Havasnagyfalu település (Kolozs megye) Központ: Havasnagyfalu. Havasnagyfalu román elnevezése: Marisel. Német neve: Marischel.

Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Berkesi-szoros - Kicsit lehet hogy ez csalas. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
A Hollókő aljában Verespatak 42,92 km-reA sziklás hegyoldalakon szinte semmi sem terem, az ErdélyiSzigethegység mégis rendkivül gazdag. Ne add fel - Sajnálnám, ha többet nem jelentenéd be a megtalálásaidat. Fel a fejjel - Hát persze, hogy el van ismerve a megtalálás. Új geodobozt rejtettünk a Hollókő tetejére - Egy körtúra formájában kerestük fel rendre Verespatak látnivalóit. Már a rómaiak is tudták ezt, akik itt aranyat és ezüstöt bányásztak, a folyót Auratumnak nevezték el.
Kisvasút alagút Borrév 43,76 km-reA Tordát Topánfalvával összekötő vasút már sok éve nem működik, és sajnos a síneket is részben ellopták, pedig használhatták volna turisták vonatoztatására, a mócok zárt világának bemutatására. Nyári tábor - Ez évben a Kövenden megrendezett EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) vándortáborból kis kiruccanást tettem biciklivel az alagútig. Takarítják az Aranyos völgyében a síneket - Először az alagút Borrév felőli végén kerestem, de itt nem volt leomlott sziklakupac. Újraindul, vagy nem - A campeniinfo szerint újraindítják a "Mocănița"-t.
Biharfüred 37,64 km-reBiharfüred, a nagyváradi görög katolikus püspökség egykori üdülőhelye. Ma népszerű kirándulóhely, sízőhely.
Magyarpeterd 42,97 km-reA reformáció során a katolikus lakosság az unitárius vallásnál állapodik meg. Laura panzió - Mivel itt volt foglalva a szállás, normális, hogy megtaláltam a falut. Már 1570-től erős unitárius egyházközség, természetesen a középkori templom birtokában.
Vigyázó Kalotaszeg őre 25,65 km-reA Vlegyásza csúcs 1836 méteres magasságával a Nagy-Bihar után az Erdélyi-Szigethegység második legmagasabb csúcsa. Magyarok által Erdélyben elrejtett első geodoboz - Nem kerestétek meg véletlenül A világ tetején nevű geodobozt? Információim szerint a Vigyázón van az Erdélyben, magyarok által elrejtett első geodoboz.
Magyarkiskapus 16,49 km-reMagyarkiskapus református temploma az egyik legAzlésesebb kalotaszegi templom. Értékei a faragott falikarok, a szentély gótikus hálóboltozata, a gótikus ablakok, a karzat mellvédje és a kazettás mennyezet.
Csodaszarvas fa Kolozsvári Bükk 32,71 km-reA kolozsvári Bükk erdő egyik régi érdekessége a Csodaszarvas fa, amelyről dr Xántus János jópár évtizede irt egy cikket fénykepes ilusztrációval, amelyet sajnos nem sikerult fellelnem. Na ezt - Mostanában a Bükkben terepezek egy csomót. Fazékrejtő játék - Csürülye, illetve Szelicse felől tartottam Kolozsvár irányába, így a Plecska-patak völgyéből közelítettem meg a helyet. Mégsem legenda - Mégsem legenda a csodaszarvas, Kommandón meg is mutatta magát. Az Erdélyi Gyopár folyóiratból származik minden információ a famatuzsálemről.
Czárán Gyula-barlang Mézged 49,27 km-reA mézgedi Czárán Gyula-cseppkőbarlang egyike a Romániában található, elsőként karbantartott, valamint hosszú idők óta nyilvántartott leghosszabb barlangoknak. Cseppkövek - Mutatós már a barlangportál. Összhosszúsága 4750 m, a Mézged völgyében helyezkedik el, a Királyerdő hegység délkeleti részén.
Óratorony Szent Mihály templom Kolozsvár 37,43 km-reAz Óratoronyról annyit, hogy elég sok lépcsőt kell megmászni, de sokszorosan kifizetődő vállalkozás. Kik azok a geoládászok? - Mit jelent a bejegyzésed címe? Mert nekem nem sikerült megfejteni. Kolozsvári Magyar Napok - A toronyba, de a torony tövében sem, a GPS egyáltalán nem működött. Magas torony - Mivel, szerintem a toronyba való felmenés számít megtalálásnak és én nem tudtam bemenni, úgy gondolom, hogy nem találtam meg a rejtekhelyet. Ugyanis innen nyílik az egyik legszebb kilátás a városra, mintegy 360 fokban.
Járaszurdoki barlang 39,27 km-reBorrév és Járaszurdok között, a Járamagura felé vezető elágazástól körülbelül 250 m-re Borrév felé, a völgy jobb oldalán egy barlang bejárata látható a hatalmas mészkőben. Előtte, mindkét oldalon, 1-2 autónak való parkoló is található.
Fatemplom Drág 44,24 km-re1332-ben plébániatemploma van, 1574-ben szász lakói vannak, a XVII-dik században a tatár-török betörések a templomot lerombolják, Drág híveit pusztítják. 1744-ben Wesselényi Ferenc újjáépítteti a templomot.
Székelykő Észak Torockói-hegység 44,32 km-reHogy fent is megmozgassuk a tagjainkat, csekély erőfeszítéssel érdemes elballagni a gerincen dél felé. Székely szfinx - Miután felmásztunk a tetőre, egyáltalán nem volt sétagalop, nekifogtunk ládát keresni. Torockói túra első találata - A Nagy Árkon másztunk fel a gerincre, majd kis pihenő után az északi láda irányába folytettuk utunkat. Tüskék védelmében - Kihasználva az új autópálya szakaszt, 30 perccel hamarébb érkeztünk meg a Székelykő alá. Majd észak felé, csodálni a panorámát, megtalálni a két hagyományos ládát, és újult erővel vágni neki a lefelé vezető útnak.
Szent László kútja Magyarpeterd 44,86 km-reSzent László kútja Magyarpeterd határában, az észak-erdélyi autópálya közvetlen közelében található. Forrás - Mivel a kiépített forrást könnyű megtalálni, jó lenne ha aszerint tájolná be valaki a Szent László forrást. Te vagy az egyetlen kincskereső, aki gps nélkül keres - Legalábbis nem tudok másról. Vizének gyógyító erőt tulajdonítottak.
Szkerisórai jegesbarlang 31,84 km-reAz Aranyosfői vagy Szkerisórai jegesbarlang Románia legnagyobb és leghíresebb jegesbarlangja. Jégverem - Megtaláltam a VI 259-es fát, örvendtem, hogy itt kell legyen a 258-as jel is a közelben. A benne található jégtömb körülbelül 3000 éves, 20 m vastag és körülbelül 50 ezer m3 űrtartalmú.
Bocskai várkastély Egeres 22,68 km-reEgeres község a Kalotaszeghez tartozó Nádasmente vidékén áll, a Kolozsvár-Almási hegycsoport területén, a Nádas patak mellett fekszik. A település már az első okleveles említésekor, 1263-ban, mezővárosként szerepel.
Jegenye 20,63 km-re1343-ban Jegenye, 1360-ban Jegene, 1666-ban Jegenije, 1670-ben Jeghenye néven jelentkezik az oklevelekben.
Hollókő Tárnica-tó 14,65 km-reÚjabban a Dán köve elnevezés terjedt el. Állítólag egy Dán nevű fényképész adta az új nevet, az eredeti helynév ismerete nélkül.
Mezőszopor 67,25 km-re 1213-ban villa Zupur, 1332-ben Supur, 1450-ben Zopor, 1478-ban Zoopor néven jelentkezik az oklevelekben.

A Rosia patak szurdokvölgyében több kisebb, érdekes barlang található. Magyar idegenvezetés - Egy kisebb csapattal tettünk látogatást a barlangba. A legújabb technológiával berendezett és kivilágított Farcu kristálybarlang legszebb része a kristálygaléria.
Vízimalom Biharrósa 56,52 km-re A 19-dik századi fából készült vizimalom még most is működőképes, ez az egyetlen a környéken, amelyet még használnak. A malom működési szerkezetét a szárnytárcsás vízikerék alkotja, melyet az átirányított vízhozam mozgat, kifolyócsatornán át elterelve a vizet.
Református templom Újtorda 51,5 km-re Az újtordai templom építésének idejéről nagyon régi adatot őrzött meg Torda megye levéltára, eszerint 1204-ben épült Szent László tiszteletére. Harmadszor itt - De most sem sikerült kihalászni a sok törmelékböl a dobozt, pedig hosszú a kezem. Egy gyanús parklakóval a sarkamban - Aznap délben a Túri hasadéknál, valamint a magyarpeterdi Szent László kútja mellett rejtettem. Torda és környéke 3 - Szerencsére nem volt sok járókelő, rendesen bekönyököltünk az odúba, de sajnos műanyag poharakon kívül semmit nem találtunk benne. Teljesen összhangban van azzal a ténnyel, hogy nem sokkal előbb avatták szentté László királyt.
Diód vára 65,08 km-re Diód várának romját Diód belterületének északnyugati szélén, a Diód-patak partján, az ottani tó melletti kisebb kiemelkedésen találjuk. A szomszédos kerten keresztül lehet bejutni, a tulajdonos engedélyével.
Forrószegi Sósfürdő Szék 64,78 km-re A Forrószegi Sósfürdő Szék falutól délre található, a DJ109D jelzésű megyei út mellett, Gyulatelke felé. A fürdő egy fadeszkával bélelt medencéből áll, melyben nagyon sós víz és iszap van, valamint egy kevésbé sós dagonya-gödör, néhány öltöző, és egy büfé.
Fatemplom Gyonkány 51,89 km-re A Havasgáld községhez tartozó Gyonkány falu történelmi emlékmű fatemploma a 19-dik század második felében épült, 1878-ban. 2024 május 5-én, húsvét vasárnapjára virradólag porrá égett, feltehetően egy égve és felügyelet nélkül hagyott gyertya miatt.
Bánffy-kastély Válaszút 55,95 km-re A válaszúti Bánffy-kastély műemlék épület, a műemlékek jegyzékében a kódja CJ-II-a-A-07742. Az építés idejére nincs adat, de már az első osztrák katonai térképen szerepel.
Valle Mika mészkövei 68,36 km-re A Valle Mika mészkövei az Ompoly-kövekhez hasonlatos olisztolit képződmények, amelyek tulajdonképpen nem tartoznak a szoros értelemben vett Torockói-hegység területéhez. Ellenben a hatalmas sziklatömbök valamikor a geológiai idők folyamán a Torockói-hegység akkori mészkőpartjáról vándoroltak egyre délebbre, majd beágyazódtak az akkori tengerfenékbe.
Református templom Válaszút 55,78 km-re 1332-ben Válaszútnak már plébániatemploma van, 1509-ben mint plébániát említik. 1677-ben templomépítésről írnak, melyet Bánffy Dénes özvegyének érdeméül jegyeztek fel, de a templom felirata szerint is régi romlásából építteti, tehát a régit javítja.
Vigadó Zilah 55,12 km-re A zilahi Vigadó, az egykori városi színház (mai nevén Transilvania) épülete a Iuliu Maniu tér 5-7 szám alatt található. Az 1895-1899 között, XVIII-XIX-dik századi előzményekkel épült Vigadó műemléképület, kódja SJ-II-m-B-04992.
Hodoaba-völgy vasalt mászóút 51,18 km-re A Hodoaba-völgy vasalt mászóútja Románia legrövidebb, egyben legkönnyebb hivatalos vasalt mászóútja. Vársonkolyoson, a Királyerdő hegységben található, a Sebes-Körös bal partján.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.