Móró település (Kolozs megye) Központ: Magyarszarvaskend. Móró román elnevezése: Morau.
Református templom Kékes 36,7 km-re1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel. A korai adat bizonyossá teszi, hogy középkori temploma volt, amelyet a reformáció idején örököltek az új hitre tért hívek.

A Lukács-kő, pontosabban a Lukács kövének sziklakilátói, egy hihetetlenül felkapott hely. Hírnevét a látványos fotóknak köszönheti, amelyeket a kilátóról megcsodálható, az évszaknak megfelelő színű, piramis alakú félszigetről és a Tárnica-tóról lehet készíteni.
Kis Lukács-kő Tárnica-tó 44,18 km-reA Meleg-Szamoson levő Tárnica-tó népszerű kirándulóhely volt Kolozs megyében. Lehet, hogy még mindig az, de ma már nehezebb elérni a tavat a sok bekerített magánterület miatt.
Fülemüle-tó Torda 47,46 km-reFülemüle-tó - Torda Szabadstrand - A rejtek-fa körül néhány strandoló heverészett pokrócokon, és strand-ágyakon, egy hölgy húszlépésnyiről figyelt minket a napszemüvege mögül, miközben eljátszotta, hogy máshova néz.
Református templom Ketel 38,59 km-re1332-ben plébániatemploma van, ez a templom minden bizonnyal az 1600-as évek elején elpusztul, mert a XVII-dik század közepén már csak egy fatemplom áll egy kis haranggal. A pusztító háborús idők után a megfogyatkozott hívek erejéből csak egy fatemplomra jutott, amelyet a XIV-dik századi templom helyett építettek.
Magyarszarvaskend 4,1 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Református templom Vice 34,42 km-re1332-ben plébániatemploma van, a hajója valószínűleg XIV-dik századi. Olyan vélemény is van, hogy a XIII-dik századból származik, kivéve egy szakaszát, amelyet a XVII-dik században átépítettek.
Várkastély Gyalu 35,65 km-re1355-ben János plébános az erdélyi püspököt képviseli a váradi káptalan előtt. 1446-ban Benedek plébános a gyalui kerület esperese.
Unitárius templom Szind 46,39 km-reTemploma XIII-dik századbeli, román stílusú - félköríves diadalíve megmaradt az átalakítások és újítások után is, akárcsak a díszes ablakrózsa a félköríves apszison és egy köríves ablak. Hajóját újjáépítették, de a régiből átmentették félköríves kapuzatát.
Vaskereszt Szind-tető Tordai-hasadék 47,96 km-reA Tordai-hasadék bal oldalán, a Szind-tető szélén, egy 1939-ben emelt vaskereszt található. Kaptam egy kis segítséget - Vagyis inkább az történt, hogy a bácsi mondta, hogy megtalálta és kérdeztem, hogy hol erre azt mondta inkább megmutatja, így került a kezem közé. Kereszt - Miután végigsétáltam a szorosban, felkapaszkodtam az oldalban, a tetőre. Címkézett fotó - A Kis Balika barlangnál nem volt lehetőségem keresni a dobozt, de nem gondoltam, hogy itt sem lesz. Rajta két vastábla, melyen a keresztet felállító személyek neve olvasható, illetve a következő felirat román nyelven: Azoknak, akik értik a hegyet.
Szászfenesi Leányvár 32,85 km-reA Szászfenestől délre emelkedő kétpúpú domb egy régi várnak a romjait rejti. Egy legény a Leányvárban - Nem olvastam el figyelmesen a segítő információt, így nem emlékeztem a piros ponttal jelzett ösvényre. Őz és őzláb - Toronyiránt közelítettük meg az aszfaltúton legközelebb eső ponttól, egy ember nézett is nagyon az udvarából, hogy hova mászkálunk, pláne amikor a kerítése mögött lehajoltunk két nagy őzlábgombáért. Elfelejtett megtalálás - Egy tavaszi túra alkalmával találtuk meg ezt a ládát, csak elfelejtettem bejelenteni. Legendák szerint tündérek építették és lakták, akiknek kincsei még a mai napig a vár pincéjében vannak.
Zuhanás a semmibe Visa völgye utca 20,7 km-reHullámvasúton történő zuhanáshoz hasonló élményben lehet része azoknak, akik a Visa völgye nevű úton érkeznek Visába. A közelmúltban leaszfaltozott út rövidítés a dél felől, Kályáni vám, illetve Kötelend felől érkezőknek.
Babes-Bolyai Egyetem Kolozsvár 26,68 km-reBabes-Bolyai Egyetem, egykori Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem. Manci térképe - Azért a térképért fizetnek is keményen. Egyedül és gps nélkül - Megtaláltam, méghozzá egyedül és GPS nélkül. Csinos láda, csinos lányok nélkül? - Ezt nem hiszem el. Farkas (Mihail Kogalniceanu) utca 1.
Vasutas park Kolozsvár 24,91 km-reA kolozsvári vasutas parkot, melynek a Szamos-part is szerves része, európai uniós forrásból újították fel. A park területén számos szabadidős tevékenység, sportolási lehetőség áll az érdeklődők rendelkezésére.
Elveszett világ Botanikus kert Kolozsvár 27,66 km-reA kolozsvári botanikus kert egy olyan pontját ismerheted meg, ahol elfelejted, hogy egy városban, vagy akár egy botanikus kertben vagy. Megtalálás - Köszi Csipi, megfontolom a javaslatod ;-) Domszi. Amit írtam csak az én véleményem - Lehet mások másképp látják a dolgokat. Domszi lakásán - Domszival megbeszéltünk egy találkozót a Botanikus kertben. Egy üde erdő hangulatát hozza, csirepelő madarakkal, csörgedező patakkal, és ugráló mókusokkal.
Betula Pendula Kolozsvár 26,47 km-reA középkori Kolozsvár egykor körülbelül négy kilométeres várfallal volt körülvéve, bástyáinak (tornyainak) száma pedig meghaladta a 20-at, és mindegyiket más céh védelmezte. Kolozsvár: Szabók bástyája - Otletes rejtekhely. Utólag - Egy megtalálás még a rejtekhelyes születésem elötről. Van doboz? - Kerestük, de hiába.
Mérai Várhegy 26,11 km-reMéra falu és a határában levő Várhegy, Kolozsvár környékének egyik érdekes kirándulóhelye. Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely. Méra Kolozsvártól nyugatra 13 km-re helyezkedik el a Nádas-mentén egy kis völgyben.
Túri-hasadék vasalt ösvény Tordatúr 42,57 km-reVasalt útvonalat adtak át 2018 szeptember 24-én, a Túri-hasadékban, ez az útvonal idáig csak nehezen volt járható, és nem lehetett megúszni lábmosás nélkül. A múltban többször is építettek a patak fölé hídakat és pallókat, de ezek nem bizonyultak tartósnak.
Tükörkép-utca Kolozsvár 26,4 km-reAz egykori Szentegyház utca (ma Iuliu Maniu) nyugati oldala (a Főtér és a Bolyai utca között) a 19-dik században épült, eklektikus stílusban. Renoválás alatt - Azért, Kolozsvár épületei nem maradnak el szépségben, egyik európai nagyvárosétól sem. A Tükörkép utca elnevezés a Főtér felőli két egyforma saroképületnek köszönhető, hiszen egymásnak tükörképei.
Kolozsmonostori papírmalom 27,89 km-reA kolozsmonostori templom dombja mögött, északnyugatra, a Kisszamostól (Malomárok) északra álló épület. Park - Megtaláltam (másodikként) a parkban levö dobozkát. Letünt idők - Könyü kis séta alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Késett a repülőgép - Ismerőseim rokonait vártuk haza, de késett a repülőgép. Valószínűleg már 1718 és 1719 között működött.
Melegföldvár 35,58 km-reKatonától északra, Feketelak, Buza és Kapor közt fekvő település. A hagyomány szerint a falu egykor nem mai helyén, hanem a községtől minte gy 2 kilométernyire fekvő Nyerges határrészen állt és csak 1300 körül költözött mai helyére.
Kolozsvári Szénafüvek 18,65 km-reA Kolozsvári Szénafüvek a Kolozsvártól északnyugatra, a város szélétől körülbelül 6 km-re található. Sok sikert - Megéri kimenni, csodaszép hely. Nyárvégi séta - Nagyon ötletes rejtés. Szomú hírek - Szomorú híreket kell közöljek. Legkönnyebben a kajántói vám (Irisz telepi téglagyár) melletti dombnak tartó úton közelíthetjük meg.
István-tó Fekete határrész Mezőmadaras 59,96 km-re Létezik a hajdani Marosszék és a valamikori Torda vármegye határvidékén, a Mezőbánd, Mezőmadaras és Sámsond között elterülő tanyavilág egyik dombján, különleges természeti jelenségként egy tó. Az útvonal - Mezőbánd és Mezőgerebenes között (151A) észak felé letértem az útról és
tovább is a leirt utvonalon menntem. 5-4-0 - Az 5 fűzből csak 4 van már, azok is össze-vissza nyesve, szegelve, drótozva. Hogy lett Istvánból Isten? - Pesty Frigyes 1865-ös helynévgyűjteményében Mezőmadarasnál említi, hogy ezen a helyen egykor egy Fekete nevű falu állott. Melyet a környező lakosság Isten tavának, illetve románul Istan tau-nak nevez.
Egykori evangélikus templom Árokalja 51,16 km-re Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Levendulás Mezősály 53,54 km-re Levendulakedvelők Napja - A mezősályi Muresan levendulásba, 2023-ban, június 24-től július 16-ig naponta 9–21 óra között várják a látogatókat.
Fedett fahíd Hordó 66,33 km-re Hordó település egyik látnivalója a Szalócán átvezető fedett fahíd, melyet Határőr-hídnak is neveznek, a huszadik század elején építették, az eredeti 18-dik századi híd mintájára. Hordó, a Szalóca mentén, Naszódtól 10 km-re északra található, itt született 1860 szeptember 20-án George Cosbuc költő, innen a falu román neve, Cosbuc.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 52,53 km-re A Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 68,71 km-re A falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
600 éves mocsári tölgy Paszmos 67,93 km-re A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Mezőszakáli eper Bábod 56,82 km-re A Bábod falu 25 szám alatti Mezőszakáli Eper-ültetvényen (románul Capsuni de Barbosi) mindenki magának szedheti az epret, előre elkészített kosárkákba. Az árról és a nyitvatartásról érdeklődni lehet a következő telefonszámokon: 0748-410545 vagy 0758-873440 (román nyelven).
Római álló tábor Marosbogát 68,58 km-re Orbán Balázs A Székelyföld leírásában, Marosbogát délkeleti részén levő magaslatán, egy római álló tábort feltételez. Helyszíni terepszemle - A település körül három domb, kiemelkedő magaslat található. Erre később magyar vár is épülhetett.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 68,95 km-re A Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.