Kisbogács település (Kolozs megye) Központ: Magyarpalatka. Kisbogács román elnevezése: Bagaciu.
Bejelentkezés/Regisztráció -->
Forrószegi Sósfürdő SzékA Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé.
Végtelen oszlop MarosbogátMarosbogát fő utcáján, mely a települést észak-dél irányban metszi át, mielőtt átmennénk az autópálya alatt, a 429-es számú ház udvarán, egy ismerős műalkotás vonja magára a figyelmet.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Nagyercse1394-ben jelentkezik a forrásokban Erche néven.
SimontelkeBár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt.
Kölpényi tó Mezőkölpény Halásztó a völgy mélyében - Közös kincskereső-kiruccanáson vettem részt a mezőkölpényi tó mellett elrejtett geodoboz rejtőjével.
Keleti kilátó Hója-erdő Séta - Most, 2013 december 28-án, március végi melegben és napsütésben sétáltam egyet a Hójában. Óriás - Nem telt el 24 óra amióta megtaláltam egy nano méretű rejtést Maros megye határában. Kirándulás - Sziasztok, Hát nem volt a kedvencem eddig sem ez a Hoja erdő.
Ótordai kastélytemplom Torda Zárt kapuk - A templom kapuja sajnos zárva volt. Atutazoban, ladakeresoben - Otletes kis rejtek, hamar megkerult. Ahol az asszony az úr - Miután a nap első felében megmásztam a Tordai hasadék vasalt mászóútját, majd geodobozokat rejtettem a tordai sós tavaknál, eljött az ideje, hogy megkeressek néhány geodobozt is.
Bánffy-palota KolozsvárBánffy György erdélyi kormányzó építtette 1774-85 között a böblingeni Johann Eberhard Blaumann tervei alapján barokk stílusban.
Református templom Kékes1595-ból van feljegyzés arról, hogy unitárius papja van, mind az unitárius, mind a református egyház a forrásokban továbbra is mindvégig szerepel.
Sajómagyarosi várA Borgói-hegység nyugati lábánál húzódó, a Nagy-Szamos, Sajó és Beszterce által határolt dombvidéken, az északkeletről érkező Csetátye-patak mellett fekszik Sajómagyarós község.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh Újra itt - Újra itt. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt.
Körtekapu1319-ben villa Kurtuelkopu, 1334-ben Kurtuelkapu, 1642-ben Körtvelykapu néven jelentkezik az okiratokban.
Mérai Várhegy Biciklizés alkalmával - Szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt is. megvan - Erdekes hely.
Kis-Balika-barlang Tordai-hasadék Barlang - Ha az x jelet keresném, még most is a barlang előtt álldogálnék. Két eső között - Különös izgalommal ismerkedtünk a hellyel és a legendával, mivel kincskereső csapatunk egyik tagját hasonlóan becézzük. Tömeg - A rejtekhelyet megtaláltam, de nem volt lehetőségem keresni a rejteket és a dobozt, mert a barlang bejárata mellett nagy tömeg volt.
Csukás vizesés Mészkő Egy nagyon forró napon - Egy szólóban megrendezett biciklitúra alkalmával jutottam el a Csukás vizeséshez.
Református templom SzentmátéBizonyos, hogy a falu a templom után kapta nevét, s e szerint a XIV-dik században Szent Máté tiszteletére szentelt temploma volt.
Piaci nagytemplom Torda Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város.
Ugron-kastély Mezőzáh Egy naptári év - A kastélyban ma csak a szú és a penész működik sajnos. Valószínűleg csak szép mese - A mezőzáhi Ugron-kastély építészeti elemeinek és a naptári számoknak az összekapcsolása valószínűleg csak turistacsalogató kitaláció. Üreg vagy repedés? - Déli órában érkeztem a kastélyhoz, mely tárt kapuval, elhagyottan, és egy álmos kutyával fogadott.
Reformatus templom Magyarvista Szombati biciklizés - A szombati biciklizésem alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Az első hely az első megtalálónak - Szia, örülök, hogy megtaláltad. Szép kis templom - Külön érdekessége, hogy nincs tornya, egy kis faharangláb van mellette.
Fatemplom Drág1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják.
Evangélikus templom Teke Csodálatos, de nagyon szomorú - Magasztos történelemmel rendelkező település nagyon szomorú jelenkori állomása.
DellőapátiA reformáció középkori egyházat talál itt, de nem lehet eldönteni, hogy az apátsági templom felújításaként maradt-e fenn, vagy egészen új templom volt.
Szervátiusz Múzeum KolozsvárA Szervátiusz Múzeum a kolozsvári Szent Mihály Plébánia épületében, a plébániaházban található állandó kiállítás, melyet megnyitóját 1996-ban tartották.
Varjúvár Sztána Itt már csak második voltam - Egy szolóban megejtett kerékpáros kirándulás alkalmával találtam meg ezt a geodobozt. Üres a rejtekhely? - Nézd meg kérlek a rejtekhely fényképét. War u war - Már régen szerettem volna a Varjúvárhoz eljutni, hogy Kós Károly nyomára találjak.
Váluskút Marosvásárhely Drive-in rejtek - Kocsival érkeztem a Kövesdomb felől. Viz, hol a viz? - Nincs meg a viz, nincs meg a fa. Újra csorog a víz - Újra csorog a víz.
Nemzeti Színház Marosvásárhely Marosvásárhelyi főtéri színház - Miután a főtéren megnéztünk egypár cipős dobozt, ideje volt, hogy ezt a dobozt is megnézzük közelebbről. Befalazták - Az épület nagyon szép, és az előtte levő park is. Nincs a lemez, itt a lemez - A színház előcsarnokában tartott 22.
Almás vár Váralmás Egy éjszakai akció keretében - Megtaláltuk a srácokkal. EKE napok Sztána - A 120 éves születésnapját ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület által szervezett III. Csapatmunkával - Erős csapatmunkával sikerült megtalálni ezt a geodobozt egy jólsikerült biciklitúra alkalmával.
Jegenye 1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Nyíres utcai csorgó Marosvásárhely Forgalmas - Tenyleg forgalmas hely, eleg sok idobe kerult meddig sikerult visszatenni a
dobozt. Viz - Ez a dobozt BabBercivel talaltuk meg. Eleg forgalmas - Nem is tudtam, hogy itt is van forras.
Bolyaiak szobra Marosvásárhely Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt.
© 2005-2024 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.