Novoly település (Kolozs megye) Központ: Pusztakamarás. Novoly román elnevezése: Naoiu.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Református templom és harangláb Mezőcsávás 34,27 km-re
Mezőcsávás Marosvásárhelytől 14 km-re északra, a Marosi-Mezőség keleti gyepűvonalában települt. Ott voltam az újrarejtésnél - A rejtővel közösen, egy kis, késő délutáni kincskereső-, ellenőrző-, rejtekhelyfelderítő kiruccanásra indultunk. A község a Marosvásárhely Metropolisz Övezethez tartozik.
Kripta-hegy Nagyteremi 45,05 km-re
Nagyteremi református temetőjének délnyugati végében, a Kripta-hegy tetején, két kriptát találunk. Az egyik gróf Bethlen Farkas tábornok kriptája, ő 1763-ban halt meg, a díszgúlát az 1860-ban elhunyt gróf Bethlen Lipót és nejének emlékére emelték.
Bolyai Farkas almafája Marosvásárhely 43,18 km-re
Bolyai Farkas almafája csak 100 évig élt, majd kiszáradt - Új csemetét ültettek a régi helyére. 1 + 1 = Két Bolyai - Ha már itt voltam megkerestem az almafát is. Kicserélem - Köszönöm a visszajelzést. Ez a fa áll ma Marosvásárhelyen, a református temetőben levő közös Bolyai-sír mellett.
Radák-Pekry kastély Magyarózd 45,35 km-re
A Marosludastól 15 km-re, délre, Magyarózdon áll az a szabályos, négy darab, kerek alaprajzú sarokbástyás későreneszánsz kastély, amelyet régi építőiről Radák-Pekry kastélynak is hívnak.
Alsó gát Marosvásárhely 40,81 km-re
A marosvásárhelyi alsó gát az 1970-es árvíz után épült. Én is feladom - Százszor leírtam már, hogy az amire az emberek úgy hivatkoznak, hogy "oldal", vagy "honlap", az helyesen "webhely". Nem végleg - Nem adtam fel végleg a keresést ezen a helyen, majd visszatérek és ez ugy lesz a többi meg nem talált geodoboz esetében is. Megközelíthető az Alsógát (Barajului) utcából.
Egykori evangélikus templom Malomárka 44,06 km-re
1332-ben plébániatemploma van, a középkori templomot 1362-ben tűzvész égeti le, 1754-ben árviz pusztítja el. 1755-1776 között egy sajátos, kör alakú templomot építenek új helyen.
Széki nádas Szék 22,19 km-re
A széki nádas a falutól délkeletre található, 505 hektáron terül el. A Széket Gyulatelkével összekötő DJ109D jelzésű megyei útból egy fából épített palló vezet be a nádasba, kelet felé, annak délnyugati nyúlványán keresztül.
Egykori városháza Marosvásárhely 42,55 km-re
Egykori városháza, ma Kormánybiztosi hivatal és a Maros megyei tanács épülete - Győzelem tér 2 szám, Marosvásárhely.
Sáromberke tava 42,54 km-re
A Sáromberki horgásztanya könnyen megközelíthető, 2 darab 1 hektár körüli tóval rendelkezik, szép zöld terület övezi, ahol a horgászok és családtagjaik a fák árnyékában élvezhetik a nyári meleget. Szép park - Irigylésre méltó szép park, nyáron igazán vonzó lehet. Második alkalommal - Ez a második alkalom volt, amikor a sáromberki halastavak mellett elrejtett geodobozt kerestem. Ugyanakkor lehetőség nyílik a sütés-főzésre is, és a lakmározás után egy jéghideg sör társaságában pihenhetünk egy hintán, amíg a kapást várjuk.
Cserealji forrás Marosvásárhely 44,15 km-re
A Cserealji forrás, régi nevén Büdöskút, a Csereerdő alján, egy gödörben tör a felszínre, már 1630-ban említik a nevét. Vaskezűek? - Lehet hogy a fenegyerekek vaskezűek? A mi GPS-ünk is forgolódott saját tengelye körül. Masfel kilos kovet talaltam a geodoboz helyett - A gps koordinatak es szatellit "ranezes" alapjan tobb mint valoszinu, hogy felfedeztem az adott akacfat. 1976-ban a forrást kiépítik, körülötte a környék lakói pihenőparkot, és szabadtéri színpadot létesítettek.
Református templom Gerendkeresztúr 30,35 km-re
1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Keleti kilátó Hója-erdő 42,06 km-re
Kolozsvártól északnyugatra, a Törökvágástól nyugatra található egy hegy, és annak gerincét, északi lejtőjét borító erdő, a Hója. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő. A délre néző oldalon századokig szőlőt termesztettek.
Szigeti-ház Kolozsvár 38,61 km-re
A Király utca 24 szám alatt található a Szigeti-ház, amely egy XVIII-dik században épült kolozsvári barokk műemlék ház.
Római katolikus templom Marosszentgyörgy 43,97 km-re
Marosszentgyörgy legrégebbi és legszebb műemléke a helység feletti magaslaton található. Egy újabb jó rejtés - Előbb nem ültem le a padra mert nedves volt, cipőfűzőkötést színlelve végigtapogattam az elérhető helyeket, de nem volt ott a doboz. Mókusok, fürjek, és kutyák - Igyekeznem kellett, mert lassan sötétedett. Építése a XIV-ik századra tehető, román-gótikus műemlék.
Vertikális napórák Marosvásárhely 42,11 km-re
Mivel a ház homlokzata nem dél, hanem délnyugat irányba néz, a frontfalon levő napóra csak a délutáni órákat mutatja. A rá merőleges oromfal délkelet irányultságú, ezért az ott levő napóra a délelőtti órákat mutatja egészen fél 3-ig.
Ivóvízmedence és szivattyúállomás Marosvásárhely 43,36 km-re
Az 1-es számú ivóvízmedence és a szivattyúház az egykori Széll Kálmán (ma Verii - Nyár) utca 4 szám alatt található. A zárt parkkal körülvett létesítmény Radó Sándor tervei alapján készült, szecessziós stílusban, 1908 és 1911 között.
Kolozsnagyida vára 34,88 km-re
A Mezőség északkeleti részében, a Szamosmelléki dombvidék Sajói ágában, a Tekei Dipse-patak mellett fekszik Kolozsnagyida község. A település keleti végénél, a falu szélétől körülbelül 1 km-re emelkedik az 516 m magas Várhegy.
Állami Levéltár Kolozsvár 38,72 km-re
Állami Levéltár, volt fogház, és középkori városfal-részlet a telek határán. Farkas utca 10.
Unitárius templom Szind 35,55 km-re
Temploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Cementlapok Marosvásárhely 42,15 km-re
A Cementlapok egykor a marosvásárhelyi fiatalság kedvenc fürdőhelye volt, a Maros felső gát feletti bal partjának kiépítésével alakult ki. Szombat esti felderítés V rész - Szombat esti sétám utolsó előtti megállója egy újabb sarok. Régi szép idők - A 2000-es évekig sokat jártunk ide, aztán a vízügy "munkálatai" elrontották az egészet.
Uzdiszentgyörgy 15,3 km-re
1329-ben Zengurgy néven jelentkezik a forrásokban, majd 1344-ben Zentgurgthelke, 1461-ben Zenth Gewrg Siculorum formában.
Evangélikus templom Marosvásárhely 42,79 km-re
A marosvásárhelyi evangélikus templom a Régi Kórház utca 7 szám alatt található. Nem tudtam eddig - Hogy itt is van egy templom, de most már igen. Csendes gumiszörny - Kellemes hely, csend van. Az evangélikusok első templomát a Rózsák tere és a Hajósköz, jelenleg Horea utca sarkán építették 1829-ben.
Hili-odú Via ferrata Tordai-hasadék 39,17 km-re
A Hili-odú történetét Réthi Lajos írja le 1862-ben. Hili magyarpeterdi szolgalegény volt, 1860-ban, húsvét alkalmával a hegytetőről leereszkedett a dúsan zöldelő borsfenyő bokrokhoz.
Református templom Válaszút 29,66 km-re
1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Székelykapu Erdőcsinád 49,71 km-re
Erdőcsinád délkeleti bejáratánál nagyméretű székelykapu üdvözli az érkezőket, 2013 április 26-án avatták fel. Hat méter magas és csinádi hagyományos népművészeti motívumokkal van díszitve, önkéntes munkával készült, az önkormányzat költségére.
Remeteszeg Marosvásárhelyi panoráma 39,02 km-re
Remeteszeg közigazgatásilag Marosvásárhelyhez tartozik, ma már összenőtt a várossal. Szuper kilatas - Valoban gyonyoru a kilatas innen. Rejtettem itt egy új geodobozt - Ma kibicikliztem Remeteszegre, hogy megkeressem az itt elrejtett geodobozt. A dombról a teljes Marosvásárhely látható, és a Maros völgye Régentől Szentpálig.
Református templom Újtorda 32,44 km-re
Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Katolikus templom Kerelőszentpál 38,55 km-re
Román kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Elveszett világ Botanikus kert Kolozsvár 39,21 km-re
A kolozsvári botanikus kert egy olyan pontját ismerheted meg, ahol elfelejted, hogy egy városban, vagy akár egy botanikus kertben vagy. Amit írtam csak az én véleményem - Lehet mások másképp látják a dolgokat. Domszi lakásán - Domszival megbeszéltünk egy találkozót a Botanikus kertben. Egy üde erdő hangulatát hozza, csirepelő madarakkal, csörgedező patakkal, és ugráló mókusokkal.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk 43,07 km-re
A kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Református templom Székes 48,76 km-re
1451-ben Székesfalva néven jelentkezik a forrásokban, 1571-ben Székes formában fordul elő. Egérrágta dobozka - Székes református temploma pont az út mellett van, így a rejtés Parkolj le és keresd meg a geodobozt típusú. Alma a fa alatt - Mindig szerettük Székes környékét. Az 1567 évi regestrumban Zékes 7 kapuval fordul elő, katolikus lakói a reformáció korában reformátusok lesznek.
Status quo ante zsidó temető 43,5 km-re
A marosvásárhelyi Status Quo Ante zsidó temetőbe a Nyár utcából nyíló kapun (10-es szám) kell bemenni. Tenyleg alatta - Ez a rejtek tetszett, vagany volt es hamar megtalaltam. Szem előtt - Szem előtt van, de néha épp azok a dobozok a hosszabb életűek, amelyek szem előtt vannak, és mégis csak azok találják meg, akik tudatosan keresik. Az innen induló lépcső elvezet a temető bejáratához.
Barock Marosvásárhely 42,69 km-re
A Barock kávézó egy marosvásárhelyi, főtéri bár, melynek bejárata nem közvetlenül a Rózsák terére, hanem az épület alatti átjáróra nyílik.
Várkastély Gyalu 1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Szilas-patak rezerváció A Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Református templom Magyarlóna A korai püspöki patronátus és az ásatások alapján joggal teszik a templom eredetét az 1300-as évek elejére. Ezt erősíti meg a helyi hagyomány és erre utaló egykori, 1652-ből való előneve (szász), ami arra utal, hogy szász telepítés volt.
Járabányai mosógép Járabányát nyugat felé elhagyva a DJ107R jelzésű úton, az utolső házaktól körülbelül 300 m-re, van egy nagyon energiatakarékos mosógép. :)
Tatársír Makfalva Makfalva, illetve a Sokad dűlő északi részén, az abodi határ és Külső Ecsenye közötti, jellegzetes, koporsóra emlékeztető domb neve a Tatársír. A hagyomány szerint az egykori legyilkolt tatárok sírhelye.
Arkhai szoborpark Magyarfenes Az Arkhai szoborpark Magyarfenesen, Bartha Ernő szobrászművész telkén található, hivatalosan 2014 június 29-én nyitotta meg a kapuit. A háromszintes szoborparkban Bartha Ernő szénából készült, világszinten is egyedi óriásplasztikái tekinthetők meg.
Egykori mosógép Bisztra-völgye Bár a mosógépek hasonlóan működnek, a kivitelezésükben vannak különbségek. Az energiatakarekossag netovabbja - Az a termeszet es ember altal szult haztartasi "gep", ami itt talalhato. Víz általi önmegsemmisítés - Víz hozta (létre), víz vitte el. Megtalálható volt itt, magán a mosógépen és a vízvezető csatornán kívül a szárító is, és egy pad a várakozásra.
Református templom Göcs A hagyomány egy kápolnáról tud, amelyet még a katolikus korban remeték alapítottak, Szent István-kápolna, és amely búcsúhely volt abban az időben. Régi templomának vagy kápolnájának egyik harangja felirata szerint 1614-ból való: Anno Domini 1614 MPN.
Óriások árka Nyárádselye Az Óriások árka a Nyárádmente kistérség egyik fontos történelmi, természeti értéke. Valószínűleg a Mikháza és Szováta közötti, egykori római út maradványa.
Árpád fejedelem szobra Székelybere Árpád fejedelem szobrát, Gyarmathy János szobrászművész alkotását, 2012 májusában avatták fel Székelybere központi terén. Száz évvel a budapesti Hősök tere után, Erdélyben először itt avattak Árpád szobrot.
A parkoló forrása Nyárádmagyarós A Sóváradról Nyárádszereda felé tartó aszfaltúton Nyárádmagyarós felé beereszkedve, az út melletti parkolóban padokkal és asztalokkal ellátott fedett pihenőhelyet találunk. A parkoló melletti forrást kőfallal erősítették meg, kényelmesen lehet így most vizet tölteni, a forrás vizével felfrissülni.
Lavenderland Nagykend A nagykendi levendulagazdaságot 2015-ben alapították, 1,2 hektáron fekszik, ebből 50 árat levendula borít. Itt szervezik meg minden évben a Lavenderland Feszt levendulás-kulturális fesztivált, gyerekfoglalkozásokkal, koncertekkel, kézműves vásárral.
Csúcsplató Istenszéke Kelemen-havasok Az Istenszéke terjedelmes csúcsplatója, pontosabban az északra nyúló gerinc, Szászrégen felől nézve egy hatalmas széknek látszik - innen a helynév. Május 1 - Egy nagyon meleg május elejei napon indultunk fel az Istenszékére. Felismerhetetlen helyszín - A kék pont jelzésen, a Bisztra-patak völgyéből indulva, a Hidas-patak völgyén keresztül jutottunk fel az Istenszéke csúcsplatójára. A tetőn már nem érzékelhető a szék forma, viszont a kilátópontokról látványos kilátásban van részünk, inkább nyugati és délnyugati irányba.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.