Szamosjenő település (Kolozs megye) Központ: Nagyiklód. Szamosjenő román elnevezése: Fundatura. Egyéb neve: Kisjenő.
Bejelentkezés/Regisztráció --> Gilovics hazA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak.
Renner bőrgyár Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely.
MagyarkiskapusMagyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom.
Vaskereszt Szind-tető Tordai-hasadék Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz.
Uzdiszentgyörgy1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Elveszett világ Botanikus kert Kolozsvár Megtalálás - Köszi Csipi, megfontolom a javaslatod ;-) Domszi. Amit írtam csak az én véleményem - Lehet mások másképp látják a dolgokat. Domszi lakásán - Domszival megbeszéltünk egy találkozót a Botanikus kertben.
Szigeti-ház KolozsvárA Király utca 24 szám alatt található a Szigeti-ház, amely egy XVIII-dik században épült kolozsvári barokk műemlék ház.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Kerek tisztás Hója-erdőA Hója egyben hegygerinc és erdő is, Kolozsvártól, illetve a Törökvágásnak nevezett, természetes módon képződött hágótól nyugatra található.
Unitárius templom SzindTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak.
Arkhai szoborpark MagyarfenesAz Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit.
Kőcsorgó KoppándA Kőcsorgó pataka, amelynek vizét a rómaiak vízvezetékkel terelték el, ma piciny szurdokon áthaladva egyesül a Rákos-patakkal.
Jegenye1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Síremlék a Bethlen-kastély közelében Árokalja Ambíciós keresés - Ez aztán az ambíciós keresés. Ez a rejtés nem adta könnyen magát - Árokaljára érkezve, egyszer az északkeleti kapun próbálkoztam, de az zárva volt. Szomorú mementó - Könnyen megtaláltuk a sírt, a dobozt már nem annyira.
Kétágú templom Kolozsvár Ezt is javítják - Bemenni ebbe sem tudtam, de felmentem az egyik toronyba, mivel a tetőjavító munkások is ott közlekedtek.
MagyarszarvaskendSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt.
Toldalag 1268-ban Toldalaghnak, 1432-ben Tholdalagnak írják a források a nevét.
Póka 1323-ban Pokateluka, 1334-ben Poukatelky, 1472-ben Pókafalva néven jelentkezik a forrásokban.
Bencés kolostor romjai Kőd A bencés kolostor egy kis erdős platón található az Aranyosvár alatt pár száz méterre - Út nem vezet a romokhoz.
Bátos 1228-ban vila Batus néven jelentkezik az okiratokban, majd 1319-ben Batus, 1507-ben oppidum Bathws formában.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét.
Magyarfülpös 1391-ben villa Nogilpusnak vagy Nogfilpusnak írják az oklevelek,1332-ben Philpus major, 1404-ben Magyarfilpes, 1599-ben pedig Magyar Fewlpes a neve.
Fedett fahíd Hordó Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára.
Katolikus templom Mezőbánd A középkorban tiszta katolikus falu, amire egy 1484-dik évi oklevél is utal, amely szerint székely település.
Pusztaalmás 1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is.
Végtelen oszlop Marosbogát Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.