Csóka település (Kolozs megye) Központ: Mezőcsán. Csóka román elnevezése: Starcu.
Földpiramisok Mezőkirályfalva 42,07 km-reA Mezőkirályfalva melletti földpiramisok földcsusszamlás útján jöttek létre. A falutól délre találhatók, a DJ173 jelzésű megyei út keleti oldalán, a Cseh hát nevű dombtól nyugatra.
Református templom Marosbogát 27,46 km-reTemplomának régiségét az is jelzi, hogy falaiba nagymennyiségű olyan téglát építettek be, amelyeken az 5-dik macedóniai római légió bélyege ismétlődik. Ez arra utal, hogy korai templomépítésről van szó, amikor még nem használták fel más építkezésekhez a római téglákat.

Várfalva és Borrév között ömlik az Aranyosba a Berkes pataka, miután átfolyik egy szoroson, több vízesést képezve. Berkesi-szoros - Kicsit lehet hogy ez csalas. Ládakeresés gps nélkül - A geoládák, rejtekhelyek megkereséséhez nem kötelező gps-el rendelkezni. Torockó fele - Útban Torockó fele megálltunk, és megnéztük, bejártuk ezt a szép kis szorost. A Berkesi-szoros körülbelül 5 km távolságra található a Tordai-hasadéktól, dél-nyugat irányba.
Evangélikus templom Aranyosmóric 44,77 km-re1332-ben plébániatemploma van, temploma gótikus stílusa alapján középkori, a XV-dik századból. Egy 1622-dik évi összeírás szerint kőtemploma oltárát festett kárpit díszíti, a kőtornyában az összeíráskor harang volt.
Doboka-vár Várhegy 40,09 km-reA Kis-Szamosba folyó Lóna-patak völgyében található a hajdanán vármegyének is nevet adó település Doboka. Utban a Szilagysag fele - A Szilagysag fele menve nem hagyhattam ki a hires Doboka varat sem. A falu legnagyobb nevezetessége az északi részében Várhegy nevezetű magaslaton épült középkori vár.
Marosoroszi szakadék Kutyfalva 28,67 km-reA Ripa nevű szakadékos és vizes oldal Marosoroszi északkeleti végétől Kutyfalva nyugati határáig húzódik, a Maros bal partján, követve annak görbületét. Magas és meredek oldal, agyagos föld, mely a Maros folyó és a Kripta lábok (Kőláb) nevű domb között található.
Református templom Aranyospolyán 11,03 km-reKözépkori okleveles adat templomról nincs, Aranyospolyán temploma azonban meghatározza korát. Tornya alatti bejáratának kapuja gótikus kori alkotás, csúcsíves, hasonlóképpen a torony lóhereívvel záródó ablakai is.

A Kolozsvárról déli irányba kiránduló természetjárók gyakran találnak kisebb-nagyobb gömbalakú köveket, melyeket a tudományos irodalom feleki konkrécióknak nevez. A bejegyzések címsora, hiányzó képek feltöltve - Nekem pedig az a bajom, hogy kaptam egy értesítést, Demó rejtés címmel. Melléfogás - A Leányvár, és ebéd után kerestük meg ezt a helyet, ugyanúgy autóval megközelítve ameddig lehetett. Új doboz új helyen - Ma erre jártam és elrejtettem egy BabBerci féle dobozt a régi rejtek közelében. A gömbkövek megtalálhatók a 827 m magas Kis Magurától a Pata és Ajton között emelkedő Nagy Csoltig (722 m), csaknem minden suvadáskaréjban, vizmosásban és patakmederben.
Aranyhalacska Marosszentkirály 48,25 km-reAz Aranyhalacska Marosszentkirályon található, csupán 5 percre Marosvásárhelytől. A geodoboz helye látható a rejtekfotón - A geodoboz helyét nagyon konnyű beazonosítani, ha megnézed A rejtekfotót, és elolvasod a Megtalálást segítő információt. Ücsörgők - Ha már kora reggel ücsörögnek itt, később semmi esély. Sikerült - Ahogy a rejtekhez közeledtem a fekete hattyúk elkezdtek lármázni, a kicsiket féltve. Az erdő szélén, egy dombon helyezkedik el.
Pekri Lőrincz sírköve Kutyfalva 28,48 km-reA falu nyugati szélén, közel a Maroshoz, a Ripa nevű szakadékos oldal felett található a település református temetője. Itt, a Kripta lábok nevű dűlőn (Orbán Balázsnál Kőláb nevű domb) áll Pekri Lőrincz gróf négyszög formájú, kivehetetlen feliratú sírköve.
Degenfeld-Schomburg kastély Kutyfalva 28,8 km-reAz első kutyfalvi kastélyt a XVII-dik században építette Pekry Lőrinc gróf és felesége, Petrőczi Kata Szidónia bárónő. Ennek a kastélynak az anyagából is készült a XIX-dik század elején, a Degenfeld Miksa Kristóf gróf által elkezdett udvarház.
Magyarszarvaskend 45,53 km-reSzamosújvártól 25 kilométerre nyugatra, a Tőki-patak völgyében fekszik - a 14-dik század elejétől 1607-ig a Kendi család birtoka volt. 1594-ben magyar falunak írták - a 17-dik században a Haller és a Bánffy, a 18-dik században a Diószeghy család birtokolta.
Református templom Gerendkeresztúr 18,63 km-re1289-ben jelentkező neve szent kereszt tiszteletére szentelt templomáról tanúskodik, ekkor azonban a helység már lakatlan. A két tatárjárás (1241, 1284) valamelyike vagy mindkettő következtében pusztulhattak el lakói, ebből következik, hogy már pusztulása előtt megvolt a Szent kereszt-templom.
Piaci nagytemplom Torda 11,75 km-reA tordai katolikus templom az ótordai plébánia területén épült, a főtér északi részén, eredeti stílusa alapján építési korát a XV-dik századra teszik. Támpillér - Szerencsére az említett látogatok a jobb oldali támpillér tövét látogatják inkább, nekik ez előnyösebb. Országgyűlések helyszíne - A tordai sóbánya után kerestük fel a templomot, sajnos zárva találtuk, csak az előcsarnokba lehetett bemenni, azonban innen is szép látvány volt, de a felidézett történelmi hangulat hamar elillant amint elindultam a dobozt keresni. Nagyon nehéz terep - Többször is átutaztam már a városon, kocsival áthajtva a főutcán, és a sok felújított épületet látva mindig az volt az érzésem, hogy Torda egy szép, rendezett, gondozott város. Ennek kőbe vésett tanúi is vannak: egy külső támpilléren 1458-as, egy másikon 1478-as, egy harmadikon 1504-es dátum.
Levendulaültetvény Mezőmadaras 40,33 km-reA mezőmadarasi 5 hektáros levendulamező az egyik legnépszerűbbb Maros megyében, 2018 óta rendszeresen szerveznek itt levendulafesztivált. Június közepétől 3 héten és 4 hétvégén át, virágzó levendulabokrokkal, illóolajokkal, a levendula virágából készült termékekkel várják a látogatókat.
Képzőművészeti Egyetem Kolozsvár 25,35 km-reKépzőművészeti Egyetem Kolozsvár Ötletes, érdekes, rugalmas, flexibilis - Hmm, sőt, még gondolkozni is kell :-). Minden csak nem rug - Az az igazsag, hogy addig gondolkoztam rugalmasan, hogy majdnem kataputaltam magam az eg fele. Mit jelenthet a gondolkozz rugalmasan? - Fogalmam sincs, hogy mit jelent a segítő szöveg, még a megtalálás után sem.
Szabók bástyája Kolozsvár 26,05 km-reA kolozsvári Szabó-bástya a város második falának legerősebb sarokbástyája, a Farkas utca külső részében található. Bástya - Látom, hogy Novák apó szobor talpazatáról lekerült, hogy a magyarok ölték meg. Az építmény első írásos említése Mátyás király idejéből, 1475-ből származik.
Kálvária-templom Kolozsvár 28,3 km-reA kolozsmonostori Kálvária-templom, vagy római katolikus Nagyboldogasszony-templom a Monostori út 60 szám alatt található. Magyarázat - Amint már írtam valakinek a kertje is abszolut magántulajdon. Magyarázat megértése - Nekem a dadogós viccet is kétszer kellett elmagyarázzák. Bencések - Sikerült bemennem. Az első kolozsmonostori erődítmény, egy árokkal körülvett földvár, a 10-dik században épült.

Az Ordas-kő Torockó vidékének, Erdély e rendkívül népszerű és sokak által látogatott szegletének egy olyan hegye, mely büszkén magasló hófehér szikláival, füves rétekkel tarkított változatos növényzetű vegyes erdeivel csodálatos látványt nyújt. Nyári tábor - Az EKE (Erdélyi Kárpát Egyesület) táborból tett Vidalykő-Ordaskő túrán találtam meg ezt a geodobozt.
Renner bőrgyár 26,57 km-reThe Shoe Tower located inside the former Renner shoe factory was a symbol of Cluj. Renner bőrgyár - Könyen megtaláltam. Jó ötlet ez a rejtekhely - A veszélyekre figyeljetek, ha arra jártok. Gyar - Nagyon durva hely. It still can be admired by nostalgics, but now it is almost a ruin, and probably soon will be demolished.
Római katolikus templom Szászfenes 32,68 km-reA XIII-dik században feltűnő neve, Zaazfenes szász telepesekre utal, s ez arra a feltételezésre ad jogot, hogy már ekkor temploma volt. Előbb egy 1336-os évi oklevél szerint a kolozsmonostori apát alá tartozik, majd az erdélyi püspök birtoka.
Gilovics haz 26,31 km-reA Gilovics-ház 2001 áprilisában leégett, azután tégláit széthordták, ma csak romjai látszanak. Petőfi (Avram Iancu) utca 23.
Bazsarózsa-rezervátum Mezőzáh 15,96 km-reA bazsarózsa állítólag április végén, május elején nyílík, a virágzás néha csak pár napot tart. Újra itt - Újra itt. Kellemes meglepetés - Kellemes meglepetés volt, hogy a geodoboz három év után előkerült és minden rendben volt vele. Utolsó virágok - Nagyon örvendtünk annak a néhány virágnak, mely még teljes pompában nyílt. A faluban irányjelző tábla is jelöli a tájékozódást.
Szolcsvai víznyelő 45,43 km-rePonor-patak víznyelője Remek vízesés - Én is huszonéve jártam itt utoljára. Lehet keresni okostelefonnal vagy táblagéppel is - A rejtek nem a vízesésre néz, nincs a csúszós hegyoldalban, sem a kilátó közelében. Kúsztunk, másztunk, s annyi - Lehet, hogy régebb itt vitt az ösvény, de most ez egy félreeső hely, elég meredek oldalon kell sárban, bozótósban kapaszkodni, és az aljnövényzet miatt nem igazán látszanak a sziklák.
Szilas-patak rezerváció 38,43 km-reA Thoroczkay vár alól kék sáv vezet a Szilas-patak völgyébe. Egy darabig a patakot követjük, majd az út kitér a meder mellől és meredeken halad az erdőben.
Paulownia-ültetvény Bozsortanya 20,44 km-reA Paulownia nemzetség 6-17 fajt tartalmaz, Anna Pavlovna Romanova holland királynő (1795–1865) tiszteletére nevezték el. A Bozsortanya (egykori Illyés-tanya) közelében, a mezőzáhi és a mezőméhesi tó között található ültetvény valószínűleg a Paulownia tomentosa (molyhos) faj, az illatos császárfa.
Katolikus templom Kerelőszentpál 40,52 km-reRomán kori jellegét a torony alatti kapu kőkerete, a kórus ablaka, a sekrestye által eltakart oszlop őrizte meg. A későbbi átalakítások és újítások során a templom barokk jelleget kap.
Teleki kripta Sáromberke 57,3 km-re Sáromberke Marosvásárhelytől 14 km-re fekszik, látnivalói a Teleki család sírboltja, a Teleki kiállítás, illetve a 18-dik században épített Teleki-kastély. A sáromberki Teleki kripta - Sáromberke látnivalói közül ehhez a rejtekhelyhez a kriptát mutatnám be. 1319-ben Sárombergként jelentkezik az oklevelekben, 1405-ben Sáromberk, 1412-ben Sárumberek néven, a középkorban szász lakói is voltak.
Bolyaiak szobra Marosvásárhely 52,62 km-re Izsák Márton és Csorvássy István alkotása, melyet a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum előtti Bolyai téren 1957 szeptember 8-án lepleztek le az iskola alapításának 400 éves évfordulóján. Bolyaiak nyomaban - Elsokent talaltam ra az uj dobozra. Az a régi - Az a régi rejtekhely, a régi dobozzal. Eltűnt - Ez a doboz is eltűnt. A szobor Bolyai Farkast, az iskola néhai matematika tanárát, valamint a geometriát és a gondolkodást forradalmasító fiát, Bolyai Jánost ábrázolja.
Simontelke 65,47 km-re Bár nincs róla okleveles adat, minden valószínűség szerint a középkorban temploma volt. 1621-ben ugyanis még áll a reformátusok temploma, amelyben ott van az oltár is, felette festett falképpel, sőt az egykori papiszék felett is.
Felső gát Marosvásárhely 52,31 km-re A Marosvásárhelyi 1-es gát vagy ismertebb nevén felső vagy régi gát az egyik legrégebbi, amelyet a Maros szabályozására építettek. Gyerekkori élményeim - Miután egy geodobozt rejtettem a Május 1 strand területén, majd megtaláltam a Gyalogoshíd geodobozát. Szombat esti felderítés II rész - Másodiknak kiszemelt rejtekhely a Felső gát volt. A gátat 1912-1916 között építették a Maroson.
Átjáróház Marosvásárhely 52,22 km-re A Dózsa György, volt Sándor János utca 34 szám alatt található épület a századforduló után épült, szecessziós stílusban. Bámulók - Ennél a helynél csodák csodájára senki sem bámult, nem is hittem, hogy van ilyen, pedig a szép kék szemű korcs kutya nagyon ugatott a kerítés másik oldaláról. Sokszor - Sokszor jártam arrafele. Segítséggel sem sikerült - Harmadszorra voltam itt. Az utca szélesítésekor a gyalogjárók részére árkádot építettek, ami nem bontotta meg az épület stílusát.
Pusztaalmás 50,2 km-re 1256-ban Almás néven jelentkezik az okiratokban és úgyszintén 1432-ben is. A Református Névkönyv szerint a Basta korszakig egyháza volt, azután elnéptelenedett, ezt erősíti meg a Puszta előneve is.
Unitárius templom Székelykál 64,87 km-re Székelykál a Káli-patak völgyében fekvő Maros megyei falu, mely közigazgatásilag Nagyernyével képez egyazon egységet. Nem messze, csupán 15 km-re található Marosvásárhelytől.
600 éves mocsári tölgy Paszmos 64,36 km-re A paszmosi mocsári tölgy a helybéli Teleki kastély mögött, 25 m-re található. Tereprendezés miatt a doboz valószínű eltűnt - A kastélyegyüttes teljes felújítása során a tölgy környezetét is teljesen átalakították.
Egykori evangélikus templom Árokalja 59,74 km-re Egykori evangélikus templom, ma Keresztelő Szent János ortodox templom. Sajnos épp zárva volt - Sajnos zárva volt, időnk nem volt a kulcsot keresni, nagyon megnéztem volna a belsejét, főleg hogy az ortodox vásárlás után hogyan alakították át.
Szászszőlős temploma 61,69 km-re Szászszőlős közepén egy egyszerű csarnoktemplom áll, félköríves záródású szentéllyel és négyszögletes ablakokkal. A csarnokot egyszerű fatető fedi.
Marosvásárhelyi vár 52,66 km-re A marosvásárhelyi vár napjainkban látható formáját a XVII-dik században, többszöri munkálatok után nyerte el. Ott van - A sorozas Imecsnek is érvényes volt kb 3o egynehany éve. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hat, en ere nem vennek merget. Geodobozok, szobrok és várfalak - Hűha, olyan megnyugtató olvasni, hogy ott van. A szabálytalan téglaalap alakú vár területe körülbelül 230 x 190 métert jelent, ezt övezték a 8 – 10 méter magas kőfalak, melyeket a kézműves céhek tagjai által veszély esetén védelmezett nagyméretű bástyák tagolták.
© 2005-2025 Rejtekhely.ro. Minden jog fenntartva. Geotrekking Székelyföldön, Erdélyben, és a Kárpát-medencében. Túrázás és kirándulás. Székelyföld, Erdély, és a Kárpát-medence látványosságai, látnivalói.