi támogatásával.
Római katolikus templom Szászfenes 46,71 km-re
A XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Fekete nyár Csokmány 31,1 km-re
A Csokmány melletti fekete nyár a Szamos folyó partján található, kerülete 10,7 m, állítólag a legvastagabb fekete nyár Romániában, és a második legvastagabb fa az országban, talán nemzetközi rekord is.
Piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta Kolozsvár 42,26 km-re
A piramis-alakú Mauksch-Hintz-kripta a kolozsvári Házsongárd temetőben, a város központi temetőjében található. Házsongárd legrégebbi kriptája, a Mauksch-Hintz gyógyszerész-családé, a 19-dik században épült klasszicista stílusban.
Református templom Középlak 43,74 km-re
Középlak templomába középkori román és gótikus elemek vannak beépítve: a déli kapu román, a nyugati gótikus. Középkori templomáról nincs adat.
Arborétum szigete Árokalja 48,72 km-re
Az árokalji Bethlen-kastélytól körülbelül 250 méterre, északnyugat felé, egy vizesárokkal körülvett szigetecskét találunk. Sziget van, víz nincs - A híd, vagy inkább palló könnyen meglett, ugyanígy könnyen a geodoboz is. A szigetre egy fából ácsolt palló vezet, közepén egy kulcslyuk formájú díszcserje bokorsor van.
Aranyos vára Kőd 42,23 km-re
Kőd helységet északi irányba hagyjuk el egy kőzúzalékos úton. A falut elhagyva egy derékszögű bal kanyar után egy hasonló jobb kanyar következik majd az út kiegyenesedik és észak felé tart tovább.
Tükör utca Kolozsvár 41,7 km-re
A Tükör utca, ma Iuliu Maniu, nyugati része a XIX-dik században épült, eklektikus stílusban - a tervezők Haussmann Párizs újjáépítéséhez kidolgozott tervéből inspirálódtak. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár 41,61 km-re
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Evangélikus templom Aranyosmóric 46,23 km-re
1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Katolikus templom Zilah 49,81 km-re
A Meszes lábánál elterülő Zilah, már a honfoglalás idején lakott település volt. Szilagysagi csavargasok - Ez mar nem olyan volt mint a reformacioe. A keresők elől is elrejtőzött - Átutazóban Zilahon, megálltunk a templomnál, elrejteni egy új dobozt. Kolozsvártól 86 km-re északnyugatra a Zilah patak két partján fekszik.
Bánffy-kastély Válaszút 25,96 km-re
A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Porolissum római őrhely 42,16 km-re
Porolissum az ókori Dacia provincia egyik legfontosabb központja Zilahtól 8 km-re keletre Mojgrád település közelében található. Egy nagyszeru var - Mindenkinek ajanlanam e varat felkeresni. Római út - Nagyszerű érzés a római úton sétálni. A 300 hektár területen elterülő archeológiai rezervátum és múzeum számos ókori épület romjait foglalja magába, melyek között eredeti állapotába rekonstruáltakat is találhatunk.
Református templom Magyarvalkó Magyarvalkón találjuk Kalotaszeg egyik legfestőibb, leglátványosabb, erődített, kettős várfallal körülvett templomát. Retesz a doboz helyén - A havasrekettyei vízesést látogattuk meg és hazafele tettünk egy kisebb kitérőt. Ugyanaz - Szép vasárnapon érkeztünk a helyszinre és nemsokára az istentiszteletnek is vége lett, tehát egy kicsit várni kellett a keresésel, de én is csak ugyanazt találtam mint az előző kereső. Magyarvalkó református temploma szép és jellegzetes kalotaszegi templom.
Kraszna Kraszna 14-dik században épült temploma csúcsos sisakkal és négy kis fiatoronnyal diszitett tornyáról és festett, állatrajzokkal teli, kazettás mennyezetérol hires.
Református templom Farnas Farnas református temploma a 15-dik században épült, gótikus stílusban. Mennyezete festett, itt található az a sírkő, amely Farnasi Veress Jánosnak, a Mátyás király elleni felkelés egyik vezérének, állít emléket.
Fatemplom Budfalva Budfalván nagyon sok régi házat, tarisznyás és bocskoros nénit és bácsit láthatunk. Hegyes torony - Szép templom ez is. Budfalva 1644-ben épült templomában őrzik Pintye vitéz, a románok nagy becsben tartott rablóvezére, láncos ingét.
Kis Lukács-kő Tárnica-tó A Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Unitárius templom Szind Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Uzdiszentgyörgy 1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Református templom Kalotaszentkirály Kalotaszentkirály a kalotaszegi faluturizmus központjának számit. A környék csodálatos - 8 éjszakát töltöttünk el a Tünde Panzióban. Nem került elő - Ugy gondolom, hogy nem egy ördöngösen nehéz rejtés, a dobozka mégsem került elő, tehát több mint valószinű hogy nincs is ott. Látnivalói a kazettás mennyezetű református templom, az Ady-emlékmű és az egykori határsorompó maradványai.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Termálfürdő Szilágysomlyó Szilágysomlyótól keletre, az Egres-patak mellett, az egykor békaneveldének, békaúsztatónak csúfolt helyen termálfürdőt hoztak létre - románul Broscarie, magyarul Braszkaria vagy Broszkó strandnak hívják.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.