Pusztaszentmárton település (Kolozs megye) Központ: Tordatúr. Pusztaszentmárton román elnevezése: Martinesti.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Berkesi-szoros Torockói-hegység 15,4 km-re
Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
Karolina-oszlop Kolozsvár 14,79 km-re
1831-ben állították fel Páll Sámuel főbíró kezdeményezésére, Habsburg I Ferenc császár és felesége Karolina Augusta 1817-dik évi látogatásának emlékére.
Református templom Magyarlóna 21,4 km-re
A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Akadémiai Kollégium Kolozsvár 14,19 km-re
Akadémiai Kollégium, a régi Egyetemiek Háza, az első magyar kőszínház telke. Színház utca 1 szám, Király utca 4.
Varjúvár Sztána 47,38 km-re
Sztána látnivalója a Varjúvár, Kós Károly saját maga által tervezett lakóháza. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Mérai Várhegy 25,45 km-re
Méra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Túri-hasadék vasalt ösvény Tordatúr 5,08 km-re
Vasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak.
Alverna ferences kegyhely Kolozsvár 12,12 km-re
Az Alverna Szent Ferenc-rendi épületegyüttes Kolozsvár délkeleti szélén, a Békás nevű helyen, a Bükk utca elején található. Az Assisi Szent Ferenc szülőhelyén álló templom mintájára épült.
Feleki gömbkövek 9,68 km-re
A Kolozsvárról déli irányba kiránduló természetjárók gyakran találnak kisebb-nagyobb gömbalakú köveket, melyeket a tudományos irodalom feleki konkrécióknak nevez. Melléfogás - A Leányvár, és ebéd után kerestük meg ezt a helyet, ugyanúgy autóval megközelítve ameddig lehetett. Új doboz új helyen - Ma erre jártam és elrejtettem egy BabBerci féle dobozt a régi rejtek közelében. A gömbkövek megtalálhatók a 827 m magas Kis Magurától a Pata és Ajton között emelkedő Nagy Csoltig (722 m), csaknem minden suvadáskaréjban, vizmosásban és patakmederben.
Gróf Béldi-ház Kolozsvár 14,51 km-re
Kolozsváron a Szentegyház (Iuliu Maniu) utca 9 szám alatt található a gróf Béldi-ház, amely egy XVI-XIX-dik században épült műemlék ház.
Bánffy-palota Kolozsvár 14,56 km-re
Bánffy György erdélyi kormányzó építtette 1774-85 között a böblingeni Johann Eberhard Blaumann tervei alapján barokk stílusban.
Kálvária-templom Kolozsvár 15,02 km-re
A kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.
Sziklaszoros Kisgyógypatak 41,81 km-re
Kisgyógypatak (románul Geogel) falutól keletre, az azonos nevű patakon, van egy kiépítetlen, vad szoros. A szoros egy rövid és egy még rövidebb szakaszból áll.
Bozsor tava Mezőzáhi tórendszer 35,82 km-re
A Mezőségi-patak mentén egy hosszú tórendszer alakult ki. Magas vízszint - A magas vízszint miatt, a visszavágott fáknak csak az újonnan hajtott ágait értük el. Kamerák által megfigyelve - A déli órákban érkeztem a Mezőzáh községközponttól északkeletre hosszan elnyúló tórendszerhez. Később mesterséges gátakat készítettek, hogy az eliszaposodás következtében alacsony vízszintet megemelhessék.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh 32,08 km-re
A bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Végtelen oszlop Marosbogát 39,78 km-re
Marosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet. Brancusi Végtelen oszlop című szobrának másolata egy kis ráadással, a tetejére egy sas került.
Református templom Kispetri 49,7 km-re
Kispetri középkori templomának építési idejét a XV-dik századra teszik - a templom alakja, építési stílusa a XV-dik századra mutat, dongaboltozatos volt. 1903-ban átalakították, lebontott részei nagyrészt tűzre kerültek.
Szent László kútja Magyarpeterd 6,11 km-re
Szent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Szászfenesi Leányvár 16,01 km-re
A Szászfenestől délre emelkedő kétpúpú domb egy régi várnak a romjait rejti. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei még a mai napig a vár pincéjében vannak.
Nagylupsa 49,85 km-re
Nagylupsa látnivalója a gazdag móc néprajzi gyujtemény.
Kakasos templom Kolozsvár 14,62 km-re
A Kakasos templom, vagy felsővárosi református templom a Mócok utca 84 szám alatt található - a templomot Kós Károly tervei alapján építették szecessziós stílusban 1913 és 1914 között. Kakasok mindenhol - Tipikus Kós épület.
Csáklya-kő 45,86 km-re
A Csáklya-kő a Torockói-hegység egyik elszigetelt, olisztolitként beágyazódott és szelektiv erózió során felszinre került mészkőcsúcsa. Geokopacz03 Geokret - Ez a geokopacz03 utazó vakond be van jelentve a geokrety. Geokrety-k támogatása - Értem, tehát az utazó nevében szünet van a betűk és a számjegyek között, ezért nem találtam meg én. 1233 m magas csúcsát egy betonoszlop jelzi, mely sűrű bozótosban, erdőben található.
Levendulás Gerendkeresztúr 29,97 km-re
A közigazgatásilag Maroskecéhez tartozó faluban, festői környezetben, 2015 óta termesztik a levendulát, családi vállalkozás keretében. A gerendkeresztúri levendulásba, 2023-ban, két hétvégén szerveznek látogatást, június 17-18-án és 24-25-én.
Nagyenyedi vár 38,49 km-re
Gyulafehérvártól 30 km-re északra a Maros jobb partján fekszik, legmagasabb pontja az Őrhegy, 367 m. A mágnes működik - A hideg és szél ellenére megnéztük a várat. Most látom - Most látom, sokan megtalálták már, beírás viszont nem volt, gondolom ki lett cserélve a noteszke. A szász alapítású várost először 1299-ben említi oklevél, helyén egykor római castrum állott.
Levendulás Mezősály 38,25 km-re
Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Bolyai János szülőháza Kolozsvár 14,42 km-re
A világhírű tudós, Bolyai János szülőháza (másnéven Benkő-ház) a belvárosi Bolyai János utca sarkán áll, az 1 szám alatt. A Bolyai utca felújítás után sétálóövezetté alakul, a tér görbületét idéző optikai csalódást előidéző térkövezéssel burkolta a kivitelező.
Nagyponor-hágó 41,42 km-re
Felső-Szolcsváról Nagyponor irányába, a Malom-patak mentén, a földút kis autóval is járható. Kilátás - Enyed - Remete - Bredesty - Nagyponor felől jöttünk. A vízválasztóhoz érve pompás panoráma tárul elénk.
Hódolat Hungária előtt Marosvásárhely Körösfői Kriesch Aladár szecessziós stílusú, 1913-ban készült, mozaik kompozíciója a marosvásárhelyi Kultúrpalota főhomlokzatán látható. A dicsőségesen trónoló Hungária allegorikus alakját mutatja be, történelmi és allegorikus szereplők társaságában.
Hunyadi János szobra Marosvásárhelyi vár Hunyadi János a tizenötödik századi történelem meghatározó alakja, 1446-tól hat éven át a Magyar Királyság kormányzója volt. Nagy pártfogója volt a kereszténységnek, a marosvásárhelyi Vártemplom tornya az ő anyagi hozzájárulásával épült.
Bernády György általános iskola Marosvásárhely Két évig tartó civil és érdekvédelmi összefogás küzdelme árán Marosvásárhelyen sikerült elnevezni egy iskolát az egykori városépítő polgármesterről, Bernády Györgyről. A vásárhelyiek értik, hogy mire gondolok - Én itt járok haza, és már nagyon rég keresek egy megfelelő rejteket. Ez igaz - Egyetértek. Az új, kétnyelvű névtábla kikerült az iskola homlokzatára.
Isten dombja Mezőbánd Az Isten dombjánál találkozik a bándi, a bergenyei, és a paniti határ. A Bándról Marosvásárhelyre bevezető út nyugatról megkerüli ezt a magaslatot.
Kornis-kastély Szentbenedek Déstől három kilométerre délkeletre Szentbenedeken található a Kornis család reneszánsz stílusban épült kastélya. Kerestük, de nem találtuk meg - A biztonságosan megközelíthető ablaknyílásokban nem találtuk a vitaminosdobozt, a készülék is ide helyezte a koordinátákat. Nem hiszem el - Nem hittem a szememnek, hogy az unikornis, melynél a lányom 11 éve fotózkodott, sehol sincs. Habár az államosítás után állaga sokat romlott, könyveit elégették, értékei eltüntek, pincéi beomlottak, még mindíg tartogatnak érdekességet a romok az éppen arra járóknak.
Sárkányok kertje Almásgalgó A Szamos menti hátság nyugati peremvidékén, a Wesselényi-kastélyról és botanikus kertjéről híres Zsibó. Gyöngykavicsok - Valahányszor erre járunk, kiugrunk a Sárkányok közé kávészünetre. Sokadszorra - Sokadszorra csodáltuk meg a sárkányokat. A várostól mintegy 8 km-re található a gigászi kőamfiteátrum, a Sárkányok kertje.
Bethlen Gábor-szobor Marosvásárhely Bethlen Gábor erdélyi fejedelem egészalakos szobrát 2020 november 15-én avatták fel, Marosvásárhely főterén. A várost ő emelte Szabad Királyi Város rangra, 1616-ban.
Református templom Középlak Középlak templomába középkori román és gótikus elemek vannak beépítve: a déli kapu román, a nyugati gótikus. Középkori templomáról nincs adat.
Református templom Mezőbánd A reformáció idején az egész lakosság református lesz, a templommal együtt. A régi templom a falu délkeleti részén állott, a falu akkori központjában, 1884-ben lebontják és felépítik a ma is álló új templomot.
Bábony Református templom Középkori temploma korán elpusztult, helyette új fatemplomot építenek, melybe a régiből átmentik az Asztalos Jánostól (1752-ből) származó festett karzat és festett mennyezet töredékeit. Kós Károly tervezte 1935-ben.
Váluskút Marosvásárhely A csorgó ma már sajnos nem csorog, mert amikor a Kövesdomb nyugati oldalában, 15 évvel ezelőtt házakat építettek, a csorgó vize eltűnt. Viz, hol a viz? - Nincs meg a viz, nincs meg a fa. Újra csorog a víz - Újra csorog a víz. Persze itt is több vélemény van, de én, mint szemtanú, kitartok emellett.
Evangélikus templom Aranyosmóric 1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Református templom Vice 1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.